Cornwallból szeretettel

9. fejezet - Vihar

A felséges vacsora után, ami csak úgy a semmiből jelent meg a konyhában, Draco és Hermione kimentek a hátsókertbe. A boszorkány nem jegyezte meg Dracónak, hogy még eddig nem mutatta be a titokzatos házimanónak vagy házimanóknak, aki valószínűleg láthatatlanul tevékenykedett a házban, de szándékában állt ezt meglenni. Láthatóan a varázsló ez egyáltalán nem érdekelte, bármit is mondott volna az süket fülekre talált volna. Dracót amúgy is más dolgok kötötték le. Szinte érezni lehetett méterekről a benne felgyülemlő mágiát, már az előtt, hogy belekezdett a varázslatba. Valószínűleg egész délután gyűjtötte az erőt ehhez. A boszorka még soha nem látta ennyire koncentrálni, furcsán nyugtalanító volt, de hamarosan őt magát is elragadta ez az impulzív állapot.

Megvárták, amíg besötétedik, aztán belekezdtek a varázslatba. Az előkészületeket csendben tették meg. Észre sem vették mennyire kiegészítik egymást, mennyire együtt tudnak működni. Hol Hermione asszisztált Dracónak, hol a varázsló a boszorkánynak. Egy alkalommal, amikor az ujjaik összeértek, mindkettejükön statikus elektromosság futott végig. Draco elmosolyodott, majd pimaszul, mintha rákacsintott volna. Hermione kissé elpirult, de gyorsan elhessegette magától ezt a különös érzést, és a varázsló tekintetének emlékét. Mégis csak egy időjárás bűbájjal készültek lesújtani.

Időközben elmúlt tíz óra. Caroline a szomszéd otthon volt, és ami a legfontosabb a férje is. A környék elcsendesedett, a madarak elhallgattak, a szél is megállt. Minden beleburkolózott a csendbe, ami baljóslatúbb nem is lehetett volna. A sövények takarásában remekül fel tudtak készülni az időjárásbűbájokra, bár jó pár mugli riasztót is elvégeztek. Minden remekül ment, jobban is, mint várták.

Malfoy iszonyatosan eltökélt volt, mindent elmagyarázott, méghozzá rettenetesen részletesen, nyugodtan. Hermione még soha nem hallotta ennyit összefüggően beszélni. Még a gyakorlati órákon sem a tanoncaival, de a boszorkány már ebben sem volt egészen biztos. Minden szavára figyelt. Malfoy alapos volt, pontos és olyan tökéletes pálcamozdulat mutatott be, amitől Hermione megborzongott. Akár egy előadás a Mágus Akadémián. A szeme még szürkébb lett, olyan volt akár a felettük gyülekező felhők. A vonásai sokkal élesebbnek tűntek, markánsabbnak.

Hermione mindig is úgy gondolta, hogy ismeri az előtte álló férfit. Tudja milyen, hogyan viselkedik, miért utálja még ennyi idő után is. Megvolt a véleménye róla, amit mindig arra késztette, hogy pár lépés távolságot tartson tőle, ha pedig a közlébe került hevesen küzdött vele. De ezt a mágust nem ismerte. Sokkal több volt benne, mint amit a felszínen látott. Együtt dolgozni vele bőven okozott meglepetéseket. Ettől egyszerre volt nyugtalan és nyugodt.

– Készen állsz? – kérdezte a férfi mély, búgó hangon.

– Igen – bólintott Hermione. Nem volt még biztos ebben az egészben, de most nem volt visszaút.

– Egyszerre kell kiejtenünk a szavakat. Gyakoroljuk még? – tette fel a kérdést Draco. – Van még idő rá.

– Nem kell. Menni fog – válaszolta a boszorkány.

– Szólsz, ha nem megy?

– Igen. – Most nem akart belemenni semmilyen vitába. Inkább átadta a vezetést a varázslónak.

Fél óra múlva sűrű, sötét fellegek kavarogtak az égbolton. A varázsló és a boszorkány átszellemülten kántált, a pálcájukat az égre szegezve. Észre sem vették, de a szívük egyszerre dobbant, egyszerre vettek lélegzetet, egyszerre mozdították a karjukat, aztán közelebb léptek egymáshoz. A pálcájuk végét egymáshoz irányították. A mágiájuk egy pillanatra összekapcsolódott, ahogy ők maguk is. Ezért volt ez veszélyes. Egyetlen egy hiba és mindketten nagy bajba kerülhettek volna. Borzongató és veszélyes. Annyira egymásra hangolódtak, mintha mindig is ezt gyakorolták volna. Egyikük sem vallotta volna be, hogy ha megerőltetik magukat, akkor együtt tudtak működni, félretéve minden zavaró tényezőt. Félelmetes és ijesztő. A varázslat hulláma végigsöpört a hátsókerten.

Hirtelen fényes villanás cikázott át az égen, majd mennydörgés rázta meg az eget. Hermione felnézett. Először egy csepp esett az arcára, aztán még egy, amik aztán hosszú, vizes csíkban folytak le a nyakán. Pillanatokon belül heves eső száguldott végig a környéken. A második villám lecsapott, kíméletlenül, és egyszerre dörgött az éggel. A boszorkány egyenesen a varázslóra nézett. Draco szeme fehéren izzott, mint a villám. Meg akart szólalni, de a torkára forrtak a szavak. Lehet csak képzelte ezt?

– Menj odébb, Granger!

A hangja olyan távolinak tűnt, de teljesítette a kérését, ahogy elsétált mellette... Hermione még soha nem érzett ilyen iszonyatosan erős mágiát. Vibrált, szinte perzselt, a férfi minden pórusából ez áradt. Ősi, végtelen és elemi. Valamiért Hermione meg akarta őt érinteni. Hülyeségnek tűnt. Ő maga sem tudta, hogy ezt miért érezte. Talán mert a saját mágiája vonzotta a férfiét? A kérdése megválaszolatlan maradt. Annyira közel állt egy végzetes, elsöprő áramütéshez, hogy utolsó józan gondolataként még egy lépést hátrált.

Draco csak állt ott nyugodtan az esőben, ami egyáltalán nem zavarta. Úgy nézett boszorkányra, mintha ő is ugyanígy érzett volna. Őszinte tekintet, kendőzetlen érzések. Vett egy mély levegőt, hogy elrejtse ezeket. Olyan gyönyörű volt, ahogy a hullámos haja az arcát keretezte, ahogy belekapott a szél, ahogy az eső kezdte teljesen átáztatni. A tágra nyílt őzike szemek, amikkel annyira szúrósan tudott olykor-olykor nézni. Érezte, hogy a mágia egyre nő és nő benne, mint egy érzés, amit ki kell adnia magából. A varázsló elfordult tőle, aztán felemelte a pálcáskezét, és a villám egyenesen a szomszéd házba csapott bele. Draco mélyen felsóhajtva engedte ki magából azt az energiahullámot, amit összegyűjtött. A hangját elnyomta az újabb mennydörgés. Az utcában és minden házban kialudtak a fények. Egy pillanatra csak a zuhogó esőt lehetett hallani.

– Jobb, ha várunk – szólalt meg ismételten Draco. A hangja még mindig távolinak tűnt. – Még mindig lecsaphat egy-egy villám.

– Lebénítottad az egész várost – jegyezte meg Hermione, aztán megdörzsölte a kezét.

– Még egy villám, csak a biztonság kedvéért.

– Ne már, Malfoy! Totálisan felesleges. Ki fogsz teljesen merülni. Ráadásul ezt kettőnknek kellett volna elengedni.

– A tartalék energia sem maradhat, már ha van ilyen – mondta Draco eltökélten. – Szeretek biztosra menni.

– Félelmetes vagy – fonta Hermione maga köré a karjait, miközben az eresz alá húzódott. A villám még egyszer lecsapott ugyanoda. A hangos, mély reccsenés zárta meg a környéket. Érezte, ahogy a tarkóján a hajszálak meredeznek, és összerezzent. A vihar ott tombolt körülöttük.

– Menj be, Hermione! – hangzott az ellentmondást nem tűrő hangja. Ahogy a keresztnevét mondta... megborzongott tőle.

– Veled megyek.

– Még jöhet villám, nem akarom, hogy megsérülj. Ez most fontos.

– Rendben. Húsz percet kapsz, ha nem jössz vissza addig, akkor utánad megyek.

A boszorkány még egy pillanatig nézte őt. Még látta Dracót eltűnni a kiábrándító bűbáj alatt. Villámlott, és lecsapott, ahogy a férfi mondta, de most valahova máshova, de ez sem volt kevésbé hátborzongató, mint az előző. Az eső rendületlenül zuhogott, az orkán tépázott és tombolt. Hermione belépett a sötét nappaliba. Meggyújtott egy gyertyát, ami borostyánsárga fénybe vonta a helyet. Megremegett, amikor egy újabb villám csapott le, és mennydörgés hangzott fel. A lány leült a kanapéra, és várt. Vékonyka hangot hallott, aztán a kis szőrpamacs hozzádörgölte magát a lábához. Hermione lenyúlt, megfogta, és az ölébe emelte a kiscicát.

– Nincs semmi baj – szólalt meg, majd gépiesen simogatni kezdte a kicsit. – Ez csak egy vihar.

Ezt inkább saját magának mondta, mint Mumusnak. Az eső végigsöpört a városon, ütemesen kopogott az ablakon, és megtépázta a környező fákat. A villám azonban nem csapott lett többször. Elmehetett volna Draco után, de azzal veszélyeztette volna az akciót. Húsz percet adott neki. Megpróbálta lefoglalni a gondolatait. Letette Mumust a kanapéra, aztán elővett két fiola erősítőfőzetet, beleöntötte egy vizespohárba és felhigította. Visszament a nappaliba, még mindig csak ketten voltak a cicával. Próbált nem gondolni egy hasonlóan viharos estére, amikor... Nem... Ma nem gondolhatott erre.

***

A kábítóátok azonnal eltalálta Carolinet és a férjét, Draco gyorsan módosította az emlékeiket. A két meglepett mugli totálisan kétségbeesetten mászkáltak fel-alá, mielőtt kidőltek volna. A házban keletkezett némi kár, de leginkább az elektromos készülékekben. Szerencse, hogy nem okozott tüzet a két villámmal, mert az fokozta volna a káoszt. Egy is bőven elég lett volna, gondolta utólag. Az átka persze megszabadította átmenetileg a két muglit a kellemetlen ébrenléttől. Mindketten elterülve feküdtek a padlón. A varázslónak gyorsan kellett cselekednie. Ebben az állapotban nem tudott legilimenciát alkalmazni rajtuk, de volt ideje körülnézni.

Kínos, pedáns rend uralkodott mindenhol. Fertőtlenítőszag terjengett, mintha valaki kényszeresen ki akarta volna az egész házat valamiért takarítani. Draco ezzel most nem foglalkozott. Elindult, hogy felfedezze a helyet. Néhány wicca jelképet talált, egy boszorkányoltár, de semmi túlságosan is nyugtalanítót. Erős, mágikus lenyomatokat keresett, viszont a bűbáj nem mutatott ki semmi erősen mágikusat. Flint nem itt tartották fogva. Erről gyorsan meggyőződött. Túl könnyű lett volna...

Aztán keresni kezdte a varázskönyveket. Viszonylag hamar rájuk talált. A konyhában voltak, nyitva, és éppen a sisakvirágnál. Csinált egy duplikáló varázslatot, és zagyváló, olvasásnehezítő, tintafolyós átkot alkalmazott a másolaton. Aztán egy kis ügyes bűbájjal rávette a könyvet, hogy aki hozzáér rögtön hatástalannak találja és értéktelennek. Megfogta az eredetit és beledobta a többi közé, amik egy bőrtáskában voltak, aztán kisétált a házból. Senki sem látta meg, viszont a zápor pont akkor kapta el. Újra. Nem is beszélve arról, hogy egy kis jégeső is vegyült az esőcseppek közé.

– Oh, hogy Merlin cseszné meg! – szűrte a fogai között.

Mintha órák teltek volna el, mire Draco megjelent az alkalmi otthonukban. Csuromvizes volt, és mérges. Hermione az előszobából hallotta az apró szitkokat. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. A férfi mogorván rúgta le magáról a cipőit, és egyik kezével hátrasimította a tejfölszőke haját, a másikkal egy igencsak viharvert bőrtáskát cipelt be a nappaliba. Most úgy nézett ki, mint iskolás korukban, de valahogy a markáns vonásai nem passzoltak, és igazán semmi kisfiús nem volt benne. Főleg nem a mellkasára rátapadó fehér pólóval.

A vihar még mindig tombolt kint, ahogy a varázsló szemében is, ami inkább düh volt. Draco ledobta a varázskönyveket a dohányzóasztalra. Hermione elképedve megrettent, és meredten nézte a mennyiséget, ami egyből kiömlött belőle.

– Azt a rohadt – szólalt meg a nő először. El kellett ugrania, nehogy a lábára essen az egyik vaskos kötet.

– Szép kis halom, igaz? – jelentette ki a varázsló.

– Roxfortos könyvek? – kérdezett vissza meglepetten. – Ez iszonyatosan furcsa.

– Hümm, mindegyik iskolai könyv.

– Levették róla a mugliriasztót – mondta a boszorkány, miközben megérintette az egyiket. – Nem érzem rajta a bűbájt.

– Te érzed?

– Igen. Ahogy megérinted, akkor érzel némi bizsegést az ujjaid alatt – simította végig újra a könyvet. – Semmi extra. Már egy ideje megfigyeltem.

– Sosem figyeltem.

– Pedig így van.

– Lehet, hogy ez inkább egyfajta könyv orgazmus nálad – nézett rá elnézően, majd kedvesen elmosolyodott, először a varázslat óta. – Kis könyvmániás.

Hermione figyelmenkívül hagyta, amit a varázsló mondott neki, majd a kezébe vette a könyvet, aztán kinyitotta. Az obszcén rajzok mellett ott volt a név is: Marcus Flint - a faszfej.

– Ezek Flint könyvei, ha hihetünk a leírásnak.

– Hadd nézzem! Marcus Flint - a faszfej – olvasta fel Draco hangosan, aztán megvakarta az állát. – Milyen stílusos.

– El sem tudom képzelni a tiédben mik lehetettek. Utálom Potter... Weasley egy patkány...

– Az enyémekben nem voltak ilyesmik – húzta ki magát a varázsló önkéntelenül is. – Anyám mindet elvarázsolta.

– Rengeteg obszcén bejegyzés van ezekben. Nagyon bírhatták a haverjai.

– Bírtad volna Flintet – mondta a varázsló. – Az iskolában más volt, de utána... Jó fej mindenkivel. Leszámolt ezzel az aranyvérőrülettel. Nagyon jóban lettünk. Aurora és gyerekek teljesen megváltoztatták.

– Sajnálom, Malfoy – szólalt meg Hermione, aztán egyenesen ránézett a férfira. – Mindent meg fogunk tenni, hogy előre lépjünk ebben az ügyben. Most már egyértelmű bizonyíték van rá, hogy a konventnek volt hozzá valami köze. Ezt jelentenünk kell.

– Még ne – kérte Draco.

– De miért?

– Bízol bennem?

– Igen – mondta Hermione határozottan, meglepte, hogy nem is habozott, amikor ezt kimonda. – Ha azt mondod, várjunk még vele, akkor várunk. De nem mehetünk el mellette, hogy ellopták a holmiját. Mindegyik házat át kell néznünk.

– De nem ma – sóhajtott fel a varázsló. – Sokkal nagyobb vihart csináltam, mint amilyenre gondoltam. Volt egy pici jégeső is.

– És ezt nem csinálhatod még egyszer – rázta meg a fejét a lány. – Biztosan kimerült lehetsz.

– Jól vagyok – válaszolt, miközben meggyújtott néhány gyertyát. Draco valóban kimerültnek tűnt, amikor leült kanapéra. – Csak iszonyat mérges.

– Érhető. Mindjárt jövök – szólalt meg a boszorkány, aztán kiment a konyhába. Magában morgott a férfi makacsságán, de megértette, amiért nem akarta kimutatni a gyengeségét, főleg előtte nem. Ezért a kezébe vette az irányítást. Mindkettőjüknek csinált egy-egy szendvicset, majd két bögre teával visszament a nappaliba. Draco elé lebegtette az ételt.

– Egyél.

– Háromsajtos, majonézes, sonkás szendvics, két szelet paradicsommal? Négy szelet hús? Aggódsz értem, Granger?

– Nálam az aggódás hat szelet sonkánál kezdődik – mosolyogott el halványan. – Ez csak szimpla kedvesség. Ne szokj hozzá! Idd meg a vizet is. Erősítő főzet van benne. A bögrében meg csak tea.

– Kezd kitörni belőled a gondoskodó feleség?

– Nem, nem. Ne magyarázz ebbe bele semmit! Egy szendvics az szendvics.

– Nagyfiú vagyok – jegyezte meg, miközben beleharapott a ropogós finomságba. – Sokkal, de sokkal rosszabb dolgokat is átéltem már.

– Oh, csak ne kezdjünk el sebeket mutogatni egymásnak.

– Van pár egészen csúnya – vigyorgott.

– Valóban? Lenyűgöző. Egyébként nem vágtam le a kenyér szélét, hogy kicsit felnőttnek érezhesd magad. Amúgy meg egy nagy frászt. Ez egy hülye ötlet volt.

– Elkábítottam a muglikat, és átfésültem a házukat... némileg. Szerintem, ha ott rejtették volna el Flintet, akkor megtaláltam volna – vonta meg a vállát, aztán tovább evett.

– Nem erről beszélek – sóhajtott fel Hermione, majd kortyolt egyet a bögréjéből. – Belevetettük magunkat egy veszélyes varázslatba. Valamit nem vettünk észre, és ez iszonyatosan zavar. Bár túl szép lett volna, ha elsőre megtaláljuk Flintet.

– Nyilvánvalóan ezt a helyzetet nem egyszerű kezelni. Túl sok a lehetőség, de nincs elég idő mindent részletesen átnézni. Csináltam a könyvből másolatot, ha esetleg másoknak is megmutatták volna, és elhelyeztem a seregnyi bűbájt. Ha minden jól megy, pár napon belül egyik nyomoronc se fog emlékezni arra, hogy találtak valamit. Feltételezem, hogy Caroline és a férje ezt az egészet megtartották maguknak, de ki tudja mennyire vannak szoros kapcsolatban a kis mugli barátaikkal.

– Csodálatos – fújt egyet. – De jobbat én se találtam volna ki.

– Lehet, hogy vissza kellene mennem.

– Nem kellene. Mostanra biztosan már felébredtek.

– Lehet.

– Biztos – bólogatott a boszorkány. – Nem tudom mire koncentráljunk elsősorban, és mivel ne foglalkozzunk. Most legszívesebben tényleg átnézném a többiek házát. A vihar önmagában tönkretette az áramhálózatot. Időbe telik, amíg ezt megjavítják.

– Nélkülem nem mész sehova, Granger! – jegyezte meg Draco sötéten.

– Maradok az eredeti tervnél – szólalt meg Hermione. – Megpróbálom inkább beédesgetni magam a konvent hölgyei közé. Lehet, hogy megfontolhatnánk egy kerti partit. Olyan lakásavatót.

A varázslónak megfeszült az állkapcsa.

– Mindig is utáltam az ilyenek – vallotta be végül, megmozgatta a nyakát. – Anyám is imádja ezeket az összejöveteleket, de a kúriában van ehhez hely, és ott el tudok bújni.

– Jobb ötlet?

– Nem mondtam, hogy ez nem jó, csak ki nem állhatom – vonta meg a vállát. – Jó, szervezzük meg. Barátkozz össze pár tyúkkal, aztán hívd át őket.

– Csodás lesz – mondta némi éllel a hangjában, majd összerezzent, amikor újra dörgött az ég. Hangos volt és nagyon közeli. – Azt hittem, hogy kissé csillapodik.

– Úgy tűnik magára talált – szólt Draco.

– Remélem, hogy nem lesz komolyabb az áramszünet – jegyezte meg a boszorkány.

– Nálunk minden kütyü rendben van?

– Kihúztam mindent mielőtt kimentünk. – Hermione kibámult az ablakon a sötétségbe borult utcára. Az eső megállíthatatlanul ömlött. – Később belenézek a felvételekbe, amiket napközben rögzítettünk. Hátha találok valami használhatót. Meddig fog még esni?

– Egész éjszaka, hajnali három felé elvileg megáll, de semmi biztosat nem ígérhetek – szólalt meg Draco rekedten, aztán befejezte az evést. Úgy érezte, mintha nem evett volna soha ennél finomabbat. Hermione csak fél szemmel figyelte, és hallgatta az elégedett sóhajait. Nem is különbözött annyira a barátaitól. Malfoy hangja zökkentette ki a gondolatai közül. – Isteni volt.

– Ízlett?

– Még a házimanóknál is jobbat csinálsz – próbálkozott mindjárt egy bókkal Draco.

– Meg akarod enni a másikat is?

– Csak a biztonság kedvéért – mosolyodott el hamiskásan. De egyből rávetette magát az ételre.

– Tiéd lehet – nevetett fel a boszorkány, bár Draco addigra két harapásnyit el is tűntetett belőle. – Egy szendvics nem olyan nagy dolog. A teát is idd meg az majd átmelegít egy kicsit.

– Igen, mami.

– Még egyszer ne híj így!

– Tényleg kimerített kicsit ez a varázslat – vallotta be végül a varázsló.

– Van melegvíz. Vegyél egy forró fürdőt, és pihenj le! – javasolta Hermione. – Ma már többet nem tehetünk.

Mielőtt Draco újra kioktatta volna a boszorkányt a gondoskodásról, kopogtattak a bejárati ajtón. Mind a ketten egymásra néztek, aztán egyszerre mozdultak meg. Mumus, aki eddig nyugodtan pihent a kanapén, most felborzolta a hátán a szőrt, és halkan morogni kezdett.

– Én megyek – jelentette ki a boszorkány, mielőtt a varázsló bármit mondhatott volna. – Te pedig fedezel.

– Mi? Nem.

– Jaj, ne gyere nekem ezzel az én vagyok a házura dolgokkal, mert kapsz egy gumilábrontást. Jobb, ha nem látnak meg. Még mindig vizes a hajad és ruhád is.

Újra kopogtattak az ajtón, de most már sokkal erősebben, erőszakosabban. Hermione elindult a bejáratiajtó felé, út közben lehívta az emeltről a köntösét, aztán egy mély lélegzetet vett, és kinyitotta.

– Hello! Robert Evans vagyok – mutatkozott be a negyvenes éveiben járó, barna hajú férfi, és szélesen mosolygott rá. Körülbelül fél fejjel volt magasabb nála. Átható tekintete méregetni kezdte Hermionét. – Caroline a feleségem, úgy tudom, hogy már találkoztak.

– Nagyon örülök! – bazsalygott Hermione, aztán kezet nyújtott. – Emma Fenton vagyok.

Robert elfogadta a kézfogást, de volt benne valami, ami nagyon is nyugtalanította a boszorkányt, viszont továbbra is mosolygott a férfira.

– Minden rendben van nálatok? – kérdezte aggódva. – Caro említette, hogy nem rég költöztetek ide. Errefelé gyakoriak a viharok, és az áramszünetek. Gondoltam átjövök megnézni, hogy minden rendben van-e. Nálunk mindent hazavágott a vihar.

– Oh, sajnálom. Én még nem néztem meg, ilyenkor úgy kerülöm ezeket a szerkentyűket – nevetett édesen. – Bár szerencsére még nem mindent szereltünk be. Rémes ez a költözés. Nagyok a károk?

– Eléggé. Ráadásul a tetőt is érte valami – folytatta Evans. – De nincs értelme most felmérni a károkat. Majd, holnap reggel. Itt-ott beázik, de talán nincs nagyobb gond.

– Tényleg ilyen nagy viharok szoktak itt lenni? – kérdezgette Hermione, miközben az eget figyelte.

– Megesik.

– És sokáig tart egy ilyen áramszünet?

– Talán reggelig. Itt minden rendben? – ismételte meg a kérdést, majd a boszorkány vállai felett megpróbált benézni a házba.

– Minden rendben, köszönöm – bólogatott Hermione, és elnyomott egy ásítást. – A zseblámpákat persze nem találtuk meg, de a férjem elővette a gyertyákat. Igazán romantikus hangulatot csináltunk. – Majd kacsintott egyet. – Köszönöm, hogy átjöttél!

– Mi itt összetartó népek vagyunk – folytatta Robert bizalmas mosollyal. – Úgyhogy ez igazán semmiség. Mindig örömmel fogadjuk az új szomszédokat.

– Ez nem túl gyakori – nevetett a boszorkány. – Sajnálom, hogy a férjemet nem tudom most bemutatni, de korán lefeküdt. Egész nap pakoltunk. Ő meg úgy alszik ilyen viharokban, mint a bunda.

– Megértem. Biztosan sok a munka ilyenkor.

– Igen, valóban.

– Szükségetek van segítségre? – kérdezte a férfi, és nagyon befelé tekingetett. Persze nem vette észre a Hermione hát mögött álló veszedelmes tekintetű aurort, aki ugrásra készen várta a fejleményeket. – Nagyon szívesen segítek a berendezkedésben. Tudom mennyire stresszes egy ilyen költözés.

– Köszönöm, megoldjuk, már úgyis...

Miközben ezt mondta Mumus jelent meg Hermione és Robert között. Olyan dühös fújással üdvözölte a kései vendéget, ami egy megtermett kandúrnak is becsületére vált volna. A boszorkány először csak meglepetten meredt a kis félmurmáncra.

– Milyen aranyos! – szólalt meg Robert idegesen nevetgélve. – Main coon cica?

– Nem tudni, talált cica. Az állatorvos szerint lehetetlen megmondani milyen fajta – mondta szórakozottan Hermione, aztán felkapta a macskát az ölébe. Mumus egyenesen Robertnek szegezte a borostyánsárga tekintetét, s újra fújt egyet. – Kis méregzsák. Nem is láttam még ennyire feldúltnak.

– Biztosan csak a vihar – nevetett kényszeredetten.

– Lehet – bólogatott a boszorkány. – Nos, akkor itt nálunk minden rendben. Köszönöm, hogy átjöttél, Robert! Add át üdvözletem Caroline-nak! Isteni pitét kaptunk tőle, és hamarosan én is viszonozni fogom a szívességét, amit a konyhám olyan állapotban lesz, amiben sütni is lehet.

Mindketten kedélyesen felnevettek.

– Feltétlenül. Feltétlenül.

– Jó éjt, Robert!

– Jó éjt, Emma!

Amikor Hermione Mumussal a kezében becsukta az ajtót egyenesen Malfoyjal találta szembe magát, aki éppen akkor tűntette el a kiábrándító bűbájt, aztán közelebb lépett hozzá. A félmurmánc elégedetten dorombolt, a boszorkány szórakozottan simogatni kezdte.

– Mi a baj, Malfoy?

– Nem tetszik nekem ez a pasas – mondta ki végül. – Még a kis bolhazsák is észrevette, hogy vele nagyon nem stimmel valamit.

– Mumus.

– Mamusz ezek szerint jó emberismerő. Ez a murmáncokra jellemző tulajdonság. Egyből meg tudják állapítani a rossz szándékot – magyarázta Draco, aztán csak úgy mellesleg megsimogatta a kis állatot. – Okos kis jószág.

– Beismered? Merlinre!

– Éppen az előbb mondtam.

– Tőled hallani ilyesmit... néha... mindegy. Nekem sem tetszik Robert – rázta meg a fejét Hermione. – Úgy nézett rám, hogy a hideg kirázott tőle. És mi a francért akart bejönni a házba? Mit gondolsz lehet, hogy az álcánk sérült.

– Alapos volt. Végig kiábrándult – mondta Draco. – Lehet megzavarta a bűbáj a fejét.

– Lehet.

Mind a ketten elindultak a nappaliba, aztán leültek a kanapéra. Most a szokásosnál sokkal közelebb ültek egymáshoz. Mumust Hermione letette kettejük közé. A cica élénk tekintettel figyelte őket, mintha ő maga is be akarna kapcsolódni a beszélgetésbe.

– Nem tudtam mély legilimenciát végezni rajta, mert nagyon gyorsan elkábítottam őket – mondta Draco. – De a legjobb indulattal is kerülnöd kellene ezt a férfit.

– Miért?

– Felismerek egy erőszaktevőt, ha látok egyet – jegyezte meg sötéten. – Most nem jutottam sokra vele. Túlságosan is zavart volt a kábítóátoktól. Homályos gondolatai voltak Caroline-ról, a feleségéről... uralja őt... és haragot éreztem iránta. Nem is értem miért pontosan. Aztán ott volt egy másik gondolata, kimondottan gyönyörűnek talált téged. És rohadtul megnézte a terhespocakodat.

– Barom... Kiráz tőle a hideg.

– Alapvetően nem szoktam beleavatkozni a muglik ügyeibe, de egy ilyen erőszakos pasas esetében... Ha ez az egész zsákutcába fut, akkor is jelentem az ügyet.

– Rendben van – egyezett bele Hermione.

– Te pedig került el.

– Hidd el, nem igazán akarok találkozni vele a szükségesnél többet és többször – mondta színtelen hangon, majd elgondolkodott.

Draco még mindig feszült állkapoccsal figyelte az asztalon lévő könyvhalmot. Kezdett túlságosan is fáradt lenni.

– Akkor ő lehet az elrabló szerinted? – kérdezte a boszorkány.

– Ezt így még nem jelenteném ki. Tudod, megdönthetetlen bizonyítékra van szükségünk.

– Francba.

– Nyugalom, Granger! Egyelőre kézben tartjuk a helyzetet.

– Oké – válaszolt Hermione. – Ez az egész helyzet... Lehet mégis be kellene számolnunk a könyvekről?

– Mi lenne, ha elmondanánk nekik? Őszintén válaszolj! Mi erre a parancsnokság protokollja?

– Kijönne egy csapat, és ízekre szednék az összes házat, konvent tagjait. Aztán valószínűleg hónapokig dolgoznának itt amneziátorok és elmeszakértők – mondta a boszorkány. – Értem, mire gondolsz.

– Láttam már ilyet – szólalt meg Draco egykedvűen. – Inverness mellett történt. Túl sokan voltak, mi túl kevesen. Hibáztunk, az egyik mugli megszökött, és majdnem lelepleződött az egész varázsvilág. Ha mondjuk ez a faszkalap megszökne...

– ... akkor ezzel pedig kockáztatnánk azt, hogy soha az életben nem találjuk meg Flintet – fejezte be a mondatot. – Vagy nem időben.

– Igen, valami ilyesmi.

– De még van valami, ugye? – kérdezett rá egyértelműen. Még mindig nem volt teljesen tisztában a varázsló szándékaival. És ahogy a gyertyafényben a szürke szemébe nézett, nem tűnt úgy, mintha közelebb került volna a megoldáshoz.

– Még nem mondhatom el, amíg számomra nem világos minden – folytatta Draco. – Ezt hadd derítsem fel én, jó?

– Úgy érzem, hogy mindent te magad akarsz intézni egyedül. Engem meg ki akarsz hagyni mindenből – szólalt meg újra a boszorkány. – Ez pedig így nem jó.

– Védeni akarlak – jegyezte meg a varázsló.

– Auror vagyok, Malfoy. Lehet, hogy nem annyira képzett, mint te, de auror vagyok. Vagyis nem! Én is elég képzett vagyok. Talán nem voltam annyi veszélyes bevetésen, mint te, viszont nem adom könnyen a bőröm. Meg kell bíznod bennem! Nem, mint barátban, hanem mint kollégádban.

– Adj nekem egy kis időd, rendben? – kérte a varázsló, mert nem tudta megfogalmazni, hogy igazából mi is az, ami annyira, de annyira idegesítette. – Tisztázom magamban, aztán elmondom neked is.

– Lehet, hogy nem kellett volna elvállalnod ezt a feladatot – mondta Hermione színtelen hangon, aztán karta tette a kezét. – Túlságosan is érintett vagy, mert a barátodról van szó.

– Ez nem akadályoz úgy, ahogy gondolod – jegyezte meg hasonló hanghordozással. – És ez nem egészen az, amiről szó van.

– Én akadályozlak? – kérdezett rá egyenesen.

Draco mérgesen fújt egyet. Bár elmondhatná ezt az egészet. Granger az igazságot akarta, de ő erre távolról sem volt felkészülve, mégis beszélnie kellett erről.

– Egyedül dolgozom. Majdnem mindig – szólalt meg végül a varázsló. – Ez nem olyan könnyű. Felelős vagyok érted.

– Ahogy én is érted. Társak vagyunk.

– Igen.

– Túl késő van ehhez a beszélgetéshez – mondta a boszorkány. – Ez közös munka. – Miközben ezt mondta a karkötőjét egy tőrré alakította, aztán oda se nézve egyenesen az esküvői fotójuk irányába hajította. – Meg tudom magam védeni.

– Ez mellé ment – vigyorgott Draco.

– Nem, csak nem akartam új keret keresni annak a szar képnek – sóhajtott fel. – Eleget gyakoroltam ezekkel a kis apróságokkal, hogy könnyen bánjak velük. Legyen. Kapsz időt.

– Köszönöm!

– Addig is mondj el nekem mindent, ami ott történt.

– Már akkor láttam, hogy valami nem stimmel Roberttel, amikor az előbb átmentem. Uralkodó típusnak tűnt nekem. Észrevettem Caroline-on a gondosan eltakart nyomokat, amik verésre utalnak.

– Értem.

– A legjobb lenne, ha óvatosak lennénk mindketten – mondta végül Draco.

– Biztos vagy benne, hogy nem varázsló? – kérdezte Hermione.

– Kvibli legjobb jóindulattal is – szólt a férfi. – Furcsa az aurája. Ettől eltekintünk akkor is rettenetesen veszélyes is lehet.

– Francba...

– Mire gondolsz?

– Szándékjelzőket is telepítenünk kell – válaszolt a lány, aztán elgondolkodott. – Most már értem, hogy miért vagy ennyire biztonságmániás.

– Olyan bűbájt vontam a ház köré, ami csak azokat engedi be, akiket behívunk a házba, akinek nem adunk engedélyt, és eléri a varázslat határát, az egyszerűen elfelejti, hogy be akar jönni, és gyorsan tovább áll – mondta a varázsló. – Egyelőre ez is megteszi. Nem kell félned.

– Nem félek csak... Most tudatosult bennem, hogy a legrosszabb esetben is egy erőszaktevővel van dolgunk.

– De nem vagy egyedül.

– Tudom, Malfoy.

– Ketten komoly ellenfelei vagyunk egy muglinak – vigyorgott gonoszul. – Sőt az egész konventnek.

– Ne vágj ilyen képet! Ebben a gyertyafényben olyan vagy, mint egy veszélyes gonosztevő – mondta Hermione, aztán kissé felnevetett.

– Te vagy itt az egyetlen, akinek nem kell félnie tőlem – jegyezte meg a lehető legnagyobb komolysággal. – Meg a szőrös haverodnak.

– Nem vagy túlságosan is felvágós?

– Talán... Van a murmáncnak jutalomfalata?

– Jutalomfalat? – kérdezett vissza Hermione.

– Ideje lesz jóban lennem vele – vonta meg a vállát Draco.

– Van. A konyhában a mosogató alatti szekrényben. De ma már evett, szóval csak egy kicsit adj neki. Nem szabad a pociját túlságosan is megterhelni. Ki tudja meddig kóborolt szegény...

– Jaj, Granger, nem akarom megint meghallgatni a szörnyű történetét – forgatta meg a szemét Draco.

– Holnap reggel adhatsz neki reggelit, ha akarod – mondta a boszorkány.

– Csodás. Felmegyek fürdeni, és lefekszem. Jössz?

– Miért ne? Késő van. Eloltom a gyertyákat. – Aztán egyesével elfújta a gyertyákat. Draco a lépcsőnél várta.

– Szóval fürdeni is eljössz velem? – kérdezte vigyorogva a varázsló.

– Hogyne. A fenntartható fejlődés jegyében, és egyszerűen víztakarékosságból remek ötlet lenne – horkantott fel Hermione. – De...

– Mindig van egy „de", amit utálok.

– Nem vagyunk igazi házasok – rázta meg a fejét.

– Ez mikor akadályozott meg abban, hogy együtt zuhanyozz bárkivel is? – fűzte tovább a gondolatát Draco.

– Maradjunk annyiban, hogy köszönöm a kedves invitálást, de elég nekem, ha együtt alszunk.

– Biztos vagy benne?

– Határozottan.

Draco csak nevetett, aztán bement a fürdőszobába. Hermione pedig egyedül maradt, de nem feladat nélkül. Kinyitotta a gardróbot, ami a szekrény mögött bújt meg, felkapcsolta a világítást, aztán munkához látott. Szerencsére az áram időközben visszajött, és nem kellett reggelig várniuk. Hamarosan teljesen belemerült a folyamatba.

Nem sokkal később Draco is megjelent a közös hálószobában. Rögtön észrevette a nyitott szerkényt, majd meglátta Grangert. Először le akarta szidni, de az, amit éppen csinált sokkal jobban érdekelte. A szabályokkal szembefordulva, Hermione elvarázsolta a helyiséget. A tértágító bűbájnak köszönhetően egy kisebb irodát alakított ki. Egy nagy asztallal, két székkel (talán gondolt Dracóra is), két laptoppal, az egyiken éppen a kameraképeket nézte vissza, a másikon valamit határozottan gyorsan gépelt. Draco ismerte ezeket a kütyüket, érdekelte a működésük, ugyanakkor még nem tudott elmenni a kurzusra, ahol megtanulta volna a használatukat.

Hermione háttal ült neki, láthatóan nem vette észre őt. Amikor megérintette a varázsló a vállát egyből megrettenve rántott pálcát.

– Le akarod átkozni a borostámat?

– Mi a...? Oh, csak te vagy. Bocs! Még bennem van ez, amit beszéltünk Robertről – mondta, majd alaposan megszemlélte a varázsló fedetlen mellkasát, végül aztán letette a pálcát, és visszafordult a géphez.

– Semmi gond – legyintett fáradtan, majd leült a mellette lévő székre. – Szóval ezért nem tudtam bepakolni a szekrénybe.

– Megoldom holnapra azt is – válaszolta Hermione. – De ez fontosabb.

– Emlékszel, hogy milyen utasítást kaptunk?

– Igen.

– És szerinted ezzel megszegted?

– Mit szeretnél hallani, Malfoy? – fordult felé Hermione. – Ez csak egy kicsi szabálytalanság, szerintem nem árt, ha megvéd minket. Már kitöltöttem a jegyzőkönyvet. Hat példányban, leírtam benne, hogy megpróbáltál megakadályozni, de nem hallgattam rád.

– Nem életszerű.

– Nem?

– Írd inkább azt, hogy együtt döntöttünk így – kérte vigyorogva. – Persze az ügy érdekében.

– Szóval bármilyen szabálytalanságot hajnaldó vagy velem együtt csinálni, ha ezzel az ügy érdekeit segítjük elő?

– Oh, látom, hogy kezdünk egy nyelvet beszélni, Granger.

– Úgy gondolod?

– Nagyon is így. – Aztán egy ideig szótlanul nézte, ahogy a boszorkány folytatta azt, amit csinált. – Kíváncsi vagyok mennyi megrovást kapunk ennek az ügynek a végén.

– Verseny? – derült fel a lány arca.

– Azért túlzásokba ne essünk. Mit csinálsz?

– Rákerestem az interneten Robertre. Szerencsére van kapcsolat is – mondta végül. – A muglik nagyon szeretnek magukról ezt-azt megosztani a közösségi médián, ami röviden sok mugli, akik egymás tevékenységeit figyelik.

– Sose értettem a muglikat. Ez nekünk miért jó?

– Mi ezt most kémkedésre használjuk. Hátha megemlítik valahol Robertet, kiderül valami róla, amit eddig nem tudunk. Az a gondom ezzel, hogy nagyon sok Robert Evans él itt. Nem egy ritka név.

– Ez érdekesen hangzik. Taníts meg ennek a használatára, légyszi!

– Beiratkozhatsz egy tanfolyamra is. Ígérem, hogy keresek neked egy nem ítélkező, bögyös szőke tanárnénit, aki segít majd neked.

– Csábító, de nem a bögyös, szőkék a gyengéim.

– És Ciara akkor mi volt? – horkantott fel. – Szőke is volt, és amikor meglátott mindig hozzád dörgölte a bazibumm bűbájos melleit.

– Irigységet szimatolok.

– Jaj, dehogy. Csak néha elrontottátok az étvágyamat, amikor elmentem a Féllábú Mandragórába – vonta meg a vállát Hermione. – De hiányzik az ottani kaja. Merlinre!

Draco egy pillanatig elgondolkodott, de aztán vett egy mély levegőt.

– Borzalmas randik voltak – szólalt meg végül. – Utáltam, ahogy rámtapadt.

– Szegény. De azért annyira nem utáltad, amikor meghúztad a női mosdóban.

– Jaj, Granger, így olyan sekélyesnek tűnök – rázta meg a fejét Draco. – De még mindig az irigységet hallom a hangodból.

– Milyen irigység? – forgatta meg a szemét Hermione. Mélyen sóhajtott.

– Nem jártam vele. Ő is tudta ezt, csak nem értette meg.

– Ezt mindenki tudja, hogy mi volt köztetek. McKena kezében robbant fel a rivalló, amit neked küldött – mondta Hermione, de még most sem nézett a varázslóra, hanem tovább kattintgatott. – Mindenki tudja mennyire nagy szemét vagy.

– Őrült egy spiné volt.

– Ha te mondod.

– Nem tudtam, hogy ennyire követed a szerelmi életemet.

– Nem követem – rázta meg a fejét a boszorkány. – A többiekről semmit sem tudok.

– Elmeséljem? – vigyorgott Draco. – Szeretnél néhány szaftosabb sztorit is hallani, hogy hol szexeltem még?

– Nem! – válaszolt azonnal, aztán elnevette magát. – Még reggelig itt maradnánk. Aludni is szeretnék.

– Nem az cél, hogy minél jobban összekovácsolódjunk, mint egy csapat? – kérdezte még mindig szégyentelenül vigyorogva. – Ehhez kell egy kis beszélgetés a magánéletünkről az üres órákban. Tudod, olyan mély beszélgetések, amikor feltárjuk egymásnak a lelkünket.

– Legyen. Most jársz valakivel, Malfoy?

– Nem. És te?

– Nem – horkantott fel Hermione. – Ez a munka megöli a kapcsolatokat.

– Ebben van igazság – bólogatott Draco, majd az asztalra könyökölt.

– Ugye?

– Bár én lelépek mielőtt elkezdődik a nyafogás, hogy „megint nem voltál a hónapfordulós randinkon" beszélgetés – vallotta be a varázsló. – Ki a fene ünnepli a hónapfordulókat?

– Ez az – forgatta meg a szemét Hermione. – Az évfordulókat szoktam.

– Valentin nap?

– Nincs energiám képeslapokra.

– Dettó.

– Senki sem érti meg ez mennyire strapás meló – mondta Hermione.

– Tudom.

– Malfoy.

– Hmm?

– Ma vagyunk három napja házasok. Ezt meg kell ünnepelni.

– Ne idegesíts! – nevetett fel jókedvűen. – Tudod mit nem értek?

– Micsodát?

– Fogalmam sincs Potternek hogyan megy.

– Ginny megértő, talán nagyon is. Ráadásul tudja mennyire fontos Harrynek a munkája, és neki is van rengeteg feladata, amivel elfoglalja magát, ráadásul olyan baromi jól beosztják az idejüket, hogy az irigylésre méltó – válaszolta a boszorkány.

– Egyszer hallottam őket veszekedni.

– Hála Merlinnek! Már azt hittem, hogy tökéletesek – fújt egyet Hermione.

– Azalapján, amit hallottam nem igazán – nevetett Draco.

– Hamarosan Harry változtatni fog a munkakörén – váltott témát. – Még nem hivatalos.

– Gondolod? Bár mostanában tényleg kevesebb bevetésre megy.

– Egyre többet van a gyakorlótéren – válaszolta Hermione színtelen hangon. – Mióta James megszületett sokkal óvatosabb lett. De neki ez volt az álma. Családot alapítani, megtalálni azt, ami elvettek az életéből. Ezt pedig semmiért sem fogja hatra hagyni. A tanítás pedig jól megy neki, így terepre sem kell mennie vagy nem túl gyakran. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire nagy szüksége van a testületnek erre. És Harry a DS-t is jól csinálta.

– Én nem csinálom jól a tanítást? – kérdezte Draco elgondolkodva.

– De igen. Nem túl sokszor láttam, hogy mit csinálsz, de amiket hallottam azok pozitívok voltak többire... Úgy hallani, hogy megdolgoztatod őket – mondta a boszorkány, majd megfogta a mellette lévő csomagot, aztán átnyújtotta a varázslónak. Sóskaramellás mogyoró volt benne. Draco elfogadta, és rágcsálni kezdte. – Miért hagytad abba mostanában?

– Shack megkért rá, hogy hagyjam abba. Szerinte túlságosan is durva átkokat mutattam az újoncoknak.

– Marhaság – rázta meg a fejét Hermione, aztán szembe fordult vele. – Jó vagy, Malfoy, nagyon jó. Szívesen párbajoznék veled egyszer.

– Tényleg? – mosolyodott el a férfi.

– Kíváncsi vagyok a mozdulataidra.

– Ez nem is tudom bók-e vagy valami egészen más.

– Teljesen komolyan mondtam – erősítette meg az állítását Hermione. – Mindig jó újat tanulni.

– Tudnék pár dolgot mutatni neked – mondta Draco, miközben tovább rágcsált.

Mielőtt azonban Hermione válaszolt volna, visszanézett a képernyőre, majd megakadt valamin a szeme.

– Várj! Nézd meg ezt! – kiáltott fel, és mutatott rá a képernyőre. – Ezeket nemrég tették közzé. Lássuk. Egy hete.

– Ez Flint – ismerte meg a képen a barátját Draco. – Ez pedig St Ives.

– Honnan tudod?

– Az öbölben jártam már párszor – magyarázta. – Porthminster Beach.

– Azt írják ott tartottak egy rituálét – mondta Hermione, miközben megpróbált mindent kideríteni erről. – Ez egy nyilvános, boszorkánysággal foglalkozó oldal. Van rajta egy halom dolog, de ehhez kell idő, amíg átnézzük.

– Van több kép is? – kérdezte felvillanyozva.

– Igen, de azokon nincs rajta Flint – szólt Hermione. – Szerintem véletlenül tehették fel. Ha megnézed a többi képet, akkor mindig ezt az ötös párt fényképezi a kamera.

– Kell mindegyik – közölte ellentmondást nem tűrően. – Meg kell találnunk a pontos helyet.

– Rendben – bólogatott, aztán mindegyiket lementette. – Akkor tartjuk magunkat a tervhez?

– Igen. Megyünk St Ivsbe, ahogy megbeszéltük.

– Remélem, találunk ott valamit.

– Én is remélem.

– Attól tartok sok idő telt el – rázta meg a fejét Hermione. – Mágianyomokat kellene keresnünk. Hátha hagyott hátra Flint valami lenyomatot.

– Ezt még át kell gondolni – nyomott el egy ásítást Draco. – Megbeszéljük reggel. Aludni kellene.

– Nekem még egy-két kameraképet át kell néznem.

– Jól van, de ne maradj fent sokáig, édes!

– Nem fogok... Malfoy.

– Azt hittem, hogy kitalálsz nekem valami cuki becenevet.

– Görény.

– Új becenevet – forgatta meg a szemét.

– Sajnálom, csak a cuki vadászgörény képedre tudok gondolni – nevette el magát Hermione. Majd egy másik ablakban elindított egy táncoló vadászgörényes videót. Draco fáradtan és színpadiasan felhorkant, végül nevetve megcsóválta a fejét.

– Mióta várod, hogy ezt megmutasd nekem?

– Amíg fürödtél addig találtam – vigyorodott el a boszorkány.

– Bájos. Hagyd abba mára, csillagvirág.

– Majd mindjárt, nyuszómuszó.

– Megállapíthatjuk, hogy a becézésben én vagyok a jobb – sóhajtott fel színpadiasan a varázsló. – Kis kanári kuglóf.

– Nem vitatkozom.

– Jó éjt, bébi unikornis! – mondta vigyorogva a varázsló.

– Jó éjt neked is, ó hatalmas magyar mennydörgő! – Olyan hanghordozással mondta, mintha tényleg komolyan gondolna ilyen képtelen becenevet.

– El se tudod képzelni milyen hatalmas.

– Álmodozz csak!

Draco nevetése még egy ideig elkísérte Hermionét. Legalább sikerült megnevettetnie, ez is eredmény.