Napsugár

folyt.

Négy óra harminc, hát nem el jöttem? Dehogynem, de nézzük a jó oldalát, haza úgy sem akartam menni, ha meg még is össze jön, keresek egy csomó pénzt, egy próbát megér. Pár perc és be hívnaka, izgulok. A szövegemet tudom, nem lesz semmi gond. Csak be megyek és egy vérbeli tanár leszek. A kosztüm nadrág és a kék ing is elég tanáros, fogjuk rá. A százhetvenkilenc centiméter magasságom is passzol. Igen, tutira én dominálok ebben a kapcsolatban.
Miközben a motivációs tréningem gyakorlom a fejemben, egy férfi hangja töri meg ezt az állapotot

- kérem kövessen - mondja a férfi

Fel pattanok a székről, és követem a férfit, akinek még a nevét sem tudom. De gyors lépteinknek köszönhetően, már a meghallgató teremben találjuk magunk. Dejavu. Olyan mint egy régi iskolai tornaterem, amibe asztalokat és székeket tettek. És persze itt van velünk a rendező, Barnabas. Aki épp felém néz és mozgatja a száját, micsoda véletlen, lehet figyelnem kéne.

- nos, Mrs. Hanna remélem felkészűlt. Ott áll ön mellett egy hölgy, ő játsza majd a diáklányt, Alis-t, tehát a feladat adott, az emailben küldött szöveg alapján kell előadni a jelenetet, létrehozva ezzel egy érzelemdús párbeszédet. Ha úgy érzi készen áll, kezdheti.

Na erre nem számítottam, eddig még nem voltam olyan meghallgatáson, ahol egy másik emberrel kellett volna előadnom az adott jelenetet, főleg úgy, hogy a vége csókkal zárúl, igazán szorongásra kézetet ez a dolog. Eddig mindig monológot mondtam, vagy énekeltem, de így, ki tudja mi sül ki belőle. Viszont elég ebből a gondolatmenetből ideje lenne el kezdeni. Tehát akkor hogyan is kezdődik?