"Ne menj be a sötét erdőbe, vöröske."
Családom és a Gonzalez család ősidők óta ellenséges viszonyban állnak egymással. A nézeteltérés miatt kutya kötelességem lenne elkerülni Joseph Gonzalez gyönyörű, és szent lányát. Ahelyett, hogy a családi vállal...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Én csak gondoltam egyet és eljöttem sétálni a kikötőbe. Utána megláttam az autódat a kaszinó előtt és jó ötletnek tartottam, hogy beköszönök. Nem akartam semmit sem megzavarni. Nem tudtam, hogy az apád megelőzött engem - Lanchester összefonta maga előtt a karját, miközben késő este a kikötőben sétáltunk. A szellő enyhén fújt, a hajók egymás mellett táncoltak a víz felszínén. A luxus hajókat figyeltem és hallgattam a hullámok halk zaját. Annyira megszoktuk, hogy a tenger mindennapos szerepet tölt be az életünkbe, hogy eddig soha nem figyeltem meg eléggé. Megálltam a járda szélén, le pillantottam és elvesztem a sötét víz látványában. Gyönyörű volt. A maga módján titokzatos és figyelemfelkeltő. Erről eszembe jutott egy gyerekkori álom. Összefontam magam előtt a kezem.
- Mikor kisfiú voltam apa sokszor levitt engem a tengerpartra. Nagyon szerettem homokvárat építeni, ő pedig segített benne. Emlékszem, hogy amikor nagyobbak voltak a hullámok, elvitte az egész várat. Mindig olyan mérges voltam, hogy eldobtam a lapátot és a többi tárgyat is. Apa mindig visszahozta és azt mondta, hogy építsem újra. Aztán jött egy újabb hullám, és újra elmosta a váramat. Apa megint azt mondta, hogy építsem újra. Akkor még nem, de idővel rájöttem arra, hogy mit akar mondani nekem. Kitartónak nevelt. Belém nevelte, hogy minden kudarc után fel kell állni és újra kell csinálni. Sok dolog van amit nem csinált jól. Azt hiszem, hogy mégis köszönhetek neki valamit - összeráncolt szemöldökkel Lanchester felé pillantottam, aki bólintott és beletúrt a hátra lakkozott hajába.
- Kitartó vagy! Ezt meg kell hagyni - vállamra helyezte a kezét, majd leengedte maga mellé. - Igen. Ezt jól tette az apád. Felállsz a kudarcok után és mész előre. Ez nagyon fontos - vonta fel a szemöldökét. - De mit jelentsen az, hogy szabadságod alatt is bent vagy? - nevetett, mire belőlem is kitört a nevetés. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire munka mániás vagy!
- Tulajdonképpen nem vagyok munka mániás, csak be kellett jönnöm egy munka miatt. Igazából felesleges volt, mert bárki más elintézhette volna helyettem.
- Legalább szívtál egy kis friss levegőt!
- Ezt neked is mondhatom - fordultam felé, majd az arcát fürkésztem. Szeme mellett ráncok futottak össze. Orra vékony vonalú volt, szeme csillogott, viszont volt benne valami, ami nem éppen a boldogságról árulkodott. Valami mintha hiányzott volna az életéből. Végig néztem rajta. Lanchester egy pozitív és értelmes ember. Művelt, kifinomult, mégis vicces és bármiről lehet vele beszélni. A szemében található halvány árny mégis másról árulkodott. - Fáradt vagy? - érdeklődtem. Kevin felsóhajtott, majd megrántotta a vállát.
- Fizikailag is és lelkileg is - mikor biccentett, kicsit közelebb léptem hozzá.
- Baj van? - zsebre helyeztem a kezem, ő pedig előre pillantott. Figyeltem, hogy a tengert kémleli. Beszívta a sós illatát, miközben az utcai lámpák fénye megvilágította az arcát. - Velem bármit megoszthatsz, ugye tudod? - motyogtam, miközben felém pillantott.
