New Life-In London

7.rèsz-From me to you

Mivel Odette családja gazdag így ő,kèt ruhát is bezsebelt,míg èn csak 2 zoknit.

-Biztosan nem veszel mást is?-szugeráltab az ocsmány zokniimat amiket a kezemben szorongattam.
-Biztos.-mosolyogtam rá.
-Te tudod.-fizette ki a ruháit.

Nagyon esett a hó így,a kisebb hóviharban mindketten hazamentünk.
Amint belèptem az ajtón a fejemre robbantottak egy konfettit.
-Boldog születèsnapot Celest!!-kiáltották mindhárman.
-Úristen.Mit csináltatok?-lèptem beljebb.

Majdnem el is felejtettem, hogy ma van a születèsnapom.Anya hirtelen a kezembe nyomott egy nagyobb dobozt.
-Mi ez anya?-Álltam neki kibontani.
-Majd meglátod kicsim.-karolta át a vállam.
-Bár december 12.-e van,kapok karácsonyi ajándèkot is?-nèztem nevetve apura aki csak mosolygott.Az öcsèm Johny pedig sèrtődötten ült a kanapèn.

A dobozban egy fènykèpezőgèp volt.
Egy fényképezőgép aminek talán jobban örültem mint bármi másnak eddigi èletem során.
Kiskoromban is szerettem,fotózni de nem voltam profi.
Ám amikor idősebb lettem az èn drága nagymamám adott nekem egy fènykèpezőgèpet.
Imádtam azt a gèpet.Imádtam vele fotózni.Mindenhová magammal vittem ahová csak tudtam.

Így törtènt ez egy esős vasárnapon is.
A mamám korházba került,èn pedig,hogy megnyugodjak 12-èvesen kimentem az erdőbe fotózni a levelekről lehulló esőcseppeket.
Fotózgattam ès járkáltam.
Esett az eső de világos volt a már jól ismert erdőben.
Csak sáros volt minden.
Egyszer csak egy ágreccsenèst hallottam a hátam mögül.
Oda kaptam a fejem ès egy lánycsapattal találtam szemben magam.
Ismertem őket.
Melyssa ès Everly voltak,na meg a kis bandájuk.
Utáltak engem,mindíg is utáltak engem.

Egyszer azèrt mert ugyan olyan cipő volt rajtam mint Everlyn.Szètszabták.
Egyszer azèrt mert nekem szebb volt a hajam mint Melyssanak.Megtèptèk.
Most mièrt utálnak vajon?
-Mond csak Celi,úgy hallottam szererelmes vagy Jerrybe.-Kezdett bele Everly.
-Ugye tudod,hogy ő a miènk?-folytatta Melyssa.
-Ez nem igaz..nem vagyok..-kezdtem volna bele mire kivertèk a kezemből a gèpet ami a sárban landolt.
Egyből lehajoltam,hogy felvegyem amikor Everly belelökött a sárba.
-Au..-sikkantottam fel.
-Megèrdemled!Amióta idejöttèk Jerry csak rád figyel!Mintha te olyan szèp lennèl!-rúgott hasba.
Ezután tekintete az egyetlen dologra vándorolt ami a haldokló nagymamámtól maradt nekem.A fényképezőgépre amit annyira szerettem.
-Ne..kèrlek!-sikítottam neki,de Everly mintha megse hallott volna erőből rátaposott a gèpre.

Egyszer,kètszer,háromszor..az apró alkatrèszek a sárba mèlyedtek.
Ezután elmentek.
Sírva,zokogva összeszedtem a darabokat ès a kèt kezembe helyezve őket elinduktam haza.
Sáros voltam,nyúzott ès szomorú.
Amire hazaèrtem a szüleim szinte le voltak sokkolva.Anya megfürdetett majd megvígasztalt.
Másnapra a nagymama meghalt.

Az új gèpem pontosan olyan volt mint a règi.Márkára ugyan az volt csak egy újabb verzió.
Gyönyörű volt.
Ekkor anya,apa ès az öcsèm is átöleltek.

Másnap levakarhatatlan vigyorral az arcomon lèptem be az iskola hatalmas ajtaján.
A kedvemet az is fokozta,hogy ma is esett a hó bősègesen.
Ma minden jel arra utalat,hogy jó napom lesz...