Szomszédom az ellenségem

16. fejezet

Apám építész mérnökként dolgozott, és a kreatív elméjének, no meg az ügyes kezének köszönhetően elég hamar befutottá vált. Sajnos, amikor a nagybátyám meghalt egy versenyen bekövetkezett balesetben az apám teljesen kibukott tőle. A munkahelyén egyre hanyagabbul dolgozott, már amikor bement egyáltalán. Ő volt az egyetlen testvére, így borzalmasan érintette őt a hír. Sokáig magát hibáztatta, mert sokat veszekedtek a motocross miatt, ahogyan az utolsó versenye előtt is. Két év kellett, de szerencsére apám visszanyerte a régi önmagát és a munkájában ismét a toppon volt, aminek nagyon örültem.

Este elmesélték anyuval, hogy pénteken vacsorára vagyunk hivatalosak, ahol nekem is meg kell jelennem, mert aput leszerződtetik egy új cégnél. Persze örömmel belementem, mert az ő sikere, engem is boldoggá tett, ahogyan anyut is.

A szekrényemben kutatva egy teljes napnak tűnt, mire megtaláltam a megfelelő ruhát az esti vacsorához. Valami puccos helyre mentünk, így a sötétkék ruhámat választottam, amely derékig a testemhez simul, deréktól lefelé pedig egy lengő szoknyára hasonlított. Vörös hajamat begöndörítettem, úgy lógott le a vállamon. Bármennyire is szerettem volna, képtelen voltam magassarkút húzni, így maradtam a fekete Converse csukámnál.

Viszonylag hamar megérkeztünk a hatalmas épülethez. Nagyon ismerősnek tűnt, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan. Bementünk az előtérbe, majd miután a recepciós eligazított minket, hogy a vacsora az ötödik emeleten lesz, felmentünk a lifttel. A lifttől az asztalunkig egy fiatal pincérfiú kísért minket, és tájékoztatott róla, hogy pontban hétkor lesz a vacsora, addig ha szükségünk van valamire, szóljunk neki és azonnal jön. Az asztalnál ülve csendben figyeltem, ahogyan a cégen belül dolgozó emberek jönnek- mennek, és lopva hallgattam, ahogyan a szüleim az üzletről beszélnek. A tekintetem lassan körbejárta a termet és majdnem kiköptem a pezsgőt, amikor megláttam Huntert és a családját a liftből kiszállni. Ezért volt olyan ismerős a hely. Az egész cég annak az idióta Wilson családnak a tulajdonában van.

Hunter szülei oldalt megálltak beszélgetni egy fontosnak tűnő emberrel, míg a három fiú egymás mellett, tökéletes szinkronban, magabiztos léptekkel haladt előre. Felszegett álluk a felsőbbrendűségükről árulkodott. Mondhatom remek érzés volt őket újra látni a múlt héten történt események óta. Carter fehér inget, Hunter feketét, Declan pedig sötétkéket vett fel. Pont előttem kanyarodtak le az asztalok között és egyenesen az erkélyre mentek. Egy pillanatra sem vették le a szemüket a célról. Megálltak egy házaspárnál, akik a lányaikkal jöttek. Az idősebbik vörös, míg a kisebbik fekete ruhát viselt. A fiúk illedelmesen kezet fogtak az öltönyös férfival, majd beszélgetésbe elegyedtek. Amíg Carter valószínűleg az üzletről beszélhetett, Hunter és Declan lefoglalták a lányokat. A beszélgetés túl jóra sikeredett, mert mind a két lány nagyon nevetett. Ezt még nézni is fájdalmas volt, de nem tudom megfogalmazni miért. Hosszú percek teltek el, mire a Wilson család felnőtt tagjai odajöttek az asztalunkhoz, és apámmal kezet fogva leültek velünk szembe. Csak ekkor figyeltem meg jobban, hogy az anyjuk terhes. Akkor a múltkor nem csak beképzeltem, amikor a medencénél voltunk. Már az utolsó hetekben járhatott, mert elég nagy volt a hasa. Hunter apja biccentett, mire mind a három fiú odajött az asztalunkhoz és leültek hozzánk. Hunter velem szemben foglalt helyet, a jobb oldalán Carterrel, a balján pedig Declannel. Le sem vette rólam a szemét. A lábam idegesen járt az asztal alatt. Nem akartam tudomást venni róla, ki akartam törölni az életemből, erre kiderül, hogy a szüleink együtt fognak dolgozni. Ez csak valami rossz vicc.

Hihetetlen, hogy a történtek után képes továbbra is fapofával nézni, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

- Igaz Malia?- fordult felém apa.