Szomszédom az ellenségem

17. fejezet

Éppen, hogy kinyitottam a szememet, Jason vigyorgó arca fogadott. Azonnal felugrottam az ágyból és a szívemhez kaptam. Te jó ég, tőle fogok infarktust kapni.

- Normális vagy?- kérdeztem ijedt hangon.

- Igen és üdvözöllek eme csodás napon- tárta szét a karját boldogan.

- Minek köszönhető ez a nagy öröm?- kérdeztem miközben a földre esett párnámat visszatettem az ágyamra.

- Annak, hogy ma elmegyünk hozzánk és összeszeded pár holmimat.

- Öhm, mégis minek neked? Nem fogod tudni használni őket- néztem rá értetlenül.

- Én nem is, de te igen. Öltözz és indulunk.

Beletelt egy kis időbe, mire sikerült összeszednem magam és a reggelit követően biciklire szállva elindultunk Jasonék házához. Egy élmény volt egy szellemmel a csomagtartómon utazni, aki megállás nélkül csak beszélt. Mondjuk ezt egy kicsit sem bántam, mert imádtam hallgatni a hangját. Mindig megnyugvással töltött el.

A ház előtti füves területre letámasztottam a biciklimet és az ajtó előtt állva kérdőn néztem Jasonra.

- Úgy csinálsz mint aki még sosem járt itt- forgatta a szemét- Gyere már- intett, majd átsétált az ajtón.

Mivel ez nekem nem ment ilyen könnyen, maradtam a hagyományos módszernél. Kettőt kopogtam az ajtón, és vártam, hogy valaki kinyissa.

- Malia drágám! Kerülj beljebb- nézett rám boldogan Klara, és az ajtót kinyitva beinvitált- Minek köszönhetem ezt a látogatást?

- Korábban azt mondtad, hogy ha valamit szeretnék Jason szobájából, azt nyugodtan elvihetem- tördeltem a kezem idegességemben. Még sosem voltam ilyen zavarban Klara előtt, amihez az is hozzátesz, hogy sosem kértem tőle azt, hogy hagy vigyem el a halott fia holmiját a szobájából.

- Persze, ez még mindig áll- bólintott- Mit szeretnél?

Segítségkérően Jasonre néztem, aki csak mosolyogva figyelte a jelenetet. Pár pillanat után megelégelte a szerencsétlen ácsorgásom és segített kicsit.

- Mondd azt, hogy egy könyvet.

- Egy könyvet, ha nem baj.

- Dehogy baj, menj fel nyugodtan- mutatott a lépcső felé Klara- Maradsz ebédre?

- Persze- mondtam némi gondolkodás után.

Felmentem a lépcsőn Jason után és a szobájába érve bezártam magam mögött az ajtót. Nem tudtam mit akar, ezért csendben vártam a további instrukciókat. Ment egy kört a szobában, közben a fejét vakargatta. Nagyon gondolkodott valamin.

- Megvan- emelte az ég felé mutatóujját- Gyere- intettem felém, mire odasétáltam az íróasztalához- Ha jól emlékszem, jobb oldalt a felső fiókban van. Egy fekete keményfedeles füzetet keress amire az van írva, hogy "Összefonódott sorsok".

- Mi van benne?- kérdeztem a fiókban kutatva. Végre megtaláltam és kivettem a fiókból- Azt hiszem ez az- mutattam felé a borítóját.

- Igen ez lesz az- erősítette meg- Igazából a kék pulcsimat is neked akartam adni, de ahogy elnézem, már hetekkel ezelőtt lenyúltad.

- Muszáj voltam. Ez volt az, ami leginkább hozzád kötött. Szükségem volt rá.

- Ne akard, hogy sírjak, mert nem tudom ez a szellemeknél milyen következményekkel jár.

- Dinka. Tudod, hogy értettem.

- Tudom- mosolyodott el- Még egy dolgot akarok, hogy vidd magaddal. Tudom, hogy november végén van a szülinapod, de már korábban megvettem neked.

- Hogy micsoda?- lepődtem meg teljesen. Mindenre számítottam, de erre nem.

- Az első versenyed után tudtam, hogy folytatni fogod, ezért csináltattam neked egy mezt. Ott van a szekrényemben felakasztva vállfára.

És tényleg ott volt. Egy kék- fehér mez, aminek a hátára volt írva, hogy Baker 24.

- Imádom- lábadt könnybe a szemem- Most úgy megölelnélek.

- Hidd el, én is téged- nézett szomorúan.

A meghitt pillanatot én tettem tönkre, mert egyre jobban érdekelni kezdett, hogy mi van a füzetbe írva.

- Jason, mi van a füzetben?

- A történetünk.

- A történetünk?- kérdeztem vissza döbbenetemben- Ugye te nem...- kezdtem bele, de nem tudtam hogyan is fogalmazhatnám meg neki, hogy az ő részéről ez több volt-e, mint barátság.

- Nem, nyugi- mosolyodott el. Még most is tudta mire gondolok. Te jó ég, mi lesz velem nélküle- Tudod jól, hogy mindig is imádtam dalokat és verseket írni, ezért megpróbálkoztam egy rövidebb könyvvel is. Arról szól, hogyan alakult az életem, miután megismertelek. Kaptam egy testvért, aki sosem volt. Egy nagy rajongót és egyben a legnagyobb ellenfelemet is.

- Első dolgom lesz otthon elolvasni- szorítottam magamhoz a füzetet.

- Ha valaki, akkor te vagy az, aki megérti mi van benne.

Sok mindent tudtam Jasonről, de ezen még én is meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy írni fog. Azt pedig pláne nem hogy rólunk.

Hazaérve első dolgom volt magamra zárni a szobám ajtaját és elkezdeni olvasni. Nem bírtam ki sírás és nevetés nélkül. A szavait olvasva a hangja csengett a fülemben. Leírta mikor örömet okoztam neki és azt is, hogy mennyire megviselte egy-egy veszekedésünk. Abban a füzetben volt minden, ami ő. Az érzései, a tervei, az álmai. Olyan dolgokat is leírt, amiket nekem sosem mondott. Most, hogy ezekkel tisztában vagyok, igyekszem néhányukat megvalósítani neki, még akkor is, ha ezeket már nem tudja megtapasztalni.