Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️..2..>

41.rész

Scott:

Ahogy visszatérek az álomból,illetve az álmom utóhatásából,kapkodva nyúlkálok az éjjeliszekrényemre,mert a telefonomat keresem.
-Bazd már meg.-motyogok ingerülten.
Itt tapogatok mint egy elbaszott kaméleon,aki nem tudja hova menjen.
Nem kell sokat agyalnom,hogy merre van a készülékem,hiszen megszólal az ébresztő.

Olyan undorodó fintorba szalad az egész arcom,amit még egy százkilenc éves férfi is megirígyelne.
Nem hiszem el!
Az oldalsó gomb megnyomásával kikapcsolom a jelzést,és az enyhén elemelkedett fejemet visszarakom a párnára,ami egy mély hanggal nyeli el az ütődést.
Úgy vagyok vele,még vissza tudok aludni,max nem megyek be első óra tesire.
Azt a tantárgyat ki nem szarja le?
Egy pótlék fos.Olyan mint a rajz,vagy az ének.

Lehunyom a szemem,de akárhogy szorítom,kényszerítem,nem megy bele vissza az álom.Csak aludni szeretnék még egy kicsit.
Három óra alvás az mire jó,mondjátok már meg?
Hát semmire.
Ugyan olyan fáradt vagy,mielőtt lefeküdtél volna,azzal a különbséggel,miszerint itt felkeltett valami,éjjel pedig nem.
Ennyi.

Erőt veszek magamon,ami egy sóhajtásban nyilvánul meg.
Felkészítem magam a mai napra,a sok idióta kreténre az osztályomban és az iskolában.
Már fáj a fejem,ha rájuk gondolok.

Eddig el sem jutott a tudatomig,hogy mit is álmodtam.Sarah szerepelt benne,aki végleg elköszönt tőlem.
Elmondta,hogy rögös út van még előttem,de nem egyedül kell megcsinálnom,hanem Averyvel.Olyat is említett,hogy nem bízhatok meg minden második emberben,aki szembejön velem.
Vajon mire érti?
Felküszködöm magam ülő pozícióba,így az ágy szélén töprengek.

Ha bár az agyam eléggé éber,a testem sajnos még mindíg úgy működik,mintha aludnék.
Sehogy.
Minden mozdulatot gusztustalan érzés kísér,ami általánosságban pár percig tart.
Ökleimet egyáltalán nem tudom összeszorítani,és még ez is idegesít.
Nagy nehezen fellököm magam állásba, ezután minden elsötétül néhány másodpercre.Túl gyorsan keltem fel.

Miután kitisztult a látásom,azonnal a fürdőszoba felé veszem az irányt.
Kedvetlenül rátámaszkodok a mosdókagylóra,és csak szemezek magammal a hatalmas tükörben.
Kiráz a hideg a reggeli hűvös levegő miatt,mondjuk ahoz sem kell diploma,hogy megállapítsam:azért fázok,mert nincs rajtam póló.

Libabőrös lesz az alrakom,vállam,mindenem.
Gerincem mentén szaladgál ez az egyedien bizsergető érzés,ami felébreszt.
Persze még mindíg úgy érzem magam,mint a mosott szar,de már nem annyira.
Tízes skálán kábé hat.

Megnyitom a csapot,aztán a tenyerembe gyűjtöm a vizet,amivel megmosom az arcom.
-Hú.-rázom meg a fejem,amiről úgy esnek össze vissza a vízcseppek,mintha egy kutya fürdött volna.
Kiveszek a fiókból egy új törölközőt,aztán ráterítem a tenyeremre,amibe belehajolok.
Picit dörzsölök rajta,aztán újra a tükröződő felületre nézek.
Még vizesen tapad homlokomra a hajam,de nem érdekel.
Ismét megnézem magam,és megint elcsodálkozok,azon mégis mennyire helyes és sármos vagyok.

Na most szépen lemegyek reggelizni,hogy mindenki elájuljon tőlem,azaz a reggeli kinézetemtől.
Miközben lefelé baktatok a lépcsőn,kétszer beletúrok a hajamba,ezzel beállítva egész napra.

-Scott Weil,elpicsázlak.-figyel anya összehúzott szemekkel.
Mutatóujjammal magamra bökök,ő pedig bólogat.
-Most mit csináltam?
-Papucs.Felfázol.
-Anya nemár.
-És vegyél fel valamit..Avery még nincs lent.
-De már jön.-öklözik le velem apa a lépcső alján.

-Nath,ne add már alá a lovat.-dobbant a lábával,aztán lemondóan sóhajt.
-Cukorbaba,te is szereted,ha félmeztelen vagyok.-kacsint apukám anyára,aki a szemét forgatva rejti el a mosolyát.
Kikerül engem még egy pacsi kíséretében,és anya fülébe súg valamit.
Reakciójából ítélve apa megint megígért neki valamit,amit nem fog betartani.Mosogatás,ilyenek..

-Annyira hülye vagy.-csapja vállon,aki egy emberes büfögéssel,vagy inkább böfögéssel elhalad mellette.-És még disznó is.
-Ja.-folytatom apa parádéját.
-Minta apád kiköpött volna a száján..így is úgy is.
-Mázli.
-Inkább kárhozat.-motyogja a papucsomat elém dobva.Hogy került hozzá?
-Ez a negyvenhetes?
-Igen,apádnál ott van a kilences.-mutat rá a lábára bólogatva.

-Hány napot ígértél neki ha nem veszi fel?
-Hét nyolc?!-saccol röhögve.
-Akkor előnybe kerültek a szükségletei.-fogalmazok csodálatosan.
-Anyád egy boszorkány.-kiált ki a konyhából apa.
-Te meg egy angyal.
-Ne sértegess cica.
-Mert?Mi lesz?Óh,szia Avery,hogy aludtál?Olyan fáradtnak nézel ki.-veszi észre a velem együtt félálomban lévő gimnazistát,és témát vált egyik percről a másikra.

A lány lopva rámnéz,amit anya ki is szúr,és mosolyogva konstatálja azt,hogy kibékültünk.Egy jó nagy löket kellett a békülésünkhöz.Legfőképp belőlem.
-Öö..csak keveset aludtam.-birizgálja a pólója alját zavartan.
Így vezeti le a feszültséget,amit az váltott ki,hogy hazudnia kellett.

Egyszer egy félénk kecske,máskor egy dühös ló.Vagy hogy is van ez a mondás?Jaa,kezesbárány.
Elmosolyodok a saját hülyeségemen,ami elég furán üthet ki.
Nem figyelnek rám,így nincs gond.

-Gyere Avery reggelizni,de nyugodtan pihenj le,ha nincs kedved iskolába menni.-bólint anya szelíden,véletlen sem olyan stílusban,ahogy nekem szokta mondani.
-Köszönöm a kedvességüket,de inkább megyek iskolába,félek kihagyni..tudja nekem fontosak a jegyeim.-billeg előre hára.
-Látod Scott.-mutat Averyre anya.-Neked is ilyennek kéne lenned.

-Most miért?A jegyeimmel nincs baj.-teszem szét a kezem,aztán a combomra csapom.
-Ez igaz,de szerinted nem tudom,hogy tankönyvek helyett kaját viszel a suliba?
-Tényleg,vettetek kínait tegnap?-jut eszembe hirtelen.
-Fiókban van a zacskósleves,a hűtőben párizsit találsz,mellette pedig a vajat és a tejfölt.
-Van kóla?
-Az nincs.
-Akkor majd veszek útközben.

Anya erre már nem reagál,hanem a székre biccent,ami az asztalnál állva várja,hogy leüljek rá.
-Inkább eszek.
-Jól teszed.
Sétálok kábé öt métert,mire odaérek az asztalhoz,ami csoda,hogy össze nem roskad a sok kajától.
Kihúzom az ülőalkalmatosságot,aztán szedek magamnak a gyümölcstálból.

-Mi ez a hatalmas barack?-fogom a kezembe azt a valamit(?),és ráteszem a tányéromra.
-Az nem mangó?
-Egyik sem talált fiúk.-ingatja a fejét Angela kuncogva,majd kivesz egy ugyan olyan izét.-Ez datolyaszilva.
-Inkább maradok a mangónál.-motyogja apa a kikívánkozó röhögését lenyelve.
-Sejtettem.-válaszol a bejárónő,aki már inkább családtag,mintsem alkalmazott.
-Angela te sértegetsz?-húzza fel a szemöldökét apa.Ajjaj.Kapni fogja.
-Most fejezd be,mert én már akkor itt voltam,amikor te még gondolatba se kerültél.
-Mármint a családnál?
-Igen.

-Avery..egyél.-pillantgatok felé aggódóan.
-Az a helyzet,hogy nem tudok dönteni.-nevet eröltetetten,aztán kivesz egy hozzá közelebbi kosárból egy banánt.-Ez megteszi.
-Te tudod.Van tíz perced elkészülni,utána indulunk suliba.-jelentem ki határozottan.
-Elviszel??-döbben le úgy,mintha eddig soha de soha nem ült volna már a kocsimban.
-Nem Avery vicceltem.-masszírozom meg az orrnyergem.-persze,hogy elviszlek.De majd ha felmész átöltözni,mert ebben fix nem jöhetsz,szólsz Katienek?

-Nem veszek fel másik ruhát,Katie pedig mögötted van.
-Avery,neked nem kéne inkább pihenni?
-Semmi bajom nincs azon kívűl,hogy néha nyilal a combom.
-Alvilági mennyiségű nyugtatót kaptál.-érvel a húgom ügyesen.
-Igaza van.-Erősítem meg a mondanivalóját.
-Péntek van,ezt az egy napot kibírom,hétvégén meg pihenek.
-Csak úgy mehetsz ma,ha egész végig mellettem leszel..ügy lezárva.-vágom fel a "mangót",utána apa fejére nézek,aki egy aprót bólint.

Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3