A Pincérfiú

30.

~Jungkook szemszöge~

Miután felsepregettem, vissza felmentem, de a fürdő ajtó tárva nyitva volt. Benéztem, de nem volt bent senki. Elsétáltam a hálószobához, ott sem volt senki. Akkor hol az istenbe van Jimin?? Ekkor hallottam meg egy halk szipogást a vendég szoba felől. Ugye nem...?

Bekukkantottam a szobába, ahol ott feküdt Jimin, nyakig betakarózva. Édesem...megbántottam volna?

Befeküdtem a szőke mellé, és szorosan átöleltem, mire ő felém fordult, és belebújt ölelésembe.

-Jimin...-suttogtam, mert egy pillanatra azt hittem ébren van, de mikor nem kaptam választ, ezt a gondolatot elvetettem, és adtam fejére egy puszit.

***

Egy kisebb mocorgást éreztem, mire nehezen kinyitottam a szemem.

-Jungkook..? -dünnyögte Jimin, és egy kicsit hunyorított, mert zavarta a szemét a fény.

-Felébredtél? -mosolyogtam rá.

-Hogy kerülsz ide? -dörzsölte meg szemét.

-Miután felsepertem a lisztet, kerestelek, és akkor hallottam meg innen egy halk szipogást, majd mikor bejöttem itt aludtál. Bebújtam hozzád, és átöleltelek, úgy aludtál tovább. -mondtam el neki.

-Oh...-sütötte le szemét.

-Jimin, megbántottalak? -böktem ki végül a kérdést.

-Nem, miért gondolod ezt? -nézett fel rám.

-Amióta feljöttél csak sírsz, azt hittem mondtam valami rosszat...

-Hát...nem te...

-Akkor ki? -kérdeztem, mire a szőke lehajtotta a fejét. -Kérlek, mondd el...

Jimin csak sóhajtott, de nem nézett rám. -Emlékszel...mikor azt mondtam dél körül bemegyek hozzád a kórházba, de nem mentem?

-Igen, miért?

-Aznap akartam venni neked valami kis ajándékot, ezért elmentem a boltba...Akkor már be is vásároltam, elég sok mindent...

-És?

Itt vett egy nagy levegőt, hogy visszafojtsa a sírást. -Ott...a pénztáros a-azt mondta, hogy magamnak fölösleges lett volna ennyi dolgot vennem, inkább fogyóznom kellene...-csuklott el a hangja, majd újra sírásban tört ki.

-Oh Jimin, ilyen barmokra ne is figyelj oda! -karoltam át szorosan, ő pedig fejét a mellkasomba fúrta.

-T-Tényleg dagadt vagyok, Jungkook? -hüppögött.

-Dehogyis, gyönyörű vagy!

-Gondolod? -nézett rám könnyes szemekkel.

-Tudom. -tűrtem arrébb egyik tincsét, majd gyengéden megcsókoltam. Nem is késett viszonozni. Csak faltuk egymás ajkait, mintha utoljára tehetnénk meg.  A lemenő nap fénye beszűrődött az ablakon, ami még romantikusabbá tette a pillanatot.

-Köszönömh...-vált el tőlem lihegve.

-Mit? -értetlenkedtem.

-Hogy vagy nekem. -mosolygott, amitől szemei csíkká húzódtak. Na ennél cukibb dolog nem is  létezik.

-Én akkor mit mondjak? Te teszed szebbé a mindennapjaim. Nélküled nem lehet létezni! -fogtam meg apró kezecskéjét, mitől ő elpirult. -Te vagy számomra a nap, ami bevilágítja napjaim, te vagy a hold mi ablakomból mosolyogva figyel. Csak te az ágyból...-kuncogott fel picit. -A lényeg az, hogy szeretlek. Szeretem a mosolyod, szeretem a kis kezed, szeretem azt a kis pisze orrod, szeretem a babaarcod, ami mindig vörös színben pompázik ha zavarban vagy...

-Kook, sírni fogok.

-Még nincs vége! Szeretem azt a kedves szíved, hogy a légynek sem tudnál ártani. Szeretem az eszed, hogy felvilágosítasz dolgokról. Szeretem mikor kijavítasz, és azt is mikor szorosan átölelsz az éjszaka. Na hát a csókjaidról aztán ne is beszéljünk! -mosolyogtam, és hallottam, ahogy Jimin lehajtott fejjel szipog, majd egy könnycsepp hullott kézfejemre.

-Jungkook...ilyen szépet még soha nem mondott nekem senki...-törölte meg szemét.

-Én sokszor fogok még ilyen dolgokat mondani, nem kell aggódnod. -pusziltam homlokára.

-Ha meg akarsz sírati, hajrá! -nevetett. Ekkor a gyomra is korgott, mire rámnézett.

-Hozok fel enni. -nyomtam egy csókot feje búbjára, majd elindulam ki a szobából.

-De Jungkook...-kezdett bele Jimin.

-Eszel. -szögeztem le. Jimin csak egy nagyot sóhajtott, elfogadva sorsát. Én rámosolyogtam, majd lementem a konyhába. Nem is duci, olyan vékony, mint a kisújjam! Csak egyszer beszélgessek el azzal a pénztárossal! Halott lesz, még aznap!

Na itt a kövi rész! Próbálok majd minden nap rakni ki egyet, hogy a rutin megmaradjon, de nem ígérek semmit!