A szabadság ára

11. fejezet

A terv bevált, minimális áldozatot követelt a White család minden tagja halott így a White Fire klán is felbomlott.

Ez az egy mondat viszhangzott csak Damon fejében ahogy végig haladt a rendőr őrs folyosóin. Útjuk egészen az alagsorig vezetett ahol egy fehér ajtó előtt álltak meg amire a hullaház felirat volt kiírva. A férfi érezte, hogy látása kezd elhomályosulni és levegőt is nehezebben vette.

- Mr. Night, készen áll?- Kérdezte a nyomozó aggódva. Damon mély levegőt vett és belépett a hideg terembe. Az asztalokon négy test feküdt, már ha annak lehet nevezni a szét égett darabokban lévő darabokat.

- Hogyan történt?- Ráncolta össze homlokát.

- A tanúk elmondása szerint Adam White legfiatalabb fia Nico egy a testére szerelt bombával lépett be az épületbe és amikor a legközelebb került családjához élesítette azt. Az ő testéből szinte semmi nem maradt így elég sok időbe telt azonosítani őt. De a mai napon erősítették meg mindegyik test személyazonosságát.- Damon meredten bámulta az asztalokat és próbálta feldolgozni a hallottakat. Csak az járt a fejében vajon Nico ezt végig így tervezte vagy félre sikerült valami? Ugyan Ty elmondta a történteket mégis olyan kusza volt az egész története mintha csak pont a lényeget hagyta volna ki, habár azt Damon maga sem tudta mi hiányzik.

Mikor elhagyta az épületet céltalanul kezdte járni az utcákat ahol még mindig a háború "emlékeit" takarították el. A fejében ezer féle forgatókönyv játszódott le arról, mit kellett volna tennie. Ott kellett volna maradjon, vagy el sem kellett volna engednie, vagy egy egész csapatot kellett volna küldeni utánnuk? De mindez már értelmetlennek bizonyult hiszen az egyetlen személy aki valaha is érdekelt most halott és ez csak is az ő hibája. Az önmarcangolásban elmerülve észre sem vette, hogy már lement a nap és ő még mindig csak ment, ám ekkor egy ismerős autó parkolt le mellette. Jane idegesen szállt ki a vezető ülésről és testvére elé érve szorosan magához ölelte.

- Csak, hogy végre megtaláltalak, azt hittem már valami hülyeséget csináltál.- Hadarta.

- Nem....csak gondolkodnom kellett.- Mondta komoran a férfi.

- Megértelek és elképzelni se tudom mit érzel most de a csapatnak szüksége van rád. Hiába van vége a háborúzásnak nagyon sok a veszteség és most még a szét széledt White Fire klán is a mi felelősségünk lett. Muszáj összeszedned magad akármennyire nehéz is.- Szorította meg Jane fivére kezét és kinyitotta neki a kocsi ajtót majd beültette.

ˇ

-....ami a White Fire klán volt tagjait illeti, ha csatlakozni akarnak hozzánk megkell adnunk a lehetőséget ha nem az is teljesen rendben van, ha valaki ellen szegül...szerintem mind tudjátok mi a teendő.- Fejezte be beszédét a vezér mit nagy tapsal fogadtak emberei és mindenki boldog volt, hogy végre ismét nyugalom van. Csak Damon szenvedett még mindig, hiába bosszulta meg apja halálát ha egy sokkalta fontosabb dolgot...személyt elvesztett. Ráadásul nem is ő bosszulta meg, hanem az a szegény fiú akit annyit bántott és mégis életét adta az ő bosszújáért. Ő tényleg ártatlan volt, a legtisztább lélek akit valaha ismert, hiszen milyen ember lett volna képes az ellensége apjának halálát törleszteni úgy, hogy önmagát és egész családját megöli. Talán tényleg szerette elrablóját vagy valami egészen más vezérelte?

Irodájába érve rögtön töltött magának egy pohár jó erős italt mit egy húzással el is fogyasztott.

- Hivattál főnök.- Lépett be Ty karikás szemekkel és a férfi elé lépve fejet hajtott. Látszott rajta, hogy őt is nagyon megviselték a történtek.

- Igen....tudom már többször elmondtad mi történt...de biztosan nem hagytál ki egy részletet sem? Egyetlen apró dolgot. Nem mondott még valamit mielőtt bement?

- Nem....vagyis megkérdeztem biztos jó ötlet e, hogy egyedül megy be de ő azt felelte csak így szabadulhat meg.- Gondolkodott el.- Furcsa volt, de így vissza gondolva számítanom kellett volna, hogy valami hasonlóra készül, sok jele volt. De nem néztem volna ki ezt belőle...alá becsültem.- Mondta keserűen.

- Ne hibáztasd magad...én sem vettem észre....- Mondta halkan Damon és tenyerébe temette arcát majd kezeit tovább vezetve beletúrt hajába és hátra dőlt székében.- Köszönöm, elmehetsz. Ünnepeljetek helyettem is.- Mosolygott szomorkásan.

- Te nem tartassz velünk?

- Nem hiszem, hogy tudnék ünnepelni.- Ty bólintott majd az ajtó felé indult.- Ty.- Szólt utánna mire az vissza nézett rá az ajtóból.- Ha vége a város kitakarításának szervezd meg Nico temetését, rád bízom milyen legyen.- Nézett mélyen barátja szemébe mire az ismét bólintott és elhagyta a termet.