Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️..2..>

7.rész

Avery:

-Kezdődik.-húzom embertelen fintorba az arcomat,majd kinyomom a szinte üvöltő ébresztőórámat a telefonomon.Megmozdulni is fájdalmas a meleg ágyban,nemhogy felkelni onnan.
Nyöszörögve kivánszorgok a puha matracból,és a mindenhatót kérem,hogy segítsen valami normális fejet varázsolni nekem.
Magamután húzva az álmomat,kilépek a szobámból.
Hát ez az álmom eléggé pikánsra sikerült.És nem..nem pitagorasz tételt oldottam meg benne.

Ennek az álomnak Scott volt a főszereplője.
Egy bunkó tapló seggfej.Utálom őt és egyszerre elolvadok tőle.Ilyen lehetséges egyáltalán?

Belépve a fürdőszobába,megtámaszkodok a mosdókagyló szélén,aztán irtózatosan lassan felemelem a fejem.
Egy ugyan olyan én néz vissza rám,a lehető legrosszabb változataim közül.
Mivel nincs túlságosan sok sminkem,ezért felkenek mindent amim van.Kap a fejem egy korrektort szempillaspirállal,és egy rúzst.
Nem lettem sokkal szebb,de azért egy minimális hatása van.Szerintem.

-Meddig készülsz még szívem,mert dudáltak!-kopogtat anyukám az ajtómon.
-Mii?-Az nem lehet.-Ki az?-kérdezem a szememet behunyva,mert ha az akire számítok,akkor...nem tudom mi lesz,de valami lesz.
-Kicsim én nem tudom,egy fekete sportkocsis gyerek.
Baszki.Miért jöttek elém?
-Öö..oké,mindjárt megyek.
-Jó,addig behívom őket.
-Anya NE!-esik ki a fogkefe a kezemből,amit sminkelés előtt kellett volna alkalmazzak.

-Kicsim ne legyél már bunkó.-hallom a távolodó lépteit,és azt is,ahogy az ajtót kinyitja.
Jaj nekem.
Akkorára nyitom a szám mint egy krokodil,de még így sem tudom normálisan kiöblíteni.
Félig habos szájjal őrült módjára tépem a hajam is,amíg csomómentesre nem igazodik.
Ezért ne kapkodjatok.

Kirontok a fürdőből,próbálkoztam a kommandózással.Ez sem jött össze.Scott,Zac,és Katie a nappalinkban álltak,illetve Scott a velem szemben lévő fotelben ült.Kényelembe helyezte magát.Szokásához híven.

Miért is kellene normális pizsamában aludnom?Nem is tudom.
Talán azért mert Scott most nem egy apró sortban és egy Miss Amerikás topban látna.
Jó férfihoz illően lenéz a melleimre is,majd elmosolyodik.Aprót pukedlizik a fotelben,és a többiekre néz.
Hála az égnek ők nem látták a nagyon izgalmas jelenetem.

Elfutok a szobámig,és ami legfelül van,azt egyszerűen kiveszem a szekrényből.
Egy farmer volt fehér pólóval.Csúcs.
Átvéve a fehérneműmet magamra húzom a "kotort" anyagokat.
Komótosan sétálva veszem fel az iskolatáskámat,amibe tegnap összepakoltam.

Gyerünk Avery meg tudod csinálni.Csak ne pánikolj!

Remegő lábakkal elindulok a nappali irányába,és keresem Scott tekintetét.
Meg is kaptam..nem is akármilyet.
Én szakítottam meg a szemkontaktust,azután pedig rá sem néztem.Nem mertem.
-Mehetünk Miss Amerika?-mosolyog teli fogakkal.Az a mosoly..szegény szívem.
-Mehetünk.-motyogom félrenézve.
Katie indul ki először az ajtón,utána megy Zac és én.Vagy én csak mennék,amíg Anyukám félre nem hívja Scottot.

-Köszönöm,hogy elviszed a lányom.Hogy is hívnak?Olyan ismerős vagy.
-Scott Weil.-bólint illedelmesen.-és semmiség hölgyem..nagyon szívesen teszem ezt.
-Weil?-eröltet anyám művigyort a szájára.
-Igen asszonyom,de mostmár mennénk,mert elkésünk.Viszlát.Pattan mellém,majd megfogja a kezem(!!!).
-Engedj már el!-közel sem akarom,hogy elengedjen.Az autója mellett állunk,és megint vitatkozunk.Hosszú lesz ez az év.

-Szerintem nem akarod,hogy elengedjelek.Ja és elöl ülsz.
-Biztos nem.-Állok meg az első ajtó előtt.Senki nem ül ott.
Basszus.
-Beülsz!Nincs kedvem vitatkozni.-nyitja ki az ajtót.
Hisztizve,de beülök abba a kibaszott kocsiba,és még éppen elcsípem,mielőtt csattana az ajtó,hogy azt sóhajtja:Na végre.

-Köcsög.-dünnyögöm én is.
-Az.-helyeselnek egyszerre a hátulülők.
-Nem igaz,hogy te ülhetsz elöl két nap után,nekem meg hónapokat kell érte könyörögjek.-duzzog kereszbefont kézzel Katie.
-Nyomás.-ül be a kocsiba,nagyon vigyázva az ajtónak a csukódására.Hülye Sznob.
-Itt csak rád kellett várni.-forgatom a szemem.
-Rám??Negyed órán keresztül egy idegen házában?Hát nem.

-Inkább induljunk.-bámulok az ölembe.
-Már úton vagyunk Miss Amerika.
-Ne hívj már így.
-Mert mi lesz Miss Amerika?Elsöprő szépséghullámot gerjesztesz?Én abból már kaptam eleget..ennél tökéletesebb már nem lehetek.
-Nem vagy elfogult magaddal?
-Nem mert az hiba lenne..bennem meg nincs.
-Hát hogyne.-horkantok unottan.

-Hé,ne most veszekedjetek mint az ezeréves házasok.Indulj már,mert zöld a lámpa.
Illetve volt.-teszi hozzá a húga.
-Egy hibád már van.Nem ismered a színeket.Legfőképp a pirosat,sárgát és a zöldet.
-Ismerem,csak amíg patáliáztál,addig elvonta a figyelmem a visszapillantó tükörben lévő arcom.-vág vissza vigyorogva.Neki nem lehet letörölni az arcáról a mosolyt?Biztos hogy nem.

-Ó így már világos,a halál pillanatában is magadat nézed,és magasról leszarod,hogy mi van a másikkal?!-fordítom lassan a fejem az ablak felé.
Nyomasztó csend telepedik az utastérbe,amitől kiráz a hideg.-Mivan?
-Semmi..inkább mostantól utazzunk csendben.-oldja Katie a hangulatot kisebb nagyobb sikerekkel.

Most meg mi rosszat mondtam?
Elindultunk,azért mert Scott képes volt felismerni a jelzőlámpák színét.
A kínos csend nem szűnt meg az iskoláig sem,sőt,még fokozódott is azzal,hogy nem szólt a zene.
Mintha a társaságunknak a rossz hangulata megszűnt volna létezni,úgy szálltak ki a kocsiból.

Két fiú nagyon nézte a négyesünket.
Azt hiszem,hogy osztálytársaim,de ez közel sem biztos.
Egy egy pillanatra mind a kettővel összenéztem.Ez egy jel.Biztos hogy az osztálytársaim.

-Miss Amerika óhajtozik jönni,vagy megvárja míg bemegyünk,nehogy szégyent hozzunk magára?-húzza fel a szemöldökét,ami mellékesen iszonyúan jól áll neki.
-Megyek már.

Katie és Zac előrébb járnak mint én,de engem ez nem zavar annyira.Egyáltalán nem.
-Amerika,mindjárt megyek,csak a kocsiban maradt valami,indulj nyugodtan.-kiabál utánam,mire én bólogatva elindulok a hatalmas fehérre festett kapuk felé.
Az a két fiú még mindig nézett,míg egyszer csak elkezdenek felém közelíteni.Ebből baj lesz.
Gyorsítok a lépéseimen, vissza-visszanézve Scottra..nem látom sehol.

A beton felé szegezve a tekintetem,igyekszek futólépésben az ajtóig,de megállítanak.
Hátulról megfogják a csuklóm és magukhoz húznak.
-Hé!Engedjetek el barmok.-rántom ki a kezem.
-Nyugi Avery.-ezek honnan tudják a nevem?
-Én Will vagyok,ő pedig Ryan.-biccent a haverja felé,mire ő köszönésképpen biccent nekem.Hát nekem is kéne biccenteni nekik,ezért biccentek is.Jó sok a biccentés.

-Oké,és mit akartok?
-Csak annyit,hogy valamelyikünkkel szeretnél esetleg táncolni a szalagavatón?-vigyorog megnyerően Will.Nyilvánvaló volt,hogy Ryanről el akarja vonni a figyelmem.
-Ige...NEM!-érkezik mögülem egy jól ismert hang.-Ilyen nincs.-Sóhajtok egy nagyot,majd Scottra nézek.
-Miért is nem keringőzhetek velük?
-Mert velem táncolsz cica,nektek pedig húzás.-mutat az ajtó felé.Ilyen szikrázó és érzelemmel dús tekintetet még nem láttam.

Scott ilyesféle pillanatait be kéne tiltani.Ezek lassan ölő mérgek.
Na meg a tökéletes feje.Tűre pontosan szimmetrikus az arca.Ez szinte lehetetlen.

-Ki mondta ezt neked?-térek vissza a valóságba kirobbanó idegességgel.Mit képzel?
-Senki.Ezt én döntöttem el.-fogja meg megint a kezem(!!!),és bevezet az iskolába.
-Jó reggelt!-köszönök a takarítónőnek,aminek hallatán Scott is elmorgott valamit.

-Amúgy vedd már le rólam a kezed.-lököm el a tenyerét a tenyeremből.
-Eddig nem zavart téged az érintésem.-kapja el az alkarom,majd a falnak szegez.Kezeimet feltolja a fejem fölé.Lábaim pedig nem tudom mozdítani.Lefegyverzett.

-Nem akarod az érintésem Avery?
Fejrázással válaszolok neki,mire felhúzza a szemöldökét.Halványan felfelé görbül az ajkainak a sarka,és átfogja egy kézbe a csuklóm.

Baljával az állam alá nyúl,és kényszerít,arra,hogy belenézzek a halálomba.
Abba ami a sírba visz.
-Csókolj meg.-suttogja a számra.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3