Szomszédom az ellenségem

2. fejezet

Alig vártam, hogy végre találkozzak Jasonnel reggel a suliban. A verseny óta egy szót sem beszéltünk, mert el volt foglalva a dolgozatokra való tanulással. Igazából nekem is ezt kellett volna tennem, mert eddig mindig pocsék jegyeim voltak, és ha a közeljövőben egyetemre akarok menni, márpedig nem lenne rossz, akkor nem ártana felturbózni kicsit a bukás közeli átlagomat.

A lépcsőhöz érve megláttam, amint Jason éppen Katyvel beszélget. Mind a ketten a lépcső oldalán lévő vastag fehér betonkorlát szerűségen ültek. Amikor Jason észrevette, hogy feléjük tartok, óvatos mosollyal az arcán elkezdett integetni nekem.

- Nem gondoltam volna, hogy valaha ennyire megörülök a hülye fejednek- pacsiztam le vele.

- Mit is mondhatnék. Fényt viszek az emberek életébe- vigyorgott.

És ez pontosan így is volt. A suliban imádták őt, ahogyan a pályán is. Mérhetetlenül optimista volt és mindenkinek segített amiben csak tudott. Benne volt a vitakörben és minden évben indult a jótékonysági futáson, amit az iskolánk szokott szervezni. Igazából, szinte már reklámarcnak számított a suli számára. Megjósolták neki, ha így folytatja fényes jövő fog előtte állni.

Elköszönt Katytől, majd elindultunk az épület felé.

- Mesélj, mi a szitu- váltott gyorsan témát- Érzem a benned áramló feszültséget- karolta át a vállam, majd bementünk a suliba. Semmit sem kellett mondanom, már rögtön tudta, hogy van valami.

- Most mázlim volt, de kezdek beparázni. Tuti, hogy le fogok bukni, érzem a zsigereimben.

- Malia, fejezd már be. Ha folyamatosan ezen rágódsz be fogod vonzani és akkor tényleg bukta lesz. Lazulj el, verd ki a fejedből ezt az egész versenyzős dolgot és koncentrálj fontosabb dolgokra.

- Például?- néztem rá felvont szemöldökkel. Nem hiszem, hogy jelen helyzetben lenne fontosabb, mint a bátyámon segíteni.

- Például, hogy nemsokára vizsgáink lesznek és te egy betűt sem tanultál, én pedig nem akarok megint utolsó perces gyorstalpalót adni neked, mert az mindkettőnk számára elég kimerítő volt a legutóbbi három alkalommal is.

Ezért is jó, hogy van nekem. Ő a meg nem értett zseni, aki tonna számra szerzi a jó jegyeket, én pedig az utolsó perces mázlista, akinek végül sikerül átmennie, ráadásul közepessel úgy, hogy előtte való nap nyitotta ki a könyvet. Így vagyunk tökéletesek. Azért Jason is húz belőlem hasznot, hiszen ha nem lennék, folyton a könyveit bújná és nem lenne ilyen kalandos az élete.

- Jó de ez most más-sóhajtottam fel- Nem tudok túllépni a versenyen, mert ott volt Hunter is. Rossz előérzetem van. Főleg azután, hogy tegnap este is találkoztunk- mondtam ki végül. Talán nem kellett volna az utolsó mondat, de ha valakinek igen, akkor Jasonnak tudnia kell róla.

- Mi van?- állt meg hirtelen a folyosó közepén és úgy nézett rám, mint aki szellemet látott- Mégis hogyan? És mikor?

- Tegnap a verseny előtt odajött hozzám. Nem igazán mondott semmit, de azt tudatta velem, hogy felismert. Aztán amikor este kiszöktem, hogy elmenjek sétálni pont hazafelé tartott valahonnan, és egy darabig jött velem, amíg Cole meg nem jelent és fel nem vette a kocsijával.

- Mégis mi a fenéért mászkálsz egyedül éjszaka?- húzta össze a szemöldökét.

- Látom megragadtad a lényeget- forgattam a szemem- Nagyon érdeklődő volt- mondtam odafigyelve arra, hogy minden egyes szót kihangsúlyozzak.

- Ez fura- nézett oldalra és szinte már láttam, ahogyan kattognak a fejében a kis fogaskerekek- Jobb ha vigyázol! Kitudja mit tervez a pszichopata- figyelmeztetett.