Foglyod vagyok

26

Az események Andreáék látogatása óta felpörögtek. Mindenki rá jött hogy egy hónap és esküvő. A meghívókra megérkeztek a válaszok, több mint 500 ember lesz jelen amitől én majdnem rosszul lettem mikor megtudtam. 500 ember fogja végignézni ahogy az oltárhoz sétálok, 500 ember fogja végignézni az első táncunkat, 500-an fognak tapsolni, köszönteni, bámulni....

Én, aki világ életében egyedül volt, aki alig ismer pár embert és aki utálja ha a figyelem középpontjában van. Mi lesz ha rosszul leszek?

Az ideg onnantól kezdve folyton bennem volt, akkor is amikor felvezették a tudnivalókat, amikor kikérték a véleményemet, amikor megnéztük a helyszínt, ami amúgy egy parton lévő hatalmas villa volt, vagy éppen amikor a díszítést beszéltük át. Mindenki körülöttem volt: fotós, fodrász, sminkes, dekorator, rendezvény szervező és még sok sok ember.

A nap végén úgy dőltem be az ágyba mint akit kilőttek. Ha eddig unatkoztam akkor most még a gondolkodásra se volt időm. Reggeltől estig ment a munka és a tervezés. 3 héten keresztül ez ment, konkrétan alig szóltunk egymáshoz Daniennel, mivel annyi időnk se volt. Őt is ugyan úgy letámadták mint engem, csak őt inkább az üzleti ügyekkel, viszont ő sokkal jobban bírta mint én. Konkrétan odáig jutottam a végére hogy még az álmomban is egyfolytában futottam és választanom kellett két teríték vagy torta között.

Már kezdtem azt hinni a 3 hét végére begolyózok, viszont akkor eljött az utolsó hét ami majdnem betette nálam a kaput.

Egy hét és házas leszek. Igaz, hogy a munka ami az esküvővel jár már nem nyomta annyira a vállamat mivel nem akarták hogy az esküvő napján kifáradt legyek, viszont mégis az volt a legnehezebb hét az életemben. Amíg előtte fizikailag fáradtam le jobban, addig az utolsó héten lelkileg fáradtam le. Minden nap összeszorult mellkassal keltem és feküdtem. A gondolataim őrlődtek mindenen is, de leginkább azon hogy hamarosan végleg ide tartozom majd. Hogy lesz egy gyűrű a kezemen, egy férj az oldalamon és egy csomó maffia figyelme a hátamon. Mindenki az utódot fogja várni, nem fogok számítani senkinek se ha nem szülök gyermeket, vagy ha pont szülök egyet. A legtöbb ember szemében egy tenyészkanca leszek aki csak a családfa fenntartására kell. Félek, hogy Danien is így tekint majd rám. Félek, hogy nem leszek elég jó neki, hogy lecserél, hogy megbánja hogy engem választott.

Olyannyira kattogtam ezen, hogy észre se vettem hogy hogy elfutott az idő. Mire észbe kaptam eljött a nagy nap. Mindenki az utolsó simításokat végezte a helyszínen én pedig a szobánkban állva vártam, hogy Beth és még pár szobalány felsegítse a ruhát. A hajam szép kontyban volt, a természetes hatású sminkemen pedig az utolsókat igazított a sminkes. Danien valahol a másik szobában ugyan úgy készülődik mint én, bár szerintem neki sokkal kisebb a csomó a torkában.

Beth megjelent az ajtóban, ami egyet jelentett: ideje felvenni a ruhát. A két fiatal szobalány azonnal elvették a felakasztott ruhát és óvatosan odahozták hozzám. Beth utasítását követve viszonylag hamar felvettük és még egy pár igazítás után felhelyeztük a fátylat is. Készen voltam. Vagyis kinézetileg készen, de lelkileg egyáltalán nem. Itt volt két hónapom de nem tudtam felkészülni.

~~~

Óvatosan kiszálltam az autóból mire azonnal körbeálltak a koszorús lányaim (akiket mellesleg egyáltalán nem ismerek) és megigazították a ruhámat. Az épület előtt állva már csak pár méter választott el az oltártól, ami a magán parton volt. A vendégek már elfoglalták a helyüket mit sem sejtve, hogy én is megérkeztem. Danien pár perccel előttem megérkezett, ő már viszonylag a maffiához tartozó pap mellett áll és vár engem.

Elvettem a szép fehér-bordó csokromat és elindultam apámhoz, aki az épület sarkában várt, ott ahol még épp nem látni minket. Hevesen verő szívvel karoltam bele, de ő még meg se próbált megnyugtatni. Nem dicsért meg, nem tett semmi olyat, amit ilyenkor egy szülőnek kell tennie, azon kívűl hogy lesétál az oldalamon pár métert.

- Ne hozz rám szégyent. Nehogy jelenetet merészelj csinálni! Ez a házasság megfog kötődni, világos? - hangja olyan hideg volt, akár az Északi-sark. Szemei szigorúan összehúzódtak amikor lenézett rám.

- Megnyugodhatsz, mert inkább megyek hozzá egy majdnem idegenhez, minthogy még egy napot letöltsek melletted. - a válasz olyan hamar kicsúszott a számon, hogy időm se volt visszafogni. Apám meglepetten eltátotta egy minimálisan a száját, és a szemei már inkább voltam tányérok, mint keskeny vonalak. Úgy látszik sikerült meglepnem, de nem érdekelt, ahogy a véleménye se, ez a válasz már rég érlelődött bennem, ideje volt kimondjam.  Szerencsére nem volt ideje visszaszólni, mert elindult a zene, nekünk pedig mennünk kellett. Én lágy mosolyt erőltettem az arcomra, apám pedig felvette a szokásos semmit mondó maszkját. Ahogy kiléptünk az épület takarásából minden szem rám szegeződött. Egy pillanatra még a levegő is megállt bennem. Danien szemei megcsillantak, hogy meglátott és amikor egymás szemébe néztünk elmosolyodott. Egy halk sóhaj hagyta el a számat és már cseppet sem érdekelt, hogy mennyien néznek, én csak is azokat a kék szempárokat néztem, amik most úgy virítottak a kellemes napfényben, akár a gyémánt. A légzésem normalizálódott és amikor kiértem az oltárhoz és belekaroltam egy pillanat alatt minden aggodalom elszivárgott belőlem.

~~~

Próbáltam nem kimutatni mennyire unom magam, de már kezdett elfogyni az erőm. Az emberek összeülve beszélgettek, a férfiak általában egy csoportot alkotva üzleti megbeszéléseket tartottak, amíg a nők egymás ruháit, haját vagy sminkét dicsérték, vagy épp nekem kívántak sok boldogságot. Én a helyemen maradva vártam, hogy Danien végezzen a kis "felfedező útjával" amikor is bejárta a termet és mindenkivel beszélt két sort. Anyám aggódó tekintetét vettem észre, amikor oda fordultam, de ő gyorsan elfordította a fejét és folytatta a beszélgetést az egyik rokonunkkal. A gyomrom azonnal összeugrott. Vajon csak véletlenül nézett felém? Lehet hogy csak az aggassza mit mondtak neki? Vagy valamit titkol?

A rémképek sorozatai pillanatok alatt ellepték az agyamat, de szerencsére félbeszakított Danien megérkezése.

- Minden rendben? 

- Persze! Semmi baj, csak kicsit elfáradtam.

- Ha akarod elmehetünk. Sőt! Gyere, már így is sokáig maradtunk, az autó készen áll arra hogy el vigyen minket.

- Elvigyen? Haza? - valóban lefáradhattam de eszembe se jutott hova kellene mennünk.

- Nem, hogy elvigyen nászútra. De ha nem akarsz..

- De, akarok. Csak kiment a fejemből. Menjünk.

Mihelyt megindultunk a beszélgetések abba maradtak és ismét minden figyelem ránk terelődött.

- Mentek? - Alonso elvált az eddigi csapattól amiben eddig volt és odajött hozzánk.

- Igen. - Danien már vezetett is ki a kijárathoz. Az autó valóban a lépcső alján várt, benne a sofőrrel aki azonnal indította is az autót, amikor meglátott minket.  A násznép utánunk kijött a teraszra, ahol végignézték ahogy elköszöntünk a szüleinktől és beszálltunk a kocsiba. A vendégek integetve és éljenezve az autó után mentek pár métert és utána már a hangok elhaltak a sötét éj csendjébe. Az álmosság elfogott és már nem is hallottam mást, csak a szívem dobogását.