"Ne menj be a sötét erdőbe, vöröske."
Családom és a Gonzalez család ősidők óta ellenséges viszonyban állnak egymással. A nézeteltérés miatt kutya kötelességem lenne elkerülni Joseph Gonzalez gyönyörű, és szent lányát. Ahelyett, hogy a családi vállal...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Két hónappal ezelőtt
Szavakkal nem tudtam körbeírni a fájdalmat, mely a mellkasomat szorította. Zúgott a fejem, kapart a torkom és a szédülés határán voltam. Kezemben tartottam valamit, amiről eddig fogalmam sem volt. Ujjaim között tartottam egy tesztet, aminek jelentését képtelen voltam felfogni. Előre pillantottam. Kevin Lanchester arca megviselt volt, csillogó tekintete könnybe ázott. Láttam rajta valamit, amit ezúttal nem tud eltitkolni vagy leplezni. Közte és a papír között kapkodtam a tekintetem. Ez valami vicc! Azonnal ez jutott az eszembe. Képtelen voltam befogadni, vagy feldolgozni az információt. Kapkodtam a fejem, a percek pedig rohamosan teltek.
Mi történik pontosan?
Nem tudtam. A hullámok halk zaját hallgattam. Ez volt az egyetlen valódi ebben az elcseszett pillanatban. Fájt. Elmondhatatlanul fájt. Ettől a perctől kezdve nem tudtam, hogy ki vagyok, hogy hova tartozom. Nem vicc! Tudatosult bennem egyre jobban és jobban. Nagyot nyeltem. - Ramsey! Ramsey! - Valeria hangját hallottam meg, de nem tudtam hátra pillantani. A kikötőben a tengeren hintázó hajók előtt felemeltem a lapot, majd meglendítettem a levegőbe. Lanchester lesütötte a szemét, ezúttal nem tudott a szemembe nézni. Előre léptem, így megszüntettem a köztünk található távolságot. Egy határozott mozdulattal gyűrtem galacsint a papírból, majd dobtam a mellkasának.
- Bármi is ez... - a kezem remegett, a hangom mély és karcos volt. Nem voltam önmagam. Percek alatt állt fejre az egész életem, ezt pedig nem tudtam higgadtan kezelni. DNS teszt, hazugságok, és még több hazugság. - Bármi is ez...most azt akarom, hogy takarodj a szemem elől! - kezemmel az út felé böktem. Kevin közelebb lépett és feltette a kezét.
- Nem megyek el addig, amíg nem beszéltem veled! A fiam vagy...
- Ezt nem akarom mégegyszer meghallani - pofátlannak tartottam. És még mindig nem fogtam fel. Nekem egy apám van. Az a férfi pedig nem ő. - Kevin! Ha nem mész el olyan dolgot fogok csinálni, amit még én is megbánok! Erről az egészről nem akarok többet hallani! Nekem egy apám van, ő pedig nem te vagy! - amint kimondtam, felvonta a szemöldökét és a tarkójára simította a kezét. Hátra lépett egy lépést és lassan megrázta a fejét. Fájjon neki. Azt akartam, hogy szenvedjen. Szenvedjen ő is, mert megérdemli. Végig néztem ahogy bólint.
- Rendben. Most elmegyek - mondta alig hallhatóan. - De ez nem jelenti azt, hogy feladom - tette fel az ujját. - Mert beszélni fogunk. Amikor készen állsz rá, erről beszélni fogunk - a galacsinért hajolt, kihajtogatta és ujjával az eredményre mutatott. - Mert te az én vérem vagy! Biológiailag az én fiam vagy, ezért amikor készen állsz beszélni fogunk.
- Olyan nem lesz! - könnyes szemmel megráztam a fejem, majd üveges tekintettel pillantottam Valeria felé aki levegő után kapkodva futott oda hozzánk. Elkerekedett szemekkel pillantott Kevin felé, aki nemes egyszerűséggel megfordult, majd az út felé sétált. Addig néztem utána, míg be nem szállt az autóba, és el nem hajtott.
