Sofia O'Nelli az olasz maffia örököse 19 éves születésnapjáig gondtalanul élt, ám aznap megtudta, hogy általa kell összekötni két maffiát, az olaszt és a spanyolt. Minden erejével ellenzi, ám apja felett nincs hatalma így muszály elfogadja hogy egy...
Gombóccal a torkomban szálltam ki a Jeep-ből az esküvői ruha szalon előtt. Beth-el eljöttem ide, hogy megnézzem milyen típusú ruhát akarok. Megkérdeztem anyáékat, pont ahogy Danien javasolta és azt mondták majd varratunk ruhát, csak találjam ki milyen stílusú legyen. Legalább is az volt a terv, így ebben a szellemben mentem be a boltba, viszont mikor megláttam az ajtóval szembe kirakott ruhát szerelmes lettem. Ránézésre pont a méretem volt, így ahogy az eladó odajött hozzánk már kértem is, hogy felpróbálhassam.
Izgatottan mentem be a próba fülkébe és Beth segítségével belebújtam a ruhába és ekkor azonnal elhatároztam hogy nekem ez a ruha kell. Mintha csak rám öltötték volna.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elégedetten néztem a hatalmas tükörbe és a mosolyomat le se lehetett kaparni. Beth csak ámulva nézett végig, és a kezét összecsapva nagy nehezen feleszmélt.
- Dios Mió! Gyönyörű vagy! Ha ebben meglátnák az emberek azonnal elalélnak!
- Ez lesz! Meg vesszük, nem varratunk. Nekem ez a ruha kell... - Beth elismerően bólogatott, majd még egyszer megfordultam a ruhába még mielőtt levettük volna.
A ruhát hamar becsomagolták és már vihettük is. Szerintem a történelemben nem volt ennyire gyors esküvői ruha választás, de éreztem hogy ez AZ a ruha. Az egész szalonban nem láttam még véletlenül se más olyan ami jobban tetszene.
Azt várná az ember hogy ha letud valamit akkor az a szorongás amit addig érez eltűnik, de nekem csak még nagyobbá vált. Vajon tetszeni fog Daniennek? Vagy a szüleimnek? Ilyenbe képzeltek el? Mi lesz ha az esküvőn történik valami? Ha foltos lesz? És ha azon a napon meggondolom magam és már nem fog tetszeni annyira?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések ezrei lepték el pillanatok alatt az agyamat aminek hála akkora nagy súlynak éreztem a fejemet, hogy attól féltem legurul a helyéről. Az aggodalmamat Beth is hamar észrevette, így értetlenkedve fordult felém.
- Mi a baj kedvesem? Meg gondoltad magad? Ha igen, nem baj mert bármikor vissza vihessük.
- Meg fogok felelni mindenkinek? Mi lesz ha valamit elrontok?
- Édes Szofia! Miket beszélsz? Természetesen nem lesz semmi baj. Ne aggódj minden a legnagyobb rendben lesz. És hogy meg fogsz e felelni? Már megfeleltél. Réges-rég. Vagy is azoknak akik számítanak.
- Valóban? De hogy? Hisz nem tettem semmit se.
- Dehogy nem tettél! Én még ilyen kedves, nevelt és törődő emberrel még nem találkoztam. Ezek az igazi erények és nem az hogy hány gyermeket szülsz, mennyi pénzed van, vagy hogy hogyan öltözől. És fogadd meg a tanácsom: legelőször a saját véleményed számít, és csak utána hallgasd meg a másokét. Ha valaki nincs megelégedve magával akkor akár ezer ember is mondhassa milyen jó meg milyen ügyes, ha ő nem érzi annak magát akkor mások véleménye se fogja megváltoztatni.
Elgondolkodva szálltam be az autóba, az ember azt hinné hogy a tanácsok semmire se valók, de most ebben a pillanatban pont hogy ezt kellett hallanom. Valamennyire a gombóc a torkomban enyhült, de nem tűnt el teljesen.
Alig fél óra múlva már az udvaron álltunk és értetlenül néztünk a parkolóban álló autót. Senki nem szólt nekünk, hogy vendégünk lesz. Beth-re még a frász is rájött, mivel nem volt itt hogy fogadja a vendégeket. A ruhámat gyorsan magához vette és elsietett, hogy eltegye a nagy napra. Én már cseppet sem voltam olyan gyors, nyugodt léptekkel haladtam az előcsarnokon át egyenesen a nappaliba, mivel onnan hallottam beszéd foszlányokat. Mikor beléptem a helységbe megdöbbentem. Danien a fotelban ült, ölében egy 1 év körüli kislánnyal, és a mellette lévő kanapén egy 45-50 év körüli nő ült. Mikor Danien meglátott mosolya még szélesebb lett. A kislány az ölében ficánkolódni kezdett, így Danien ismét rá figyelt.
- Már is végeztél a ruha kereséssel? Hamar ment. Biztos szép ruhát választottál. Egyébként ő itt Andrea, a nagynéném, és az unokahúgom Hannah.
- Örvendek a találkozásnak Szofia! Annyira boldog vagyok, hogy még az esküvő előtt megismerhetlek! Remélem nem bánod, hogy így berontottunk egyetlen szó nélkül, csak tegnap este tudtuk meg, hogy az eredeti dátumon, mikor jönni szerettünk volna Hannah-nak orvosi vizsgálatai lesznek.
- Semmi baj, én is nagyon örvendek, hogy megismerhetem. Megkérdezhetem mégis miféle orvosi vizsgálatok? Hannah teljesen egészségesnek tűnik, ugye nincs baja?
- Jajj ez csak ilyen rutin vizsgálat meg oltás. Csak a szokásos amik a gyerekeknél szoktak lenni. Szerencsére makk egészséges a csöppség.
Megnyugodva bólintottam és leültem Andrea mellé, aki boldogan kezdett mesélni az életéről. Amíg Danien babázott mi jobban megismerkedtünk és rájöttem, hogy Andrea az egyik legkedvesebb ember akivel eddig találkoztam. A még csak 42 éves nő a férjével él Spanyolország északi részén, divattervező, csak most 2 évig gyermeknevelésin van. A lánya, Emily modell volt, viszont 19 évesen vissza vonult, amikor is teherbe esett. Mostanra már újból modellkedne, ha élne. Ahogy hallgattam Andrea mesélését megfájdult a szívem. Egy szülőnek se lenne szabad temesse a gyermekét.
Danien szerencsére nem figyelt, mert lekötte Hannah, így nem kellett megint lássam azt a fájdalmat az arcán.
Andrea persze nem hibáztassa Danient, hisz tényleg nem az ő hibája volt, ez bármikor megtörténhetett volna. Viszont ahogy mesélt a lányáról minden fájdalom a szemében volt. Megpróbált mosolygós és boldog lenni, de átláttam az álarcán, ami mögött egy szomorú, gyászoló anya állt.
Senkinek sem kívánom ezt átélni, még a legnagyobb ellenségemnek sem. Ennél nagyobb fájdalom nincs a világon. Személyesen a legjobban a kis Hannah-t sajnálom akinek esélye sem volt megismerni az édesanyját, mivel olyan kicsi még. Ő csak majd mások szemszögéből tudhatja majd meg a személyiségét, egyre kopottabb képeken láthassa majd, és soha nem fog emlékezni arra, milyen amikor megölelte őt, amikor altató dalt énekelt neki éjjelenként, mert épp fájt a hasa és nem tudott aludni. Később nem fogja tudni kérni a háziban a segítségét, a tanácsát az osztály problémákra, a véleményét azokról a fiúkról akik tetszenek neki. Nem fogja tudni bemutatni neki az első barátját, nem tudja elmesélni az eljegyzésük történetét, vagy épp sírva az ölébe borulni egy fájdalommal teli szakítás után. Az esküvőjén nem tud táncolni vele, és gyermeknevelésben sem kérhet segítséget. Neki ezekből egy sem fog megadatni, helyében hetente vihet friss virágot a sírjára, halottak napján gyertyát gyújthat egy földkupac felett és könnyes szemmel mesélhet neki az életéről, amire választ soha nem fog kapni.
Ránéztem a nevető és gügyögő gyermekre ami mit sem sejt arról hogy mi folyik körülötte, csak élvezi az életet és nem aggodalmaskodik. Nem ezt érdemelte. Olyan kicsi, olyan ártatlan. Megérdemeli a boldogságot és azt hogy átélhesse az anyai szeretetet.
Muszály volt elnéztem róla, mert a szememet szúrni kezdte a könny. Nem szabad elsírjam magamat.
Andrea mintha látta volna rajtam hogy megérintett a története, így inkább témát váltott és az esküvőről kezdtünk beszélni.
Úgy látszik ez bevált, mert a nyomasztó gondolatok hamar az elmém bugyrába süllyedtek, és onnan emlékeztettek folyamatosan hogy milyen is ez a világ.
