Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️..2..>

65.rész

Avery:

Fel és alá járkálok a színpad mögött,elvonulva a többiektől.
Csípőre teszem a kezem,hátha így gyorsabban meg tudok nyugodni.Valamilyen hihetetlen okból kifolyólag nem sikerült.
Szívd be lassan,tartsd bent,aztán ereszd ki a tüdődből minimum hét másodpercen keresztül.Így tovább Avery..ha csökken a pulzusod akkor nyugodtabb leszel.

Nem fogod elrontani a táncot,hiszen majdnem év eleje óta ezt gyakorolod.Menni fog!-ismételgetem újra és újra.
Február kilenc.Péntek.A szalagavatóm napja,és a párom éppen sehol.A méregdrága fehér ruhámban úgy érzem magam mint egy menyasszony,a vőlegénye nélkül.
Itt van a nyitótánc negyed óra múlva,mindenki a választott partnerével gyakorol,vagy beszélget.

Merre kóvályoghat Scott?Ha nem bukkan fel öt percen belül,én menten szívrohamot kapok.
Összenézek a tánctanárral,aki a karját széttárva rázza a fejét,az osztályfőnökömmel egyetemben.
Ő sem látja.
Beszívom a sötét rózsaszínre kifestett ajkaimat,amikre rá is harapok.
Lassan szabadulni engedem párnáimat,melyek pukkanva állnak vissza eredeti felállásukba.

Leengedem a felső végtagjaim,és csak azért nem sírok összekuporodva,mert elfolyna a tökéletes sminkem.
Össze vissza kapálózik a szívnek nevezett izom a mellkasomban,szinte hallom a fülemben a dobogását.
Ismételten ránézek a bal csuklómon lévő,ezüst színű órára,ami másfél perccel mutat többet.
Nekem az egy perc harminc másodperc,két órának tűnik.

Próbálok minél semlegesebb arcot vágni,hiszen van még időm.
Az igazgatónő a betanult beszédét mondja,a tanárok kapkodnak minden felé,nehogy valami baki sűljön ki,addig a fellépők klikesedve beszélgetnek,vagy elvonulva izgulnak,egyedül én készülök a lelki összeomlásra.

Ez az évem elég döcögősen indult,pontosabban fogalmazva ritkaszarul.Egy hónapja halt meg Amy,és én mindíg nem bírom felfogni.
Ugyan úgy megcsörgetem a telefonon,mint régen,amikor kérdezni akartam valamit,de az ötödik csöngésnél magszólal a robotszerű hang,miszerint Amy telefonja ki van kapcsolva,próbálkozzon később..aztán rájövök,hogy senki sem fogja felvenni.Soha.
Ez egyszerűen kikészít.

De Scott és a családja baromi sokat segítettek az elmúlt időszakban.
Legfőképp az említett fiú.
Egyszer sem hagyott magamra,sőt,alvásnál is a mellkasára húzott,hogy ott sírjam ki magam,utána elringatott a hátamat simogatva.Miden áldott nap ágyba kaptam a reggelit,amit ő csinált,telibe fosva,hogy ötkor kellett kelnie,mert én általában fél hatkor szoktam.

Igazodott hozzám..én is megpróbáltam hozzá,de azt mondta "Neked most gyógyulnod kell,majd elég akkor alkalmazkodnunk egymáshoz,amikor összeköltözünk".
Megismertem a törődő oldalát,ami könnyedén elolvasztott,mint a Nap a jégkockát.Ebben az esetben Scott adja számomra a meleget.

Iskola után önszántából leült velem tanulni,csak azért:Bejussak az egyetemre,ne változtassak az életmódomon,csináljam azt amihez értek,hogy elérjem az álmaimat.Mindent neki köszönhetek.
Néha elvitt motorozni,ezzel kiszakítva a hétköznapok monotonitásából,kisebb nagyobb sikerrel.
Nem tolakodott,ha egyedül akartam lenni,csak ott volt támasznak.
Ha lehet,még jobban beleszerettem.

-Hahó gyerekek!-tapsol a tánctanár a táncosoknak(azaz nekünk) a kialakított rész közepén.Emberről emberre elhalkulnak,és apró duruzsolás,fülszakító némaság követi a tapsot.
-Tíz perc és kezdünk.-avat be a részletekbe.
Háromnegyed órája ötpercenként szól,hogy véletlen se érjen minket meglepetés.
Ezzel természetesen fullra belénkverte az ideget.

Bólintunk egyet,aztán folytatjuk az előző tetteinket.Lépések gyakorlása,satöbbi...
Körbe pásztázom a területet,hátha meglátom az ismerős alakot,de sehol.
Miért most hagy cserben?Összefonom a melleim előtt a karom,majd megfogom mindkét könyököm.
Egyik lábamról a másikra billegek,és úgy nyújtózkodok a tömeg felé.

-Bocsi,hogy késtem,csak defektes lett a villamos.-duruzsolja valaki a nyakamba.
Egy szekundumig sem kell gondolkodnom,ki is az,aki megtisztel a jelenlétével.
-Hova a ferde faszba tűntél el?-fordulok meg nagy hévvel.
Fel tudna robbanni az agyam.
-Ja..-vakargatja meg a szabad kezével a fejét,mert a másik a háta mögött van.-Csak ezért.-nyújt át egyetlen egy szál tűzpiros rózsát.

-Bejártam érte az összes virágboltot,mire megtaláltam a tökéleteset.
Megáll az ereimben a vér,és szoborként állok előtte.Teljesen lefagytam.
-Ez az enyém?-motyogom döbbenten.
-Igen szerelem.-fogja meg a bal csuklóm,majd a kezembe adja,a tüskétlen szárat,aminek a tetején egy csodaszép virág pompázik.

-Köszönöm.-nyögöm ki végre,felocsúdva a meglepetésből.Soha senki nem vett még nekem virágot.
Elhomályosul a látásom,ahogy könnyek szöknek a szemembe.
De nem a szomorúságtól.
Valahogy sikerült Scottnak megrepesztenie a jégfalat,amit Amy hiánya okozott.
Megrogy a térdem a súlyom alatt,de Scott azonnal a derekamra teszi a kezét.

-Érted bármit kicsim.-húz a vállára,és apró puszit lehel a halántékomra.
-Nagyon féltem,hogy nem jössz el.Azt hittem egyedül kell táncoljak egy bábuval.-temetem az arcom Scott fekete öltönyébe.Mélyen beszívom az illatát,elraktározva arra az időre,ha nem lesz velem valami miatt.

Szemöldökömet ráncolva nézek végig rajta,utána a többieken.
-Nem igaz,hogy nem voltál képes felöltözni úgy,mint mindenki más.-forgatom a szemem,a szám sarkában bujkáló mosollyal.
-Mert én nem vagyok mindenki más.-válaszol frappánsan.-Amásik ok,az az,mert nem akarok úgy kinézni,mint egy pingvin.

-Helyette sorozatgyilkosnak mutatkozol.Pontosan úgy,mint aki menten ki akar itt nyírni mindenkit.
-Részben stimmel az állításod.-csettint a nyelvével,majd újra magához húz.
Kezével az állam alá nyúl,tekintetét a számra szegezve.
Ráhajol az ajkamra,forró csókot nyomva rá,ami felmelegíti a belsőmet.

-Nagyon szeretlek Avery Hale.
-Én is téged Scott Weil.
-Már csak öt perc!-kurjantja el magát a vézna asszony.
-Ez mindíg szól?-Röhög hitetlenül.
-Majdnem egy órája jelez így.
-Te jó ég.-vigyorog ezerwattos mosollyal.

-Mi az?-nézek magam mögé,mert elképzelésem sincs,mi tette ilyen boldoggá,de ha következtetni kéne,nem a néni,aki óramű pontossággal szól.
-Semmi,csak iszonyatosan gyönyörű vagy.-simít végig a nyakamon,egészen a vállamig,amit megszorít egy picit.

Lepkék csapata durran szét a hasamba,amit szintén régen éreztem.Felhevül az arcom,amit biztos látna,ha nem lenne rajtam három kiló alapozó.
-De smink nélkül sokkal szebb vagy.-tesz rá még egy kapáttal.Ennyit az alapozóról.
Biztos átüt a vörös fejem.

-Te is eléggé kicsípted magad.-próbálkozok a bókolással,tudva tudván,hogy nincs rá szüksége,és csak növelem a világi önbizalmát.
-Tudom..köszi hogy emlékeztetsz..már majdnem elfelejtettem a csodálatosságom.-túr bele a hajába,a tipikus kisfiús tekintetével.
Barna szemei csillognak ahogy meglököm a vállát.
-Csörögsz?-pillant rá a kezembe szorított telefonra.
-Ja biztos nem..csak.-pillantok rá a képernyőre,ami lehetetlent mutat.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3