Melodious World(C.L.)

30.fejezet

Charles szemszöge:

-Ezt nem hiszem el. Mi a fasz folyik itt? Mi?-sosem szoktam ennyire ideges lenni, de ami a mai nap történt a pályán, az teljesen elvette az eszemet.
-Charles nyugodj meg. Ez csak a szabadedzés volt.
-Hát pont ez az Andrea, ha most ilyen szar minden, akkor szerinted az időmérön nem ez lesz?
-Nem tudhatod. Azért ez sem rossz. -próbált nyugtatni, de csak idegesebb lettem.
-Charles, van egy kis gond.-jött oda hozzám Fred, amint vissza mentem a garázsba.
-Igen az feltünt. Mi történt?
-Valami baj van a beállítással. Dolgozunk már rajta.
-Mégis milyen baj? Nem úgy volt hogy Viviana mindent megcsinált?-jött oda már Carlos is. Ő is ugyan olyan ideges volt mint én.
-De megcsinálta. Csak sajnos történt egy kisebb probléma, de már dolgozunk rajta. Hiddjétek el fiúk minden rendben lesz holnap.
-Remélem Fred. Itt az időmérő a legfontosabb.
-Tudjuk Carlos. Azon leszünk hogy ezt megoldjuk.
-Milyen probléma történt? Azért tudhatunk róla?-egyre kiváncsibb lettem, mert fogalmam sincs mi a baj.
-Sajnos holnapra is záporokat írnak. A beállítások nagyrésze ami a versenyre volt, főleg száraz pályára volt tervezve. Most fejleszteni kell őket, de a csapat nagyrésze már dolgozik rajta. Minden meglesz majd az időmérőre.
-Hát köszi. Két szabadedzés és sehol sem vagyunk kb.- nagyon ideges voltam, hiszen számomra ez a hazai versenyem. Elég nehezen fogadom el, hogy pont most akadt egy ilyen problémánk.
-Menjetek az interjúkra fiúk, és utánna mehettek a szállodába. Hosszú volt a mai nap. És a holnapi még nehezebb lesz majd.-küldött el minket Fred, ezzel Carlossan elindultunk a média felé, hogy a kellemetlen kérdésekre válaszoljunk.

Hiányzik Viviana, mégha magamnak sem vallom még be, de kezdek teljesen beleszeretni az olasz nőbe. Az hogy most nincs mellettem még nehezen számomra ez a hétvége.

Viviana szemszöge :

Apa már szerencsére jobban van. Tegnap végre kiengedték az intenzívről, így már a sima osztályon van. Az orvosa szerint nagy szerencséje volt hogy anya ott volt vele, így gyorsan tudtak segítséget kérni.
Charles tegnap délelőtt ment haza. Mivel ma már a pályán kellett lennie, ezért muszáj volt elmenni.
Nagyon sokat segített, márcsak azzal is hogy eljött.
Nem volt itt ugyan sokat, de számomra az az éjszaka többet ért mindennél.
Anya is nagyon meglepődött amikor meglátta hogy ki áll az ajtóban este, de az még semmi volt ahhoz, amikor vacsora közben megtudta hogy együtt vagyunk. Örült neki, de tudom hogy kicsit azért félt is engem ebben a kapcsolatban.
Szerencsére apa már jól van, sőt olyannyira, hogy amikor anya elmondta neki hogy ki volt nálunk, majd kiugrott a bőréből. Viszont amikor tudatosult benne hogy a férfi azért jött el mert a párom ,kicsit szigorúbbra vette a figurát, de tudom hogy csak félt. És biztos vagyok benne hogy bánja hogy nem ismerhette meg a férfit, hiszen ennek hangot is adott.
-Szia Miele.-szólt bele egy fáradt hang, amikor felvette a telefont.
Ma volt a szabadedzés és sajnos a csapat nem teljesített valami jól.
-Szia. Jól vagy?
-Persze. Velem minden rendben van és apukád?
-Jól van. Sőt olyannyira hogy még a szabadedzéseket is megnézte.
-Arról inkább ne is beszéljünk. - sóhajtott fel.-Hiányzol Viviana.- hallottam a hangján hogy komolyan gondolja.
-Te is nekem Charles.
-Szóval akkor apukád már jobban van. Ennek nagyon örülök miele.
-Én is. A doki szerint jövőhéten már haza is mehet majd.
-Ez nagyszerű hír.
-Igen az. Charles..
-Mond miele.-szólalt meg lágy hangon.
-Köszönöm hogy itt voltál. Tudom hogy már mondtam, de tényleg nagyon köszönöm. Nagyon sokat segítettél.
-Bármikor mio caro. Mindig melletted leszek majd.
-Annyira sajnálom hogy nem lehetek most ott Charles. Tudom mennyire fontos számodra ez a verseny.
Mindennél jobban szerettem volna ott lenni.
-Tudom miele. De apukád az első. Amint jobban lesz, és nem lesz verseny, ki sem engedlek a lakásból. Minden bepótolunk majd ami héten elmaradt.
-Mindent?-Próbáltam kicsit jobb kedvre deríteni ,ezért kicsit incselkedve kérdeztem rá.
-Mindent.  Hidd el mio caro, nem lesz rajtad sok ruha. Sőt semmilyen ruha sem lesz rajtad. Úgyhogy nem kell sok mindent magaddal hoznod, mert szükséged nem lesz rá.
-Nagyon Biztos vagy benne.
-Oo bébi, én tudom.
-Na jól van ha annyira tudod a dolgokat, akkor remélem az időt is láttad hogy mennyi. Hagylak is aludni.
-Holnap beszélünk?
-Az időmérő előtt hívlak majd. Sok szerencsét holnapra. Nézni foglak.
-Várod a hívásod. Szia miele.
-Szia Charles.- nagyon nehezen tettem, el a telefont, hiszen tudom hogy milyen nehéz lehet most neki.

-Szia apa.-öleltem magamhoz , már amennyire tudtam.
-Szia drágám.
-Hogy vagy?-ültem le mellé egy kis székre, amíg anya nincs itt.
-Jól kicsim. Szerencsére már jól vagyok. Sajnálom hogy rátok ilyesztettem.
-Apa, ígérd meg hogy nem hajszolod többet túl magad. Már milliószor szóltunk miatta.
-Tudom kicsim. Hidd el ebből tanultam. Többet nem ijesztelek meg titeket. De mesélj inkább. Beszéltél Charlessal? Milyen lesz ma az edzés?
-Látom már tényleg jobban vagy.-nevettem fel egy kicsit.-Igen beszéltem vele. Kicsit nehezen viselte a tegnapi napot.
-Hát azt le is hiszem. Mi történt?
-Nem tudom apa. Minden készen volt, de talán az időjárás kevert be egy kicsit.
-Az lehet. És most mi lesz?
-Nem tudom apa. Jó a csapat, megoldják majd valahogy.
-Hát az nemsokára kiderül. Ugye megnézzük?-emelte fel a tv távírányítóját, és már kapcsolta is át, ahol nemsokára kezdődik a szabadedzés.
-Persze de gyorsan telefonálok egyet.
-Menj csak kicsim. Anyád is úgy is mindjárt itt lesz.-csak kimentem a szoba elé, és már tárcsáztam is Charles számát.
Sajnos nem vette fel, ezek szerint már nincs nála a telefon. Gyorsan írtam neki, hátha azt meg látja majd.
-Itt vagyok.
-Egy gyors volt.
-Már biztos elfoglalt. Majd beszélünk az edzés után.
-Kicsim, nem muszáj itt lenned. Neked dolgoznod kell.
-Apa.
-Nincs apa. Köszönöm hogy eljöttél és anyád mellett voltál amikor szüksége volt rád. De már jól vagyok. És most másnak van szüksége rád.-mutatott a tv felé ahol épp az interjúk mentek, amiket a fiúkkal csináltak. Pont Charles interjúa ment, és látni lehetett rajta hogy nincs valami jó passzban.
-Apa, megoldják. Nem csak én dolgozom egyedül ott.
-Tudom hogy megoldják ,de ahogy neked szükséged volt rá, úgy neki is most szüksége van rád. Mégha egyikötök sem mondja ki.
-Mégis mit tegyek? Hogyan segítsek neki? És mikor lettél ennyire bölcs?
-A halál közeli élmény sokat változtat az emberen. Menj el.
-Micsoda?-nem akarom elhinni amit mondott.
-Menj el. Gyerünk, mire vársz? Foglalj szépen a legközelebbi gépre egy jegyet, és menj oda. Én már jól vagyok, és anyáddal sem lesz semmi gond.
-Apa ezt nem kérheted.
-De igen. És nem kérem hanem mondom. Menj el. Menj el monacoba. Ennek a fiúnak most hatalmas szüksége van rád. Nem csak a munkádra, bár arra elég sok szükség van ahogy láttam, hanem mint a párjára aki támogatja a hazai versenyén.
-De anya.
-Anyád jól van.  Ne keress kifogásokat.
Mire vársz még? Vagy menjek én helyetted? Hidd el egy szabadba kerül, bár anyád és az orvosok biztos nem örülnének neki.
-Jól van. De ígérd meg hogy nagyon vigyázol magadra. És ne gyere azzal hogy eddig is azt tetted.
-Jól van kicsim. Csak menj már. -nevetve küldött el. Gyorsan adtam egy puszit az arcára, és pont akkor ért be anya is amikor mentem volna ki. Gyorsan megöleltem őt is, aki semmit sem értett ebből, és már rohantam is ki a kórházból.