Melodious World(C.L.)

47.fejezet

A szezon közepén járunk már. Lassan itt a szünet, amit már mindannyian nagyon várunk. Szerencsére ez a szezon is jól alakul, azonban már nem csak a Red bull, de a mercédes is harcba szállt a bajnoki címért. Így sokkal izgalmasabb a szezon a rajongóknak,de nekünk viszont nehezebb. Már nem egy ,hanem két csapatra is figyelnünk is kell.
Charles a kapcsolatunk semmit sem változott. Úgy úgy szeretjük egymást, és még ugyan úgy ingázunk egymáshoz ahogyan eddig.
Charlesnak nemrég volt egy interjúja amit épp most nézek meg. Ő jelenleg edz, így kíváncsian hallgattam a válaszait. Eléggé meglepett, amikor a családjáról kérdezték. Főleg az a része ahol a jövendőbeli gyermekeiről beszélt.
Pont ezt a pillanatot választotta hogy be jöjjön a nappaliba.
-Mit nézel Miele?-ült le mellém elég csapzottan.
-A riportot amit nemrég készítettek veled.
-Aha, de miért? Nem szoktad azokat megnézni.
-Hát nem sűrűn. De Daniella látta, és átküldte hogy nézzem meg.
-Oké.
-Három gyerek? Ez elég új információ a számomra.
-Miért te mennyit szeretnél?
-Nem tudom Charles. Szeretnék gyereket, de nem biztos hogy mindjárt hármat.
-Ezen még van időnk Miele gondolkodni. De ha már így feljött ez a gyerek téma, akkor mit gondolsz?
-Mármint? Mondtam hogy szeretnék majd.
-Tudom, de most nem arról. Hanem az a jobb kérdés hogy mikor? Már azért mind ketten elmúltunk 20 évesek.
-Mire akarsz kilyukadni Charles?-fordultam már teljesen felé, mire ő csak lehajtotta a fejét.
-Nem szeretnék negyven évesen először apa lenni. Tudom hogy még azért fiatalok vagyunk ,de már azért közelebb vagyunk a harminchoz mint a húszhoz. Csak mostanában azért párszor eszembe jutott, de sose tudtam hogyan hozzam fel.
- Én is szeretnék  gyereket. De most jelen pillanatban nem épp úgy élünk hogy egy gyereknek jó lenne. Hol itt vagyunk, hol monacoba. Nem ingázhatunk egy kisbabával Charles.
-Tudom. De akkor már nem is kellene.
-Ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy hadjam ott a csapatot?
-Micsoda dehogy is Miele. Sose kérnék ilyet. De van olyan hogy a friss szülők, főleg az anyák otthon maradnak a picivel.
-Tudod mit, ráérünk ezzel akkor foglalkozni amikor már úton van. Inkább menj és fürdődj le. Tiszta izzadt vagy.
-Nem csatlakozol?-hajolt közelebb, de csak nevetve arébb toltam az arcát.

Tavaly jártam itt először, de nagyon hamar megszerettem ezt az országot. Magyarország az a hely, amit mindenki szeret a naptárból. A múlt heti gyerek téma nem jött fel többet, de azért mind a ketten érezzük, hogy ott lapul valahol.
Nem tudom hogy ez a sors jele vagy valami más, de rengetegen voltak itt gyerekekkel. Volt egy kisfiú a paddockban, aki ferráris szettben volt és Charles képét tartotta a kezében. Pont felénk jöttek, amíg mi kint beszélgettünk a motorhome előtt.
Charles észre vette és nagy mosollyal az arcán ment oda elé. Mint kiderült nem magyarok voltak, hanem olaszok. Meglepő itt találkozni olaszokkal, de örülök neki hogy itt is jelen vannak.
Charles elég sokat beszélgetett a kicsivel, ami eléggé megmelengette a szívemet.Tudom hogy szereti a gyerekeket, és nagyon jó volt ezt látni. Hiába nem vagyok egy karrierista nő, de most a munka a legfontosabb.
-Aranyos ez a kisfiú.
-Tényleg az. Igazi tifosi már most. Komolyan most olyan mintha a jövőbeli gyereketeket látnám.-hirtelen rá kaptam a tekintettem Daniellára ,aki csak vigyorogva nézett rám.
-Na mi az Viv? Csak nem neked is ez jutott eszedbe? Ne is tagad, látom a tekintetedben.-mutogatott az arcomra, de inkább csak elfordítottam a fejem.
-Csak annyit mondtam hogy aranyos. Ne kombinálj itt nekem.
-Én ugyan nem. De azért valld már be hogy igazam van.
-Hát pedig nincs.
-Ugyan már Viv. Ez tök jó dolog. Egy gyerek tök aranyos. És a tiétek valami gyönyörűség lenne, és nem utolsó sorban még okos is. Már ha a te eszedet örökölné.-nevette el magát a végére, mire a fiúk is oda értek.
-Mi olyan vicces csajok?-dobta át a kezét a vállamon Carlos ahogy oda állt mellénk.
-Csak annyit mondtam Vivnek ,hogy örüljön neki ha a leendő gyerekük az ő eszét örökli majd, és nem Charlesét. Már bocsi Charles.-Charles csak nagy szemekkel nézett rám, és hirtelen lenézett a hasamra.
-Milyen gyerek? Terhes vagy?-Carlos megdönbenve kérdezz rá, még a kezét is levette a vállamról.
-Dehogy is. Jézusom Daniella, mondtam hogy hagyd ezt a témát. Nem Carlos, nem vagyok terhes. Csak itt volt veletek az a kisfiú és aranyos volt, így került szóba.
-Ja már értem. Már azt hittem terhes vagy, és én nem is tudok róla. Én akarok lenni az első niñita aki megtudja. Az első.-mutogatott magára, mire Charles csak rátette a kezét a vállára.
-Hát haver, el kell hogy keserítselek. Mivel én leszek az apja majd, ezért én tudom meg előbb. Te csak utánnam.
-Fiúk, azt hiszem egy elég komoly dolgot elfelejtetetek.-Daniella vigyora még hatalmasabb lett mint előtte volt.-Remélem tudjátok hogy ki csinálja meg a tesztet? Ami azt jelenti hogy Viviana tudja meg először. -erre mindkét férfi rám nézett.
-El se kezdjétek. Elég ebből a témából. Még valami meghallja és félre érti itt.
-Azért már jó lenne egy bébi a csapatba, szóval annyira ne jegeljétek a témát. -csak sóhajtottam egyet, és gyorsan leléptem onnan.

Este a többiekkel vacsoráztunk, és szerencsére nem jött fel újra a baba téma. Azonban Charles egy kicsit furcsa volt nekem, mintha nem is lett volna ott fejben.
-Minden rendben?-kérdeztem rá ahogy beértünk a szobába.
-Persze. Csak fáradt vagyok. -dőlt el az ágyon, és a szemei már csukva is voltak.
-El ne aludj így. Legalább öltözz át. -dőltem le mellé én is mire felém fordult.
-Ez a sors?
-Micsoda?-szinte teljesen elvesztem a tekintetében. Lassan megemelte a kezét és óvatosan végig simított a hasamon.
-Hát ez. Amíg nem beszéltünk róla, mintha sose vettük volna észre a jeleket ,amiket most egész héten a sors elénk vett.
-A mai beszélgetésre gondolsz? -csak bólintott egy kicsit ,de továbbra is a  hasamat simogatta.
- Már én is gondoltam erre. De fogalmam sincs hogy mi ez most Charles. Hogy a  sors-e fogalmam sincs.
-Talán egy jel?-újra rám emelte a tekintetét.
-Mégis milyen jel?
-Nem tudom Miele. Fogalmam sincs. -végig simítottam az arcán, mire csak lehunyta a szemeit.
-Egyikünk sem tudja Charles. Mi lenne ha hagynánk hogy az idő eldöntse?
-Rendben. Akkor bízzuk a sorsra?
-Akár.
-Akkor legyen így Miele. De azt tudom, hogy mindennél jobban szeretlek.
-Ahogyan én is  Charles.-csak oda húzott magához és szorosan tartott a karjaiban.

Valami egészen mást éreztünk mind a ketten ,mint amit eddig bármikor. Valami olyat ami nincs, de mégis a hiánya egy apró kis szúrás a szívünkben. Akkor még fogalmunk sem volt hogy ezt mi, és hogyan fogja begyógyítani.
Talán az idő az ami majd segít, de az is lehet hogy csak nagyobb fájdalmat okoz majd.