"Ne menj be a sötét erdőbe, vöröske."
Családom és a Gonzalez család ősidők óta ellenséges viszonyban állnak egymással. A nézeteltérés miatt kutya kötelességem lenne elkerülni Joseph Gonzalez gyönyörű, és szent lányát. Ahelyett, hogy a családi vállal...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A történtek hatása miatt pislogás nélkül néztem magam elé. Nem foglalkoztam anyuékkal, akik tanácstalanul és fejvesztve rohantak a folyosón, amint megpillantottak engem. A balul sült dolog után Austin mellett maradtam, akit jelen pillanatban a műtőszobában műtöttek. Fejemet a klinika letisztult folyosójának a fehérre festet falának támasztottam. Minden eltelt pillanat közben a szívem hevesebben vert. Austin és Ramsey körül forgott minden gondolatom. Zakatolt a szívem, a tekintetem könnyekkel teli lett. Anya és apa mellém futottak, és azonnal faggatni kezdtek. "Mi történt?" "Lànyom, mi az isten történt?" Tanácstalanul ácsorogtak, fejüket fogtàk és a műtő ajtaja felé pillantottak. Ők nem tudták, hogy mi történt. Nem tudtàk, hogy Ramseynek eldurrant az agya. Én ott voltam és mindennek szemtanúja voltam. Még mindig emlékszem a pillanatra, amikor Ramsey beront a boltomba. Jóképű volt. Túlságosan jóképű, de ugyanannyira veszélyes is. Düh forrt az ereiben, tekintete lángokban állt, arcvonásai elé zömök páncélt emelt. A szerelem tette vele? A féltékenység sarkallta arra, hogy ezt tegye? Vagy egyszerűen csak büszke volt és vissza akarta adni azt, amit Austin tett vele?
Számtalan kérdés zakatolt a fejemben. A megválaszolatlan kérdések nem hagytak nyugodni, én mégis egy emberre tudtam gondolni; Ramsey.
A történtek után megfordult egy olyan dolog a fejemben, ami könnyeket csalt a szemembe. Ramsey nemcsak megijesztett, de a biztonsági teremet is veszélyeztetette. Az üzletben megállíthatatlan volt. Nem ismert határokat, a haragja pedig mindennél erősebb volt. - Nem akarom elhinni, hogy Ramsey ezt tette - könnyeim között pillantottam anya felé, aki lehúzta magáról a fekete széldzsekijét. Miután a szék támlájára helyezte, felvont szemöldökkel helyet foglalt mellettem. - Nem akarom elhinni, hogy képes volt ilyet tenni - a műtő ajtaja felé pillantva a fejemet ráztam és hátra söpörtem a vörös hajam. Szívem gyorsan vert, végtagjaim elgémberedtek. A történtek hatása alatt voltam, ami nem akart ereszteni.
- Mi történt pontosan?
Combomra helyezte a kezét, és aggódó pillantással ajándékozott meg. Tudtam, hogy el kell mondanom. Szükségem is lesz arra, hogy minden részletre pontosan emlékezzek, hiszen a rendőrök még nem vették fel a vallomásomat. Mi történik, ha az én vallomásomtól függ Ramsey további sorsa? Mégis, hogy vallhatok a szerelmem ellen?
- Én... nagyon rosszul vagyok. Zaklatott és nem tudok minden pillanatot felidézni - haraptam az ajkam szélébe. Anya nagyot sóhajtott. Tudta, hogy kit szeretnék védeni, ezért fejét csóválva közelebb hajolt.
- Kicsim! Nekem bármit elmondhatsz. Köztünk marad. Ramsey meggondolatlanságot csinált? Mert ha igen, akkor következményei lesznek a tetteinek!
- Tudom! - emeltem fel a hangomat. - Tudom és én is pontosan ugyan ettől félek, szóval ne kérd, hogy elmagyarázzam. Ramsey... - temettem tenyerembe az arcomat. - Féltem őt! Ennyi az egész - sóhajtottam szaggatottan.
- Rendben, kicsim - nyomott egy puszit a halántékomra.
- Nekem ennyi viszont nem elég! - csattant fel apa. - Ramsey Hernandez egy kannibál, hogy ilyet tegyen?! - emelte fel a hangját. - Mit gondolt, amikor ezt tette? - kezét széttárta, én pedig lehorgasztottam a fejem. Szinte éreztem, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, ezért üveges szemekkel figyeltem apát, aki dühösen járkálni kezdett. - Veszélyes ez az ember! Most megmutatta, hogy nem biztonságos a közelében lenni. Nagyon ajánlom, hogy szakíts meg vele minden kapcsolatot, különben mindkettőtöket kinyírom! - kiabálta vörös arccal. Mielőtt közbe szóltam volna, hogy ezt nem tehetem, apa megállás nélkül folytatta. - Szerinted mit szólnak majd Austin szülei? Feljelentést tesznek azonnal! Ramseynek befellegzett! Lecsukják és kitudja hány év múlva látja viszont a napfényt! - csapta össze a kezét.
Segítségkérően anya felé pillantottam, de ő csak csendben nézett maga elé. Az életben néha eljön az a pont, amikor az ember kilátástalan helyzetbe kerül. Abban a pillanatban nem tudja, hogy mitévő legyen, csak elviseli, hogy minden a feje tetejére áll. Én is így álltam a dolgok elé. Nem tudtam, hogy mi fog történni. Féltettem Ramseyt, de tudtam, hogy minden lépése hibás.
- Nem akarom, hogy börtönbe zárjàk őt - suttogtam alig hallhatóan. - Nem történhet meg - alig tudtam befejezni, mert nyílt a műtő ajtaja. Szinte lassított felvételben láttam, hogy kilép rajta egy orvos. Pislogás nélkül figyeltem, hogy először anyuékra, majd rám pillant. Számomra lényegtelen volt, hogy mit mondott. Láttam, hogy bólint, hogy a műtèt jól sikerült. Miután megbizonyosodtam arról, hogy Austin az intenzív osztályra fogják szállítani, felálltam a székről.
Amint kiléptem a klinika fotocellás ajtaján, szembe találtam magam Austin szüleivel, akik ebben a pillanatban pattantak ki a szürke terepjáróból. Apukája az anyukája kezét fogta, tekintetükkel ölni tudtak volna. Amint megpillantottak engem, elkerekedett szemekkel közelebb sétáltak. A klinika előtt sokan voltak, ezért nem akartam feltűnést. Automatikusan a taxi leállósáv felé igyekeztem, de Austin anyukája utolért. Szipogva elállta az utam, kezét meglendítette előttem. - Minden a te hibád, ugye ezt tudod?! - keze remegett, a hangja pedig elcsuklott. Nem akartam elhinni, vagy elfogadni, hogy ebben a helyzetben képes engem hibáztatni. Könnyeim között figyeltem, hogy a férje próbálja megnyugtatni és visszafogni, de nem ment neki. A nő hajthatatlan volt. Engem hibáztatott a fia sérülése miatt.
- Tudom, hogy nagyon rossz dolog történt, de nem ez a megfelelő időpont arra, hogy...
Azonnal a szavamba vágott.
- Nem szégyelled magad?! - emelte fel a hangját. - Két férfival szórakozol egyszerre?! Az én fiam és ez a...Hernandez? - biccentette oldalra a fejét. Az emberek megálltak és kíváncsian figyelték a jelenetet. Úgy éreztem, hogy minden második percben megsemmisülök. Arra vágytam, hogy velem együtt süllyedjen el a talaj. Szavainak nem volt értelme, mégis lyukat égetett a szívembe. Fájtak a szavai.
- Amit mond annak semmi értelme! A fiához nagyon régóta semmi közöm - mellkasomra szorítottam a kezem és erőt vettem magamon. - Nagyon sajnálom ami a fiával történt. Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni! Nem tudom, hogy mit mondjak.... - temettem tenyerembe az arcomat. - Annyit tudok mondani, hogy jobbulást kívánok a fiának.
- Jobbulást? - nevetett ki. - Azt hiszed, hogy ezzel minden rendeződik? A fiam majdnem meghalt miattad! - ordította, miközben az emberek suttogni kezdtek körülöttünk.
- Gyere, édesem - karon ragadta a férje, de a nő egy tapodtat sem mozdult. Előttem állt, tekintete pedig szikrákat szórt. - Menjünk be, kérlek! Felesleges jelenetet rendezned.
- Pedig én azt akarom, hogy mindenki tudja azt, hogy ez a lány egy olcsó fruska - köpte, miközben könnyek szöktek a szemembe. - Azt akarom, hogy mindenki hallja és tudja! - kiabálta, én pedig a fülemre szorítottam a kezem és sírni kezdtem, mint egy óvodás. - Remélem, hogy a pokolban fogsz megrohadni ez miatt! - lépett közelebb hozzàm, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy magasra emeli a kezét. Fél szemmel láttam, hogy kezét meglendíti, a tenyere pedig közeledni kezd az arcomhoz. Austin anyukája pofon is vágott volna, ha nem lett volna egy kéz, ami azonnal megfogja őt. Nem tudtam, hogy ki volt az, ezért hátra léptem és kérdő pillantásokkal néztem Mr. Lanchester felé, aki összevont szemöldökkel így szólalt meg;
- Egy hölgyre nem emelünk kezet! Ha ez nem volt egyértelmű, tanácsolom a férjének, hogy fejtse ki az imént mondottat - miután elengedte a nő kezét, felvont szemöldökkel figyelte, hogy ketten befutnak a fotocellás ajtón. Miután az emberek feloszlottak, ott maradtunk ketten, de én teljesen megsemmisültem. Mr. Lanchester a kabátja zsebébe süllyesztette a kezét. Nem mondott semmit, csak némán figyelt engem.
- Köszönöm - suttogtam alig hallhatóan, ő pedig oldalra biccentette a fejét.
- Nem akartam közbe avatkozni. Nem az én dolgom - húzta össze a szemét. - De emellett nem tudom végig nézni, ha egy nőre kezet emelnek.
- Igazán köszönöm - motyogtam alig hallhatóan. Mr. Lanchester hátra túrta a barna haját, tekintetével pedig engem pásztázott. Keresett bennem valamit, amire nem jöttem rá, csak akkor amikor megszólalt.
- A hétvégén lesz az autó licitálásról szóló rendezvény. Ez miatt voltam a rendőrségen; összefutottam a barátoddal.
- Bevitték Ramseyt, nagyon jól tudom - sóhajtottam, és hátra túrtam a hajam. - Szólnom kellene az anyukájának. Fogalmam sincs, hogy tudja e - sóhajtottam összeszorult mellkassal. Mr. Lanchester egy darabig fürkészet, majd bólintással nyugtázta a hallottakat. Nagyot nyeltem és utoljára megköszöntem a segítséget.
Az lesz a legjobb, ha személyesen szólok Ramsey anyukájának a történtekről.
