Young & Beautiful (l.s.) (magyar fordítás)

I

A benyomás, amit Louis a levélből kapott (amit alig csak átfutott) a lakhatását illetően, hogy a szobatársa ugyanazon a napon érkezik, mint ő.

Ez egy izgalmas kilátás volt? Nem.

Mégis, csak túl akar esni rajta, hogy végre hivatalosan tudja utálni a kis ribancot? Igen.

Szóval Louis vár.

Elég sokáig vár, a lába csapkod a csiszolt a padlón, a gyomra morog és a szemei keresztbe állnak, az ujjai pedig a nadrágja anyagát kapargatják. Mivel Louis kibaszottul türelmetlen és utálja a gazdag embereket -hol a pokolban van az a rohadék?

Tudatosan idegesen, eldönti, hogy kipakolással tölti az idejét -valami, amit ritkán csinál. Általában egy nyaralásból vagy hosszabb távollétből visszajövetel esetén, a bőröndjei szobájában ülnek, tele gyűrött ruhákkal és koszos zoknikkal, érintetlenül maradva hetekig, van hogy hónapokig. Úgy marad, addig amíg Louis fel nem kel egy nap és elgondolkodik rajta, hogy "Hová lett az a póló...?" hogyan álcázzák magukat a nadrágok halmában és rendetlenségben mielőtt kipakolnák saját magukat.

Ez Louis egyik problémája -mindig halogat, mindig elfelejt.

De most kicsomagol -és kibaszottul csodálatos munkát végez, ráakasztja az ingeket tényleges fogasokra és behajtogatja a nadrágokat csinos kis kupacokba -és miután a szobája kellően összeállt (kivéve a tényt, hogy túlságosan gyér Louis tetszésmódjának, de ez, végülis, csak az első napja itt), benéz a többi részébe is a lakosztálynak. Távol marad a konyhátol, mert az az egyetlen hely amit sosem tudott megérteni.

Ott tényleg nincs mit csinálni.

Louis személyes tárgyainak hiánya, kombinálva az elsöprő szemét rengeteggel ami zsúfolttá teszi a helyet, kis kreativitást vagy mozgásteret hagy. Azonban, valahogy mégis sikerül biztonságosan elpakolnia az összes félig-zavaró festményt, amely elég állatiasnak tűnnek (le se szarja, ha esetleg van valamilyen Görög mítosz Zeusz alakváltásáról -egy madár együtt egy lánnyal, akkor is egy madár együtt egy lánnyal) és hamarosan, a dohos tér kezd egy némileg otthonosabb érzést kiváltani Louis-ból.

Talán van még remény.

***

Már három óra (és négy nem fogadott hívás az anyukájától, amire nem hajlandó odafigyelni) telt el Louis érkezése óta és minden egyes vacak kartondoboz ki lett csomagolva és szertartás nélkül kidobva.

Ilyen érzés a siker.

És a magány.

Mert, habár már előre eldöntötte, hogy a hamarosan lakótársa a létezésének egyik csapása, Louis nem tud mást, mint észrevenni, hogy ő nem érkezik. És közeledik az este. Ami azt jelenti, hogy talán nem is fog megérkezni. Ami pedig azt jelenti... hogy Louis egyedül tölti az estét. Unottan. Barátok és bármilyen figyelemelterelés nélkül. És mégis hogy a halálba kellene megbirkóznia ezzel, amikor úgy érzi, hogy valaki szórakoztathatná?

Nem megnézve az időt, mivel az arra célozna, hogy érdekli, Louis határozottan eldönti, hogy el fogja hagyni a lakást. El fog menni, felfedezni, aztán vacsorázni fog egy régimódi de elegáns kávézóban, hogy művészi képeket küldjön magáról, ahogy éppen teát szürcsöl a naplementében Stan-nek azért, hogy féltékennyé tegye amiért nem tartott vele. Mert a francba, valakinek féltékenynek kell lennie rá, amikor ilyen szarul érzi magát.

Megragadva a kulcsokat és egy sálat, Louis kilép az épületből, távol tartva magát az egyre sűrűbb rich-bitch csapatoktól, akik szétszórva hemzsegnek a bejárat előtt, kitipeg a kapun és eloson a macskaköves utcán.