Melodious World(C.L.)

Epilógus

-Nyugi miele, nagyon ügyes vagy.-simított végig a hátamon Charles, miközben én egy gumilabdán ültem és rettenetes fájdalmakat kellett elviselnem.
-Könnyen beszélsz. Helyet cserélünk?- nem akartam megbántani, de már egyre nehezebben bírtam. Izzadt voltam, fáradt ,és minden porcikám fájt már. Viszont a neheze az egésznek még hátra volt.
-Hidd el miele, ügyesebben csinálod mint én valaha csinálnám.-adott egy puszit a hajamba, és újra végig simított a hátamon.
-Hogy vagyunk, hogy vagyunk?-jött be pár perc után a doktornő, de én még mindig a ladbán ültem.
-Nehezen. Egyre rosszabb.
-Tudom kedves, de lassan vége lesz. Higgye el nemsokára ez lesz élete legszebb napja.
-Most nehezen hiszem el.
-Jöjjön, megvizsgálom. Addig a férjének ki kellene mennie.-Charles csak felállt és egy puszi után már el is hagyta a szobát.
Újabb fájdalmas percek után, végre egy jó hír érkezett.
-Úgy látszik, itt az idő. Szólok a nővéreknek és a férje is vissza jöhet.-percek múlva már elég sokan voltunk a szobában, ahol eddig csak ketten voltunk.
-Jól van Viviana, amikor szólok akkor nyomjon.-csak bólintani bírtam, mert a fájások egyre csak jöttek.
-Most. Gyerünk anyuka ügyesen.-minden erőmet össze szedve nyomtam. Charles hősiesen végig mellettem volt és a kezemet fogta. Folyamatosan biztatott és dicsért hogy ügyes vagyok. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi csak az, hogy végre túl legyek ezen. A percek szinte óráknak tűntek.
-Gyerünk Viviana még egyszer. Ez az nagyon ügyes. Most.-amennyira csak bírtam nyomtam. Hirtelen egy éles sírás csapta meg a fülemet. Ott és akkor minden megszünt számomra.
-Szeretlek miele. Nagyon ügyes voltál.-Charlest sem érdekelte hogy izzadt vagyok csak egy csókot nyomott a homlokomra és oda bújt hozzám.
Abban a pillanatban amikor a kislányomat tarthattam először a karomban, semmilyen fájdalom nem érdekelt.

Camilla Luna Leclerc. A mi szemünk fénye. Amikor azt mondták életem legszebb napja az esküvőm lesz, akkor abban a pillanatban én is elhittem. Viszont azt senki sem mondta hogy az amikor először gyereked születik és a karodban tarthatod, az egész világ megszünik körülötted.
Számomra abban a pillanatban megszünt.
Nem volt könnyű terhesség. Ameddig tudtam utaztam Charlesal a futamokra, de a 6. hónaptól kezdve már ágynyugalomra voltam ítélve.
Nem tett jót a stessz, mint akkor kiderült. Épp otthon voltam monacóban, míg Charles a gyárban volt, amikor erős fájdalmat éreztem a hasamban. Akkor már nem jártam be vele a gyárba, hanem amit tudtam még otthonról megcsináltam.
Fogalmam sem volt hogy mit csináljak, ezért gyorsan felhívtam Pascalt ,aki azonnal eljött és bevitt a kórházba.
Egy sor vizsgált után kiderült hogy veszélyeztetett terhes lettem, így onnantól kezdve csak otthonról néztem a futamokat.
Charles nagyon ideges volt amikor megtudta hogy kórházba vagyok ,és hogy ő nem volt akkor itthon. Magát hibáztatta hogy ez történt, és azért is mert nem volt mellettem.
Nagyon sok ideig tartott neki elhinnie hogy ő nem tehet semmiről, és hogy ez nem az utazások miatt van.
Onnantól kezdve minden nap hol Pascal, hol valamelyik testvére átjött, amikor nem volt itthon. Anyáék is párszor meglátogattak ,ahogyan Gemma is velem volt egy pár napot.
Csodálatos családom van, amiért nagyon hálás vagyok.
-Hol van a keresztlányom?-jött elénk Max ahogy beértünk a paddockba.
Most vagyunk kint először versenyen Camillával ,hiszem ez mégis csak az apja hazai versenye.
-Neked is szia Max.-szólt rá Charles, de Max csak oda dünnyögöt egy sziasztokot és már szinte belemászott a babakocsiba.
-Hát szia kis szépségem. Eljössz velem a Red bullhoz?
-Nem biztos Max ,hogy ennek Horner örülne.
-Ugyan már Viv. Ő a keresztlányom, bármikor bejöhet amikor akar.
-Ugye tudod hogy csak fél éves?
-Időben el kell kezdeni. Te ezt nem érted Viv, a legjobbaktól tanulhat.
-Jól van majd akkor később átnézünk oda is jó?
-Szólj és kimegyek elétek. Na megyek addig. Sziasztok.
-Szia Max.-Charles csak a fejét csóválta mellettem, de azért mosolygott.
-Menjünk mi is, már várnak. -az újdonsült apuka csak átvette tőlem a babakocsit, és már indult is el a csapat motorhomeja felé.
-Itt is van a kis család. Niñita végre itt vagytok.-jött oda hozzánk Carlos és Fred amint bementünk a motorhomeba.
-Sziasztok.-sorba mindenkit megöleltem, hiszen már nagyon hiányoztak.
-Hogy van a csapatunk legfiatalabb tagja?-ment oda a babakocsihoz Fred, hogy megnézze a kislányunkat.
-Nagyon jól. Szerencsénk van hogy nyugodt baba.-Charles persze nem bírta ki hogy ne vegye ki a kocsiból, és büszkén tartotta a kezében.
- Nézd csak Carlos bácsihoz akár jönni.Na add csak oda a mini niñitát. Carlos bácsinak sok mindent mutatnia kell.-Carlos már vette is ki Charles kezéből, és már ment is el vele kicsit távolabb, ahol a többiek voltak.
Nem féltettem, mert tudom hogy nagyon jó kezekben van.
-Most nézz oda, már el is vitte.-néztem a távolodó kislányom után, akinek a kacagása betöltötte társalgót.
-De legalább még itt van, és nem a Red bullnál.
-Ezek szerint Maxal is találkoztatok. -nevetett fel Fred, mire Charles csak bólintott.
-Már el akarta vinni a Red bullhoz.
-Még mindig hihetetlen számomra, hogy Max Verstappen a keresztapja.
-Még nekem is, pedig én vagyok az apja.-csak egy kicsit megböktem Charles, mert mindig ezzel jön, amióta a keresztelő megvolt.
-Charles.-szóltam rá, de csak rám mosolygott.
-Gyönyörű családotok van gyerekek. Jó titeket ennyire boldognak látni.
-Köszönjük Fred.
-Megyek megkeresem Carlost. Hátha segítség kell neki.-hagytam ott a két férfit, és elindultam a kislányom keresésére.

-Hogy érezted magad ma miele?-már otthon voltunk és csak élveztük hogy végre kettesben lehetünk.
-Nagyon jól. Jó volt vissza menni kicsit a pályára.
-Látszott is rajtad hogy élvezted.
-Azért Max nem hazudtolta meg magát.-nevettem fel ahogy megláttam Charles arckifejezését.
-Nem hiszem el hogy képes voltál azt ráadni.
-Aranyos volt benne. És nem akartam Maxot megbántani. Olyan örömmel hozta.
-Soha többet nem lehet rajta az a Red bullos sapka.
-Akkor ezt mond meg a keresztapjának majd.
-Meg is mondom. Örüljön neki hogy a Red bullhoz bevihette.
-Ne legyél ilyen Charles. Tudod hogy szereti.
-Tudom. De ő a ferrári csapatához tartozik. Ahogyan az anyja és az apja is.
-Hihetetlenek vagytok ti ketten. Remélem tudod, hogy a lányunk annak csapatnak fog szurkolni amelyiknek szeretne.
-Persze, de arra van még időnk. De időben be kell vezetni ebbe a világba.
-Jézusom Charles. Ebbe a világba született. És ebbe is fog felnőni. Ha mást akar, akkor mást csinál. Az ő döntése lesz.
-Tudom. És mindenben támogatni fogjuk. -csókolt meg, azonban a kezeimet a nyaka köré fontam mielőtt elvállt volna tőlem.
-Na mi az miele, csak nem gyakorolni szeretnél a következő gyerekünkre?
-Tudod mit, inkább nem.-már épp tettem volna le a kezemet, mire Charles csak elkapott a derekamnál fogva és velem együtt felállt a kanapéról.
-Aa, miele. Elég sok dolgot kell gyakorolnunk még. Legközelebb egy kisfiú lesz. Szóval csak csendben dolce, mert hosszú éjszaka vár ránk.-dobott le az ágyra, és pillanatok múlva már felettem is volt.
-Szeretlek Charles.-túrtam bele a hajába, mire ő csak közelebb hajolt hozzám, és édes csókjaival ajándékozott meg.

Az életem ennél tökéletesebb nem is lehetne már. Van egy imádnivaló kislányunk, és egy csodálatos férjem.
Sose hittem volna hogy az életem ennyire fog változni, amikor a ferrárihoz mentem dolgozni.
De akármilyen nehézség is volt az életünkben mindig túljutottunk rajta, és ezek után is így lesz.

Vége