Szomszédom az ellenségem

3. fejezet

Elérkezett a verseny napja. Fura módon most nem féltem, sőt teljesen nyugodt voltam. Annyira jól éreztem magam a pályán a többi fiú között, mint még soha, azonban mégis volt egy dolog, megzavart a készülődésemben. Két sátorral odébb ott volt Hunter és a sárga motoros haverja, Cole, aki a múltkor a második lett. Nem értem mi ez a hirtelen versenyre járkálása Hunternek, de kezd kiakasztani.

- Csak ügyesen- paskolta meg a hátam Josh, miközben a rajthoz toltam a motoromat- Menni fog, mint a múltkor.

Nem mondtam semmit, csak bólintottam. A hangok nem jöttek ki a torkomon, mert a versenydrukk egyik percről a másikra magával ragadott. Felsorakoztunk egymás mellett, majd a jelzést követően a versenyzők tömege szinte tökéletesen egyszerre megindult. Sosem volt még olyan jó rajtom, mint most. Négyen voltak előttem, de őket is hamar utolértem. Nem volt felesleges az a sok évnyi gyakorlás, pláne, hogy most hazai pályán zajlott az egész. Az akadályokat simán vettem, az ugrató után pedig sikeresen értem földet. Az utolsó körnél második voltam, de a semmiből hirtelen megelőzött Jason, így visszaszorultam a harmadik helyre.

- Úgy látom nem tágítasz a hármas számtól- nevetett fel Josh mikor a verseny végén a pálya széléhez értem.

- Nem tudom, valahogy megtetszett- vontam vállat mosolyogva- Mi van szélvész, te is itt vagy?- löktem meg Jason vállát, amikor odaért hozzánk.

- Nem hagyhattam, hogy legyőzzön egy Baker- mosolygott magabiztosan.

Amikor a sátor felé kezdtük tolni a motorokat szemet szúrt, hogy Cole és az edzője épp a szervezők sátra felé veszik az irányt. Nem tűntek valami boldognak, gondolom aggasztotta,, hogy negyedik lett. Cole elővette a telefonját és valamit mutatott a sátornál ülő három férfinak, mire azok rögtön erős vitatkozásokba kezdtek egymással. Nagyon rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban. A helyzeten pedig az sem javított, hogy amikor Hunter felé néztem ő csak nyugodtan ült a kocsi mellett lévő széken és magabiztos arckifejezéssel nézett engem. Hirtelen megfagyott bennem az összes vér.

A sátrunknál lévő padra leültünk a fiúkkal és próbáltunk valamit enni, mert szükségünk volt az elvesztett energiák pótlására.

- Elnézést, figyelmet kérünk- kocogtatták meg a mikrofont- Szabálytalanságról kaptunk bejelentést. Amíg az ügyet ki nem vizsgálják az eredményhirdetés csúszni fog. A további részleteket majd később közöljük. Köszönjük a megértésüket.

A kaja hirtelen a torkomon akadt és erős köhögésben törtem ki. Ezek szerint nem alaptalanul aggódtam.

- Baszki- mondtam elsőként, mikor végre tudtam lélegezni.

- Nyugalom Malia, nem biztos, hogy rólunk van szó- próbált optimista lenni Josh.

- Ó haver, hidd el, hogy rólunk van szó- biccentett Jason a felénk tartó biztonsági őrök irányába.

- Mégis mit csináljak, fussak el?- néztem rájuk felváltva- Vagy bújjak el a kocsiban?

- Nem, nem jó ötlet- rázta meg a fejét Josh- Még mindig gipsz van a karomon, így ez kizárva. Nem tudnám beadni nekik, hogy tényleg én voltam.

- Akkor?- estem totálisan kétségben.

- Csak légy laza. Megoldjuk.

- Te vagy Josh Baker?- állt meg előttem a biztonsági őr.

Kettőt köhögtem és próbáltam egyel mélyebb hangszínre váltani.

- Öhm igen- mondtam kissé bizonytalanul.

- Gyertek velem.

Mind a hárman félve egymásra néztünk, majd megindultunk a hírhedt sátor felé. Végülis mi a legrosszabb, ami történhet?