Hold fénye (Remus Lupin fanfiction)

Furcsa idegen érzelmek

A búza kalászok között sétálgattam, tenyereimet két oldalt alul kitartva húztam a növényt tetejét megmozgatva. Újra kilyukadtam ott ahol mindig, a rét mellett. A férfi állt a kezében egy sötét hajú kislánnyal és kékes zöld szemekkel, de volt valami ami megváltozott, egy négy éves körüli kisfiú állt ott. Világos barna hajjal és gyönyörű kék szemekkel. Boldogan futott felém. Majd két oldalra kitárt kézzel ugrott rám, én pedig emeltem fel a kisfiút, mellettem a férfi felnevetett, de mintha ismerős lett volna. 

-Anyu. 

Megint. Újra álmodtam, a gyermek csengő hangja és férfi kacaja volt a fülembe egész reggelinél, de mintha ismerős lenne az a nevetés, de nem tudom honnan, és az a kisfiú az ki lehetett? Ha ez a jövőm akkor a gyerekem, de ki lehet a férfi. A kisfiú szemei emlékeztetnek egy emberre, akinek pontosan ugyan ilyen szemei vannak, de azt lehetetlennek tartom, hogy Remus lenne, hiszen csak barátok vagyunk.  

Bár ha vissza gondolok, több dolog is furcsa volt. 

Nyáron, amikor farkas szemeztünk, akkor mintha mozdulni akart felém. A kedves érintések. A furcsa mindent sejtő pillantások. De lehetetlennek tartom. Ez kizárt, ez csak a képzeletem játszmája. A legutóbb amikor ott aludtam el Remussal a griffendél klubhelyiség egyik kanapéján azóta valami más, de nem tudom mi, az óta pedig eltelt kerek egy hónap. október 7 van. Megkerestem a tekergőket és Lilyt, és a történetem részleteit elmeséltem nekik. Persze a kis elméletemről nem számoltam be nekik, kivéve egy embernek. Lilynek az egészet elmondtam. Aki csak találgatni tudott, hogy mi is lehet ez, miért álmodom ezt, és miért csak ezt a kiragadott részletet, mely annyira furcsa. Túl sok minden van amit meg kell fejtenem mellette, még az R.B.F-re kell koncentrálnom, rengeteg idő van még addig, de soha nem lankadhatok, egy pillanatra se. 

El vagyok havazva a sok tanulni valótól. A számisztika nehezebb, rúnaismereten rengeteg beadandót kér tőlünk a tanár, a bájitaltan és az átváltozástan se annyira egyszerű, de a legfőbb számomra fontos tantárgyakat helyezem előtérbe, ami a gyógynövénytan bájitaltan, és utóbbi időkben Madam Promfreynak besegítek a gyengélkedőn plusz tudásért. Alig jut időm, mindenhova sietve megyek, kevesebbet tudok már most lenni a tekergőkkel, ha időm engedi füzettel pergamennel és pennával közlekedek, Lilyvel is kevesebbet vagyok, kevesebbet is alszok, kimaradok a teliholdnál, hogy Remussal legyek. Kevesebb időm marad gondolkodni a mardekárosok gonoszkodásán és persze a néha néha eltűnésekkel. Már elvetettem azt az ötletet, hogy kiderítsem ki küldte nekem a még harmadikban kapott valentín napi ajándékot, de már nem is nagyon foglalkoztat. 

Szó szerint futva megyek mindenhova, jóslástanról a 4-es üvegházhoz mentem gyógynövénytanra Bimba professzorhoz, onnan McGalagonyalhoz mentem futva, és így ment ez egész végig, kviddics edzésre kissé késve értem be.

-Evans! Késtél. 

-Bocsánat siettem amennyire csak tudtam. -Majd a sötét hajamat egy szoros kontyba fogtam, elő kaptam a seprűt és felpattantam rá. A kapitány elő eresztette a labdákat, én pedig egyből koncentrálni kezdtem a kis aranylabdára, hogy merre, hogy milyen gyorsaságban kell menjek, hogy elérjem sértetlenül, nagy levegőt vettem és koncentráltam, magam előtt elképzeltem a labda alakját, kigondoltam milyen gyorsan tud menni, a hirtelen irányváltásokat, a hangokra figyeltem erősen, majd mint amikor egy szúnyog el halad mellettem olyan hangot hallottam amiről egyből tudtam, hogy a cikesz az, láttam, hogy merre akar menni, feltérképeztem megfigyeltem a repülő tárgy mozgását miközben némelyik terelő erre ütötte a labdát, hogy azért ne legyen könnyebb, könnyű szerrel sodródva az árral természetesen egyensúlyozva kerültem ki. Majd elkezdtem kinyújtani a kezem és megfogtam a szárnyas labdát. 

Az edzés kimerítő volt, de nem pihentem a könyvtárba mentem és írtam a rúnaismeretet, körülöttem a székek csikorogva húzódtak ki, egy pillanatra néztem fel, a tekergők foglaltak körülöttem helyet, épp elég volt meglátni a sok griffendéles talárt, köszönni se köszöntem annyira írnom kellett. Az ajtónál egy hatalmas puffanás szakított ki a folyamatos körmölésből, felálltam, hogy meg nézzem mi okozta a hangforrást. A kis másodikos Alicia volt ott, aki a kis barátnőjével lévő rohangálásba elesett a térdére ezzel egy csúnya sebet csinálva. Rutinos mozdulattal felsegítettem a kislányt, és kezét fogva kísértem el a gyengélkedőre, Madamnak leadtam a kislányt és sietségre hivatkozva elhagytam a helyiséget, majd vissza tértem a könyvtárban hagyott fiúkhoz és félbe hagyott beadandómhoz. 

-Prémes, jól vagy? Kimerültnek tűnsz. 

-Persze minden rendben. Miért ne lenne Ágas? -Néztem fel. 

-Egész végig annyit látunk, hogy minden hova könyvel közlekedsz, kevesebbet vagy velünk, fáradtabbnak tűnsz, ennyire megvisel a tanulás? 

-Bírni fogom, ne aggódjatok. -Mosolyogtam majd tovább írtam. 

-De ki fogsz egyszer merülni, az edzés miatt, a prefrektusi feladatok, a sok tanulni való az, hogy besegítesz a gyengélkedőn. Túl vállaltad magad. -Mondta aggódva Tapmancs. 

-Ettől csak rosszabb lesz, és nem fogom feladni, hogy a jövőben gyógyító legyek. -Jelentettem ki határozottan, majd leírtam az utolsó szavakat a mai utolsó beadandóhoz, végre befejeztem. -Nekem mennem kell, még megígértem, hogy segítek egy kisfiúnak a tanulásba. -Majd gyors megöleltem a fiúkat, és mentem a hugrabugba és az ott váró elsős Alecnak segítettem a bűbájtanba, amivel kilenckor végeztünk, én még átolvastam és kiegészítettem a hiányosságokat és este 11 kor aludtam el csak.