Szomszédom az ellenségem

20. fejezet

Öt hónappal később

Kitöltöttem a regisztrációnál a szükséges papírokat és elindultam vissza a kocsihoz, amikor megláttam Huntert mosolyogva felém sétálni. Annyira megörültem neki, hogy azonnal odarohantam és az ölébe ugorva megcsókoltam.

Már két hete nem láttam. A szüleivel a szünetben elmentek egy közös családi nyaralásra, ahogyan azt minden tavasszal tenni szokták. Úgy volt, hogy a jövő héten jönnek haza, de ezek szerint korábban sikerült nekik.

- Ne tudd meg mennyire hiányoztál- suttogtam a fülébe.

- Nem jobban, mint te nekem.

- Nem úgy volt, hogy később jöttök?

- A többiek még maradnak pár napot, de én nem akartam kihagyni a versenyed.

Annyira vigyorogtam, hogy le se lehetett volna törölni az arcomról. A kezeim közé fogtam az arcát és hosszasan megcsókoltam.

-Szeretlek.

- Én is téged.

A kocsihoz visszatérve Josh már várt, hogy felvegyem a verseny szerelésemet és a rajthoz álljak. Közeledett a futam kezdete, de fura mód nem izgultam. Olyan nyugodt voltam, amilyen már elég régen.

-Ügyes legyél- szorította meg a vállam Josh, és Hunterrel elmentek a pálya szélére.

A rajthoz állva beindítottam a motoromat. Amint felültem rá éreztem ahogy elönti a testem Jason energiája. Talán ez a szó a legmegfelelőbb rá. Éreztem, hogy a motor mellett van.

„Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz."- ez volt a kedvenc idézete. Azt hiszem sikerült ennek megfelelően élnie. Remélem én is hasznosítani tudom majd és sikerül elérnem a célom. Előbb vagy utóbb de nemzetközi bajnok leszek. Jasonnek nem sikerült, de én helyette is megvalósítom.

Belengették a zászlót és a több tíz motoros húzott a gázon és elrajtolt. Éreztem a szabadságot. Azt, ahogyan egy leszek a motorral és nem egy versenyen vagyok, csupán egy átlagos napomat élem. Mérhetetlen boldogság töltött el. Jó volt az idő, a nap is sütött, és ami a legfontosabb... Kék volt felettem az ég.