Foglyod vagyok

17

A meleg víz kellemesen esett az óceán hideg vize után. A hajamat csomókba összefogta a sós víz, alig tudtam kiszedni a kontyból. Nehezen, megszenvedve, de végül túlestem a hajmosáson, amit összesen 3x kellett megmossak mire visszakapta újra a puhaságát. Lefáradva léptem ki a tusólóból és gyorsan megtörülköztem. Siettem, mivel a víz rendesen megéheztetett. Korgó gyomorral kezdtem el megszárítani a hajamat, miközben az ebéden ábrándoztam. Danien azt ígérte csinál kagylós-rákos spagettit. Mikor kimondta ezt az isteni szót összefutott a nyál a számban és nem kellett kétszer mondani, hogy menjek tusolni, mert utána ebéd lesz.

A tükörképem a pára miatt homályos volt, és ahogy elkezdtem szárítani a hajamat úgy lett egyre tisztább a kép. Nem voltam kiöltözve, csak egy egyszerű ruhát vettem magamra, amit még Danien édesanyja hagyott itt mikor legutoljára itt voltak. Szerencsére, mivel most hanem Danien valamelyik nagy pólóját kéne hordjam, valószínűleg nadrág hiányába. A gondolatra hevesen kezdett verni a szívem és valamilyen megmagyarázhatatlan érzés vett uralmába. Gyorsan elraktam a hajszárítót és még enyhén nedves hajjal mentem ki a fürdőszobából. Siettem, mivel nem akartam megvárattatni Danient. A konyhához közeledve már éreztem a finom illatokat, így még gyorsabbra vettem a lépteimet és konkrétan besuhantam a konyhába ahol Danien pont terített. Sosem hittem volna, hogy látok egy maffia férfit konyhába dolgozni az íróasztal helyett. Zavartan is éreztem magam, hiszen nem segítettem neki, hanem elmentem tusolni.

- Bocsánatot kérek amiért nem segítettem a főzésben. - szégyenemben lesütöttem a szememet és az asztalhoz lépve eligazítottam a tányérokat, amiket Danien akkor rakott az asztalra.

- Semmi baj, nem haragszom. Igazából szeretek főzni, csak ritkán van időm, így nem esett nehezemre.

Ebéd után, amit megjegyeznék hogy isteni finom volt, persze azért Beth ételét épp hogy nem körözte le leültünk filmezni. Danien hagyta, hogy válasszak, így a halálos iramban-t néztük meg. Egyik kedvenc filmem, hiába hogy nem motoros.

- Remek ízlésed van, nekem is ez az egyik kedvencem. Bár talán a 4. után már nem olyan... feelinges mint az első filmek.

- Ugye? Istenem azt hittem csak én érzem így! Az első rész a legjobb. Az az igazi Halálos iramban! Ó de jó, hogy végre valakivel megtudom ezt beszélni!

- Annyiszor láttam már az első részt hogy kezdem kívülről fújni a szöveget! De hiába, sosem unom meg.

- Én is így vagyok sok filmmel és mesével, van ami örökké kedvenc marad.

- Mese? Ó csak nem egy meseimádó mellett ülök?

- Hát akár ciki akár nem szeretem a meséket. Mai napig van, hogy megnézek egyet-kettőt nosztalgiából. Szerintem egy igazán jó mese a felnőtteknek is szól, rengeteg olyan dolog van bennük, amit igazán csak felnőtt fejjel értünk meg és akkor hangzik el, hogy...

- "Basszus, hogy én ezt hogy nem vettem eddig észre." - meglepődtem mikor Danien befejezte a mondatomat. - Hiába, ha van egy unoka húgom akivel mindig megkell nézzek valami mesét az alól nincs menekvés.

- Várj! Van egy unokahúgod? Komolyan?

- Aha. Anyai ágról. Az anyjával nagyon jóban voltunk, sok nyarat töltöttünk itt, és mivel alig egy hónap volt a korkülönbség így hamar megtaláltuk a közös pontot.

- Akkor bizonyára nem unalmas személy, mikor mutatod be?

- Az az igazság, hogy meghalt... fél éve, autóbalesetben. Most Hannaht, a lányát, az én néném neveli, mivel az apja otthagyta Emily-t mikor kiderült hogy terhes... - és ekkor mintha be villant volna neki valami. - De ha nagyon akarod tudom mutatni egy képet. Az a balesete előtti héten készült, pont itt voltunk nyaralni egy hetet. - felállt és kiment az előszobába ahonnan pillanatok múlva egy fényképpel tért vissza, mikor felém mutatta megállt bennem egy pillanatra az ütő. A szép, göndörhajú lány volt az, akire azt hittem a barátnője. Hatalmas bűntudat tört rám mikor tudatosult bennem, hogy indok nélkül kezdtem utálni egy olyan személyt akit nem is ismertem és már elhunyt is.

- Részvétem, nagyon szép lány volt. Biztos kedves is volt...

- Igen, rettenetesen nagylelkű és segítőkész volt. Biztos jól kijöttetek volna.

Ez után eléggé nyomasztó hangulat vett körül minket. A filmet bár kiválasztottuk nem indítottuk el, csak egymás mellett ültünk csöndben.

- Köszönöm, hogy megosztottad velem azt a privát családi történetet.

- Úgyis megtudtad volna egyszer. De szívesen.

Igaz. Hamarosan én is a családja része leszek, ahogy ő is az enyémnek. Még mindig nem emésztettem meg ezt, de már kezdtek hozzászokni, ahogy ahhoz is, hogy ez ellen nem tehetek semmit. Az a Sofia, aki mindent megakart tenni az ellen, hogy ne kelljen férjhez mennie egy vadidegenhez nem tudta, hogy semmi esélye sincs megakadályozni azt, amit már eldöntöttek a felette állók. Nincs menekvés. De talán jó lesz. Talán szeretni fogom, ahogy ő is engem.

Oldalra lestem, hogy lássam, Danien hogy van, de ő már engem nézve várakozott. Vagy talán elmélyülve a gondolataiba bámult a semmibe. Mikor észrevette, hogy felé fordultam a szemembe nézett.

- Minden rendben van?

- Az én.... - Danien szemébe könny csillant fel, mikor az ablak felé fordult. - Az én hibám volt....

- Tessék? Mi? Hogy érted, hogy a te hibád?

- Én hívtam Emily-t ide, pedig tudtam, hogy fontos ügyei lennének otthon, de mégis eljött. Miattam kellett visszasietnie innen aznap. Miattam... miattam halt meg. Ha nem hívom fel azelőtt hét este azzal a gyerekes kéréssel, hogy jöjjön ide, mert egyedül unatkozok és jó lenne neki is egy kis pihenés a sok munka után még mindig élne... az én hibámból lett Hannah árva és méghozzá az anyja utolsó hetén nem is láthatta mert én elszakítottam tőle! - Danien hangja elcsuklott a mondat végén, könnycsepp folyt le az arca oldalán. Mérgesen ütött egyet a kanapé karfájára.

Magát hibáztassa az unokatestvére halála miatt, miközben nem tehet róla.

Először látom így Danient. Összetörve ezalatt a hatalmas teher miatt ami már féléve a lelkét nyomja, és amit valószínűleg élete végéig fog hordani. Könnybe lápadt a szemem. Óvatosan közelebb csúsztam hozzá és kezemet a kezére tettem.

- Danien, nem tehettél erről. A baleset egy véletlen tragédia volt. Az is lehet, hogy ha nem hívod is elhunyt volna egy autóbalesetben, csak épp más helyt. Nem lehet tudni. Így legalább vele tudtál lenni egy kicsit...

- Ezt te nem tudhatod. Honnan veszed, hogy meghalt volna akkor is ha nem jön ide? Ha otthon marad a lányával akkor biztos hogy még ma is élne!

- Na ezt meg TE honnan veszed? Honnan tudod hogy otthon maradt volna? Honnan tudod hogy azalatt az egy hét alatt nem ment volna el valahová autóval? Az is lehet hogy még Hannah-t is magával vitte volna! Akkor meg már ő sem élne.

Danien nem vágott vissza, hanem elgondolkodva nézte az ablakot. Én megfogtam az arca két oldalát és magam felé fordítottam. A könnyeket letörültem az ujjammal és elszántan néztem azokba a szép kék szemekbe.

- Nem te tehetsz erről. Emily se szeretné hogy magadat ostromozd egy olyan dologért amiért nem te tehetsz, ebben biztos vagyok.

Danien felsóhajtott. Közvetlen ezután megéreztem az ő kezét az arcomon, végig simított rajta, hogy letörülje a könnyeimet. Észre se vettem, hogy elkezdtem sírni.

- Te vagy az első aki így lássa. - ahogy végighúzta a kezét az arcomon szemeivel követte azt, majd egy pillanatra megállapodott a tekintete a számon, majd nyelve egyet visszanézett a szemeimbe. - Köszönöm. - hangja olyan erőtlen volt, hogy alig ismertem rá. Zakatoló szívvel néztem szemeibe, a szemkontaktust nem törtük meg pillanatok múlva sem. Arcom pirosodott én pedig nem foglalkoztam vele. Csak néztem azokat gyönyörű szemeket és megfeledkeztem mindenről. Danien nem várt tovább. Lassan felém hajolt és megcsókolt. Beleszédülve a csók a hunytam le a szememet és hagytam, hogy falja az ajkaimat. Amit természetesen viszonoztam.