Cornwallból szeretettel

1. fejezet - Megbízatás

Ütemes kopogás hangzott fel az Auror Parancsnokság márványpadlóján, melyet egy pár másik, sokkal jellegtelenebb csoszogó lépés követett. A tíz centis, tűzvörös tűsarkak kíméletlenül haladtak előre. A kilométer hosszúnak tűnő lábak egy elegáns, fekete ceruzaszoknyában végződtek, amin volt egy kis szakadás, amiből egy-egy lépésnél diszkréten kivillant a boszorkány combja.

Hermione Granger mélyen kivágott, fekete blúzt viselt, amiből sokat sejtetően kilátszott az ugyancsak fekete melltartójának csipkéje. Ajkát pontosan olyan vörösre festette ki, mint amilyen a cipője volt, a szemét pedig fekete tusvonallal húzta ki. Nem hasonlított arra a visszafogott aurorra, aki naponta besétált a munkahelyére. A Zsebpiszok közben még ártatlannak tűnt így is, de itt a parancsnokságon olyan volt, akár egy bosszúálló angyal, ahogy laza hullámokban leomló fürtjei az arcát keretezték. Kissé ziláltnak tűnt, mintha heves légyottról jött volna. Noha az igazság messze volt ettől.

Mellette az elfogott gyanúsított kacsázó lábakkal haladt. A szakadt varázsló egy igencsak remekbeszabott és fájdalmas mérgesszömörce ártást kapott egyenesen az arcába. Elhaló hangon még mindig nyöszörgött, de már kezdett magához térni a kábítóátok után. A szemét pondró egy kicsit megizzasztotta Hermionét, de még is elkapta. Egy kis mosoly, egy kis szempillarebegtetés, néhány jól megválasztott szó, némi üldözés, aztán már itt sétáltak a fogdák felé.

– Rohadt ribanc – köpte Morty Moony, miközben megpróbált a bilincstől megszabadulni. A boszorkány nem reagált a megjegyzésekre, hanem még erősebben szorította a férfi karját a varázslattal.

– Cica Granger! – szólt utána az egyik kolléga.

– Micsoda lábak! – Füttyentett egyet valaki az egyik boxból.

– Granger, eljössz velem a Mámoros Lótuszba? Vagy egy körre a seprűnyelemen?

– A bugyid is csipkés, Granger?

A boszorkány ügyet sem vetett azokra a reakciókra, amit a kollégáitól kapott. Bár mindegyik kotnyeles varázsló kapott egy-egy nyakkendő szorító varázslatot, amitől gyorsan elhallgattak. Ez segített. A nő mosolyogva haladt előre. Elkapta a drogfutárt, és csak ez számított.

– Ezért még megfizetsz, mocskos kurva! – sziszegte sötét mágus kissé még kótyagosan. Hermione tekintete megvillant, de nem szólt semmit, hanem előre lökte a varázslót, aztán kisöpörte a szeméből a hullámos hajtincseket.

– Mozgás! – sziszegte a boszorkány. A férfi tovább szitkozódott, hangosan, élesen, így Hermione minden kollégája szembesült azzal, hogy minek is tartja a boszorkányt. Egy pillanatra lankadt a figyelme, és a varázslatai megtörtek. Ezt Moony nagyon is kihasználta. Kitépte magát a kezéből, aztán futásnak eredt. Hermione mondhatta volna, hogy arrafelé a fogdák vannak, és sok esélye nem volt a szökésre, így csak elővette a pálcáját. Az átka gyorsan utolérte a gyanúsítottat.

Moony pontosan egy pár, fényesre súrolt sárkánybőr, acélbetétes bakancs előtt állt meg. Az auror pálcát rántott. A férfi átokra készen várta, hogy a gyanúsított tegyen egy rossz mozdulatot. Szürke szeme metszően meredt az előtte fekvő alakra. Nem szerette, ha ilyenek kerültek az útjába.

– Ha megmozdulsz azt megbánod – sziszegte jeges nyugalommal.

Moony rettegő tekintettel nézett fel a magas varázslóra, aki egy sötétkék auroregyeneruhában feszített. Rögtön felismerte. Rövid, tejfölszőke haj, markáns arcél, viharos ezüstszürke szempár. Egy Malfoy, veszélyes és kíméletlen. Aurorként a jó oldal szolgálatában még rosszabb volt, mintha halálfaló lett volna. A földön fekvő egy nyögéssel adta meg magát. De az auror nem is figyelt rá. Valaki egészen más kötötte le a figyelmét.

Hermione közelebb lépkedett, és olyan szemekkel nézett az előtte álló szürke szemű, tejfölszőke varázslóra, mintha neki is félnie kellett volna tőle, de ez az érzés gyorsan elpárolgott. Draco Malfoy aurort nem lehetett csak úgy megijeszteni, olyan nyugodt volt, mintha az ereiben is jég folyt volna. A pletykák szerint ez így is volt. A boszorkánynak nem kellett együtt dolgoznia vele, hogy tudja milyen is igazából.

A férfi leplezetlen érdeklődéssel nézett végig a felé közeledő boszorkányon. Vadítóan nézett ki. De ezt Malfoy auror egyetlen vigyorral nyugtázta csupán. A lány ebből tudta, hogy megint egy kötelező kör következik.

– Jó reggelt, Gragner auror! – köszöntötte derűsen, mintha csak csevegni akarna.

– Jó reggelt, Malfoy auror! – viszonozta a köszöntést.

– Álruhás akció? Ilyen korán? – kérdezte kíváncsian, majd újra végignézett a boszorkányon. Szürke tekintete nem is lehetett volna sötétebb. – Nem tudtál aludni?

– Mondjuk – vonta meg a vállát. Nem akarta elmondani, hogy egész éjjel üldözte a rohadékot és most kimerültebb volt, mint ahogy azt mutatni akarta.

– Büdös, rohadék, szadista ringyó! – sziszegte Moony. Hermione válaszul rálépett a hátára, tűsarkát mélyen belevágta a földön nyögdécselő férfiba, majd Malfoy mellé lépett. Magassarkúban is kicsit alacsonyabb volt a szürke szemű varázslónál, de ez egyáltalán nem zavarta.

– Hoppá, nem is vettem észre – sóhajtott fel, aztán egy nonverbális Silencióval elhallgattatta.

– A Zsebpiszok közből hoztad? – érdeklődött Draco, miközben mélyen magába szívta a lány illatát.

– Igen, onnan hoztam ezt a csatornatölteléket.

– Drogfutár, igaz?

– Honnan találtad ki? – mosolyodott el a boszorka gúnyosan.

– Ráhibáztam – mondta Malfoy auror. – Piszkosul jó a szimatom.

– Persze... ezt mindenki tudja.

– Ahogy azt is, hogy te vagy a lejobb, ha piti bűnözőket kell elkapni – csipkelődött.

Hermione szeme mérgesen megvillant. Legszívesebben megátkozta volna Malfoyt is, de volt közönségük, és egy kollégát nem átkozunk meg. Ráadásul arról nem is beszélve, hogy valamiféle barátság is volt köztük, vagy legalábbis Malfoy rendszeresen megjelent Potteréknél, és még jóban is volt a trió másik két tagjával. Egyedül ők ketten nem tudtak az évek alatt zöld ágra vergődni egymással. Így bele kellett mennie a játékba.

– Irigykedsz, hogy én megoldom a problémákat a Zsebpiszok közben? – tette fel a fogós kérdést.

– És ehhez kellett ennyire kiöltöznöd? – vigyorgott tovább Malfoy, aztán közelebb húzódott hozzá, és a fülébe suttogta: – Innen egészen jól látni a melltartódat, és ami benne van. Nagyon... csábító.

A boszorka felfelé emelte a fejét, hogy a férfi szemébe nézhessen. Megint elkezdték a kis játékukat. Önkéntelenül is kihúzta magát, amivel még egy gomb is kigombolódott a blúzán. A szürke szemek elsötétültek. Hermione persze nem mondott kapta be a csalit. Nem akarta elmondani, hogy ki után nyomozott. Tudta, hogy Moony csak kis hal, aki elvezette valaki máshoz.

– Ez volt a cél – jegyezte meg mosolyogva.

– Ilyet se hallottam még, hogy valaki csipkés melltartóban végezzen tisztító munkát a varázsvilág legsötétebb részén – vigyorgott tovább Malfoy. – Érdekes. Talán magam is kipróbálom.

– Mindenki megtesz mindent, amit tud.

– Ebben igazad van – jegyezte meg a varázsló. – Látom mindent bevetettél. Nem is tudtam, hogy ilyen csodás lábaid vannak, és ez a szoknya...

– Ne csorgasd a nyálad, Malfoy! Ezt a sötét mágusok miatt vettem fel. Bár, ha jobban meggondolom nem makulátlan a múltad.

– Engem is el akartál fogni? – csipkelődött tovább a varázsló. – És a többi srácot is a testületben? Olyan nyálcsorgatást hagytál magad után, hogy kerülnöm kell, ha ki akarok jutni innen.

– Neked az Azkaban nem lenne elég jó hely – rázta meg a fejét Hermione.

– Hanem?

– Egy nagyon-nagyon szűk seprűtároló. Bezárva és elfelejtve.

Draco szélesen elvigyorodott, aztán bizalmasan megjegyezte:
– Kis pajzán! Mindig tudtam, hogy több van benned, mint ami elsőre látszik.

– Nincs ma hozzád humorom, Malfoy. Húzz el a francba!

– Segítsek? Mert, ha ebben a ruhában lehajolsz, minden kolléga szívrohamot fog kapni – nevetett fel elégedetten. – Így is mindenkinek heves szívdobogást okoztál. Innen hallani.

– Neked is, Malfoy?

– Nekem főleg.

– Ühüm a kis sötét szíved – sóhajtott fel Hermione.

– Szóval kell segítség? – terelte vissza a szót Draco.

– Megoldom egyedül is. Tudod ismerek varázslatokat.

– Hát rendben – vonta meg a vállát. – De siess, mert Tonks ma értekezletet tart.

– Ott leszek. – Hermione varázslattal a levegőbe repítette a gyanúsítottat. Aztán már éppen elindult volna, amikor Malfoy újra megszólította.

– Granger.

– Mi az már megint?

– Elszakadt a szoknyád.

– Tudok róla.

– Nem kell mindenkinek látni a bugyidat is. Mondd csak, az is csipkés?

– Az lenne, ha lenne rajtam.

A varázsló egy pillanatra elhallgatott, szeme sötéten megvillant, de aztán szélesen elmosolyodott és felnevetett. Hermione megforgtatta a szemét, megfordult, és csak folytatta az útját. Draco közben nekidőlt Blaise Zabini boxának, és mély levegőt vett.

– Megint Grangert piszkálod? – szólalt meg az egykori iskolatársa.

– Hálás téma – vigyorgott Draco.

– Nem kell a rizsa – állt fel a helyéről Blaise. – Láttam hogyan nézel rá.

– Csak a gyengém a csipkés fehérnemű – vonta meg a vállát Draco.

– Meg Granger.

– Vicces vagy, ezért tűrlek meg.

– Akkor elhívhatom randira? – tette fel a kérdést Zabini.

– Kit?

– Grangert. – Draco tekintete sötéten villant meg, ahogy Blaiset nézte.

– Úgy sem megy el veled – veregette meg vállát Malfoy lesajnálóan.

– Fogadjunk?

– Nagyon sok az időd, Zabini.

– Egy frászt, nincs időm – forgatta meg a szemét, majd visszaült az aktáihoz. A sötéthajú férfi kimondottan dühös volt. – Ez az ügy lekötni minden energiámat. De nem beszélhetek róla.

A varázsló legyűrte magában a késztetést, hogy rákérdezzen.

– Kitartás, haver! Nekem mennem kell az eligazításra.

– Remélem, hogy valami jó mocskos ügyet kapsz. Sokat pihentél mostanában.

Draco felmutatta a két ujját V-t formázva, Blaise csak intett neki, aztán mindketten folytatták, amit elkezdtek. Pihenés? Zabininek fogalma sem volt arról a pokolról, amit az elmúlt időszakban átélt. Vett egy mély levegőt, majd belépett a terembe.

***

Az Auror Parancsokság tárgyalótermében egy lila színű papírrepülő szállt fel a plafon felé, majd elsuhant a feszülten figyelő boszorkányok és varázslók között, csinált egy dugóhúzót, és elrepült egy szúrós szemű nő előtt, aki kishíján megátkozta. Tonks, a frissen kinevezett parancsnok, karmazsin vörös és fekete csíkos hajjal állt fent az emelvényen – mostanában ez a hajszín jellemezte –, a kezében jó pár vaskos dossziét tartott. Végignézett a teremben, mindenki eljött – állapította meg elégedetten. Felemelte az első aktát, amivel a többit lelökte az asztalról. Megköszörülte a torkát, aztán belekezdett.

– Sikítószellem Newportban, egy muglit kísért a templomkertben – olvasta fel az első ügyet. A társaság igyekeztek kerülni a szemkontaktust. Utálatos munka volt egy ilyen lényt kicsalogatni a búvóhelyéről. – White ez a tiéd. Ha kell erősítés, akkor vidd magaddal az újoncok közül valamelyiket.

– Köszönöm! – vette el az aktát egy magas, langaléta férfi, majd rávigyorgott Tonksra. A többiek összesúgtak a háta mögött. Az aurornak ez volt az első önálló ügye.

– Bájital csempész. Maxwell, Evans és Chatwell. – Az aktát Tonks átrepítette a helyiségen Chatwell könnyedén elkapta, és diadalmasan mutogatta a társainak, a mellette ülő Evans a könyökével díjazta a kollégája szerencséjét.

– Rendben.

– Vámpírtámadás Yorkban. Devilsmoore.

– Jelen. – Emelte fel a kezét az alacsony, köpcös auror. – Ehhez kellene még két ember, parancsnok asszony.

– Rendben, akkor veled megy Collins és egy újonc. Így rendben lesz?

– Igen.

– Rablás az Abszol úton a Czikornyai és Patzában. – Ahogy ezt elmondta, nevetés tört ki a teremben. – Most mi van?

– Könyvet loptak el? Milyen műveltnek kell lenniük ma már a sötét varázslóknak...

– Egy nagyon értékes arany könyvet loptak el. Annyi galleont ér, amennyit soha nem láttatok még egyben – pontosított Tonks. – Ezt Cox és Knight kapja, amiért ilyen viccesnek találjátok a feladatot.

A két barna hajú varázsló fintorogva kapott az akta után, amit a főnökük reptetett feléjük. Aztán folytatódott az eligazítás. Megkapták az Abszol úti biztonsági járőri beosztást, néhányan külön beszámoltak egy-egy sikeresen lezárt ügyről...

Eközben Granger auror elmélyülten olvasott egy aktát, amiben buzgón húzogatta ki egy jelölőfilccel a fontos részeket. Most már ő is sötétkék talárban volt. Észre sem vette, hogy a teremben szálló papírrepülő egyenesen felé indul, aztán beleakadt a lazán hullámos hajába. Az igazat megvallva a négy repülő közül egyiket sem látta, amik ugyanúgy lógtak a mogyoróbarna hajzuhatagban. Nem is figyelt azokra az ügyekre, amiket Tonks kiosztott. Neki megvolt a sajátja, és nem tervezett vállalni mást, hacsak nem valami olyasmi volt, ami felkeltette az érdeklődését.

Az elmúlt hét évet aurorként töltötte, elszánt volt, és nem hagyta, hogy bármi is kibillentse az egyensúlyából. Még Ron és Harry is álltanódan piszkálták őt a munkamániájáért, ahogy régen az állandó tanulás miatt is. Valami soha nem változott, de már nem törődött vele. Neki a munkája volt az első és a legfontosabb. Most is egy illegális és ritka növényekkel kereskedő bájitalmestert keresett, aki erős mérget árult a Zsebpiszok közben. Ma elfogta az egyik terjesztőt, így egy lépéssel közelebb került hozzá. A nyomok homályosak voltak, és tengernyi volt belőlük. Órákat töltött ezeknek az elemzésével. Egyáltalán nem is figyelt az eligazításra. A pergamenjegyzetfüzetén csak úgy száguldott a tolla, ahogy elkezdte a kijelölt részeket szépen sorban összegyűjteni.

Egy sorral mögötte a tejfölszőke aurortársa vigyorgott, miközben egy újabb papírrepülőt vezetett Granger hajába. Draco szörnyen elégedett volt magával, ahogy általában mindig, ha a kollégáját bosszanthatta, és nem érzett bűntudatot miatta. Hiába erősítette ő maga is brit aurorok táborát már négy éve – előtte négy évig Franciaországban szolgált –, néha kénytelen volt a mardekáros tulajdonságainak is teret engedni. Elmesélhetett volna egy hosszú, fájdalmas történetet az életéről, de szeretett a jelenben élni, ami tele volt Voldemort bukása után előbújó sötét kis féreggel.

Nehéznek tűnt Potteréket meggyőzni a segítő szándékáról, de Shackelbolt és francia munkaadója, Sylvie Dupont, kezeskedtek érte, aztán a következő négy év megtette a magáét. Keményen dolgozott, fittyet hányt a szülei rosszallására, és kivívta magának a megérdemelt helyét a testületben. Egyedül Grangerrel nem sikerült igazán zöldágra vergődnie, viszont ez túlságosan nem zavarta. Most is, mielőtt ráterelődött a gyanú, úgy csinált, mintha egy gyanúszkópot rakna össze. Ám végül megelégelte az eligazítás „izgalmait", s újabb cselre készült.

Malfoy elővette a pálcáját és a torkának szegezte. Egy nonverbális ártással elváltoztatta a hangját, hogy Tonkséra hasonlítson. Megköszörülte a torkát, aztán kicsit közelebb hajolt kolléganőjéhez.

– Házimanó felkelés Coventryben – mondta a parancsnoka hangján. Granger egyből felkapta a fejét, és felemelte a kezét, kis híján minden papírja leesett a padlóra.

– Én kérem.

– Nagyszerű, akkor ez eldőlt. Malfoy és Granger mennek Cornwallba fedett akcióra – jelentette ki a boszorkány az emelvényről. – Folytassuk a...

– Micsoda? – hördültek fel mindketten (Draco még mindig Tonks hangján), amikor hirtelen kiszakadtak a saját kis világukból. Egyszerre álltak fel.

– Mehettek is Kingsleyhez eligazításra – mondta Tonks, aztán feléjük hajított egy dossziét. Malfoy kapta el, így Hermione csak mérgesen nézhetett fel rá. – Láttam mit műveltetek, szóval nincs vita.

– Tonks, én nem...

– Igen, Tonks, mi nem csináltunk...

A két auror civódását a parancsnokuk már nem bírta hallgatni. Négy éve ment a huzavona, végre eljött a pillanat, hogy megoldja ezt a kis nézeteltérést.

– Nem érdekel – jelentette ki a boszorkány, most sötétre színeződött el a haja, a szeme pedig borostyánsárgára. – Jót fog nektek tenni a közös munka. Talán tényleg megkedvelitek egymást. És többet nem kell a HR-nek miattatok pluszban túlórázni.

– De...

– Nyomás! – pirított rájuk. – Még rengeteg dolgunk van. A varázsvilág nem olyan békés hely, ahol az auroroknak semmi dolguk nincs.

– De...

– Elég! Majd Kingsley mindent elmond nektek. – Azzal egy varázslattal mindkettejüket kitessékelte a folyosóra.

Hermione még mindig szúrós szemmel nézett Dracóra, akinek csak megfeszült az állkapcsa, de nem tudta sokáig leplezni az örömét, amiért megint felbosszantotta a kolléganőjét.

– Mit műveltél? – rontott rá egyből a boszorkány.

– Nem csináltam semmit – rázta meg a fejét Draco, de kissé elmosolyodott. – Nyugodj már le!

– Házimanó lázadás, mi? – morogta, aztán kifújt egy tincset az arcából. – Hihetetlen vagy.

– Bevetted vagy nem? – nevetett. – Téged annyira, de annyira fel lehet húzni ezzel a témával, Granger.

– Neked nincs lelked, Malfoy – húzta fel az orrát Hermione. – Sőt, ami azt illeti agyad sincs. Jó auror lennél, de egy seggfej vagy.

– Nem is tudod milyen lelketlen vagyok – vigyorodott el. – De legalább elismered, hogy jó auror vagyok. Micsoda kegy az arany Merlin-díjas Hermione Grangertől.

– Mint említettem seggfej...

– Ugyan már, Granger...

– Nem megyek veled sehova – jelentette ki a boszorkány. – Semmi kedvem egy ügyön dolgozni veled.

– Én sem akarok veled együtt dolgozni. Még a végén nem csinálnánk mást, mint pergameneket és vaskos könyveket cipelnénk – rázta meg a fejét. – Sosem jutnánk egy ügy végégre.

– Nem csak te vagy jó auror.

– Persze, persze. Te inkább elemző vagy, mint auror – nézett rá lesajnálóan Malfoy.

– Elővegyem a pálcámat, és megmutassam mennyire vagyok auror? – tette csípőre a kezét Hermione.

Draco csak vigyorgott rá, aztán egészen közel ment a boszorkányhoz, aki eközben ösztönösen a fal felé hátrált.

– Hát vedd elő azt a pálcádat, kis törpegolymók. Mérkőzzünk meg! Én is előveszem az enyémet.

– Nem kekeckedj velem, Malfoy!

– Hűtsd le magad, Granger! Most szépen elrendezzük ezt Kingsleyvel, aztán elfelejtjük. Oké?

– Jól van – enyhült meg a boszorkány.

Hermione parázsló tekintettel nézett rá, és csak hátat fordított a varázslónak, aztán elindult a főparancsnoki iroda felé. A papírrepülők még mindig ott himbálóztak a hajában, pontosan úgy, ahogy a boszorkány feneke. Draco egy ideig figyelte, aztán a hóna alá csapta az aktát, majd követte őt. Egész úton nem szóltak egymáshoz, nem mintha lett volna mit mondaniuk egymásnak a válogatott sértéseken kívül.

Kingsley Shacklebolt irodája a folyosó végén volt, és a legnagyobb az irodák közül. Tejfehér üvegen fekete betűkkel írták ki a nevét. Draco bekopogott, majd, amikor megkapta az engedélyt, kinyitotta Grangernek az ajtót, és egy intéssel jelezte a boszorkánynak, hogy előbb ő menjen be. Udvariasságát megvető pillantással jutalmazták.

– Granger és Malfoy. Tonks értesített, hogy Marcus Flint ügye a tiétek, és ti semmiről sem tudtok, mert megint nem figyeltetek az eligazításon. Úgy érzem magam, mint egy tanár, aki az engedetlen diákjaival vesződik – foglalta össze a varázsló a helyzetet. A két auror először nem szólt semmit. – De kezdjük ezt tiszta fejjel. Szóval ez lesz az első közös ügyetek. Milyen izgalmas.

– Kingsley...

– Nem – rázta meg a fejét. – Nem fogunk változtatni a beosztáson.

– Ugyan már, Shack. Mi nem tudunk együtt dolgozni – tárta szét a karját Malfoy. – Ezt mindenki tudja. Szerinted, miért nem volt közös ügyünk soha?

– Nem tudtok együtt dolgozni? És mi ennek az oka? – tette fel a kérdést a főparancsnok.

– Kibékíthetetlen...

– ...ellentétek – segített Dracónak befejezni a mondatot. A férfi egyetértően bólintott.

– Úgy van – helyeselt a boszorkány.

– Nocsak – vonta fel a szemöldökét a varázsló. – Ebben mennyire egyetértetek...

Kingsley bólogatott, tovább bólogatott, és mélyen felsóhajtott. Hermione és Draco nem sejtett semmi jót.

– Tudok nagyon sok mindent rólatok... Többek között azt is, hogy ez az egész köztetek egy nagy marhaság.

– Malfoy csak ugratott a házimanólázadással, és azt fogadtam el, nem hiszem, hogy nekünk együtt kellene ezt az ügyet megoldanunk – forgatta meg a szemét Hermione. – Félreértés...

– Pontosan. Csak egy kis ugratás – helyeselt Draco. Láthatóan most nagyon is egyetértettek. – Nekem most lett vége egy igencsak...

– Üljetek le! – mosolygott Kingsley elégedetten, a hangja nyugodt volt, ami sosem jelentett jót. Mindketten meredten figyelték őt, de nem mozdultak. A főparancsnok végignézett rajtuk, és folytatta: – Itt nincsenek iskolai ellentétek, nincsenek régi sérelmek, nincs hajhúzogatás, bokán rúgás. Csak közös munka van. Mégis mit mondanék a többieknek? Egy ezer éve történt gumibálrontás és csúnya sértegetés miatt adom ki másnak a munkát? Nem érzitek ezt nevetségesnek?

A két auror kissé idegesen feszengett, de még mindig nem ült le. Ebből a szempontból nézve valóban nevetségesnek tűnt a torzsalkodásuk. Egyikük sem mert a másikra nézni, viszont mindketten összezsugorodtak Kingsley előtt.

– Nem hagyhatom, hogy minden ilyen mondvacsinált hülyeséggel utasítson el valaki egy fontos feladatot. Világos?

– Világos – mondták egyszerre.

– Beszéljünk egy kicsit az ügyről. Üljetek már le! – rivallt rájuk megint.

Egyszerre ültek le az íróasztallal szembeni két székre. Kingsley elővett egy aktát a fiókjából és felcsapta.

– Marcus Flintet elrabolták – kezdett bele. – A felesége jelentette be az eltűnését egy hete. Bollingsworth és a csapata már keresik őt, de eddig semmire sem jutottak. Tegnap jelentkeztek az emberrablók.

– Flintet elrabolták? – kérdezett vissza Malfoy. – Úgy tudtam, hogy vakáción van. Aurora nem is szólt.

– Mi kértük meg rá, hogy ne szóljon senkinek. Kényes ügyekről van szó. Flint nagyon sok mindenben benne volt – magyarázta a főparancsnok. – A diszkréció elengedhetetlen. Ez nem szivároghat ki.

– Micsoda? – csattant fel Draco. – De...

– Nyugi, Malfoy! – fogta meg a karját Hermione, majd egy pillanatra a szemébe nézett. Malfoy megremegett az értintéstől. – Hadd mondja el, amit tudnunk kell! Addig felesleges kiakadni.

A varázsló vett egy mély levegőt, aztán gyengéden lerázta magáról a boszorkány kezét.

– Folytasd, kérlek!

– Belekeveredett néhány bájitalhamisítási és fekete varázslénykereskedelmi ügybe – folytatta Kingsley. – Találtunk olyasmiket, ami igazolja, hogy prostitúcióban is részt vett. A Mámoros Lótuszvirág az ő tulajdonában állt, és néhány kviblit is foglalkoztatott, ők számoltak be az durva bánásmódról. Erőszaktevőként írták le, ugyanakkor egyetlen bejelentést sem kaptunk korábbról, így most kénytelenek vagyunk vizsgálódni. Zabini kapta ezt az ügyet.

– Flint? Erőszaktevő? – kérdezte Malfoy, majd karba tette a kezét. – El sem tudom képzelni róla. Jó, első ránézésre valóban nagydarab, erős és marcona kinézetű, de nem hiszem, hogy erőszaktevő lenne. Még csak a Sötét Jegyet sem kapta meg. A bájitalhamisítás még elmegy, de a prostitúció és a többi...

– És ha mégis igaz? – kérdezte Hermione. – Te sem ismerhetted olyan jól.

– Majdnem minden pénteken együtt kviddicseztünk, a családunk barátja, a felesége rendszeresen meghív magukhoz vacsorázni, szerintem elég jól ismerem őt – jelentette ki Draco határozottan. – És az elrablás?

– A feleségétől egy nagyon különleges családi ereklyét követelnek. Ha ezt átadja, akkor visszakaphatja a férjét.

– És mi lenne az?

– Éppen ez a baj. Az Élet vizét akarja az elrabló.

– Ez egy legenda. Miért lenne Flintéknek belőle vagy bárki másnak? – szólalt meg Granger, és egyből nagyobb sebességre kapcsolt az agya. – Semmilyen alapja nincs ennek mítosznak. A bölcsek kövén kívül, nem tudunk olyasmiről, aminek hasonló hatása van. Az sem bizonyított, hogy bármelyik folyó, patak, forrás tartalmazna élethosszabbító mágiát. Voldemort sem próbálkozott az Élet vizével, hiszen tudjuk, hogy ő maga is betegesen kereste a halhatatlanság titkát.

– Sajnos, Voldemortot nem tudjuk erről megkérdezni – gúnyolódott Draco. – Hacsak nincs egy időnyerőd, Granger. Ja, nincsen, mert mindet összetörtétek Potterrel és Weasley-vel.

– Az időnyerő nem erre való, Malfoy. Nem időgép – sziszegte Hermione. – De te véletlenül nem kérdezted meg akkoriban? Olyan nagyon közel álltatok egymáshoz.

– Ez egy pletyka. Igaz, hogy pizsamapartin volt nálunk. De nem voltunk annyira jóban, és örülök, hogy ezt tisztáztuk, mert...

– Na, elég legyen! – szólt közbe Kingsley, mielőtt a tejfölszőke mágus tovább folytatta volna.

– Ez mese. Így értettem – húzta fel az orrát a boszorka.

– Talán ez valami más – vonta meg a vállát Draco.

– Lehet. Mindenesetre a felesége átadta nekünk a váltságdíjat tartalmazó levelet. Flintet amneziálni akarják, ha nem kapják meg, amit akarnak. Ez azért probléma, mert Flint egy fontos ügyben koronatanú.

– Milyen ügyben? – kérdezte Hermione.

– Ez titkos.

– Ennek köze van az állítólagos vádakhoz? – tudakolta Draco. – Vagy pontosan ez az, ami az illegális prostitúcióhoz és bájitalcsempészéshez köti? Esetleg az erőszakoskodáshoz? Vagy a varázslények?

– Nincs – válaszolt Kingsley. – Csúnya gazdasági téma. És ismétlem titkos.

– Nos, lehet, hogy pontosan ez az, ami miatt amneziálni akarják – mondta Hermione. – Tudhat Flint bármit is, ami másra nézve terhelő lehet?

– Merem remélni. Még nem tett vallomást, legalábbis hivatalosan nem.

– A családja évek óta üzletel bájitalokkal, ingatlanokkal, műtárgyakkal – szólalt meg Draco. – Biztos vagyok benne, hogy találkozott sötét alakokkal. De egyébként ő nem volt halálfaló, ezt tudom bizonyítani is, ha kell.

– Lehet, hogy azok voltak halálfalók, akikkel üzletelt – világított rá Hermione.

– Nincs kizárva, de alapos háttérellenőrzést kell végeznünk – fűzte tovább a tejfölszőke varázsló.

– Az előbb még védted – nézett rá szúrós szemmel a lány.

– Nem azt mondtam, hogy ártatlan. Viszont mindent meg kell vizsgálnunk, nem akarok elfogult lenni, főleg azért, mert egy barátomról van szó – mondta Draco. – Csináljuk ezt rendesen.

– Rendben – helyeselt Hermione. – Minél objektívebbek maradunk annál jobb.

Kingsley elégedetten figyelte a két aurort, és elmosolyodott. Malfoy és Granger valóban képes lesz együtt dolgozni, ha nem marják tovább egymást. Nem is kellett mondania semmit, mindketten elfogadták a megbízatást.

– És miért kell Cornwallba mennünk? – váltott témát a boszorkány. – Úgy tudom a Flint birtok nem ott van.

– Flint St Ivesből tűnt el, egy wicca rituálé során. A hotelszobájában számos térképet és egyéb érdekes dolgot találtunk. Egy ideje ott lakott, és egy mugli, magukat boszorkánynak és varázslónak gondoló egyesület tagjait figyelte, akiknek Truróban van a székhelyük.

– Miért? – tette fel a kérdést hangosan Draco.

– A muglik is érdekesek, ahogy a mágiához viszonyulnak – tette karba a kezét Hermione. – Azt hiszik, hogy vannak olyan képességek, amik velük születtek, némelyek szerintük tanulhatóak is. A képességek közül lehet olyasmi, ami valódi, például a jövendőmondás, de ezek nagyrészének nincs egyáltalán semmi alapja. Akinek igazi képessége van a mágiához, azokat nem érdeklik ezek a mugli konventnek, ugyanakkor számos pogány szertartást muglik is gyakorolnak, ami az ősi időkre vezethetőek vissza, amikor még ennyire nem vált szét a varázs és a varázslatan emberek tábora. Vannak kutatások, de az eredmények... Túl sok más téma van a varázsvilágban, amit érdemesebb kutatni, mint ezt.

– Van okunk feltételezni azt, hogy Flint csak tanulmányozta a muglikat? – kérdezte a tejfölszőke varázsló.

– Nem kizárt, vagy keresett valamit, amire a mugli mitológia választ adhat.

– De a helyzet cseppet sem egyszerű – vette vissza a szót Kingsley. – Az wicca szervezet vezetője egy kvibli, bár még ezt is nagyon alaposan ellenőrizni kell. Nem tudjuk mennyit tudhat a varázsvilágról. Meg kell figyelnetek, a közelébe kell férkőznötök és kideríteni mindent.

– Jaj, ne... Csak nem beépített akció lesz?

– Tonks nem mondta?

– Valamit említett mielőtt kidobott minket – nyögte Hermione.

– Shack, ezt nem teheted...

– De igen, be kell épülnötök. Mindketten ismertek vagytok varázslókörökben, így nem tudnátok elvegyülni, szóval kell álca is. Ha a fazon kvibli, akkor feltételezzük azt, hogy óvatosnak kell lennünk, mert ismerheti a varázsvilágot.

– Francba. Az én hajamat nem fogadja be változtatóbűbájokat – morogta Draco.

– Paróka – mondta a boszorka.

– Mint Grangeré? – kérdezett vissza Malfoy, amit Kingleynek intézett.

– Nekem nem parókám van, ez a természetes hajam – sziszegte mérgesen, aztán felhúzta az orrát. – Már megbocsáss, kolléga.

– Ha én is ilyen hajat örököltem volna... Képzeld el apámat ilyen hajjal – nézett rá mosolyogva.

– Mint a szőke Hook kapitány – vágta rá a lány, s megremegett a szája sarka, aztán már el sem tudja rejteni a vigyorát.

– Az kicsoda?

– Mindegy. Szóval mi a feladatunk? – tette fel a kérdést Hermione. – És meddig tart, mert rengeteg folyamatban lévő ügyem van.

– Átveszik őket.

– Nem. Ebbe nem egyezem bele. A Zsebpiszok köz főbájitalmestere ellen már majdnem két hónapja gyűjtöm az információkat. Több olyan ügyön is dolgozom, amiben hamarosan áttörést fogok elérni. Ezt nem szúrhatom el – morogta a boszorkány.

– Hermione, szorongatják a tö... a nyakam – javította ki magát illedelmesen. – A Minisztériumnak kell Flint. Hidd el, hogy fontos és sürgős az ügy, még ha a pontos részletekbe nem is avathatlak be benneteket. És én se tudok mindent.

– Értem – dőlt hátra a székben. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a sorsuk.

– Flint ügy fontos, meg kell találnunk. Több csapat is dolgozik ezen. Az egyik csinálja a háttérellenőrzést és információkat keres, a másik Flintet keresi, és ti fogtok bejutni a muglik közé. Délutánra megkaptok mindent. Egy házaspárt fogtok alakítani, az aktákban lesznek még instrukciók, a többit rátok bízom. Már lefoglaltunk egy házat Truróban.

– Házaspárt? Hallod, Granger, te leszel a kis...

– Ki ne mondd! – emelte fel a kezét. – Kinsley, kérlek, hadd legyen inkább a testvérem!

Malfoy csak nevetett, aztán megkavarta a homlokát.

– Iszonyatosan hasonlítunk egymásra. Mint egy bonsai és egy mamutfenyő.

– Fogd be, Malfoy! – szólt oda neki mogorván. – Utálok könyörögni, de...

– Küldhettem volna Pottert, Weasley-t és Malfoyt, de azt a párosítást is nehéz lett volna megmagyarázni, a muglik pedig nem hülyék. A házaspárként megjelenni a legjobb, így nem keltetek gyanút.

– Merlinre.

Draco mély levegőt vett, aztán megszólalt:
– Mivel fogunk menni?

– Egy mugli autóval – válaszolt neki Kingsley. – Holnap a St Pancras parkolójából fogtok indulni. Addigra csomagoljatok be mindent, ami kell. Elküldöm az aktákat, és az autóban benne lesz a felszerelés, ami kellhet. Most elmehettek.

Granger és Malfoy kissé kifejezéstelen arccal hagyták el főnökük irodáját. Hermione vett egy mély lélegzetet, aztán elindult a folyosón, a varázsló követte a példáját. Egy ideig csendben haladtak, majd egyszer csak a boszorkány váratlanul belemarkolt Draco auror talárjába, s egy rántással behúzta a közeli seprűtárolóba, végül nekinyomta a falnak és becsukta maguk mögött az ajtót.

– Mi van, Granger, szükséged van ízelítőre a házaséletből? Hol az az őrjítő ruhád?

– Elszúrtad nekem a munkám. Hónapok óta dolgozom... – Aztán elhallgatott, és vett egy mély levegőt. – Ezek az ügyek nekem fontosak voltak. Nem azért tanultam aurornak, hogy elmenjek veled egy istenhátamögötti helyre papásmamást játszadozni.

– Ne legyél ennyire zabos!

– Ne? – morogta, aztán a pálcáját a férfi nyakának nyomta. Malfoy meg sem rezzent, sőt mélyen a boszorkány szemébe nézett. – Persze, hogy ne. Jó néhány komoly ügyben nyomozok, és ezt elszúrtad nekem.

– Én sem örülök ennek – vallotta be Draco. – Nekem is van jó sok komoly ügyem, ami nem a te kis érzékeny fülednek való.

– Persze... Engem idegesíteni akár hónapokon keresztül, biztosan jó móka lesz – fújt egyet a boszorkány.

– Menjek vissza, és hívjam Potteréket?

Hermione mély levegőt vett, aztán elengedte a varázslót. Draco nem törődött vele, hogy a talárja teljesen összegyűrődött.

– Harryék nyaralni mennek a gyerekkel, Ron pedig... mindegy.

– Miért nem mondod ki? Weasley szex túrán van a barátnőjével valahol Marrakesh környékén – sóhajtott fel Draco. – Hetekig csak azt hallgattuk, hogy milyen pózban fognak szeretkezni. Hányinger.

– Utállak.

– Tudom, édesem.

– Ne, merj így hívni!

– Te vagy az álfeleségem, Granger, úgy becézlek, ahogy akarlak – vigyorgott elégedetten. – Kicsi kis törpegolymókom.

– Sajnos, nem tudok megszabadulni tőled, Malfoy – morogta Granger. – Lehet stratégiát kell váltanunk.

– Igen, szerelmem, így gondolod?

– Malfoy?

– Tessék, csokibékám?

– Menj a francba! – vágta a képébe, aztán ellökte magától Malfoyt, és kinyitotta az ajtót. De mielőtt kiment volna Draco megragadta a karját és visszahúzta magához.

– Holnap érted megyek a lakásodhoz – jelentette ki a férfi.

– Találkozunk a megadott helyen, az megfelelő lesz. Nem kell változtatni azon, amit már megbeszéltünk Kingsley-vel.

– Odamegyek érted – ismételte meg Malfoy. – Ez nem olyan, hogy adok választási lehetőséget is. Világos?

– Nem te vagy a küldetés vezetője. Ezt nagyon gyorsan felejtsd el. Világos?

– Ezen vitatkozhatunk – sóhajtott fel a férfi. – Ha azt akarod, hogy elmondjak mindent Flintékről, akkor azt csinálod, amit mondok.

– Legyen.

– Akkor nálad, reggel, mókuska.

– Bunkó!

– Hozzál magaddal még néhány csipkemelltartót.

Hermione kiviharzott a helyiségből válaszra sem méltatta a varázslót. Draco egy pillanatig még ott maradt, és ökölbe szorította a kezét. Meg kellett tudnia mindent Flintről és erről az ügyről. Már készen is volt a terve.

***

Pár órával később Draco az akták átnézésével foglalkozott, annyi mocsok volt benne, mint el sem tudott képzelni, aztán megtalálta azt, aki a Flint ügy egyik felével foglalkozott. Nem kellett túl sokáig keresnie. Hosszú léptekkel indult el Zabini boxa felé, útközben találkozott Tonksszal is, aki átadott néhány aktát a varázslónak, és majdnem felborította Draco asztalát, aztán ellátta jótanácsokkal. Az utóbbira semmi szüksége nem volt, de türelmesen meghallgatta a boszorkányt és a mellkasára tett kézzel ígérte meg, hogy Hermionét is beavatja. Végül Draco bekopogott Blaise boxának oldalán.

– Beszélnünk kell.

– Te kaptad az ügyet? – kérdezte Blaise, aztán hátradőlt a székében. – Akkor Tonks ezek szerint megfogadta a tanácsomat.

– Igen, ezek szerint.

– Grangert is megkaptad?

– Szóval ez a te műved? – tette karba a kezét Draco.

– Kingsley megkérdezett. Jobb lett volna Potter és Weasley? Nézd, Granger jó auror, édes, kedves, és egy házaspár nem kelt gyanút. Persze Tonks nem értett egyet, egészen addig, amíg ti ketten el nem kezdtetek megint piszkálódni egymással, akkor már ki akart szúrni mindkettőtökkel – vigyorgott a varázsló. – Legalábbis így hallottam.

– Remek volt, köszönöm!

– Ugyan már. Éppen két ügy között vagy. Úgy tudom, hogy lekapcsoltad azokat a gyerekrablókat.

– Igen, azt az ügyet már lezártam – mondta Draco, de nem akart még egyszer arra az ügyre gondolni, nagyon sokat kivett belőle. Három hét intenzív terápián volt túl... Vett egy mély levegőt. – Beszéljünk!

– Azt hiszem, a hármas tárgyaló szabad. Menjünk!

Draco csak bólintott, aztán mindketten elindultak a tárgyaló felé. Blaise útközben magához vett egy bögre kávét, majd bementek a helyiségbe. Jó néhány bűbájjal levédtek mindent, így senki sem hallgathatta ki őket.

– Kingsley nagyon be van zsongva, és tényleg nagyon elkapták a Flint miatt – szólalt meg Malfoy. – Mit derítettél ki eddig?

– Ömlik a szar rendesen, hónapokra elláttak minket munkával – forgatta meg a szemét Zabini, aztán végigdörgölte az arcát. – Hol van, Granger? Ő nem akart beszélni velem?

– Egyelőre csak beszéljünk mi. Granger most egy kicsit még emészti a helyzetet.

– Jó. Nos, mást se csinálok egy hete, csak prostikat hallgatok ki, meg más kis, piti maffiatagokat. Sosem hittem ezt Flintről, de nagyon durván belekeveredett ezekbe a dolgokba, ha mindez igaz.

– És mi a helyzet a mugli konventel?

– Sejtelmem sincs mit akart tőlük – rázta meg a fejét. – Megfigyeltük őket egy ideig, de nem sokra jutottunk. Ártalmatlan szertartások, gyógynövények, semmi terhelő. Viszont nem hinném, hogy ők maguk olyan ártalmatlanok.

– Közük lehet Flint elrablásához? – kérdezte Draco.

– Szerintem igen. A váltságdíjkérő levél egy baromság – forgatta meg a szemét Blaise. – És három hónap haladékot kérnek? Ki az a barom, aki ennyi időt hagy? És az Élet vize? Nekem ez az egész nem áll össze. Sőt ezek a mocskos ügyek sem... Az elemzők arra jutottak, hogy a maffia áll emögött. Az amneziálás azonban mindenkit aggaszt. Akár muglik, akár varázsképességüket rabolták el Flintet. Muglik képesek ilyesmire?

– A muglik leleményesek.

– Igaz, igaz.

– Beszéltél Aurorával?

– Igen, kiborult teljesen. Semmit sem tud. Engedte, hogy körbenézzünk, de semmit sem találtunk. Szóval mehetek szépen vissza a Mámoros Lótuszba. Lassan olyan, mintha ott dolgoznék.

– Biztosan jól állna a tanga.

– Ez nem is volt kérdés – vigyorgott, aztán komolyabb témák felé terelte a beszélgetést: – Nos, az a konvent veszélyes lehet. A vezetőről, Robert Evansről, úgy tűnik, hogy kvibli, szóval tudhat valamit a varázsvilágról, ez pedig nagyon nem hagy nyugodni. Nem tudtuk még kikérdezni, mert nem adtak rá engedélyt. De úgy tűnik Flint jóban volt vele.

– Jól van. Elmegyünk, aztán meglátjuk mi derül majd ki. Kingsley elmondta neked, hogy Flint miért tanú?

– Nem, de annyit tudok, hogy a Miniszterrel kapcsolatos.

– Tiberius McLagennel?

– Ez nem jelent semmi jót, Draco – fintorodott el Blaise. – Ha a háború után felállt miniszteri hivatalt valaki megbuktatja...

– Rohadtul nem – rázta meg a fejét. – Lehet kapcsolat a Lótuszban dolgozók között és a konventtagok között?

– Hmm... Erre nem gondoltam.

– Akkor igyekezz kideríteni!

– Te meg békítsd ki a kis álfeleségedet – vigyorgott Blaise. – Bár azt mondják a veszekedős szex piszkosul jó tud lenni.

– Menj a picsába, Zabini!

– Rengeteget dolgot látok ám abban a bordélyban, és egyikhez sem érhetek hozzá, pedig rohadtul akarnak ott a boszorkányok – morogta a varázsló. – Mint egy kibaszott múzeumban. Lassan a seggemen is csillámpor lesz.

– Szar lehet neked.

– Neked még szarabb lesz Grangerrel – nevetett fel Blaise. – A lehető legkisebb házat választottuk. Valószínű együtt kell aludnod vele. És te sem érhetsz hozzá egy kollégához.

– Mekkora egy szemét vagy.

– Tudom, tudom... én vagyok a legjobb barátod.

– Kinek kellene így egy ellenség?

– Három hónap totális cölibátus.

– Előbb meg fogom oldani az ügyet – vicsorgott a varázsló mérgesen.

– Van rá tíz galleonom, hogy kifutsz az időből.

– Tartom.

***

Eközben Hermione az asztalánál ült. Csak a Flint akta volt nála. A többi ügyének iratait már elvitte az egyik aurortársa. Csalódottságát leplezni sem tudta. Furcsa módon most annyira üresnek tűnt nála minden. Az ujjai között forgatta a fekete sastollpennát. Felnézett a fülkéje falára, ahova néhány képet ragasztott fel. A barátai, a szülei, Csámpás – ezen a ponton el kellett fordítania a fejét. Elővett egy jegyzetfüzetet, és felírta a főbb gondolatokat. Észre sem vette, hogy Malfoy bekukkantott hozzá, és a boxa tetejéről leskelődik. Fel kellett néznie rá.

– Ráérsz, cukorfalat?

– Nem.

– Miért, szivi?

– Kiélvezem az időt nélküled, Malfoy. Elmélyednék az ügyben.

– Jaj, Granger, nem kellene ennyire tüskésnek lenned. A feleségem vagy – mondta Draco hangosan, mire négy fülkével arrébb Potter felemelkedett. – Nyugi, Potter, maradj csak ülve!

De Harryt nem lehetett megállítani, sőt egyből elindult Hermione boxa felé. A lány felállt a székéről, és parázsló szemekkel nézett a szürke szemű varázslóra.

– Remélem, most örülsz, Malfoy.

– Ahh... ezt meg kellett volna gondolnom.

– Mi a helyzet? – kérdezte Harry. – Csak nem megint veszekedtek?

– Közös ügyön dolgozunk, Potter. Neked meg készülnöd kellene a nyaralásra. Menj csak vissza a helyedre! – intett neki Draco, mintha el akarná hessegetni egykori nemezisét.

– Mi ez a feleség és férj dolog? – érdeklődött tovább Harry.

– Titkos akció – folytatta Malfoy. – Titkos, és nem beszélhetünk róla.

– Malfoy a fedett akcióban a férjem lesz – mondta el Hermione. – Nincs is ezen mit mesélni. Egy ideig távol leszünk.

– Tonks említett valamit, amire nekem kellett volna elmennem – bólogatott a feketehajú férfi, miközben a tekintete a két barátja között cikázott. – De Ginny kinyírna, ha lemondám miatta a nyaralást.

– Egyébként is, Potter, jobb, ha nem te játszod el a feleségemet – csóválta meg a fejét. – Nem akarom, hogy Ginny a fejemet vegye.

– Te játszanád az én feleségem, különben is – pontosított Harry.

Draco lesajnálóan a vállára tette a kezét. Hermione pedig csak faarccal nézte a varázslókat, nem akart szólni semmit, inkább csak aláhúzott valami érdekeset a szövegben.

– Álmodik a nyomor. Egyébként nekem százfülé-főzet allergiám van – mondta a szőke férfi, bár ezt mindenki tudta, hogy nem igaz.

– Egy cuki meleg pár lennétek – nevetett fel a boszorkány. – Nem kellenek ide főzetek.

– Nem, nem – rázták meg a fejüket egyszerre.

– Én Pottert nem fogom cukorfalatnak hívni – fújt egyet Draco. – És nem is az esetem.

– Ezen nem sértődöm meg, Malfoy – sóhajtott egyet Harry.

– Szóval köszönd meg Grangernek, hogy elvállalta helyetted az ügyet.

– Mindenki tudja, hogy mi történt az eligazításon, szóval nem kell semmit se mondanotok – oszlotta el a kétségeket a fekete hajú férfi. – Ezt bebuktátok.

– Szeretnél még valamit, Malfoy? – vágott közbe Hermione.

– Egy nászéjszakát, Granger.

– Ha nincs semmi, akkor viszlát.

– Na jó, ebből szeretnék kimaradni – emelte fel a kezét Harry. – Remélem, hogy sikerülni fog az akció. Majd találkozunk.

Mielőtt Hermione bármit mondhatott volna Harry már ott sem volt. Azonban Malfoyt nagyon nehezen lehetett lerázni.

– Még valami, Malfoy?

– Tonks küldi – mondta, majd átadott egy aktát. – Ezek mind az új személyazonosságunkról szólnak.

– Nagyszerű.

– Granger...

– Malfoy...

– Nem kell mindig veszekednünk. Lehetnénk jóban is.

– Legyünk jóban, megjegyzem – sóhajtott fel Hermione. – Ez lesz az első a listámon.

És tényleg felírta a lista tetejére nagy betűkkel:
JÓBAN LENNI DRACO SEGGFEJ MALFOYJAL

Draco a felé fordított listára nézett.

– Akkor ezzel kezdem részemről – szólalt meg Malfoy, majd közelebb hajolt hozzá, mintha meg akarná csókolni, Hermione tágra nyílt szemekkel nézett a szürke szemekbe, visszatartotta a lélegzetét, majd a férfi végül kihúzta az összes papírrepülőt a lány hajából, megfogta a kezét és belenyomta őket. – Így rendben vagyunk.

– Ezeket te röptetted a hajamba?

– Úgy emlékszem...

– Tudod, ezeket nem gyermeteg játékokra használjuk – jegyezte meg egykedvűen.

– Ki mondta, hogy nem írtam bele semmit? Neked.

A férfi csak vigyorgott, aztán rákacsintott, és elindult vissza a saját helyére. Hermione mérgesen lehuppant a székére, és hátrasimította a haját. Kihajtotta a lapokat. Homlokráncolva nézte, aztán megpróbálta összerakni. Egy vers volt. Ismerte? Talán. Malfoy miért idézett neki egy verset? Nem igazán tudta volna megmondani. Elolvasta a sorokat.

„Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent!"


Malfoy ezek szerint már megint nem bírt magával. William Blaket idézett. Legalább most nem valami obszcén verset kapott tőle, mint a múltkor. Most pedig azt üzente neki, hogy éljen. Túlságosan sok minden kavargott a fejében, hogy elemezgesse az egykori mardekárost. Megfogta az üzeneteket, aztán az alsó fiókjába tette, ahol már volt egy halom üzenet Malfoytól. Nem semmisítette meg. Talán meg kellett volna, de nem ma. Becsukta a fiókot, aztán megkereste Harryt, aki időközben már elhagyta az irodát.