Napsugár

2.fejezet.folyt.

Mint akit le öntöttek hideg vízzel, úgy keltem fel én is. Rám jött a pánik, mert folyton ugyan azt álmodom, minden reggel így ébredek. Zihálok, le vagyok izzadva, félek, mintha még mindig az álomban lennék, van mikor orditok. De az álom mindig ugyan az. Kicsi gyerek testbe bújva közelítek az igazi apám felé, aki háttal van nekem. A feje nem látszik, mert le van hajolva, de mikor megfordul, fejében egy bárd áll, kezével egy baltát fog. Egy szűk, kényelmetlen, ám de hosszú, fehércsempés folyosóban bámuljuk egymás jelenlétét. Majd ő el kezdett beszélni valamit, nem tudom mit, de kedvesnek tűnt. Aztán ezt követően az arca eltorzult, támadó pozíciót vett fel és felém irányította a baltát. Én a pici kis testemmel próbáltam menekülni előle, de nem igazán tudtam mozogni, mintha valami lassított volna, mintha békjo lett volna a lábamon. De ő egyre csak közeledett. Már maga a feje ijesztő volt, mintha egy zombi üldözne, de az a nagyon rémisztő fajta. Nem tudtam elmenekülni, utolért és belém vágta a baltáját. Az a legszomorúbb az egészben, hogy annak ellenére, hogy bárd állt a fejében, hittem a kedves szavainak, akármit is mondott. És én minden áldott nap felriadok erre, semmi értelme, de még is. Mint ugye most is. Általában nehéz le küzdenem ezt a félelmet, pánikot, de jelenleg egyszerű, mert Beatrice az arcomat fogva nyugtatgat.

-Semmi baj, itt vagyok. Semmi baj - mondja nyugodt hangon és mélyen a szemembe néz

- nagyon meg ijedtem - mondom fulladozva

- mély levegő, nincs semmi baj, most már biztonságban vagy

Megöleltem, hogy megnyugodjak. Pár perc után minden vissza állt a régibe, megnyugodtam.