Cornwallból szeretettel

16. fejezet - Riasztás

A kis ház takarásában bukkantak fel újra. Mindketten kiábrándították magukat, és nem is vették észre, hogy egyszerre lélegeztek fel. Hermione ment elől, Draco fedezte. A feltérképező bűbájok semmit sem mutattak. Csak ők ketten voltak a környéken. Elkezdett esni az eső, ahogy végighaladtak az ösvényen, ami a parkolókhoz vezetett. A kezdeti szemerkélés gyorsan heves zárporba csapott át. A vízlepergető bűbájra már nem volt idő. Alig egy perc alatt mindketten teljesen eláztak.

A Fletcherék kocsija még mindig ott parkolt, de most már üresen. Elmúlt tizenegy óra. A viharos szél végigsöpört a tájon. Senki sem volt a sötét pakolóban, egyedül a recepcióról kiszűrődő fény adott némi támpontot. Könnyedén átjutottak az autók között, és kevésbé kellett kíváncsi szemektől tartaniuk. A boszorkány a tűzfal takarásába érve aktiválta a nyomkövető bűbájt. A kivetülésen megjelent két pötty, ami az épület belsejében volt.

Draco időközben ellenőrizte a jelzőbűbájait, mielőtt a kiábrándult társa mellé lépett.
– Ezek bejelentkeztek a szállodába – mondta végül Hermione, amikor a varázsló válla súrolta az övét. – Most mi a fene legyen?

– Kibaszott muglik – sziszegte Draco, majd megszüntette a kiábrándultságot mindkettejükön, így láthatta a lány izzó tekintetét. – Ha lehetne, akkor már most elhúznánk innen. A bűbájok sértetlenek odafent is, meg idelent is. Nem kaptam riasztást.

– Megnézem a foglalásokat, hogy a másik kettő is bejelentkezett-e. – Láthatóan nem volt boldog ettől az ötlettől, de kivont pálcával elszántan vetette volna bele magát a feladatba, amíg meg nem érezte Draco karját.

– Nem kell – rázta meg a fejét a varázsló, majd megsuhintotta a pálcáját. – Két sarokkal arrébb ott van Whitecombék autója is. A nyomkövető szerint a másik kettő jó madarunk a Fletcherék melletti szobában szállt meg.

– Szuper.

– Tudtam, hogy örülsz neki – mosolygott a varázsló.

– Ránk meg esik az eső – állapította meg a tényt Hermione, majd felfelé nézett, és hagyta, hogy az esőcseppek az arcát érjék.

– Hát nem romantikus? – nevetett fel Draco. – Most kellene csókolóznunk.

– Meg ne próbáld, mert megharaplak.

– Vadulsz?

– Vegyél vissza!

– Mióta vagy ilyen harapós?

– Mennyire lenyomozhatatlan a Gringottos platinakártyád? – kérdezte a boszorka témát váltva.

– Nagyon. A legtöbb esetben is csak annyit tudnának kideríteni, hogy VIP ügyfél vagyok. Miért kérdezed? Szeretnél valami különleges szolgáltatást? – tudakolta bujkáló mosollyal.

– Csak aggódom. Szeretném, ha sértetlen lenne az álcánk – mondta gondterhelten. – Nem bízom más diszkréciójában. Ráadásul ez a luxus szálloda nem éppen a mugli pénztárcánkhoz szabott.

– Mindent ellenőriztetek, oké? Nem lesz semmi baj.

– Rendben.

– Menjünk be! Senkinek sem használ, ha mind a ketten bőrig ázunk az esőben – javasolta. – Mit gondolsz?

– Jó.

– Hölgyem! – nyújtotta a karját Draco.

– Most nem csak úgy megragadsz?

Csak vigyorgott, miközben a kihívásra válaszolva megragadta Hermione derekát, aztán egy erőteljes mozdulattal magához húzta, és azonnal hoppanált vele. A lakosztályba érve a boszorka csak ellökte magát a varázslótól. Szúrós tekintet egy pillanatra találkozott a szürke szemekkel, majd tüntetően tovább ment. Nem szólt hozzá, hanem a bűbájok ellenőrzésébe kezdett. Draco egy félmosollyal figyelte, aztán kiment a folyosóra. Minden csendes volt, sértetlen és aktív.

– Minden tiszta – mondta Hermione, aztán levette a cipőjét, és megszabadult a kabátjától is, majd a pólója következett. Éppen a haját igazította az egyik vállára, amikor Malfoy újra megjelent a szobában.

– Granger?

– Hümm?

– Itt vagyok a szobában – jelezte Draco.

– Tudom.

– És nekiállsz vetkőzni?

– Nem mindent veszek le. Ez egy trikó, ami rajtam van. – Aztán megfogta az egyik rövidujjú, kék színű overálját. – Nyugi a nadrágomat ott bent veszem le. Nehogy megbotránkozz, amiért meglátod a hatalmas bugyimat.

– Nem zavar – mondta, miközben megcsóválta a fejét. Aztán ő is lazított a ruházatán. Most már pólóban és alsónadrágban ült az ágyon.

Nem sokkal később a boszorkány ismét megjelent. Finom illata volt, valószínűleg egy gyors mosakodást is beiktatott lefekvés előtt.

– Figyelnek még a mugli nyugdíjasok? – kérdezte mosolyogva.

– Őket várom, de már szerintem alszanak. Szóval nem veszem le az alsónadrágomat.

– Milyen kár – tette a vállára támogatóan a kezét Hermione. – Okoznál talán egy pár szívrohamot vagy röhögőgörcsöt.

– Hogyne. Ha most látnának, akkor nagyon sok irigy tekintetet kapnál – sóhajtott Draco.

– Én?

– Azt hinnék, hogy csak te kaphatsz meg engem – jegyezte meg színpadiasan. – Ettől remélem megtisztelve érzed magad.

Hermione felnevetett, aztán engesztelhetetlenül kitört belőle az ellenállhatatlan nevetés.

– Kérdezhetek valamit?

– Kérdezz.

– Hogyan a fenébe vetted fel ezt a ruhát? – kérdezte Draco oldalra fordított fejjel.

A boszorkány mosolygott, majd leült az ágyra, és felhúzta mind a két lábát az ágyra. A varázsló kérdőn nézett rá.

– Mi ebben a vicces? – tudakolta Draco. – Nincs rajta se cipzár, se gomb.

– Ez olyan női dolog.

– Aha – bólogatott a varázsló. – Ilyet boszorkányról még nem vettem le.

– Varázslat.

– Igazad van, egy eltűntető bűbájnak ez sem akadály.

Hermione lesajnálóan nézett rá.

– Mit gondolsz erről a barlangos kalandról? – váltott témát a boszorkányt. Draco elterült az ágyon mellette, aztán egy Invitóval elővarázsolta az összes mintát, amit a parton és a barlangban összegyűjtött.

– Jesszusom, a fél partot bezacskóztad?

– Neked mennyi van?

A boszorkány követte a példáját. Egy hasonlóan nagy kupac került elő, amit ő maga gyűjtött össze.

– Szóval te meg elhoztad a másik felét – nevetett Draco.

– Bár ez többet segítene.

– Mi lenne, ha bepötyögnél ezt-azt a telefonodba, hátha ad valamilyen ötletet, hogy mi is volt a célja ennek a fene tudja minek, ami a parton történt?

Hermione ízlelgette a kérdést.

– Ez nem is hülyeség.

– Tudom. Éppen ezért vetett fel.

– A felét ezeknek biztosan ki kell dobni – sóhajtott Hermione.

– Szerintem is.

– Holnap nálad ki tudjuk elemezni őket?

– Igen – bólintott, aztán ásított egyet. – A laborom már kész. Sőt, ha jobban meggondolom, akkor ez volt az első dolog, amit berendeztem.

– Van, ami nincs kész?

– Van – válaszolt némi gondterheltséggel a hangjában. – A fél épület felújítás alatt áll.

– Nem gond – ásított a boszorkány is, aztán hátradőlt ő is. A haja hozzáért véletlenül Draco karjához. De nem figyelt rá, mert a kulcsszavakat írta be a keresőbe, majd elnevette magát. – Nos, nem egészen erre gondoltam.

– Mi az eredmény?

– Egyesek szerint ez egy potencianövelő rituálé volt.

Draco önkéntelenül közelebb csúszott hozzá, hogy ő is lássa ezt az eredményt.

– Érdekes. Egy aszimmetrikus pentragramm, ábra, pézsma, rózsavíz és némi zsálya. Ha ettől nem áll fel, akkor semmitől.

– Elmentsem neked későbbre?

– Kérlek, hátha kedvem támad nagytételben zsályát ültetni. Csak a biztonság kedvéért.

– Mást is írnak. Energia növelés.

– Az se árt a szexnél.

– Hatalom kérése a mágia isteneitől – folytatta Hermione. – A konvent energiájának összeadásra. Azért vannak más dolgok is, és lehetőségek. Oh, és itt van még a gyereknemzés.

– Lehet ez nem is hülyeség – mondta elgondolkodva Draco.

– Gondolod?

– Egyik párnak sincsen gyereke – folytatta a varázsló, miközben egyik kezét a feje alá tette. – Ez megmagyarázza miért néznek rád úgy, mint a termékenység istennőjére.

– Zavar?

– Miért zavarna? Engem az zavar, hogyha el akarnának rabolni az álgyerekünkkel együtt. De a mérgezés is iszonyatosan közel áll ahhoz, hogy totálisan pipa legyek.

– Flintet is ezért rabolták el?

Draco egy pillanatra megmerevedett, aztán hosszú ideig elgondolkodott a feltételezésen.

– Durva lenne, ha ez kiderülne. De szerintem a varázsereje miatt kelhet nekik, ha már elrabolták. Ki tudja mi jár a fejükben. Durva lenne, ha a spermája miatt rabolták volna el – nevetett fel a varázsló.

– Nem kellene így röhögnöd – mosolyodott el Hermione is.

– Bocs. Igazad van.

– És az Élet vize?

– Gyógyír mindenre?

– Megoldás a termékenységi gondokra? – találgatott Hermione.

– És ha az a tó az, ami a föld alatt van?

– Nos, én azért nem megyek a föld alá túrázni, hogy egy üveg vizet hozzak fel néhány buggyant muglinak – fújt egyet Hermione.

Draco felnevetett.

– Most mi van?

– Ez olyan volt, mintha én mondtam volna.

– Sznob leszek én is mire vége lesz ennek az egész dolognak – húzta el a száját, aztán felült az ágyban. – De ezek a muglik tényleg buggyant muglik.

– Egyetértek. – Azzal Draco is felült az ágyban. – Istentelenül korán fogunk holnap indulni.

– Alig várom.

– Én is – mondta, aztán hátrasimította a haját. Hermione ekkor észrevette a kezét.

– Add a kezed! – kérte a boszorkány.

– Miért?

– Megnézem hogyan forrasztottad be a sebet – szólalt meg előzékenyen. – Nem venném a lelkemre, ha valami fertőzést szednél össze.

– Jó munkát szoktam végezni – mondta a férfi színtelen hangon, de azért csak megtette, amit kért tőle.

– És ha mégis elüszkösödne a kezed? – kérdezte Hermione, majd végigsimította a vágás helyét. – Kellene rá egy kis boszorkányfű eszencia.

– Majd reggel...

A szorítás erősebb lett a kezén. Hermione odaröptette a kis fiolát a táskájából, és egy cseppnyit a férfi tenyerébe, majd belemasszírozta a bőrbe.

– Így már rendben lesz.

– Köszönöm, Granger.

– Nincs mit, Malfoy.

– Törődsz velem?

– Mégis csak te vagy az álférjem – mondta egy félmosollyal az arcán a lány. Egy pillanatra találkozott a tekintetük egymással. Draco csak elmosolyodott, aztán a pillanat elszállt. Mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak fel. – Az aurortársam vagy.

– Fáradt vagyok.

– Én is.

– Akkor menjünk aludni.

– Rendben – ásított egy hatalmasat. – Melyik oldalát kéred az ágynak?

– Teljesen mindegy. Válassz te!

Hermione bólintott, aztán elhelyezkedett az ablakfelőli részen. Aztán jónéhányan párnát kezdett el rendezgetni maga körül.

– Mit csinálsz?

– Szívás álterhesnek lenni – fújt egyet a boszorkány. – Talán így rendben lesz.

– Úgy sajnálom, hogy úgy teherbe ejtettelek, hogy nem is értem hozzád.

A lány csak felhorkantott, aztán befészkelte magát az ágyba. Elégedetten sóhajtott fel, miközben magára húzta a takarót.

– Leoltanád a villanyt?

– Aha. Jó éjt, szívecske muffin! – mondta kellemes hangsúllyal.

– Jó éjt, cukor... áh rossz vagyok ebben – adta fel a boszorka.

Draco csak halkan nevetett egyet, aztán ő is elhelyezkedett az ágyban, és egy pálcaintéssel leoltotta a villanyt. Némi mocorgás után mindkettőjüket elnyomta az álom.

***

Hermione mélyen aludt, de nyugtalanul, már amire teljesen ellazulhatott volna, akkor történt valami. Éles visítás hangzott fel. Hangos volt, és az éjjeliszekrénye felől jött. Riadtan ült fel az ágyban, és egyből rápillantott a telefonjára. Draco már rég talpon volt. Egymásra néztek, miközben a kezébe vette a készüléket.

– Ez... a riasztó – motyogta Granger, majd idegesen fordította meg a telefont. Még félig az álom és az ébrenlét között járt, valamint a rátörő borzalmas aggodalom miatt remegő kézzel próbálta a képernyőzárat feloldani. – Francba!

– Nyugodj meg! – szólalt meg Draco, aztán megfogta a boszorkány kezét. Egymásra néztek. – Csak old fel, aztán én majd megnézem. Rendben?

– Nem, nem... nincs baj. Csak aludtam, és... francba. – Hermione harmadszori próbálkozás után járt sikerrel. A szíve úgy dübörgött, hogy a fülében hallotta.

Draco közben szorosan mellé bújt, hogy mindketten jól lássák, amikor az alkalmazás megnyílik. A válluk összeért, ettől Hermione kissé megnyugodott. A négy kamerakép egymás mellett látszódott. Először nem történt semmi, majd négy sötétalak jelent meg a trurói ideiglenes otthonuk nappalijában. A boszorkány idegesen szorította a telefont. A varázsló hasonló feszültséggel figyelte a jelenetet, majd átnyúlt, és most már együtt tartották a készüléket. Meleg tenyere alatt érezte a boszorkány hideg kezét.

– Nem látszik jól. De ez Evans és Caroline – kezdett bele Hermione. – A másik kettő pedig Williams és a neje, legalábbis azt hiszem.

– Nem is így tűnik. Bevált a terv.

– Nem tudom, hogy ezzel mit tudunk bizonyítani – folytatta még mindig idegesen. – De kiráz ettől a hideg. Mindent felforgatnak.

Draco enyhén megszorította Hermione kezét.

– Többet oda nem teszik be a lábukat – sziszegte Draco ingerülten. – Ez volt az utolsó eset, hogy ilyen egyáltalán történt.

– Át kell vizsgálnunk majd mindent a lakásban, ha visszaértünk – jelentette ki Hermione.

– Miért?

– Látod? Valamiket éppen eldugdosnak a nappaliban – mondta a boszorkány. – Nem tudom, hogy ez micsoda. De lehet, hogy kémkedni akarnak utánunk.

– Nagyítsd ki a képet! A negyedik kamerát. Felmentek az emeletre.

– Ez...

Az alakok úgy járták körbe a kicsiny szobát, mintha az övék lenne. Feltérképeztek mindent. Lefotózták a könyveket, amiket Hermione elrendezett. A pentagrammát. Draco és Hermione úgy tapadt a képernyőre, hogy alig vettek levegőt. A feszültség a szobában egyre nagyobb lett.

– Na, megtalálták Trelawney szexbarlangját.

– Jaj, ne már! – méltatlankodott Hermione, miközben figyelték az alakokat. – Az nem szexbarlang.

– Mondod te. Annyi szalaggal bárkit ki lehetne kötözni, és belefojtani azokba a párnákba.

– Te már csak tudod.

– Már csak a piros lámpák hiányoznak. Egy kötözőátok – folytatta tovább Draco.

– Aha, aztán erőszakkal tenyérjóslást csinálni az áldozatnak, miközben pentagrammát rajzolnának köré. Micsoda mámor lehet.

– Fúú, lehet, hogy ez lesz új fétisem – mondta egy félmosollyal. – Mi a francról beszélhetnek? Nagyon izgatottnak tűnnek.

– Otthon lesz rajta hang is – ígérte Hermione. – Jó Merlin, ezt nem hiszem el.

– Nagyon reszketsz.

– Mindjárt elmennek. Nagyon el akarták vinni a könyveket, amiket kitettem.

– Jól vagy? – kérdezte Draco aggodalommal a hangjában.

– Csak ezt így látni... teljesen hátborzongató. Ez nem profi viselkedés. Sajnálom! – folytatta a boszorkány. – Mindjárt... mindjárt jól leszek.

– Nyugodj meg! Rendben?

– Ühüm. Igyekszem – szólalt meg Hermione, miközben érezte a férfi kezét az ő kezén. – Rohadékok.

– Nyugi!

– Nem látom, hogy téged annyira megviselne a dolog – szólalt meg feszülten. – Olyan vagy, mintha megfagytál volna.

– Csak az tart vissza a hoppanálástól, hogy nem akarlak itt hagyni egyedül – mondta jeges nyugalommal.

– Elmentek – sóhajtott fel megkönnyebbülten. – Hoppanáljunk?

Draco megfeszült álkapoccsal nézett a szürke, homályos fényben látszódó álotthonuk sziluettjeire. Hermione lezárta a képernyőt, de még egy ideig ott ültek egymáshoz közel az ágyon. A férfi levette a kezét a boszorkányéról, aztán a sarkára ült.

– Nem. Maradunk a tervnél – szólalt meg furcsán rekedt hangon. – Ha igazad van, és azok a dolgok lehallgató dolgok, akkor ezzel csak elrontanánk mindent. Túlságosan is felkészületlenül érne minket, aztán le is buktathatnánk magunkat.

Miközben beszélt a takaróra melegítőbűbájt varázsolt, és a boszorkányra terítette. Hermione szótlanul tűrte ezt a gyengéd, kedves gesztust.

– Így jobb?

– Igen, köszönöm – mormolta a lány, és mélyen felsóhajtott. – És igazad van. Hiba lenne csak úgy odamenni, hogy nem készültünk fel rá. Holnap reggel fel kell hívnom Caroline-t, hogy tovább maradunk távol.

– Mi lesz a fedősztori?

– Nem tudom. Mondjuk meglátogatjuk az egyik rokonodat vagy egy barátot. Lehet a barát a jobb, mert azokat nehezebb lenyomozni. – Hermione letette a telefonját az éjjeliszekrényre, majd hátrasimította a haját.

Draco legszívesebben tett volna valamit, hogy a boszorkánynak ez könnyebben menjen, de valami azt súgta, hogy maradjon távol tőle. A zaklatottsága teljesen megváltoztatta a róla alkotott képet. Egyszerre volt nagyon erős és törékeny. Mintha most nem tudta volna teljesen elzárni az érzéseit, ahogy a parancsnokságon mindig megtette.

– Aludj vissza! – szólalt meg végül Draco. – Egyelőre semmi mást nem tehetünk ebben az ügyben.

– Megpróbálok – fújt egyet, aztán hátradőlt az ágyon.

– Három nap biztonságban nálam. Gondolj erre. Saját szobád is lesz – ígérte a varázsló. – Lesz egy kis finomság is.

– Lassan annyira megszokom, hogy itt alszol mellettem... nem is tudom hogyan fogok nélküled aludni.

– Tényleg?

– Nem. Szörnyen sokat mocorogsz. Horkolsz.

– Nem horkolok.

– Én hallom.

– Ne hallgatózz!

– Malfoy...

– De tudok jobbat is – mondta Draco, majd visszabújt az ágyba. – Könyvtár, a régi könyvek illata.

– Nem a könyvtár a gyengém – mormolta a boszorkány.

– Nem a könyvtár a gyengéd?

– Nem igazán – rázta meg a fejét Hermione.

– Akkor nem fog zavarni, ha kirámolom, és felgyújtom az udvaron az egészet – számolt be gyalázatos terveiről, ami természetesen nem volt igaz.

– Ne már...

– Dede.

– Magam viszlek be a parancsnokságra – ígérte Hermione. – Merlinre esküszöm, hogy ezt fogom tenni, ha könyveket égetsz.

– Szóval mégse a gyengéd?

– Nem. Nem ezzel lehet levenni a lábamról. Nagyon jó próbálkozás, de nem ez az.

– Még jó, hogy nem akarlak levenni a lábadról. Bár, ha ezt megtenném, akkor én magam fognám el neked azt a bűnözőt a Zsebpiszok közben, akit keresel – könyökölt fel Draco.

– Komolyan?

– Piros szalaggal átkötve.

– Fú, most volt egy spontán orgazmusom.

– Komolyan? – szaladt fel a Draco szemöldöke.

– Nem, de értékelném.

– Ühüm.

– Tényleg.

– Lássuk akkor a tervet. Elmegyünk hozzám. Alszunk egy jót. Kutatunk, mert rohadtul kíváncsi vagyok, hogy mit találunk, ami segíthet ebben az ügyben. Jaj, és Merlin szerelmére, még azt a kis félszerzetet is átvitettem oda.

– Kedves tőled.

– Ugyan már – vonta meg a vállát Draco. – Nem akartam, hogy a szomszéd agyhalottak kiengedjék, és aztán az „Egy félmurmánc szomorú élete" című könyve a kis rohadéknak kapjon egy második részt.

– Jajj, Malfoy!

– Mint álférjed ezt igazán megtehetem.

– Mikor beszélsz, és hogyan ezekkel a manókkal? – kérdezte Hermione.

– Ez maradjon az én titkom. Jobban vagy?

– Persze – sóhajtott fel a lány. – Csak felzaklatott ez az egész. Egy dolog a Zsebpiszok közben vagy egy egynapos bevetésre menni. Ugyanakkor ezek a bűnözők nem mennek az otthonunk közelébe. Kezdem érteni, hogy miért vagy ennyire paranoiás és kényes a védelemre.

– Mondtam, oda többet senki sem fog bemenni – ígérte Draco. Volt valami ádáz a szavaiban, és valami veszélyes. – Nemcsak passzióból akarok elmenni a házamhoz, hanem hozunk magunkkal egy kis plusz védelmet is.

– Micsodát?

– Aludjunk még pár órát. Rendben?

– Jól van.

Hermione elfordult, aztán egészen a nyakáig húzta a takarót. Hallgatta a saját szívverését, ami még mindig hevesen vert. Sokáig az ébrenlét és az álom között sodródott. Teltek a percek, órák, de valahogy nem volt tudatában annak, hogy alszik-e vagy ébren van. Nyugtalan volt, álomképek gyötörték, vagy inkább túl éberen aludt? Hallotta az eső hangját, Draco egyenletes szuszogását, a kavargó gondolatai gyötörték.

Kinyitotta a szemét, aztán kinézett az esőáztatta teraszra. A felvillanó lámpafényben egy magas hórihorgas alakot pillantott meg odakint. Egyenesen ránézett, mint egy szellemalak vagy valami mást. Hirtelen bele se gondolt, hogy az emeleten vannak. Azonnal bekapcsoltak az auror ösztönei, felkapta a pálcát és még félálomban kirohant az erkélyre. Addigra az alak eltűnt. A hideg és a vízpermet csapta meg az arcát, ami azonnal magához terítetté. Zihálva mondott ki néhány varázsigét. A védelmük élt, senki sem közelítette meg az erkélyt.

– Harmadik emelet – mormolta magában. Vihar volt, és még varázslattal sem lehetett olyan egyszerűen feljutni oda. Hermione megfogta a korlátot, és megpróbált mélyeket lélegezni. Ahogy előre hajolt, érezte, hogy a hideg vízcseppek a tarkóját érintik, aztán lefolynak a mellkasára.

– Mit csinálsz itt? – szólalt meg Draco álmatag hangja. Elcsigázottnak tűnt.

– Vaklárma – mondta Hermione, aztán mélyen felnyögött. – Azt hittem, hogy láttam valakit az erkélyen.

– És nem?

– Akkor már nem itt lennék – válaszolt a boszorkány, aztán felegyenesedett. A haja szerteszét állt, és laza hullámokban omlott a hátára. Kezdett túlságosan is elázni, de ez most nem igazán érdekelte.

– Kell az emléked – jelentette ki a varázsló, aztán ő is kilépett az erkélyre.

– Most?

– Most?

– Jó, akkor csináld.

Draco közelebb lépett hozzá. Megérintette a boszorkány arcát, aztán mélyen a szemébe nézett. A pálcáját a lány halántékához nyomta, amilyen gyengéden csak lehet. A szürke tekintet olyan volt, mintha hipnotizálta volna. Viharos, ezüstös tekintet, ami egyszerűen félelmetes és megnyugtató is volt egyszerre. Hermione akaratlanul is arra gondolt mennyire határozott, mennyire ellentmondást nem tűrő, aztán megérezte a kellemes bizsergést az elméjében, ami aztán végigfutott az egész gerincén. Vacogott a hidegben. Libabőrös lett. Majd a kapcsolat megszakadt, de még mindig borzongtak az esőtől.

– Mit mondasz?

– Azt, hogy láttál valamit, de nem tudom... olyan szellemszerű volt.

– Szellem? Itt?

– Szellemszerű. De nincs mit csodálkozni – vonta meg a vállát. – Szellemek bárhol előfordulnak.

– Ez kezd egyre bizarrabb lenni – dörzsölte meg a karját a boszorkány.

– Nemsokára elhúzunk innen. Rendben?

– Igen.

Azzal Draco visszament a közös szobájukba. Hermione még egy ideig ott állt kint az esőfüggönyt figyelve, miközben vacogott a foga a hidegtől, de nem tudott elszakadni a gondolattól. A pulzusa az egekben járt, a nyugtalanságát pedig csak fokozta, hogy újra akarta látni a hórihorgas alakot. Szinte szuggerálta. De nem történt semmi.

– Granger! – szólalt meg Draco hangja, amitől teljesen kijózanodott.

– Igen?

– Gyere már be, és csukd be az ajtót! – mordult rá mérgesen.

– Megyek. – Azzal tett pár lépést. Most már jegesnek érezte a meztelen talpa alatt az erkély járólapját. Átázott az overálja, amiben aludt. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, az eső hangja újra elcsendesedett.

– Most komolyan kimentél csak így az esőbe? – kérdezte Draco, miközben egy párnát gyűrt a feje alá, hogy jobban lássa a társát.

– El akartam kapni. Bárki is az.

Draco egy bűbájt küldött a zárt teraszajtóra. Még az ablakok is beleremegtek a varázslatba. Hermionét kirázta a hideg, miközben figyelte, hogy az apró háromszögek aranylóan felvillannak.

– Hatásos – ismerte el.

– Nem jön be senki. Se élő, se holt. Aludj nyugodtan!

– Marha nyugodt vagyok – válaszolt ingerülten, aztán járkálni kezdett a helyiségben. Idegesen vakargatta a karját. – Betörtek a házunkba, voltunk egy iszonyatosan bizarr helyen, követtek minket, egy tonna képet csináltak rólunk, és... most ez. Legyek nyugodt? Hogyan?

– Számolj hippogriffeket! – javasolta Draco.

– Annyit számoltam őket, hogy már beszélgethetnék a hippogrifftenyésztővel – horkantott fel a boszorkány, aztán leült az ágyszélére.

Draco halkan felnevetett.

– Fél korty álomital.

– És ha gáz van?

– Vigyázok rád! – mondta gyengéden hangon. A boszorkány végül hátradőlt az ágyban. Még mindig vizes volt, de ez nem érdekelte túlságosan. Draco mélyen belélegezte az esőillatot, ami keveredett a lányéval. Hirtelen találkozott a tekintetük.

– Vigyázol rám?

– Igen. Nem fogom még egy társamat elveszteni bevetés közben – jelentette ki a lehető legnagyobb határozottsággal. Hermione összepréselte az ajkait. Szóval Malfoy kimondta. Egy pillanatra mélyen ülő fájdalom látszott a tekintetében, de aztán egy pislogás után eltűnt ez.

– Én is tudok vigyázni magamra – mondta végül, miközben megköszörülte a torkát.

– Innen hallom, hogy vacog a fogad – szólalt meg a férfi, aztán melegítőbűbájt küldött a boszorkány felé. – Egyedül rohangálsz ki a hidegbe, az esőbe. Így vigyázol magadra?

– Nem kell gondoskodnod rólam – rázta meg a fejét a lány. – Megoldom.

– Nem tudok a fogcsikorgatástól aludni – szólalt meg álmosan, miközben még egy ásítást elnyomott. – Próbálj meg aludni!

– Hogyan lehetsz ilyen nyugodt? Szedsz valamit?

– A masszázs teszi – ásított a mardekáros. – Csodákra képes.

– Áh, értem. Francba, hogy kihagytam. – Megpróbált kényelmesen elhelyezkedni az ágyban. Túlságosan is soknak tűnt ez az egész.

– Én se vagyok nyugodt – mondta végül. – De én már megszoktam ezeket a bevetéseket.

– Tehetetlennek érzem magam – szólalt meg a boszorkány. – És ettől most nem tudnék elaludni.

– Egy kábítóátkot is fel tudok ajánlani. Lenne még más is, de attól valószínűleg leharapnád a fejem.

– Mégis micsoda?

– Áh, csak elkalandoztam. Granger, vegyél be egy kis álomitalt.

– Nem, nem. Megpróbálok aludni – fújt egyet a lány, aztán magára húzta a takarót. Most jött rá mennyire fázik.

– Nem bízol bennem.

– Túl tompa lennék tőle. Bízom benned, de magamban így nem bízom – szólalt meg végül, miközben Draco felé fordult.

A férfi ásított egy hatalmasat.

– Holnap a házadból fel tudjuk hop-porral hívni a parancsnokságot? – kérdezte Hermione. – Nem tudom mit kellene tennünk. Ez az egész kezd egyre zavarosabb lenni.

– Nincs most rákötve a hálózatra.

– Akkor egyelőre maradunk a terveknél – sóhajtott fel még mindig idegesen.

– Megvárjuk Zabinit, aztán kiderül, hogy ők mire jutottak – mondta Draco. – Én is annyira kíváncsi vagyok erre, mint te.

– Rendben.

– Nem gondoltam, hogy ennyire vakon tartanak minket a nyomozás más részeivel kapcsolatban.

– Nem értem.

– Nyugodtabb lennék, ha lenne valamiféle riasztható erősítés a környéken. Főleg a betörés után. Nem szeretem a kíváncsiskodó muglikat, se a varázsképességűeket, akik utánunk szaglásznak – mormolta félhangosan. – Akik ilyesmire képesek azt hiszem, hogy egyéb eszközöktől sem riadnak vissza. Mit gondolsz, Granger?

– Hümmm?

– Mit gondolsz?

– Ühümmm – motyogta, aztán egyenletes szuszogásba kezdett. Draco megcsóválta a fejét.

– Remek. Engem felébreszt, hogy nem tud aludni. Erre mire én felébredek, elalszik. – Azzal feljebb húzta a takarót, hogy a boszorkány kényelmesen pihenhessen, aztán ő is elaludt.