Szomszédom az ellenségem

5. fejezet

Az ébresztő már sokadjára kezdte újra a csörgést, amit ismét kinyomtam. A tegnap este után nem volt sem kedvem, sem energiám felkelni a sulihoz.

- Baszki- kiáltotta el magát Jason, majd kipattant mellőlem az ágyból.

- Mi az?- kaptam kis híján infarktust, amint felkeltem. A hirtelen kiakadására azonnal kiment az álom a szememből.

- Késésben vagyunk- vette fel a földön ugrálva a nadrágját- 10 perc múlva csengetnek.

- Ó hogy az a...- ugrottam ki az ágyamból, majd kapkodva felvettem a ruháimat.

Ilyen gyorsan még sosem készültünk el, mint most.

Igaz késtünk egy kicsit, ami alatt egy jó 20 percet értek, de végül sikerült beérnünk matekra. Nem mondom elég felesleges volt, mert eluntam az életemet rajta.

Alig vártam már, hogy elkezdődjön a délutáni tesi és végre kimehessünk a pályára focizni. A motorozás mellett a foci volt a másik kedvenc elfoglaltságom. Szerettem legálisan lerúgni a túlcicomázott cicababákat és mindezt balesetnek beállítani. Ez ma sem történt másképp, így nem lepődtem meg, hogy ismét haraggal mentünk be az öltözőbe. Vagy sértetten néztek rám, vagy röhögtek egy jót. Elég megosztó volt a társaság reakciója.

Levettem az izzadt ruháimat, majd fehérneműben, egy kendővel a kezemben elmentem zuhanyozni. Megnyitottam a csapot és boldogan sóhajtottam fel amikor a meleg vízcseppek elkezdtek folyni lefelé az arcomon. Egy pár perc múlva ki is szálltam, majd megtörölközve és a fehérneműmet felvéve visszamentem a szekrényemhez, hogy felöltözhessek és indulhassak haza. Itt azonban volt egy kis bökkenő. Sehol sem találtam a ruháimat. Ahogyan a táskámat és a telefonomat sem.

- Nagyon vicces lányok, adjátok vissza a cuccaimat- fordultam körbe.

- De nem mi voltunk.

- Na persze- forgattam a szemem- Akkor mégis ki volt?

- Egy fekete hajú srác bejött és mindent kivitt. Asszem ő volt Wilson középső fia- mondta Stacey.

- Hogy mi van?- fagytam le azonnal- Ti meg ezt hagytátok?

- Szar dolog a karma, mi?- mosolygott rám ördögien Stacey.

- Remélem belilul az arcod, ahol pofán rúgtalak a labdával- mosolyogtam rá kedvesen.

Oké ezt most fel kell dolgoznom. A szomszédom Hunter Wilson bejött a sulimba, amikor amúgy neki is tanítás lenne a város másik végében lévő hülye elit gimijébe, azért, hogy lenyúlja a cuccaimat. Ez sehogy sem stimmelt. Hacsak... Basszus ennyire berágott volna a kocsija miatt?

Hirtelen felindulásból az ajtó felé vettem az irányt és kivágtam magam előtt. Hunter a folyosó ablakos oldalán támaszkodott neki a párkánynak, kezében a táskámmal. Az egyik haverjával beszélgettek, aki valamit mutatott neki a telefonján.

- Kérem vissza a cuccaim- fontam össze magam előtt a karomat, amint éljük értem.

- Erre azelőtt kellett volna gondolnod, mielőtt tönkrevágtad a kocsim. Tisztában vagy vele mennyi időbe telt leszedni róla azokat a vackokat?

- Remélem sok, mert órákig ragasztottuk- röhögtem fel, aztán bevillant valami- Mégis honnan tudtad, hogy mi voltunk?

- Ugyan kérlek- nézett rám lesajnálóan- Az egész ház be van kamerázva. Te komolyan azt hitted nem foglak felismerni?

- Bíztam benne- ismertem be- De mindegy is, visszakaphatnám a cuccaimat?- eszméltem rá, hogy konkrétan semmi sincs rajtam.

- Hmm lássuk csak- tettetett gondolkodást- Nem.