Cornwallból szeretettel

5. fejezet - „Otthon"

Az öt órásra tervezett útból hat és fél órás lett. Legalább öt megállóval, hat és fél veszekedéssel és egy nagy bevásárlással telt a félmurmáncnak. Draco mentális állapota egy igencsak felfokozott szinten működött. Legszívesebben levetette volna magát valamelyik cornwalli sziklaszirtről (nem mintha lett volna rá lehetősége), ugyanakkor a hat és feledik veszekedés után végül jeges, hideg arckifejezéssel nyugtázta Granger mániás viselkedését. Egyedül a kis Mumus viselkedett rendesen, majdnem egész úton aludt, és mikor ébren volt, akkor érdeklődő tekintettel méregette a varázslót Hermione öléből. Draco ez utóbbit inkább tudatos tervezésnek gondolta, és várta mikor csap le rá a kis bolhazsák. Persze nem történt semmi.

Aztán az útjukat igyekeztek szakmai mederbe terelni, amint megérkeztek Truróba. Először az üzeneteiket közölték a parancsnoksággal. Ezeket képeslapoknak álcázták. Hermione a nevükben jó néhányat körmölt tele. Nagy kegyesen Dracónak is hagyta, hogy lediktálja az üzeneteit, amiket el akart küldeni, de ezt inkább amolyan békülésnek szánta, mint szívességnek. Ezt a varázsló ki is használta, mert a szükségesnél kétszer annyi üzenetet küldött a saját nevében. Aztán Hermione a szöveget elvarázsolva, kedves üzeneteknek álcázva, beledobta őket a belvárosban lévő, lila színre festett postaládába. (Muglik számára ez pirosnak látszott.) Majd folytatták az utat.

Késő délután fordultak be a Szeder utcába, Truro külvárosában. Egyforma, fehérre meszelt sorházak követték egymást, mintha egymás ikertestvérei lennének. Draco feszülten méregette őket, mintha keresne valamit, de egyelőre nem akart a konventtagok otthonaival foglalkozni. Hermione ellenben kíváncsian figyelte a házakat. Némelyik kertben kék hortenziák nyíltak, másokban színpompás virágkompozíciók, smaragdzöld, rövidre nyírt fűvel. A maga nemében szépnek tűnt. Az ég időközben beborult, és apró esőcseppek jelentek meg a szélvédőn.

– Szilva utca 3. Igaz? – szólalt meg rekedten Malfoy, aki időközben visszavette a csontkeretes szemüvegét, és eltette a napszemüvegét.

A mindenfelé álló tejfölszőke haj egyszerűen nem illett a szokásos kifogástalan megjelenéséhez, de valahogy mégis jól állt neki. Malfoy még így is Malfoy volt. Nem is beszélve a Sötét Jegyről, amit a boszorkány akaratlanul is gyakran megbámult. Hermione felsóhajtott és bólintott. Órák óta ez volt az első alkalom, amikor egymáshoz szóltak.

– Igen. Az utolsó ház lesz szerintem, ami az utcában van. A leírás szerint nem kapcsolódik a többihez, és van egy kis kertje is elől.

– Ez lesz az, igen – nyugtázta a varázsló is.

– Végre – sóhajtott fel Hermione újra. – Már éppen ideje volt. Teljesen elzsibbadtam már.

– Nem volt elég az a rengeteg megálló?

– Figyelj a parkolásra! Nehogy felmenj a patkára – vágott vissza, de Draco inkább úgy döntött, hogy nem reagál erre.

– Fogd meg azt a fenevadat, aztán cuccoljunk be! – Az említett fenevad mélyen aludt az új macskakosarában, ami nagyobb volt, mint ő maga, és meg sem mozdult.

– Rendben. Nálad van a kulcs? – kérdezte a boszorkány.

Draco nem válaszolt, hanem előrehajolt, és benyúlt a kesztyűtartóba. Hermione most különösen érezte a férfi jelenlétét. Igyekezett minél hátrébb húzódni az ülésben. Bár ez az álpocaktól nem volt könnyű feladat, és így is súrolta a férfi karja a lábát.

– Tessék. – Adta át a kulcsot, amit nagy nehezen előhalászott.

Hermione megnyomott rajta egy gombot, aztán a garázsajtó felhúzódott.

– Talán így egyszerűbb lesz. Bentről nyílik innen egy ajtó, ami a házba vezet. Így könnyebben be tudjuk vinni a holmikat varázslattal.

– Oké, ez jó ötlet – mondta Draco, aztán könnyedén bejárt a garázsba. Leállította a motort, és kiszálltak az autóból. – Előbb nézzünk körbe, de hozd azt a bolhazsákot, nehogy megfulladjon itt nekem, aztán annak is én leszek az oka.

– Rendben. – Hermione mondott volna többet is, de már neki sem volt ereje többet vitatkozni.

– Én megyek előre.

Draco elővette a pálcáját, majd elindult befelé, meg sem várta a boszorkányt. Hermione leszívesebben utána szólt volna, de inkább csendben maradt. Hagyta Malfoynak, hogy Malfoy aurort játsszon. Végül is mi baj lehet ebből? Legalább tíz okot fel tudott volna sorolni. Közben kivette a kis védencét az autóból. Mumus a macskahordozóban továbbra is aludt, még akkor is, amikor Hermione kiemelte a hátsó ülésről. Először a folyosóra érkezett, innen indult a pincébe a lejárat, és a másik folyosó, ami befelé az előszobába vezetett.

Malfoy időközben temérdek bűbájt bocsátott a helyiségekre, és mindent ellenőrzött. A mágia visszfényénél tökéletesen látszott, hogy a ház tisztább nem is lehetne. A boszorkány így feleslegesnek látta, hogy ő maga is újra ellenőrizzen mindent, így a nappaliba ment. A téglalap alakú helyiségben egy kandalló volt, két fotellel és egy kihúzható kanapéval, ami jobb napokat is látott már. Ocsmány virágmintás tapéta, a legegyszerűbb berendezés, ami leginkább kényelmetlennek tűnt, mint hívogatónak. Hermione fal mellett elhelyezte a macskakosarat, már éppen felment volna az emeletre, amikor a varázsló szembe jött vele.

– Minden tiszta – szólalt meg Malfoy, miközben elindult lefelé a lépcsőn. – Sehol egy mugli, sehol egy bűbáj.

– Ez jó hír – nyugtázta Hermione zavartan. Valahogy most tudatosult benne, hogy kettesben, vagyis inkább a macskával együtt hármasban maradt a varázslóval. – Megnézem van-e ellátmány. A központ azt írta, hogy feltöltik a konyhát.

– Jó, de utána beszélnünk kell a védelemről. Nem tetszik, hogy semmit sem csináltak itt a házzal. Még az alap bűbájokat sem helyezték el.

– A szokásos bűbájokat használjunk? – tette fel a kérdést Granger.

– Nemcsak azokat – rázta meg a fejét Draco, aztán leült a kanapéra, elégedetten dőlt hátra. – Saját fejlesztésűeket is használok. Varázs lények ellen is – nézett jelentőségteljesen a félmurmánc cicára. Hermione csípőre tette a kezét.

– De nem bánthatod Mumust.

– Nem bántom azt a bolhazsákot – nyögött fel fáradtan, majd tenyerét végighúzta az arcán, kezdett egy kis borosta lenni az arcán. – Vagy hatszor hallgattam végig a szörnyű sorsát. Lassan bestseller lesz a könyve az Obskurus Kiadónál. Nekem is van legalább annyira szörnyű sorsom, mint annak a dögnek.

– Malfoy! Elő ne add nekem a szegény kisfiút, akit kényszerítettek arra, hogy felvegye a Sötét Jegyet sztorit.

– Granger – szólalt meg, aztán felkelt a kanapéról, és olyan közel ment a boszorkányhoz, hogy Hermionénak fel kellett néznie rá. – Ne akarj felbosszantani!

– Sajnálom, nem akartam – szabadkozott. Túlságosan messzire ment, nem is tudta miért mondta, csak egyszerűen kicsúszott a száján. – Csak rosszindulatú akartam lenni. Bocsánat.

– Nem kell a magyarázatod – rázta meg a fejét. Nem volt szüksége sajnálkozásra.

– Csak sajnálom.

– Akkor ne kezdj bele olyan beszélgetésekbe, amiket nem gondolsz komolyan – sziszegte Draco feszülten. – Egy pillanat alatt kivihetem innen azt a kis bolhazsákot, és megírhatja a könyve következő részét.

Hermionénál ekkor elpattant valami, majd elővette a pálcáját, aztán azonnal a varázsló nyakának szegezte.

– Nem fogsz hozzányúlni!

Draco összepréselte az ajkait, majd megfogta a lány csuklóját, és kivette belőle a pálcát, majd elhajította.

– Granger, Granger, nem igazán vagy jó a közelharcban, nekem pedig nem vagy ellenfél – jegyezte meg még mindig feszülten. – Hűtsd le magad! Mi egy csapat vagyunk. Vagy tévedek?

– Nem, nem tévedsz.

– Akkor, ha még egyszer a nyakamnak szegezed a kibaszott pálcádat, ne csodálkozz, ha meg fogom torolni – figyelmeztette jeges nyugalommal. – Nemcsak a pálcád látja ennek a kárát.

– Ha bántod a macskámat...

– Nem fogom bántani – jegyezte meg fáradtan. – Örülsz?

– Még nem teljesen – nézett rá mérgesen, majd elléptek egymástól.

– Sajnos, nem az én dolgom örömet okozni neked – vigyorgott gonoszul.

– Ha így lenne se lenne abban örömöm.

– Pedig biztosan örülnél, ha rajtam múlna az örömöd.

– Ne kezdj bele olyan beszélgetésbe, amit nem gondolsz komolyan – idézte fel a varázsló saját kijelentését. Draco csak elmosolyodott.

– Igaz-igan.

Hermione egy pillanatig csendben emésztette a varázsló szavait, aztán úgy döntött ideje lenne egy gyökeres témaváltásnak. Kihúzta magát, de nem hajolt le a pálcájáért. Egy hosszú percig csak méregették egymást.

– Saját védelmi bűbájokat fejlesztettél ki?

– Miért vagy így meglepve?

– Semmi, csak nem tudtam, hogy foglalkozol ilyesmivel – tette karba a kezét Hermione. – Nem volt ebben semmi szarkazmus, csak puszta kíváncsiság.

– Azon csodálkozom, hogy te nem csinálod – vallotta be a varázsló.

– A bűbájalkotás nehéz és kényes tudományág – kezdett bele a lány, de nem folytatta. Draco sejtette, hogy valami köze van ennek ahhoz, hogy Granger nem ment olyan bevetésekre, mint a többiek, és jobbára piti bűnözőkkel foglalkozott. – Mindig annyi minden érdekelt, hogy erre már nem maradt idő.

– Most lesz időd – mondta Draco. – Nem kell a Házimanó Imádó Klub heti gyűléseire menned, és elmarad a Murmánc Szépségverseny is.

– Mekkora szerencse – fújt egyet a lány. – Így már csak a Bunkó Malfoy Utálók Klubja maradt nekem.

– Arra naponta mehetsz, ha felbosszantasz.

Hermione egy ideig figyelte a varázsló gúnyos mosolyát, aztán kisétált a nappaliból, különben sem volt frappáns válasza. Útközben felvette a pálcát a földről. A ház csendes volt, borzasztóan csendes, és iszonyatosan messze a megszokott londoni nyüzsgéstől, a szomszédjai zajától és minden megszokottól. Ez a csend bántotta a fülét. Erőt vett magán, majd besétált a konyhába. Aztán a falnak dőlt egy pillanatra. Teljesen megbolondult? Pálcát szegezett Malfoyra? Egy macska miatt? Össze kellett szednie magát. Vett egy mély levegőt, aztán körülnézett.

– Szakmaiság, profizmus – mondta félhangosan saját magának. Igen, igen, mindenféle gyerekes viselkedést hagynia kellett volna a fenébe.

Szörnyen kicsinek bizonyult a konyha, mintha mindent bezsúfoltak volna egy sarokba. Talán mégis jó ötlet volt egy házimanót megbízni a feladatokkal, tűnődött Hermione. A konyhapulton gyümölcsök sorakoztak és néhány fűszernövény, a konyhaszekrény fiókjában instant tészta, valamint egyéb alapanyagok.

A lány miután körülnézett kinyitotta a hűtőt. Hat szendvicset talált benne, egy ideig tépelődött vajon Malfoynak is vigyen-e. Bár végül győzött a jó szíve és a békülési vágya, hiszen a férfi gyakorlatilag elhozta ide biztonságban, valamit Mumust is, annak ellenére, hogy majdnem átharapták egymás torkát. De nem tudott nem úgy gondolni a pöttöm cicára, hogy ne mosolyodjon el. Annyira egyedül volt mostanában, néha fájóan rossz érzése volt ettől. Csámpás pedig... gondolni is fájdalmas volt a halálára.

A tányérokat a konyhapultra tette, majd egy varázslattal lebegtetve, és egy-egy pohár limonádéval elindult vissza a nappaliba. Malfoy a kanapén terpeszkedett, és fáradtnak látszott. Felkapta a fejét, amikor Hermione belépett, aztán kissé meglepetten nézett a terítékre.

– Ez az enyém? – kérdezte hitetlenkedve.

– Ühüm.

– Köszönöm – mondta végül. Levette a zsemle tetejét, és megvizsgálta a tartalmát... varázslattal.

– Mindig ilyen gyanakvó voltál? – kíváncsiskodott Hermione.

– Kétszer mérgeztek meg, egyszer pedig megtámadtak egy védett házban, az ilyen esetek gyanakvóvá teszik az embert – válaszolt Malfoy, majd beleharapott a szendvicsébe, jobb volt, mint amire számított, vagy csak ő volt éhes? Elcsigázottan folytatta a mesét: – A támadás volt a legdurvább, az még az első bevetésemen történt itthon.

– Sajnálom. Emlékszem arra az esetre. Én végeztem ott a helyszínelést az egyik auror csapattal, brutális volt. Meg is halt valaki akkor, de én nem ismertem őt – emlékezett vissza Hermione. – Conventry, négy éve és egy hárpia.

– Kettő hárpia – pontosított a férfi. – Antoine Constantin. Ő volt a társam Franciaországban. Átköltözött ide Pansy miatt, eljegyezték egymást. Tényleg brutális volt.

– Kivégezted a hárpiákat – mondta a boszorkány, majd kirázta a hideg.

– Ühüm.

– Aztán azt is, aki felbujtotta őket.

– Aha – szólalt meg zordan.

– El is felejtettem mennyire veszélyes vagy.

Draco a lány felé fordult. Volt valami különleges a tekintetében. Valami megfoghatatlan, egyszerre volt jeges és tüzes. A boszorkány kezdte belátni, hogy semmit sem tud Draco Malfoyról.

– Nagyon sajnálom a társadat, vagyis a barátodat! – mondta a lány őszintén. Egy hosszú pillanatig még fenntartották a szemkontaktust. Hermione legszívesebben mondott volna valamit, bármit, de ma már eleget beszélt. Sőt ahhoz a saját, fájdalmas sebeit is fel kellene tépnie. Nem. Inkább hallgatott.

Malfoy pedig egyből bezárkózott, és nem akart megnyílni neki, csak egy biccentésre futotta tőle. Kerülte ezt a témát, amikor csak lehetett. Egy ideig csendben ültek a nappaliban. Végül mégis Draco törte meg a hallgatást.

– Legyünk óvatosak! – szólalt meg éles hangon. – Három hónapig leszünk itt. Nem lehetünk védtelenek. Még akkor sem, ha alszunk.

– Álljunk váltásban őrséget? – kérdezte Hermione, aztán elmosolyodott. Draco csak megforgatta a szemét.

– Ez szükségtelen. Ugyanakkor a bűbájokból sosem elég.

– Mindjárt felteszem a mugli rendszert, amit hoztam, attól majd kicsit megnyugszol – mondta egy édes mosollyal. – Mindenhol lesz szemünk. Ez nagyon hasznos lesz. Ha tényleg kviblivel van dolgunk, akkor olyan varázslakat kell használnunk, amit mi magunk sem ismerünk fel szabad szemmel, illetve olyasmiket, amiket ők is használnak, ezzel meglesz az előnyünk is. Nem tudom mennyire technikai zsenik, de a muglik nagy többsége még mindig nem az.

– Kamera és riasztó?

– Igen. Minden ablakra riasztót teszek, ezek nem túl komoly eszközök, de hanggal jelzik, ha valaki behatol, illetve üzenetet küldenek nekünk. Kamerát a bejárathoz és a hátsó ajtó fölé teszek egyelőre, amik minden mozgást rögzítenek. Van pár tartalék is. Ezeket igyekszem minél jobban elrejteni, ha esetleg valami mást is tervezünk – magyarázta, miközben visszaült a fotelbe.

– És ha animágus az illető?

– Megoldom. Azt ellenben varázslattal. Van néhány átalakított, lekicsinyített gyanúszkópom. Azokat fogom szétszórni a kerítés mentén és ahol kell. Ha nem lenne elég, akkor még tudok csinálni.

– Le tudtad kicsinyíteni?

– Oh, ha tudnád még mit építettem bele – mosolyodott el elégedetten, úgy vigyorgott, mint egy gonosztevő. – Lehet, hogy bűbájokkal, átkokkal és varázslatokkal nem kísérletezem, de a varázstárgyakkal egészen jól elboldogulok. Kiválóan tudok kis tárgyakba Bombarda átkot rejteni.

– Jesszus, mint egy griffendéles bőrbe bújt mardekáros. Vigyáznom kellene veled? – vigyorgott vissza Draco. – Senki sem mondta, hogy ennyire veszélyes vagy.

– Gúnyolódj csak – fintorgott. – Majdnem mindenre felkészültem, még a szőke mardekárosok inváziójára is.

– Mivel készültél?

– Apróságokkal.

– Tarts bemutatót.

Hermione kivett a hajából egy hullámcsatot, aztán megrázta. Egy ezüst tőr jelent meg a kezében. Draco „nem rossz" arckifejezéssel nézett rá. A boszorkány folytatta a hajgumival, amit a csuklóján hordott, ami egy tucat dobó késsé alakult. A kis ujján lévő fekete gyűrű mérgezett vagy kábító nyilakká alakult – Draco nem tudta pontosan megállapítani –, a karkötője egy kis íjjá.

– Folytassam?

– Nem kell. Olyan ez, mint a halálfaló letartóztatás – nevetett a varázsló. – Tudod is ezeket használni?

– Kipróbáljuk? – kérdezte felhívást intézve felé, de Draco csak nemet intett a fejével. – Közelharcban lehet nincs erőfölényem, de csúnya dolgokat tudok csinálni.

– Szükségtelen.

– Tudod, a legegyszerűbb módja annak, ha el akarsz bánni egy kígyóval, Malfoy, az az, hogy levágod a fejét.

– Basszus, ezt kellett volna a gyűrűkbe vésetnem – nevetett fel a varázsló. – Nagyszerű, talán ez hitvallásod majd előnyünkre válik.

– Akkor kimehetek a holmimért?

– Először a bűbájok és ártások – ellenkezett Draco. – Fentről kezdjük.

– Rendben – egyezett bele Hermione.

– Gyorsan tanulsz?

– Ismersz, nem?

– Igaz.

A boszorkány ráhagyta a vezetést, ma már eleget veszekedtek. Draco részletesen elmagyarázta mindegyik védelmi bűbáját, és hagyta őt gyakorolni. Először az emeletre mentek, egyszerre kántálva, egyszerre mozdítva a pálcáikat. Draco általában senkivel sem dolgozott együtt, de be kellett vallania, hogy Granger volt messze az egyik legjobb. Még Potter és Weasley sem tudta ennyire tökéletesen végrehajtani ezeket bűbájokat.

Ennek a boszorkánynak természetes tehetsége volt a mágiához, ha nem ismerte volna, akkor azt mondta volna, hogy már az első lélegzetvételétől érezte a lényében lévő varázserőt. Éppen azon gondolkozott, hogy ezt megemlíti, amikor végeztek is az emeleten. A pillanat elszállt, ő pedig csendben maradt.

Már most látszott, hogy iszonyatosan kevés helyük lesz. A parancsnokság nem viccelt, amikor az aktákban kicsi alapterületű házat írtak. Az emeleten két szoba volt (egy nagyobb, egy kisebb) és a fürdő.

– Itt lesz az a boszorkányos szoba – mutatta be a helyet Draco. – Ez a te tereped lesz.

– Ez? – csúszott ki Hermione száján. – Ebben a pici helyiségben kellene szeánszokat tartanom?

– Reméljük nem kell, de legyünk rá felkészülve.

– Remek.

– Rendezd be úgy, mintha Trelawney szobáját látnád. Aztán szerzünk egy kristálygömböt. Imádni fogják.

– Most komolyan ezt nekem kell csinálnom? – sóhajtott fel a boszorkány.

– Nekem nem áll jól a rózsaszín – vigyorgott rá Draco. – Senki sem hinné el, hogy jó vagyok kártyajóslásban.

– Miért, jó vagy?

– Nem, de az időjárást négy napra előre meg tudom jósolni a Reggeli Prófétából.

– Persze, mert oda leírják – nevette el magát Hermione.

– Neked ez jobban fog menni. Hidd el!

– Nekem?

– Neked minden szín jól áll, Granger, még a rózsaszín is – mondta, miközben kiszórta a bűbájait. – Szóval gondolkodj ezen, és elevenítsd fel a jóslástan tananyagot. Bár ahogy hallottam, nem igazán töltöttél ott sok időt.

– Jóslástanon? Nem, nem igazán.

– Úgy hallottam, kissé zajos távozásod volt harmadikban, állítólag az összes kristálygömböt felrobbantottad, és ki akartad dobni Trelawneyt az ablakon – nosztalgiázott Draco. – Legalábbis ezt pletykálták.

– Ez hülyeség.

– Nos, a lenti fegyverarzenál után, elhiszem, hogy bárkit ki tudnál zsigerelni egy tőrrel – jegyezte meg a varázsló varázslat közben.

– Kirohantam az óráról, aztán többet nem mentem vissza, ennyi volt az egész – sóhajtott fel, majd ő is folytatta a bűbájok kiszórását.

– Én csak leadtam évvégén, nekem ez volt a drámai kilépőm – mondta a férfi. – Lehet össze kellett volna törnöm az összes kristálygömböt. Mindig azt mondta az a szemét, hogy nem vagyok természetes szőke.

– Miért, nem vagy az? – Hermione felnevetett, miközben a bűbájaik fényét figyelte.

– Dehogynem – forgatta meg a szemét. – Nézd meg a szüleimet. Egyébként azt is mondta, hogy olyan csekély az aurám, mint egy kelpinek.

– Baromság. A kelpi egy iszonyatosan erős varázslény.

– Járt volna neki a kristálygömbtörés, és egy zajosabb távozás.

– Mindig túl akartál tenni rajtam.

– Rajtad? Mindenkin – vigyorgott elégedetten. – Talán sikerült is. Legalábbis bizonyos dolgokban.

– Kizsigerelésben te vagy a legjobb.

Aztán folytatták a fürdőszobában, majd a hálószobába mentek. Jószerével csak egy ágy volt benne, ami legnagyobb jóindulattal is egyszemélyesnek mondható. Draco olyan arckifejezést villantott, ami csöpögött a tömény undortól.

– Iszonyatos ez a hely – szólalt meg végül. – Nem értem Tonks miért nem engedélyezte, hogy az itteni házamban lakjunk.

– Feltűnő lenne, ha ide-oda utazgatnánk. Gondolom. Lehet nem felelt meg valamiért. – Hermione csak találgatott, de láthatóan ideget ütött meg.

– Frászt. Ott van tér. Nem lennénk egymás aurájában. Lehetne saját szobád, nekem is. Ez meg... nem is tudom mi. Egy egérlyuk is lehetne.

– Ez egy kisebb ház. A muglik legtöbben nem laknak villában, de tudom, hogy ez neked most nagyon meglepő – magyarázta Hermione. – Sőt ennél sokkal, de sokkal kisebb helyeken laknak.

– Ühüm, érdekfeszítő – ásított egyet a varázsló.

– Nincs ezzel a hellyel mugli szempontból semmi probléma.

– Akkor egy alulfizetett építész vagyok, azt hittem, azok jól keresnek – sóhajtott fel Draco. – Sajnos, a gyerek nem megy egyetemre, Granger. Neked kell tanítanod itthon, amíg lehet.

– Talán túléli. Vagy melóznia kell.

– Az unokatestvérem borzalmas egy nőszemély – morogta mérgesen. – Egyetlen közeli rokonom, és így kiszúr velem. Késő lenne megszakítani a kapcsolatot vele szerinted?

– Igen.

– Francba.

– Szörnyű – sóhajtott fel Hermione. – Mindig elfelejtem, hogy Tonks és te rokonok vagytok.

– Nem hasonlítunk, egy kicsit sem. És akkor sem hasonlítottunk, amíg egy hónapig szőkén járt az irodába. Azt hitte, vicces. Mindegy. Nem értem a döntését. Mit akart elérni? Hogy meghitt közelségbe kerüljünk? Annak a villának a védelme százszor jobb, mint ezé valaha is lesz.

– Ennyire nem tartok veszélyesnek egy mugli környéket, Malfoy – tette karba a kezét Hermione. – Ez volt a legközelebb a célszemélyhez. Megfigyelési szempontból tökéletes. Mázlink van, hogy üres volt ez a ház.

– Nem tudhatod mivel állunk szemben. Mi csak annyit tudunk, hogy egy mugli wicca konvent miatt jöttünk, de mi van, hogy aki nem kvibli, akit annak hiszünk? Vagy mugli fegyvereik vannak? Utálok olyan helyen aludni, aminek kijátszható a védelme – mondta kissé feszülten. – Körülbelül fél órányira van innen villám.

– Kelta romokra épült a villád?

– Nos, ha kíváncsi vagy rá, akkor ismerek pár varázslatot és megnézhetjük – igyekezett felkelteni az érdeklődését. – Nagyon sok érdekes, mágikus dolgom van ott, ami szerintem érdekelhet téged.

– Komolyan? – kérdezte gúnyosan, mintha nem is hinne neki.

– A magánkönyvtáram egyik része.

– Miért gondolja mindenki, hogy elgyengülök egy könyvtártól? – fújt egyet Hermione. – Egyébként egyáltalán nem így van.

Draco gonoszul vigyorgott. De, de pontosan így volt. És ezt mindketten tudták.

– Ritkaságok vannak ott – nézett rá hipnotikus szemmel. – Szinte érzem, ahogy megremeg a térded, amikor megérinted a borítót.

– Tényleg? – kérdezett vissza, mintha nem is érdekelné.

– Hidd el, hogy nagyon kellemesen töltenéd az időt. Van néhány könyvem a varázsigealkotásról, fekete mágia gyakorlati alkalmazásáról, mágia elmélet. Néhány ősi grimoár.

– Mumus is jöhet?

– Nem.

– Akkor kénytelenek vagyunk ebből kihozni a legtöbbet. Tonksszal különben sem akarok vitatkozni, mert akkor lőttek a jövőbeli terveimnek – magyarázta Hermione, aztán elkomorult. Nem túl gyakran beszélt arról, amit igazán szeretett volna. Az auror testületben lenni nagy vakvágánynak bizonyult számára. Elhessegette a gondolatait. – Alakítani kell ezen az ágyon.

Besétált a szobába, aztán megpróbálta az ágyat használhatóvá varázsolni. Az átváltoztatástan mindig is a kedvencei közé tartozott. Átformálni egy anyagi tárgyat, valami mássá a legjobb dolog volt a világon.

– Mit csinálsz, Granger?

– Egy normális ágyat.

– Majd alszom a kanapén – mondta Draco. – Az kényelmesebbnek tűnik.

– Itt semmi sem kényelmes – forgatta meg a szemét Hermione. – Egyébként ezt magamnak csinálom, Malfoy.

– Tényleg?

– Nem alszunk együtt.

– Igaz. Még a végén rám vetnéd magad. Az pedig nem lenne profihoz méltó – ciccentett fel Draco.

– Rád vetni magam? Talán tudok majd uralkodni magamon.

– Ühüm.

– Nekem te nem vagy csábítás. – Miközben ezt mondta, Hermione mélyen a szürke tekintetbe fúrta a sajátját, így eltúlozta a bűbájt, aztán a kelleténél nagyobbra varázsolta az ágyat. Az éjjeliszekrények nagy reccsenéssel törtek össze. – Francba! Ezt eltúloztam.

– A kiváló RAVASZ ilyen?

– Fogd be! – sziszegte Hermione. – Megzavartál.

– Persze, mert olyan zavaró vagyok.

– Az vagy.

Granger azonnal tudta hol hibázott, nem vette figyelembe a Malfoy tényezőt. Nem tudott nem gondolni arra az átkozott könyvtárra. Becsukta a szemét, aztán megfeszítette az állkapcsát. Roxfortos kora óta nem történt hasonló. Kifárasztotta a sok védelmi bűbáj és az utazás.

– Egyébként még így is kényelmesnek tűnik. – Draco egy gonosz vigyor kíséretében terült el a matracon. – Ez egész jó.

– Remélem, hogy leszakad alattad.

Kísérteties reccsenés hallatszott, ami azt jelezte, hogy a kívánsága valóra válik. Az ágy először imbolygott, aztán egy nagy reccsenéssel leszakadt. Hermione döbbenten figyelte az eseményeket. Malfoy harsányan nevetett, majd pár pálcaintéssel helyre hozta a károkat, és elhelyezkedett a matracon.

– Merlint szent vérére neked már a varázslat nélküli szavaid is mágikusak? Lehet, hogy nagyon vigyáznom kellene veled.

– Remélem, elégedett vagy – tette karba a kezét Hermione.

– Teljes mértékben elégedett – vigyorgott rá elégedetten. – Csodálatos ez az ágy. Csak egy kicsit klausztrofóbiám van ettől a helytől.

– Hát igen, az a nagy egód nehezen férhet el itt – gúnyolódott.

– Granger?

– Tessék.

– Nem akarod eltűntetni azt a pocakot? Ne sértődj meg, de mindig olyan érzésem van tőle, mintha rendesen kellene viselkednem veled, vagy tényleg enyém lenne az a gyerek – sóhajtott egy hatalmasat, aztán a feje alá tette a kezét. – És kimondottan idegesít.

– Nem tudom csak úgy fel és le varázsolni – mondta a boszorkány. – Nem nagy ügy, de a lehető legrealisztikusabbat akartam. A muglik kiszúrnák, ha egy ócska másolat lenne.

– Agybajt fogok kapni – nyögött fel a varázsló.

– Az első két kezelésedet az elmegyógyítónál én állom – sóhajtott fel a boszorkány.

– Fáj tőle a hátad – állapította meg, miközben a kezét a feje mögé tette. – Látszik a tartásodon.

– Súlya is van, igen – mondta Hermione.

– Most komolyan...

– Vannak muglik, akik szeretnek közvetlen kapcsolatba kerülni a terhes nőkkel. A hasukat megsimogatni stb...

– Mi a szentséges szalamandrának? Barbárok.

– Nem tudom, de nem akartam kockáztatni.

– Ez egy kissé sötét mágia – jegyezte meg Draco.

– Honnan tudod? – kérdezte Hermione.

– Auror vagyok, drágám. Egy magasanképzett, tapasztalt auror, és volt némi közöm a sötét mágiához is, ha emlékszel rá ez tananyag is volt az iskolában – jegyezte meg némi éllel a hangjában. – Észreveszem, ha valaki olyasmit használ, ami nem lenne szabad. Ez még a határokat súrolja, de kissé túlzásnak érzem.

– Ne vitatkozzunk ezen.

– Hanem minden máson? – kérdezett vissza a varázsló. – Körülbelül tudom mit csináltál magaddal, és ez rohadtul veszélyes.

– Ez az én testem. Tudom mit csinálok, és ez nem ártalmas.

– Ha akarod, segítek egy másik bűbájt keresni – ajánlotta fel kedvesen, és egy kicsit aggódva, amit Hermione nem akart tőle. Semmit se akart Malfoytól. Vagyis talán egy dolgot: menjen a fenébe.

– Ezt, hogy tűnteted el?

– Nem tudom. Finite Incantatem?

– Ez nem használ erre.

– Oh, hát vannak még ötleteim.

– Semmi gond, kibírom, hamarosan magától elmúlik. Ha jól számoltam, akkor egyszer kell még megújítanom, rosszabb esetben kétszer. Ne aggódj ezen! Inkább lapozzunk.

– Ez esetben, akkor én alszom a kanapén – mondta, aztán felkelt az ágyról, aztán közelebb ment a lányhoz, és megsimogatta a pocakot. – Mami.

– Jó nekem a kanapé, Malfoy.

– Jaj, Granger, nem aludhatunk ketten a kanapén – sóhajtott fel színpadiasan. – Túl kicsi lenne a hely.

– Jó, nekem mindegy. Itt is aludhatsz. Nagy az ágy, most már legalábbis. Teszünk ide egy határvonalat – mondta, s miközben beszélt egy határvonalat bűvölt az ágyra, ami kettészelte azt. – Így már nem zavarjuk egymást.

– Elmés és gyakorlatias. A közelemben akarsz lenni?

– Megmentettelek attól a hepehupás kanapétól. Ezt a szobát könnyebb plusz védelemmel ellátni, mint a nappalit – jegyezte meg Hermione. – És ha sikerült a konvent megkörnyékezünk, akkor legyen egy hely vagy kettő itt, ahova bepakolhatjuk a holminkat.

– Meztelenül alszom – vigyorgott Draco. – Nem baj?

– Visszavonom, mehetsz a kanapéra.

– Aztán majd magyarázhatod a kedves önjelölt boszorkányoknak, hogy a férjed miért alszik a kanapén – rázta meg a fejét.

– Spirituális megtisztulást, amit a drága férjem nélkül kell elvégeznem.

– Micsoda kifogás...

– Maradj vagy menj a kanapéra nekem mindegy.

– Itt fekszem majd melletted, Granger.

– Alig várom, hogy ennek vége legyen – forgatta meg a szemét. – Meg kell néznem Mumust, aztán megfürdöm, és alszom. Neked mi a terved?

– Körbejárom a házat. Elvégzek még néhány varázslatot. Kezd elmúlni az erősítőfőzet hatása, szóval én is aludni fogok – ásított egy hatalmasat.

– Menjek én is segíteni?

– Nem kell. Csinálok egy kis ködöt, és egyedül könnyebben el tudok tűnni – ásított egyet Draco. – Menj csak Mamuszhoz!

– Mumus.

– Bolhazsák.

– Azt mondtam, hogy...

– Az ilyen dögök nem bolhásak – morogta. – Tudom, tudom. Sanyarú sors stb... stb...

Mormogott még valamit, aztán kiment a hálószobából. Hermione megágyazott, varázsolt lepedőket, párnákat és takartót. Malfoy számára rózsaszín, macska mintásat mindenből. Behozta a csomagjait a házba, Mumust is megette, aki ezt követően visszament a macskahordozóba és tovább aludt. Olyan hosszú időszak lehetett, amíg ott kóborolhatott az út szélén. Megszakadt a szíve érte.

A boszorkány egy ideig nézte a picike kis állatot, aztán vett egy forró fürdőt. Kellemes volt, felfrissült tőle. Ellenőrizte a varázslatokat, kipakolt néhány dolgot. Megjegyezte, hogy Tonskot meg kell ölnie az esküvői képért, amin ő és Malfoy voltak.

– Atyám – morogta, de mégis kitette a nappaliban, majd néhány apróságot is, amit az egységcsomagukban talált. Mire mindennel készen lett a nap lenyugodott, a helyiség pedig kezdett hasonlítani valami olyasmihez, ahol laknak is. Malfoy még sehol sem volt, így inkább felment az emeletre. Fáradtan dőlt bele az ágyba egy könyvvel, amiben a kviblik életútjáról írtak. Egy ideig bejelölte a fontos bekezdéseket, de aztán lassan elnyomta az álom.

Malfoy órákkal később lépett be a helyiségbe. Hermione felriadt, de inkább csak résnyire nyitotta ki a szemét. A félhomályban láthatta Draco alakját. Kellemes, fűszeres, citromos illata volt, a haja még nedves, és csak egy boxeralsót viselt. Fáradtan nyújtózott egyet, izmos felsőteste megfeszült, aztán lefeküdt az ágyra.

Hermione érezte, ahogy a matrac kissé besüppedt alatta. Mielőtt még a férfi betakarta volna magát megérintette azt a határvonalat, amit a boszorkány húzott fel. A varázslat borostyánsárga fénybe vonta be mindkettejük arcát. A lány szeme csukva volt, összehúzta magát a takaró alatt. A varázsló elmosolyodott, aztán nem sokkal később már aludt is.