Sziasztok! Ez a történet a saját földünkről és a James Cameron Avatar c. filmjében megjelenő Pandora világáról fog szólni. Egy irodában dolgozó lányról akinek teljesen megváltozik az élete miután lehetősége nyílik egy nagy utazásra.
- Anya hazaértem!- kiáltottam amint beléptem a házba az esti műszakom után. A család már otthon volt, mindenki elvolt foglalva valamivel. Tesóm a telóját bújta, apa szintén, anya pedig a konyhában ténykedett.
- Szia kicsim! Milyen napod volt?- érdeklődött anya és már alig vártam, hogy beavassam őt a terveimbe.
- Egész jó, a meló unalmas volt de találtunk egy jó utazási ajánlatot a neten!- válaszoltam lelkesen.
- Jajj, már megint egy utazás, már kivagyok idegileg és a pénztárcád is szerintem.- mondta.
Hát igen, anya szerint sokat utazgatok mostanában és hiába olcsón intézem a szállást és a repjegyet, a sok kicsi előbb utóbb felgyülemlik egy nagy összeggé ez tény.
- De anya ezt nézd meg! Ez egy teljesen új bolygó még szinte alig járt ott valaki, csak a tudósok akik odamentek, hogy megvizsgálják a helyszínt, hogy élhető és biztonságos-e a turisták számára.
- Hát épp ez az! Kitudja mi van ott egyáltalán, mik élnek ott, kik élnek ott, nem-e kapsz el valami fertőzést és aztán hazahozod, azért ez veszélyes!
Ebben mondjuk volt valami. Nem tudtam mit gondoljak, igazából abban se voltam biztos, hogy hová megyek. Ráadásul egyedül, mármint ismerős nélkül, olyan emberekkel akiket nem is ismerek, mert hát gondolom nem egyedül fogok menni egy ilyen kalandra hanem csak jönnek majd velem mások is, akiket hajt a kíváncsiság.
- Jó rendben, csak jó ötletnek tűnt..-mondtam neki szomorúan, mire apa is megszólalt.
- Miért kék emberekkel reklámozzák ezt az utat? - kérdezte értetlenkedve
- Hát mert gondolom ilyen emberek vagy lények élnek ott apa, nem tudom..- válaszoltam neki ingerülten, mivel nem tetszett a lenéző hangneme.
Mindenki nekilátott vacsorázni és az ételek elfogyasztása közben anya feltette a kedvenc kérdésemet amit minden év ősz elején feltesz.
- Na és mit szeretnél a születésnapodra kislányom? - kérdezte tőlem jókedvűen.
A kislány szó már igazán elhagyható lenne mivel lassan a 24. életévembe lépve már nem igazán érzem helyénvalónak ezt a megszólítást, de már nem volt kedvem szóvá tenni.
- Őszintén? Ezt az utat...- válaszoltam neki kissé flegmán, mivel ez a helyből elutasító stílus még mindig fájdította a szívemet.
- Megyek lefekszem.- szóltam és felmentem a kényelmes szobámba.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
