Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️..2..>

59.rész

Scott:

-Mit csináltál már megint?-sziszegi Zac nagyon csúnyán méregetve.Most nem tudom eldönteni,hogy megverni vagy megölni akar.
-Normális vagy?Itt van az a csaj,akiért annyit hisztiztél,most pedig ellököd magadtól.-hüledezik enyhén agresszívan.
-Megmagyarázom..csak ne mutass reakciót.
Csinálj úgy,mintha komolyan beszélgetnénk,de egy szempillád se rezdüljön.Megértetted?-hadarom el félig az ablakot,félig Averyt nézve.

Zac bólint egyet,aztán rámutat a székemre.Megforgatom a szemem,és a plafont nézve kihúzom az ülőalkalmatosságot.
Levetem magam a párnázatlan kőkemény iskolai fára,ami előbb szakad be,minthogy elrohadna.
Fél kezemet megtámasztom a háttámlán,a másikkal pedig előhúzom a táskám elejébe zárt telefonom.

-Mondtam már,hogy jó a hallásom?-forgatom az ujjaim közt a készüléket,ami minden második érintésnél felvillan.
-Ühüm..kábé hatszázszor.-szuszog  szarkasztikusan nevetve.
-Nos nekem általában rezgőn van a telefonom.-vezetem fel a történetet.
-A lényeget!
-Várj már Zac..nem hiszem el,hogy ennyire türelmetlen vagy!-legyintek jó barát módjára lebaszva a másikat.

Zac a fejét rázva puffog,ami néhány másodpercig tart,mert rájön,Avery valószínűsíthetően minket bámul.
-Nehogy oda nézz.
-Hova?-pillant abba az irányba,amerre a szememmel jeleztem,hogy ne.
-Te jó ég.-maszírozom meg az orrnyergem.
-Bocs.

-Szóval.-térek vissza az előző témához.-Láttam az ablak előtt egy fekete drónt.-teszem fel a mutató ujjam,jelezve neki,miszerint ha közbeszól,én megfojtom.-Néhány másodpercig ott lebeghetett,mert csak akkor repült el,amikor odanéztem.
De ez még nem minden.
Azért koptattam le magamról Averyt,mert két másodpercre rá,jött egy rezgő értesítés a telefonomra.-szívom be az ajkaim,amik egy pukkanó hang kíséretével szabadulnak ki a számból.

Megállítom a monotonon pörgő telefonom,aztán egy laza mozdulattal az asztal közepére ejtem.
Felvillan a mobil,megmutatva az időt,dátumot,töltöttségi szintet,meg minden baromságot,amit egy zárolt képernyő tud.
Zac megfogja a készülékem alját,utána középre igazítja,hogy ő is lássa,mert az a speciális fóliám van,amin ha oldalra fektetve akarom megnézni az időt,szart sem látok.

-Megnyissuk?
-Remélem nem valami Instagramm üzenet,mert akkor fejbelövöm magam.-motyogom Averyt nézve.A kezét nyújtja Chloenak,aki elfordítja a fejét.
A "barátnőm" mond neki valamit,ami közben kiveszi a saját órarendjét a papírkupacot összedúrva.
El tudom képzelni,ahogy most azt mondja"Upsz".

Megszólal az iskolarádió,Averyt követelve az igazgatóiba.Néhány szekundumig azért örültem,hogy kicsengettek.De nem.
Körülnéz a teremben,biztosan azért,hogy rá figyelnek-e a többiek,vagy sem.
Nem őt nézték.Csak én.
Összefonódik a tekintetünk,amitől még nagyobb kérdőjel lesz a lány feje felett.

Nem gondolkozik sokat,megindul az ajtó felé,átlépve a küszködő Chloet,meg a bűzét,de az már a lánnyal jár.Mindegy is.
Még egyszer visszafordul az osztály felé,de én már nem őt figyelem,hanem a középre helyezett telefonomat.
-Nyissuk?
-Nyissuk.-válaszolok aprókat biccentve.

Feloldom a képernyőzárat,ami azért egy fokkal bonyolultabb a Netflix jelszavamnál.
Tizenkét számjegyből áll.
-Esetleg széfben nem akarod őrizni a telefonod?-jegyzi meg a kódomat emésztgetve.
-De,esténként abba töltöm,sőt..én is egy széfben alszok.Mondjak ennél is jobbat?
Én vagyok maga a széf..na ehez mit szólsz?-nyomom le neki ezt a hatalmas nagy marhaságot a lehető legironikusabban.

-Értettem már..jól van..inkább nyissunk meg.
-Ebben egyetértünk.-húzom le a telefon tetején megjelenő szalagértesítéseket.
És ott van.Alulról a harmadik.
Kedves Scott!Egy kis feladványt adok neked...-Mutat ki ennyit a telefonom.
-Nézd már meg ember!

-Jó máris.-nyomok rá a telefonszámomra küldött üzenetre.
Honnan van meg ezeknek a számom?
Egy kis ideig sötét a képernyő,de amint betöltött,megmutatta az üzenetet,ami nem is volt olyan rövid,mint amit elképzeltem.

Kedves Scott!Egy kis feladványt adok neked,ha nem probléma.Mindíg is azon gondolkoztam,hogy az emberek nyomás hatására meddig tudnak elmenni a szerelmükért,vagy esetleg a legjobb barátjukért.De a játék csak most kezdődik.
"Én vagyok a tudás forrása,de sajnos egy nagy épületbe zártak.Sokféle lehetek,ez attól függ ki teremtett meg.
Orvos,tudós,vagy egy kreatív lékek?Az mindegy,de a lényeg,hogy a fantáziában élek."-ez a helyszín,és nyugalom,nem kell kimenned az iskolából.
"Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét,vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak
és a kutyáknak dobta."-Érek teljesen a végére ennek a baromi hosszú szövegnek.

-El tudtad olvasni?-nézek Zacre,akinek néha mozog a szája olvasás során.Megrázza a fejét,majd egy kicsivel később felnéz a mobiltelefonból.
-Na?
-Mi na?-emelem fel a szemöldököm.
-Van már ötleted,hogy ez hol a bús picsában lehet?
-Ami azt illeti van.-húzom ki magam,egy nemlétező bajszot megcsavarva az arcomon.
-Szerinted?-dobol az asztalon,nyugtalanságát kimutatva.
-A könyvtár.-könyököl a vállunkra Katie.
-Mivan?Te mióta vagy itt?
-Három és fél éve..tudod egy osztályba járunk.

-Nem úgy értem..mit láttál?
-Ja..mindent bátyuskám.-pillant rám angyalian.
-Mit akarsz?-sóhajtom megtörve a fiatalabbik nőnek a családban.
-Be akarok szállni a "játékba".-mutogat macskakörmöt a Zac vállán nyugvó kezével.

-Nem!-utasítom vissza ezt a remek ajánlatot.
-De!
-Szóljak apának?-dobom be az aduászomat.
-Nem!-tiltakozik rögtön.
-De!-kapom fel a telefonom,és a legutóbbiak listájába belelépve,elhúzom apa ikonját,ami zöldre váltva csörgetni kezdi.

-Mondjad fiam.-szól bele a jellegzetes hanglejtéssel.
-Az van,hogy kaptam egy üzenetet egy ismeretlen számról,azt meg kell fejteni,mert egy találóskérdés szerűség van benne,és el kell menni egy helyre,ahol gondolom lesz egy valami.Ja és Katie segíteni akar.-darálom le neki zömében a történteket.

-Először is..sztrókot kapok,ha életed hátralevő részében kimondod,hogy egy.Megtanítalak itthon beszélni rendben?
-Rendben,de Katie jöhet vagy sem?
-Menjen,legalább történik vele valami izgalmas..vigyázz rá.Szia.-ráz le apa villámgyorsan.

Telefonon nem annyira szeret beszélgetni.Kivéve ha fenyeget valakit.
Az nagyon megy neki.
-Azt mondta jöhetsz.-fújtatok idegesen fészkelődve.
-Én is hallottam.Nos..akkor megnézzük a könyvtárban?

Zackel sunyin egymásra pillantunk,aztán halványan elmosolyodunk az emlék hatására.
-Mi nem mehetünk oda be.-kezd bele Zac.
-Miért?
-Mert kétszeresen ki vagyunk tiltva.
-Kétszeresen?-merevedik meg a vállamon támaszkodó ember,akivel egész életemben össze voltam zárva eddig.
Mindenhol.

-Úgy volt,hogy egyszer véletlen felgyújtottuk az egyik polcot.Azon voltak a kötelező olvasmányok.-magyarázom meg.-Másodszor pedig találkoztunk az utcán a könyvtáros nénivel,akinek lerepült a parókája.
Mi pedig kiröhögtük.-temetem mélyre a kikívánkozó nevetésem,mert annak nincs itt az ideje.-Az ő baja,hogy szélben járkál.-védekezek a saját bőrünk mentése végett.

-Inkább induljunk le a könyvtárba,-néz ránk felváltva.-és felejtsük el az elmúlt fél percet.-paskolja meg a hátunkat,azután fellöki magát.
Háromszoros kitiltás..már megyek is!

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3