Melodious World(C.L.)

7.fejezet

Siettem amennyire csak tudtam. Húsz percet mondtam Charlesnak, de azt nem kalkuláltam bele ,hogy a szüleim épp ezt a pillanatot választják arra hogy felhívjanak. Amíg készülődtem velük beszéltem, de elég nehezen tudtam tőlük elszabadulni.
-Szia, itt vagyok. Sajnálom hogy várnod kellett. -álltam a férfi mellé, aki pont akkor tette el a telefonját.
-Semmi gond, mehetünk akkor?
-Persze.-így együtt elindultunk az étterembe, ahol kerestünk egy nyugis helyet, ahova le is ültünk.
Miután megrendeltünk a vacsoránkat,kicsit beállt a csend közöttünk.
-Ugye nem vártál sokat? Nagyon sajnálom hogy elkéstem.
-Semmi baj, már mondtam. Nem vártam olyan sokat, szóval felejtsük el. Jó?
-Jó.-mivel láttam rajta hogy tényleg nem gond neki hogy várnia kellett, ezért kicsit én is felengedtem.
-És hogy hogy a forma-1? Mármint tegnap mondtad hogy szereted az autókat és a sportot is, de azért nem sok nő választja ezt a pályát.
-Hát nem. Édesapámnak és a nagyapámnak köszönhetem. Ők rajonganak a sportért, és ez a rajongás rám is rám ragadt.
-Ezek szerint nagy rajongó a család. Ez jó jel.-nevetett fel, mire csak mosolyogva néztem rá.
-Az nem kifejezés. Igazi tifosik.
-Ezek szerint akkor jó csapathoz kerültél. Örültek neki?
-Apám nagyon. A nagyapámat sajnos nem tudom. Pár éve meghalt.
-Nagyon sajnálom.
-Semmi baj nem tudhattad. -szerencsére a pincér most ért oda az asztalunkhoz, így kicsit elterelte a beszélgetést.

-Szóval akkor téged is apukád vezetett bele ebbe a sportban.-már a vacsoránk nagy része elfogyott, és csak beszélgettünk.
-Igen. Édesapam és a keresztapám. Nekik köszönhetem hogy itt vagyok. Mindenbe támogattak. Sose fogom ezt elfelejteni nekik.
-Biztos nagyon büszkék rád.
-Remélem így van. Sajnos sem apa, sem Julest nem látta amikor a ferrárihoz kerültem. De remélem egy nap beteljesül az álmom, és büszkék lesznek rám.
-Hidd el hogy azok lesznek. És sajnálom ami történt. De egy nap bajnok leszel majd.
-Hát majd kiderül. De vissza térve rád. Az apukád és a nagyapád nagy tifosik voltak. Ezek szerint ők tereltek erre?
-Részben igen. Kiskoromban állatorvos akartam lenni. Imádom az állatokat, és mindig velük akartam foglalkozni.
De talán 9éves lehettem amikor először kivittek az első nagydíjra monzába. Sose felejtem el. Valami elképesztő volt. Ott és akkor már tudtam, hogy én itt akarok lenni mindig.
-Akkor már vége volt az állatos korszaknak.
-Igen, abban a pillanatban igen.-nevettem vele együtt én is.
-És miért pont mérnök?
-Hát, elsőször pilóta akartam lenni. De sose láttam női pilótát és elvetettem az ötletet.
-Lehet te lettél volna az első.
-Az kizárt. Ahhoz nem kellett volna egy balesetet sem látnom. Na, onnantól kezdve már nem akartam az lenni. Inkább érdekelt az autó felépítése és az hogy hogyan lehet ennyire gyors.
-Furcsa ezt egy nőtől is hallani. Hát még egy kislánytól milyen lehetett.-kuncogott fel egy kicsit.
-Hidd el az is volt. Anyám szerintem azt hihette hogy megbolondultam. A barbikat lecseréltem autóra. Mindig apával voltam, és folyton kérdezgettem mindenről.
-Apukád mivel foglalkozik?
-Fizikát tanít az egyik középiskolában. A nagyapám pedig mérnök volt, szóval volt kit faggatnom rendesen.
-Akkor már értem miért lettél mérnök. Meg kell köszönni majd apukádnak, hogy ennyit segített benne. Lehet ha nem vitt volna ki akkor a versenyre most nem lennél itt.
-Egy beteg állatokat gyógyítanák. Nem tudom melyik lenne jobb..
-Hidd el, jó helyen vagy. Az állatok így is nagyon jó kezekbe vannak.
-Nem tudom hogy ezt most megköszönjem, vagy rosszul érezzem magam miatta.
-Jaj nem rosszból mondtam. Nem úgy értettem csak..-próbálta gyorsan kimagyarázni, de nem jött neki össze, mert elnevettem magam.
-Nyugi Charles, semmi gond. Tudom hogy nem úgy értetted. Legalábbis remélem.
-Nem, egyáltalán nem rosszból mondtam.-meglepően kellemesen telt az este. Nagyon jókat beszélgettünk Charlessal, és kicsit jobban megismertem.

-Sziasztok.-köszöntem a fiúknak a motorhome előtt. Ők most értek ide, de én már órák óta itt vagyok.
-Szia. Mitől vagy ennyire feldobva így délelőtt?
-Izgulok. Várom a versenyt.
-Aludtál is?-szólt közbe a monacoi.
-Igen Charles aludtam. Meglepően kipihentem magam. És ti?
-Mi is. Én legalábbis biztosan.
-Na na, lord Perceval. Én is igen kipihenten érzem magam-húzkodta vigyorogva a szemőldökét a spanyol férfi.
-Ne már Carlos. Ne legyél ennyire perverz. Nem vagyunk kíváncsiak a részletekre.
-Ezek után, még tanácsot sem adok neked amigo.
-Mégis milyen tanácsot?-csak csendben hallgattam ahogy a két férfi szórakozottan veszekszik egymással. Látni rajtuk hogy nem gondolják komolyan, csak húzzák egymás agyát.
-Arról hogy hogyan kell csajozni. Nem igazán sikerül az utóbbi időben ha jól látom.-nézett a monacoi mögé, mintha keresne valakit.
-Nagyon vicces vagy Carlos.
-Ugyan már amigo. Biztos találsz majd valakit. Ennek a szép pofinak nehéz ellenálni.-csipte meg a férfi arcát, ami miatt belőlem kitört a kuncogás.
-Sziasztok. Akarom tudni Carlos miért csipkedni Charles arcát, és Alessi miért fullad mindjárt meg a röhögéstől?
-Sziasztok. Semmi különös Max, csak Carlos megint nem bír magával.-állt kicsit arrébb a monacói hogy a spanyol férfi ne csipkedje tovább az arcát.
-Sziasztok.-szólalt meg egy női hang, mire Max mögé néztem.
-Kelly?
-Szia Viviana.-lépett oda hozzám, mire magamhoz öleltem.
-Oké, meg sem kérdezem honnan ismeritek egymást.-mindketten Carlos felé fordultunk, aki csak bámult minket.
-Max álltal ismerkedtünk meg.-mondtam el a fiúknak, akik csak bólintottak egyet.
-Jól áll a piros Viv.
-Köszi Kelly. Penelopé?
-Anyával van. New yorkból jöttem, így most nincs itt.
-Üdvözlöm a kiscsajt.
-Át adom neki majd. Ha lesz időd akkor beülhetnénk egy kávéra majd.
-Oké, majd összehozzuk.
-Na, ha kibeszéltétek magatokat, akkor mehetünk? Horner valamit nagyon mondani akar.
-Persze. Örülök hogy itt vagy, és írj mikor lesz időd. Van mit megbeszélnünk.-ölelt meg Kelly mielőtt elmentek.
-Rendben. Írok mindenképpen.-újra hárman maradtunk, de most a két férfi csak bámult rám.
-Mi az?
-Maxot ismered régóta. És mint kiderült Kellyt is ismered. Még valami amiről nem tudunk?-volt valami Charles hangjában ami miatt kicsit rosszul éreztem magam. Mintha számon kérne.
-Majd mindent elmesélek, jó? -probáltam menteni a helyzetet, hátha nem lesz annyira kellemetlen.
-Akkor menjünk, mert egyre kiváncsibb vagyok.-szólt közbe már Carlos is. Tudtam hogy ideje lenne nekik elmondanom mindent, hiszen biztos furcsa számukra hogy egy újonc mérnök, hogy lehet ennyire jóban a másik csapat pilótájával.