Melodious World(C.L.)

24.fejezet

-Itt is lennénk. Gyere, majd én viszem a táskát.-vette ki a kezemből Charles a táskámat, és már nyitotta is ki előttem az ajtót. Belépve a lakásba meglepően hatalmas rend fogadott. Nagyon szépen be volt rendezve, de nem az a tipikus legénylakás féle.
-Nagyon szép házad van. -álltam a nappali közepén, és a polcokon lévő sisakokat néztem.
-Az a kedvencem. Rajta van minden ami számomra fontos. Vagyis azok akik fontosak.
-Nagyon szép. Komolyan mondom. Olyan mint egy kis emlékkönyv féle, csak ez sisakban.
-Köszönöm. Gyere megmutatom a lakást -kulcsolta össze a kezünket és úgy vezetett végig a lakáson.
Minden apró kis részt megmutatott, és utoljára a hálót hagyta.
-Ez lenne a hálószoba.
-Nagyon szép. Tudod igazi dicséret jár a takarítódnak.
-Miből gondolod hogy nem én takarítok?
-Te takarítasz?-csak nevetett, ezzel lebuktatta saját magát.
-Csak amikor itthon vagyok.
-Sejtettem. Jobban vagy?-mentem hozzá közelebb, mire csak el lökte magát az ajtóból, és megállt előttem.
-Igen. Betartottam amit a doki mondott, így már rendben vagyok. De jobb lett volna, ha lett volna valaki aki figyel rám.-csak a fejemet ráztam,hiszen tudom mire gondol. A verseny után nem jöttem el vele monacoba, hanem hazamentem. Fred mindenáron azt akarta hogy minnél előbb át nézzük a hétvégi adatokat, és megbeszéljünk mindenit ,így csak hétvége felé lett szabad pihenőnk.
Charles nem volt jelen, csak videón keresztül vett részt a megbeszélésekben, hiszen szigorú pihenésre lett ítélve.
Így alakult hogy hétfő helyet, pénteken jöttem el hozzá.

-Biztos nem vagy fáradt? Maradhatunk is ma itthon ,ha pihenni szeretnél.
-Charles mondtam már hogy nem vagyok fáradt. De te? Nem szeretnél inkább pihenni? -tudom hogy már többször mondta hogy jól van, de nem akarom hogy miattam leterhelje magát.
-Dehogy is miele. Egész héten pihentem. Már alig vártam hogy itt legyél, és végre meg tudjam mutatni a várost.
-Akkor menjünk,mert már nagyon kíváncsi vagyok rá. -Charles csak felkapta a telefonját és már indultunk is el.
Kiérve az utcára már sorba kezdte el mesélni, melyik épület micsoda.
-Itt lakik Max.-mutatott az egyik épületre, ami mellett elhaladtunk.
-Nem is lakik messze tőled.
-Hát nem. De így is ritkán találkozunk.
Lassan oda érünk a kaszinóhoz.-fordult le, és pillanatok múlva már mutatott is ki az ablakon.
-Az ott a volt iskolám. Régen ide jártam suliba.
-Jó gyerek voltál?
-Szerinted? Joris és pár nagyon jó barátom is ide járt.
-Szegény tanárok.-csak elnevette magát és továbbra is mutatta a fontosabb épületeket.
-Lenne kedved lemenni a kikötőbe? Kicsit hűvös van még ugyan, de nagyon szép ilyenkor is.
-Persze. Mindenre kíváncsi vagyok. És úgy hallottam, hogy  monacoban a kikötőt muszáj legalább egyszer látni.
-Nagyon jól hallottad. Akkor irány a kikötő.-csak mosolyogva figyeltem ahogy vezet. Látszik rajta hogy szereti ezt a helyet, hiszen olyan átéléssel mesélt mindenről, hogy szinte én is úgy éreztem mintha legalább ismerném az helyet. Minden kis apró részletet elmondott, szinte semmit sem hagyott ki.
-Itt is vagyunk. Gyere miele.-állította le az autót miután megálltunk.
Egymás mellett mentünk, de nem fogtuk meg egymás kezét. Nem szerettük volna ha valaki esetleg észre venné, de félő hogy így is pletykálnak majd rólunk, ha észre vesznek minket.
-Elképesztő ez a hely. -szinte tátott szájjal néztem a nagyobbnál nagyobb jachtokat. Mindig is tudtam hogy monacot kifejezetten szeretik a gazdagok, de most életnagyságban látni hogy mi minden van itt, hát az állam leesett.
-Az bizony. Gyere mutatók valamit.-indult el hátrafelé a kikötőben , és egy kis idő után megállt egy jacht előtt.
-Na hogy tetszik?-hatalmas mosollyal nézett rám, mire én csak bámultam az előttem lévő kisebb hajót.
-Nagyon szép.
-Csak szép? Ennyi?-nevetett fel, ami miatt én is kicsit elnevettem magam.
-Nem értek hozzá Charles. Nekem mindegyik ugyan olyan. Vagy nagy vagy kicsi. Mindegyik nagyon szép.
-Hát köszönöm szépen. Örülök neki hogy tetszik.
-Ezt hogy érted?
-Ez az egyém miele. Majd ha jó idő lesz akkor kihajóztunk, de most még elég hűvős van hozzá.
-Komolyan ez a tiéd?-tudtam hogy gazdag. Hiszen melyik pilóta nem gazdag? De egy saját jacht? Hűha.
-Igen mio caro ez az enyém. Mindig is szerettem a hajókat, és amint megtehettem már vettem is egyet. Minden nyáron kihajózunk, sőt már amint jó idő van,  a barátaimmal már kint is vagyunk a tengeren.
-Hát ezzel megleptél. Nem hittem volna hogy még egy ilyet is tudsz vezetni.
-Oo, hidd el miele, profi vagyok benne. Majd te is meglátod, amint meleg lesz végre.-tette a kezeit a derekamra, és egy apró csókot nyomott az ajkaimra.
-Nagyon biztos vagy benne. Mi van ha azt mondom hogy tengeri beteg vagyok, és nem bírok egy percet sem ott lenni?
-Akkor addig próbálkozunk amíg meg nem szokod majd.-csak oda bújtam hozzá, és egy apró puszit adtam az arcára.

-Nagyon jó illata van. Még a végén elhízom miattad.-karolta át hátulról, és a fejét a vállamra tette.
-Majd keveset kapsz enni.
-Vagy segítesz ledolgozni amit megettem. Lenne egy pár ötletem.- vezette végig a kezeit a derekamon ,le egészen a csípőmíg.
Csak rácsaptam a kezére, mire nevetve elengedett.
-Nekem is. Ott a sarokba mintha láttam volna egy pár súlyzot. Biztos tudod hogy kell használni.
-Honnan tudod hogy ugyan arra gondoltam? Vagy esetleg te másra gondoltál?-fordított magával szembe, és az arcán egy hatalmas mosoly volt.
Csak nevetve megráztam a fejemet és a kezeimmel átkaroltam a nyakát.
-Lassan kész a vacsora. Jó lenne ha elengednél, mert így nem tudom befejezni.
-Nagyon muszáj? Nekem ez a helyzet pedig nagyon tetszik.
-Akkor nem vacsoráztunk, és nem kell mit ledolgozni.
-Rendelni is lehet, ugye tudod?-csak a fejemet rázva elengedtem a nyakát, és egy kicsit eltoltam magamtól.
-Tényleg hagyj, mert sose leszek vele kész. Pedig márcsak pár perc kell neki.
Vagy akár segíthetsz is.
-Nem vagyok valami nagy konyhatündér. Hidd el ,jobban jársz vele ha nem nyúlok bele.
-Akkor menj ki a konyhából és szólok amint kész van. Jó?-egy gyors puszit adott az arcomra és már ment is ki a konyhából.
Mosolyogva fejeztem be a vacsorát, hiszen igazán jól érzem magam. A mai nap nagyon jó volt. Nagyon jól éreztem magam, és Charles végig nagyon aranyos volt. Volt pár lopott pillanatunk amikor a városban voltunk, de mindig figyeltünk arra hogy ne vegyenek minket észre. De amióta itthon vagyunk nála, szinte minden percét kihasználja ,hogy legalább csak egy pillatig is egymáshoz érhessünk.
-Kész a vacsora.-mentem oda hozzá a nappaliba, hiszen a kanapén ült és telefonját nyomkodta.
-Isteni illata van mio caro.-nyúlt a kezemért, amit megfogott és már húzott is bele az ölébe. Csak átkaroltam a nyakát, és oda bújtam hozzá.
-Így nem fogunk tudni enni.
-Nem baj. Majd eszünk később.-dőlt velem hátra, és a kezeivel végig ölelt.
-Nagyon örülök neki hogy itt vagy Viviana.
-Én is Charles. És nagyon jól éreztem ma magam.
-Ennek nagyon örülök, mert én is ugyan úgy éreztem.
-Menjünk vacsorázni, mert ki fog hűlni.
-Muszáj? Most olyan jó így.-csak levettem a kezeit magamról és nehezen de fel álltam az öléből.
-Gyere, hadd ne hiába dolgoztam vele ennyit.-megfogta a felé nyújtott kezemet, és már indultunk is át az ebédlőbe, ahol már meg volt terítve, hiszen annyit megcsinált amíg főztem.