Foglyod vagyok

29.

Az orromra hagyatkozva perceken belül megtaláltam a konyhát, és még véletlenül is jó helyre indultam az elején. Jól indul a napom. Út közben hiába voltam éhes, minden kis apróságot megnéztem: a képeket a falon, a díszeket a szekrények polcain, régi étkészletet a sarokban álló vitrinben, ami nagyon elütött a többi új holmitól, viszont nagyon talált a faház feelingjéhez. Majd megkérdezem Damient, miért van ilyen régi holmi is itt. Biztos valami családi örökség.

Benyitottam a konyha ajtaján, majd rögtön egy hangulatos helyiségben találtam magam. Damien a sarokban a kagylónál mosta el épp a használt edényeket, a tűzhelyen a teának való víz forrt, a megterített asztalon pedig sok finomság: tükörtojás, bacon, pirítós, zöldségek, gyümölcsök és műzli.

- Váó! - mire észbe kaptam volna már ki is csúszott a számon az ámulat. Damien, mivel nem számított rám, meglepődöttségében vissza ejtette a kagylóba a serpenyőt. - Bocsi! Nem akartalak megijeszteni, de nem bírtam ki. Ez.... Erre nem számítottam.

- Jó reggelt, valóban megleptél, nem hittem volna hogy felkelsz, tegnap nagyon kimerültél. Hogy aludtál az éjszaka?

- Szerintem életemben nem aludtam ilyen jót! És hogy-hogy nincs itt senki?

- Én küldtem el a személyzetet, akik eddig a házat tartották rendben. Nem akartam hogy más is legyen itt rajtunk kívűl.

- És a biztonságiak? Nem a legjobb időzítés...- meg akadtam, mivel Damien felnevetett- Mi olyan vicces?

- Látszik még csak most keltél fel, természetesen az őrök megmaradtak, de ők kint vannak, és a mellék épületben vannak elszállásolva.

Édes istenem, jól beégettem magam! Hát persze hogy maradtak! Szégyenemben csak fel kacagtam és eltakartam a piros arcomat.

- Olyan hülye vagyok!

- Hé! Ne kezd ezt, már megbeszéltük, hogy nem mondasz rosszat magadról! Nem vagy hülye, csak még nem ébredtél meg rendesen. De ne aggódj, ezen változtatunk, csak előbb együnk valamit.

- Változtatunk? Hogy? - mielőtt még választ kaphattam volna, a fejemet elöntötték a lehetséges változatok az ébresztésre, és nem tudom miért, de olyan helyekre kalandozott a fantáziám, ahova eddig soha nem szokott. Szerencsére már így is piros voltam, így csak reméltem, hogy a férfinek itt előttem nem tűnt fel. Tévedtem. Damien szélesen elmosolyodott.

- Most vagy az itteni levegő változtatott meg, vagy csak most kezded megmutatni az igazi éned?

- Mi? Nem! Én semmit nem... Jajj miért kell mindig ilyen helyzetekbe hozzam magam?! - Danien a mosolygásból nevetésre váltott, miközben kihúzta nekem a széket, hogy foglaljak helyet.

- Csak vicceltem! De látod? Már is éberebb vagy.

- Az biztos... - a zavarom lassan kezdett enyhülni, de még így se mertem Damienre nézni, de ezt őt nem zavarta, ugyan úgy mosolygott egész reggeli alatt. Örülök, hogy legalább neki jó kedve van, még akkor is ha most épp rajtam szórakozik.

- Van valami elvárásod a mai naptól? Sok mindent tudunk itt és a környéken csinálni. Van egy kilátó nem olyan messze innen, vagy mehetünk a tóhoz is, vagy akár a városba.

- Nincs semmilyen elvárásom, mert tudom hogy veled milyen remekül telnek a napok. Szóval csináljunk azt amit te itt a legjobban szeretsz csinálni. Én úgy se ismerem a helyet.

- Kösz, nagyon megkönnyítetted a választást... - mondta cinikusan majd hosszasan elgondolkodott. - Talán most a legjobb idő a kilátóhoz van. Van itt egy terepjáró, azzal könnyedén ki tudunk menni oda, plusz ott nincsenek emberek, mint a városban. Max 1-2 kutyát sétáltató ember. Mit szólsz hozzá?