A Pincérfiú

21.

~Jungkook szemszöge~

-Ne hidd, hogy nem tudom, hogy lefotóztál. -suttogta Jimin ajkaimra, amitől kirázott a hideg.

-Honnan tudod? -húztam fel szemöldököm.

-Felébredtem, mikor a telefonodért nyúltál. Legalább háttérnek beállítottad? -kuncogott.

-Még szép. De ha már a háttérnél tartunk...Mi az a félpucér kép rólam a telefonodban.

-A hátterem. -mosolygott.

-És mikor készült az a kép?

-Természetesen ma reggel, mielőtt leküldtél...-halkult el a mondat végére.

-Oh...és haragszol? -dörzsöltem meg tarkómat.

-Hát kicsit megbántottál. De nincs harag. -ült fel a szőkeségem.

-Akkor jó. De azért bocsi...-pusziltam meg orrát.

-Jut eszembe. Neked nem munkában kellene lenned? -nézett rá Jimin az időre.

-Szabadságot kaptam...

-Tényleg, és miért?

-Azt nem kell tudnod. -ezzel magamra húztam a szőkét, és szánkat már csak egy centiméter választotta el. -Egyre gondolunk? -vigyorogtam.

-Egyre. -és Jimin megcsókolt. Olyan lágy volt, és kellemes. Egész nap ezt csinálnám vele, ha lehetne.

-Rohadt jól csókolsz. -váltunk el levegő hiány miatt.

-Te mégjobban. -lihegte, és nyakamba fúrta a fejét, én meg átöleltem.

Így feküdtünk egy ideig, míg végül megint sikeresen elaludtunk.

~Jimin szemszöge~

***

Arra ébredtem, hogy leestem az ágyról. Be is ütöttem a fejem eléggé. Ahogy felnéztem az ágyra, egya alvó Jungkook-ot láttam. Áh! Mostmár emlékszem. Úgy aludtunk el, hogy én Jungkook-on fekszem, és öleljük egymást. Biztos mikor másik oldalára fordult, akkor leestem róla.

-Au...-fájlaltam a fejem. A fájó részre nyúltam, és mior megnéztem kezem, az tiszta véres volt. Lassan kezdtem homályosan látni. Végül pedig minden elsötéltült.

***

Lassan kinyitottam a szemem, de nagyon zavartak a fények, így visszacsuktam őket. Következő pillanatban, pedig ajtó nyílást hallottam, és lépteket, majd valami hideget éreztem a csuklómon. Fel is szisszentem.

-Ssz...! -sziszegtem.

-Chim? -jött a kérdés aggódó hangsúllyal.

-K-Kook? -beszéltem erőtlenül, mire éreztem ahogy két erős kar átölel.

-Kook...ez túl szoros...-mondtam rekkettesen.

-Bocsi..-engedett a szorításon. Lassan én is visszaöleltem, nem törődve azzal, hogy a rongyok leestek a kezemről. Mélyen beszívtam Jungkook illatát, amitől majdnem bealudtam MEGINT, hacsak Kook nem rakja vissza a hideg vizes rongyokat a csuklómra.

-E-Ez hideg...-dadogtam.

-Tudom, de ez segíteni fog. -simított alkaromra.

-M-Mi történt? 

-A földön láttalak meg, véres kézzel, és nem akartál reagálni, bármit is csináltam. Azt hiszem elájulhattál...-csuklott el a hangja a mondat végére.

-Hé, nincs semmi bajom...-kezdtem nyugtatni. -Most, hogy itt vagy, sokkal jobban vagyok. -mosolyogtam.

-D-De az én hibám, hogy elájultál...-folyt le egy könnycsepp az arcán.

-Nem a te hibád Kook, ne sírj! -bíztattam, de ahogy láttam nem igazán sikerült.

-De igen! -kezdett keserves sírásba. Szegénykém. -M-Miattam estél le az ágyról...m-mi lett volna, ha komolyabb bajod esik? -hüppögött.

-De nem esett! Nyugodj meg, jó? -ültem fel lassan, és magamhoz öleltem. Meg is nyugodott hamar. -Ne hibáztatsd magad, rendben? -fogtam arcára, és hüvelykujjammal letöröltem az utolsó könnycseppet az arcáról. Jungkook csak bólintott egyet.

-Szeretlek...-suttogta.

-Én is szeretlek. -mondtam, majd lassan arcunk közeledett egymáséhoz, és ajkaink egymáséra tapadtak.