Sziasztok! Ez a történet a saját földünkről és a James Cameron Avatar c. filmjében megjelenő Pandora világáról fog szólni. Egy irodában dolgozó lányról akinek teljesen megváltozik az élete miután lehetősége nyílik egy nagy utazásra.
Óvatosan lépkedtünk az erdőben. Próbáltam én is ugyanolyan könnyeden ugrálni mint az előttem lévő Lo'ak, több kevesebb sikerrel.
A nap már lenyugodott és mire hazaértünk már be is sötétedett. A táborból éneklés, dobolás és egy nagy rakott tűz füstje látszódott ahogy közelebb értünk. Beértünk a faluba az általunk megbeszélt kerülő úton. A na'vik a fákon ücsörögtek, a földön táncoltak és nevetgéltek az emberekkel együtt. A legtöbbjük kezében fából készített zenei eszközök voltak és azokkal zenéltek az ünnepi hangulat fokozására. A tábortűz köré gyűlt emberek és az ott lakó na'vik már elkezdték a vacsora elfogyasztását és élvezték a hangulatot amelyet a fesztivál hozott magával.
Óvatosan megpróbáltam elvegyülni a tömegben, úgy hogy senki ne vegye észre, hogy csak most jöttem meg. Nem sikerült. Anya épp egy na'vi kislánnyal játszott a földre leterített szőnyegen ülve és abban a pillanatban amikor épp a háta ögé érve próbáltam kikerülni utánam nézett, felállt és már indult is utánam.
- Nem! Nem kislányom ezt már nem úszod meg szó nélkül!- kapta el a karom.
-Anya!- kiabáltam rá amit szerencsére senki nem hallott, hisz túl nagy volt a zaj a zene és az ünneplő tömeg miatt. - Tudom mit akarsz mondani! De kérlek, most hagyj békén!- szóltam hozzá kissé ingerülten.
Anya meglepetten bámult utánam miután elengedte a karomat és én elvonultam az üres sátrunkba.
Leültem a sátorban és a szemem elkezdett megtelni könnyekkel.Az égbolt gyönyörű volt, a kék égen a csillogó csillagok fénye világította meg a bolygót és a sátor széle mellett elhelyezett kis farönk és a benne ülő tűz kellemes melegséggel árasztotta el a sátrat.
Gondolkoztam, agyaltam és féltem. Idejöttem, beleszerettem egy kék fiúba és most rosszul érzem magam emiatt. Jellemző. Hogy fogom elnyomni magamban ezt az érzést? Mit fogok mondani Lo'aknak? A szüleimnek, az ő szüleinek? Nem nem.. Nem mondok semmit.. Őrültnek fognak tartani.. Bár megbeszélhetném ezt Ceevel de szerintem ehhez még ő is úgy állna mint anya. Nem értené meg. Miért is értené meg bárki. Legalább három fejjel magasabb mint én, kék, hosszú farka van ami nekünk embereknek nincs, az erdőben él, nem civilizált környezetben, más fajból való mint én és még ennek ellenére is be kellett lássam magamnak, hogy igen is tetszik. És ez baj.
Halk lépteket hallottam kintről ezért gyorsan megtöröltem a szemeimet és kifújtam az orrom. A hang okozója megállt a sátrunk előtt és az árnyékából kivettem ki az.
-Bejöhetek?- szólalt meg szelíd hangon Neteyam.
- Persze bújj be.- mondtam neki kissé elgyengült hangon miközben még mindig a szemeimet törölgettem.
Neteyam egy könnyed mozdulattal oda guggolt mellém és faggatózni kezdett.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Természetesen nem vagyok hülye és nem mondtam el neki, hogy lényegében az öccse miatt sírok, ezért kissé kamuznom kellett neki.
A történet amit kitaláltam eléggé hihető volt, hisz semmi furcsa arckifejezést nem vágott a mondókám közben.
- Értem Bee, megértem, hogy nehéz lesz itt hagyni ezt a helyet de sose tudhatod mit hoz a jövő..- mondta Neteyam és mélyen a szemembe nézett.
Jaj..gondoltam magamban és elfordultam, hogy a könnyeim ne kezdjenek el újra ömleni. Mi olyan elragadó és szép ezekben a lényekben, hogy már Neteyam is furcsa érzéseket kelt fel bennem.
- Gyere, kelj fel és menjünk ünnepelni. A szüleid is biztos várnak már. - mondta és felsegített a földről. Megfogta a kezemet, ujjait az enyéimre kulcsolta és így vonultunk ki az ünneplő tömeg közé, kézen fogva.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
