Young & Beautiful (l.s.) (magyar fordítás)

XIII

A fejezet dala: Orphans Of The Storm - Adrian Johnston

***

Harry egyfolytában a telefonját figyeli.

Ami elég ironikus, mivel Louis ennek pont a szöges ellentétét csinálja- kikapcsolta a telefonját. Félve, az anyja szüntelen hívásaitól. Ami talán kísértést keltene a válaszadásra.

De csak azért, hogy végre hagyja már abba a csörgést minden áldott másodpercben.

Egy hosszúnak tűnő országúton haladnak lefelé abban az antik kocsiban (Louis össze is van zavarodva: "Ez nem Zayn autója?" "Megosztjuk," mondta Harry, mintha ennek egyértelműnek kellett volna lennie, majd szó nélkül beszállt), már nagyon rég elhagyták a kis városukat és egyikük sem szólt egy szót sem, mióta Louis beleegyezett, hogy követi Harry-t. És Louis valamilyen szinten, talán pánikba van esve, de próbál nem szét esni, ahogy ül az anyós ülésen és az agya azon pörög, hogy mi a fasz történik. És hogy mi a faszért egyezett bele ebbe.

Közeledik a sötétedés, a felhőtlen ég citrusos árnyalatokkal csillog, a lonc és gyapotvirágok pedig átitatják a friss, ropogós levegőt. Harry és Louis elutazgatnak a szeles csendjükben, a körvonalaik borostyán sárga fénnyel vannak telítve, amint a szellő oda-vissza fújja a hajat és a bőrüket nyalogatja. A napfény és a fák csíkokban suhannak el mellettük, ahogy szépen kanyarognak az úton. Louis az ajtón, a combján, mindenhol dobol az ujjaival, lábai lazán remegnek, miközben időnként makacsul kíváncsi szemeket vet Harry-re, titokban kétségbeesetten magyarázatot követel vagy legalább egy szót a fiútól. De mindent megtesz, hogy ne teljesen őt bámulja, így pedig elfordítja a fejét a másik irányba, úgy téve, mintha érdekelné az elmosódott táj.

De nagyon is tisztában van Harry jelenlétével és minden mozdulatával.

Harry.

Harry az összevont szemöldökeivel, amelyek meg sem mozdulnak, ahogy a puha fürtjei az arcához csapódnak, az ajkai egy vonalban maradnak. Harry, aki minden pillanatban a telefonjára pillant érzelmektől mentes arccal, mínusz a ráncok és a feszesség. Harry, aki nem volt igazán jó hangulatban, amikor elindultak és felfordulást okozott azzal, hogy minden ok és magyarázat nélkül elragadta volna Louis-t, hogy egy biztonságos, anya mentes helyre vigye.

Nos. Remélhetőleg biztonságos. A gyilkosság lehetősége még mindig fennáll.

Már tíz egész perce az autóban ülnek és Louis folyamatosan a farmerén levő szaggatást piszkálja.

Tíz perc.

És Harry továbbra sem mondta el, hogy hova mennek.

És Louis egy nagyon, nagyon kíváncsi ember.

"Jól van. Tudnom kell," ömlik ki belőle, arccal Harry felé fordulva, akinek a szemöldökei még mindig nem mozdultak el, szemei az úthoz vannak kötve. "Hova megyünk?"

"Valahova."

"Ez nem egy igazi válasz," mondja Louis rosszkedvűen, a szemeit megforgatva. "És azt befejezhetnéd, hogy egy bunkó vagy. Jogom van tudni." Megáll. "Ki tudja, lehet hogy valami olyan helyre viszel, ahol könnyen meg tudsz ölni." Óvatosan figyeli Harry reakcióját közelről.

"Nem foglak megölni," mondja Harry, úgy hangozva, mintha ez lett volna a legnevetségesebb gondolat az egész világon. "Az túl sok munka lenne."

Oh azta.

Louis szemöldökei felugranak. "Oh! Én buta! Miért is tennéd, amikor elvihetsz valahova, ahol valaki más fog megölni."

És Harry erre nem mond semmit.

Ami, talán egy kicsit aggodalomra ad okot.

Legyőzve a nyugtalanságát (szerinte, nem volt még ennél kínosabb szituációban az eddigi élete során) Louis odanyúl a rádióhoz, ami nagyon furán néz ki egy ilyen régi autóban, őszintén szólva. Odakapcsol az első eszébe jutó rádió állomásra.