Young & Beautiful (l.s.) (magyar fordítás)

VIII

A következő reggel Louis arra az érzésre kelt, hogy a feje csak úgy spontán felgyulladhat.

"Oh istenem," ásítja, vakon vizet keresve az éjjeli szekrényén. De baszki, nincsen -és hol a faszba van Niall? Nem éppen rá kellene néznie és idehoznia neki dolgokat?

Amikor Louis végre beért a lakásukba, nem találta sehol a fiút, csak valami Ír ragu maradványai maradtak a mosogatóba, azt jelezve, hogy volt itt amióta Louis utoljára látta.

Nem idegesítette vagy ilyesmi. Nem minthogyha már eltervezte mentálisan a beszédét a buliról és Harry Styles-ról a hazafelé úton vagy ilyesmi. Most pedig élvezte ezt a darabka magányt. Ha Niall TÉNYLEG ott lett volna, úgyis csak zongorázott volna.

De most Louis ébren van (a szó legnagyvonalúbb értelmében) és gyengén levegőért küzd, a párna a fején, miközben halkan végigszenvedi a létezését.

"Niall," hívja gyengén, a hangja ég az alvástól és a dehidratációtól.

A pezsgő ördögi. Szép és jó szórakozás és szeret téged, de gonosz.

"Niall," próbálja újra, de az ajtaja zárva van és tudja, hogy Niall közel sincs ahhoz, hogy meghallja Louis gyenge könyörgését.

Hála istennek, ez már a 21. század.

Mintha most mászott volna ki a pokolból, Louis ügyetlenül tapogat a telefonja után, megtalálja Niall nevét (és most nem beszélünk arról a tényről, hogy a kedvencek listájában van -csakis kényelem érdekében semmi másért) és rányom, az összes erejével, amit jelen pillanatban a másnapos és szánalmas állapota elő tud állítani.

Egyszer csöng ki.

"Tommo!" válaszol Niall robusztusan, amint felveszi. "Hol vagy? Most akartam megkérni Rory-t, hogy hozzon nekünk valamit enni."

"Nagyon élénknek hallatszik a hangod, ahhoz képest, hogy ilyen korán fent vagy." mondja Louis reszelős hangon.

"Majdnem dél van."

"Dél az korán van. Bármikor, amikor süt a nap az még korán van."

"Nem mondhatom, hogy nem értek egyet. De akkor is, volt egy előadásom, amire be akartam ülni. Most értem vissza."

Előadás.

Hétfő van.

Basszus.

BASSZUS.

"Basszus," ismétli Louis, ez már a kétségbeesés nyikorgása. "Átaludtam az egészet! Ha így folytatom, simán ki is rúghatnak a suliból."

"Ne legyél drámai. Akkor mit mondasz? Akarsz kifejezetten valamit? Lazac? Egy szendvics? Lasagne?"

"Szükségem van benzinre. És gyufára. Dobj be egy kis puskaport is."

"...Ennek van köze Harry-hez?"

"Nem. Nos. Azt hiszem, hogy lehetne. De nem -Niall, szerintem haldoklom."

"Hol vagy?"

"A szobámban"

"A szobádból hívtál fel?"

"Igen."

"Most is ott vagy?"

"Igen."

Van egy kis szünet a vonal másik végén, majd hangos léptek hangja. Az ajtó kivágódik, és ott áll Niall fekete rövidnadrágban, egy krémszínű hosszú ujjú felsőben, és egy baseball sapkában, telefon még mindig a füléhez szorítva. Fáradtnak néz ki, a szeme alatt mély, sötét karikák vannak de a mosolya derűje, elűzi az összes sötétséget.