Szomszédom az ellenségem

13. fejezet

Amint reggel megnyitottam az instát, láttam, hogy az oldal törölve lett, ezzel hivatalosan is megszüntetve a kettőnk között lévő háborút. Egyrészt jó érzés volt, mert már nem kell attól tartanom, hogy melyik percben csap le valami őrült nagy hülyeséggel. Másrészt viszont fura érzés volt, hogy tényleg véget ért ez az egész. Hirtelen túl nyugodtak lettek a napjaim, amihez egyáltalán nem voltam még hozzászokva.

Kihasználva a lehetőséget, hogy az időm nagy része felszabadult, kitoltam Jason motorját a garázsból és elmentem vele a városban egy kört. Ez volt az első alkalom, hogy használtam a történtek óta. Mivel már elég későre járt, a jelzőlámpák megszűntek irányítani a forgalmat és csak sárgán villogtak. Autó szinte nem is volt az úton, így nem volt nehéz kiszúrnom a túloldalt lévő fekete Audit, ami sebesen ment el előttem. Amikor elolvastam a rendszámot, azt hittem leesek a motorról.

Mégis mi a fenét keres itt ilyenkor Hunter Wilson?

Ami ettől is megdöbbentőbb volt, hogy a kereszteződésben balra kanyarodott, ami a város másik végébe visz. Nem rémlik, hogy bármi köze is lenne a városnak azon részéhez. Lehet bolond vagyok, de felkeltette az érdeklődésem, ezért követni kezdtem. Egy laza tízperces út után megérkeztünk a helyszínre. Levettem a fejemről a sisakomat és szó szerint tátva maradt a szám a látványtól.

Rengeteg autó volt ott. Sportkocsiktól kezdve a mindennapokban használt kocsikig szinte minden megtalálható volt. Az emberek körbeállták a pályának kijelölt részt és mindenki hihetetlen hangzavarral volt, hogy induljon a verseny. Közelebb sétáltam és ekkor láttam, hogy Hunter is ott van a rajtnál.

Bőgtek a motorok, majd egy apró sortot és haspólót viselő zöld hajú lány ledobott egy sálat a földre, és minden pályán lévő autó elindult. Füttyögések, sikolyok, biztató szavak hagyták el a szurkolók száját.

Beletelt némi időbe mire végre visszatértek a versenyzők. A távolban látni lehetett, hogy egy szürke és egy fekete kocsi a cél felé haladt szinte fej-fej mellett.

- Oh Hunter, mi a francot csinálsz?- sziszegtem magam elé.

A fekete kocsi hirtelen gyorsított és lehagyta a szürkét. A kretén szomszédom pillanatokon belül megnyerte a versenyt.

Kicsit megijedtem, hogy észrevesz, ezért a gratuláló embereket kikerülve igyekeztem minél hamarabb elvegyülni a piáló emberek között. Felvettem egy műanyag poharat és öntöttem bele egy kis vizet, majd megálltam oldalt egy beszélgető társaság mellett. Annyira csiccses állapotban voltak, hogy kizártank tartottam, hogy bárkinek is szemet szúrjak. Kíváncsi voltam milyen Hunter titkos élete. Sosem gondoltam volna, hogy az éltanuló sztárfocista titokban autó versenyeken vesz részt az éjszaka közepén.

A felállított teóriám, miszerint észrevétlen maradok hamar szertefoszlott, mert három fiú, akikkel Hunter egészen jó viszonyt ápolt, odajöttek hozzám beszélgetni.

- Te mit keresel itt?- támaszkodott kezével az épület falának az egyik.

- Azt amit ti- mosolyogtam rá, bár érezhető volt a gúny.

- Hunter sokat panaszkodik rád mostanában.

- Ez miért is nem lep meg- nevettem fel- Egoista, így fáj neki ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő azt elképzeli.

- Teleragasztottad posztitekkel a kocsiját, befestetted a meccs előtt a ruháit- mutatott kettőt az ujjával. Nem tudtam rá teljesen odafigyelni, mert nem messze tőlünk épp elhaladt Hunter, és oldalt megállva elkezdett beszélgetni egy lánnyal. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és valami furcsa érzés kerített magába. Nem, nem, nem. Kizárt, hogy pont ő váltana ki belőlem ilyeneket. Elvileg utálom őt, sőt utálom is őt. Akkor miért vagyok féltékeny? Megráztam a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat, majd visszatértem a három fiúhoz.