A Pincérfiú

8.

~Brooke szemszöge~

Éreztem, hogy egyre jobban vörösödök, de nem tudtam mást csinálni, csak Jimin két szép szemébe nézni. Egyszerűen elvarázsoltak.

-Brooke! -tértem vissza az életbe Jimin szólongatására.

-I-Igen? -dadogtam.

-Minden rendben? -engedett el lassan, de azért felkaromon hagyta két kezét

-P-Persze, miért ne lenne?

-Mert pirosabb vagy, mint egy paradicsom. -nézett rám aggódva. Meg akartam nyugtatni, hogy semmi bajom, de nem tudtam egy értelmes szót kinyögni. Ezért csak megráztam a fejem, és ahogy láttam, értette, hogy azt akarom mondani jól vagyok.

-De amúgy hova húztál annyira? -mosolyodott el.

-Meglepetés. -mondtam egy sunyi vigyorral, és lassan húztam tovább.

Erre Jimin csak sóhajtott egyet, és jött utánam, még mindig mosolyogva. Szerintem el sem tudta képzelni, hogy hova viszem. Egészen addig amíg oda nem értünk, nem hagyott békén azzal a kérdéssel hogy: "Hova megyünk?". Természetesen nem mondtam meg neki.

-Brooke, mondd már el hova megyüünk! -hisztizett.

-Itt vagyunk. -álltam meg egy bárnál.

-Ugye nem? -nézett rám olyan képpel, mint akit az előbb megkínoztak.

-Berúgunk kicsit. -kacsintottam rá, majd behúztam a helyre.

-De Brooke, ne már! Ehhez most a legkevésbé sincs kedvem!

-Majd lesz. -húztam oda a bárpulthoz. Én leültem, Jimin csak olyan fejjel nézett rám, mint aki éppen fejben átkoz. Lehet azt is csinálta. Megfogtam a kezét, és lehúztam a székre.

-Néha úgy utállak. -szűkítette össze szemét.

-Csak, mint régen. -nevettem.

-Jó napot kívánok, mit hozhatok? -jött oda hozzánk a pultos srác.

-Csak valami üdí-

-Kettő whisky-t szeretnénk. -vágtam szavába.

-Rendben, máris hozom. -azzal elment.

Ránéztem Jiminre, és látszott rajta, hogy azt tervezi hova ásson el. Erre csak elnevettem magam egy kicsit.

-Ne már Chim, próbáld már meg csak egyszer jól érezni magad!

-Szoktam én jól érezni magam, de nem akkor, mikor berángatnak egy bárba. -tette kereszte karját.

-Hidd el nekem most is jó lesz. -próbáltam egy kis jó kedvet nevelni belé.

-Aha, aha. -bólogatott gúnyosan.

-Ne már Jimin. Nem ezért hívtalak. Hanem ez jót szórakozzunk. Mint régen.

-Én ezt értem, de nekem nem olyan az életem, mint neked. Lehet, hogy ti ott az egyetemen, minden nap buliztok, de én a munkahelyemen rohadok!

Erre nem tudtam mit szólni. Inkább el is néztem. Talán az én hibám, hogy a szülei hülye tanácsát fogadta meg, ahelyett, hogy követte volna az álmait? Nem. De ezt százszor elmondtam neki, ha nem százegyszer.

~Jimin szemszöge~

Nagyon rosszul éreztem magam. Nem kellett volna lecsesznem ennyire Brooke-ot. Hiszem ő is annyiszor elmondta, hogy kövessem az álmaimat, és ne foglalkozzak a szüleim véleményével. Inkább én is a pult felé fordultam, és abban a pillanatban vissza is jött a pultos férfi.

-Meghoztam az italokat. -rakta le elénk a két poharat, majd elment.

-Figyelj...-vakartam meg zavartan a tarkómat. -Én...

-Te? -válaszolt, de rám sem nézett.

-Én...sajnálom. Nem kellett volna leszednem a fejed. Csak mostanában elég feszült vagyok...

-Megértem. De néha ki is kell kapcsolódni. -fordult felém. -És nem igaz, hogy minden nap bulizok! -vette fel a kamu durcás fejét. Így nagyon cuki volt.

Elnevettem magam. -Tudom, tudom.

-Amúgy, tudod Jimin...-ivott bele az italába. -Még nem késő megvalósítani az álmaid.

-Ezt hogy érted? -lett értetlen tekinetem.

-Tudok a közelben egy nagyon jó tánciskolát. Barátaim közül sokan járnak oda.

Beleittam poharamba. -Majd átgondolom...

-Szerintem el kellene kezdened.

-De hiszen 22 éves vagyok. Brooke, én csak 2 évig táncoltam.

-Nem késő újra elkezdeni. -vont vállat.

-Dehogynem...-húztam le az egész pohár whisky-t. -Ebből jöhet még egy! -intettem a pultosnak, aki odajött hozzám és elvitte a poharam, majd pár perc múlva visszajött, azt teletöltve.

-Köszönöm. -vettem el tőle.

-Beszéjünk inkább másról. -húzta le Brooke is az italt. -Baszki ez nagyon erős. -fintorgott.

-Tudom. -kuncogtam.

***

Nagyon jót buliztunk, és elég sokat ittunk, de egyikünk sem foglalkozott vele.

-Jimin-ah! -kiabált nekem Brooke, mert a zenétől nem lehetett normálisan hallani.

-Hm?

-Mondanom kell valamit! Én...

-Te?

Erre már nem válaszolt, csak megcsókolt. Sokkolódtam. Egyik pillanatról a másikra pedig tudatomnál fogva visszacsókoltam. Percekig csókolóztunk, majd rájöttünk mit csinálunk, és abbahagytuk. Csak egymást néztük.

Mit tettünk?