"Ne menj be a sötét erdőbe, vöröske."
Családom és a Gonzalez család ősidők óta ellenséges viszonyban állnak egymással. A nézeteltérés miatt kutya kötelességem lenne elkerülni Joseph Gonzalez gyönyörű, és szent lányát. Ahelyett, hogy a családi vállal...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Mindenképpen beszélni akartam Kevinnel. Úgy éreztem, hogy itt valami nincs rendben. Miután végeztem a papírmunkákkal és a dossziémat biztonságos helyre tettem, kezembe vettem a hosszított kabátomat. Oldalt táskámat a vállamra dobtam és a kocsikulcsot piszkálva igyekeztem az autó felé. Meglepő és egyben hihetetlen is volt számomra az, hogy Kevin édesapja a városban van. A hasonlóság nagy köztük: Kevin az apjától örökölte a kisugárzását, a figyelemre méltó viselkedését és a kommunikációját. Olyan nagy volt köztük a hasonlóság, hogy biztos voltam abban, hogy az apja.
Hosszú hónapok óta Kevin a munkájába temetkezik, és a mi életünkből is kilépett. Ezt őszintén sajnáltam és mai napig bármit megtennék azért, hogy segítsek a helyzetén. Fájdalmakon ment keresztül. Kevin egy őszinte, és kommunikatív ember. Ő először mindig a szeretteivel foglalkozott, és csak utána magával.
Miután leállítottam az autót az szalon előtt, bezártam azt. Előre pillantottam és beléptem a helyiségbe. - Kisasszony! Elfogad tőlünk egy pohár vizet? - az alkalmazottak egy üvegpoharat nyújtottak felém, amit sietősen elfogadtam.
- Mr. Lanchester az irodájában van? - pillantottam az egyik lány felé, aki kifinomult mozdulattal simított végig a ceruza szoknyáján. Mosolyogva bólintott.
- Természetesen! Szóljak, hogy megérkezett? - csak a fejemet ráztam, és azonnal Kevin irodája felé igyekeztem. Miután kopogtam az ajtón a "gyere" szóra beléptem a helyiségbe. Kevin az ablak mellett állt, kezében egy fekete mappát tartott és összeráncolt homlokkal lapozgatta azt. Látszólag nagyon koncentrált, mert érkezésemre sem kapta fel a fejét. Elegáns ruhát viselt; sötétkék inget, és hozzáillő nadrágot. Elmosolyodtam.
- Remélem, hogy nem zavarok! Rég jártam nálad - miután meghallotta a hangomat, összecsukta a mappát és meglepve pillantott a szemembe. - Nem baj, hogy hívatlanul érkeztem?
- Dehogyis! - csóválta a fejét. - Foglalj helyet, Valeria!
Nevetve figyeltem, hogy elkezd rendet tenni a kupis asztalon. A tollakat egy helyre gyűjtötte, a könyveket összecsukta, a lapokat pedig a kukába dobta. - Kicsit nagy a felfordulás - jegyeztem meg viccelődve. Kevin beleivott a szürke színű kulacsába, majd egyetértően bólintott.
- Ne is mond! Az utóbbi időben keveset foglalkoztam az asztalommal. Sok munkám volt, hiszen hónapokat kihagytam a gyógyulás miatt - fél szemmel felém sandított, mire nagyot nyeltem. Mosolyt erőltetve igazítottam meg a piros tincsemet, majd felsóhajtottam. Szomorú volt nézni, hogy megviselték őt a történtek. Kevin egy tisztességes, nagylelkű ember. Szomorúvá tett a tudat, hogy ő is legalább annyit szenvedett a fia miatt, mint Ramsey miatta. Náluk nem volt egymásra találás. Ramsey nem fogadta el az igazságot, ez pedig fájt Kevinnek. Bele sem tudok gondolni abba, hogy milyen érzés volt ez Kevinnek. Évek óta tudta, hogy valahol van egy fia. Hosszú éveket küzdött azért, hogy megtalálja. Miután megtalálta, megismerte és megszerette. Most pedig a kudarc után nem tudja összeszedni az összetört szilánkokat. Mosolyt erőltettem magamra.
