Cornwallból szeretettel

2. fejezet - Aurora Flint

Az Auror Parancsnokság most is, ahogy mindig, zsúfolt volt és nyüzsgő. Hermione a gyakorlótéren találta meg Harryt, aki éppen az újoncokat képezte. Egy üveglap mögül figyelte az eseményeket. Minden héten háromszor tartott külön gyakorlatokat, amikre nagy volt a túljelentkezés, és ő soha senkit sem küldött el. A terem már így is majdnem elérte a tértágítóbűbáj határát. Barátja nagyon szívén viselte a kollégák képzését. Mióta a fia, James, megszületett, inkább a tanításnak szentelte magát, és nem vállalt annyi bevetést. A barátjának ez volt a kedvenc feladata, mint auror, és jó is volt benne. Az újoncok szépen haladtak, és gyorsabban felvették a ritmust. A kevesebb terepmunka pedig nyugodtabbá tette az egyikori griffendélest, így többet lehetett a családjával is.

Hermione figyelte, ahogy Harry tanácsokat és instrukciókat ad a kollégáinknak, akik egyszerre végezték el a varázsigéhez szükséges pálcamozdulatot. Olyan volt, mint egy jól megkomponál koreográfia, félelmetes és pontos. A boszorkányt a DS edzésekre emlékeztették Harry órái, a kis nosztalgiától elszorult a torka, mélyen felsóhajtott. Emlékek... mindig olyan fájdalmas volt őket felidézni. Harry észrevette őt, intett neki, aztán ismertette a feladatokat, és kisétált a párbajtérről.

– Szia megint! – köszönt neki Harry, és elmosolyodott.

– Szia!

– Hogy megy az edzés? – kérdezte bevezetőként. Őszintén érdeklődött az edzés után, ugyanakkor a saját gondolatai túlságosan is nyomasztották. Malfoy még a bőre alá is beférkőzött, és most jó ideig képtelen lesz levakarni magáról.

– Egész jól. Amíg nyaralok, addig Sabrina Wind veszi át őket. Meglátjuk mire jutnak. Ha minden jól megy, akkor felzárkóznak a haladókhoz – magyarázta Harry. – Sajnálom, hogy pont most megyek el nyaralni, de tudod, Ginny megölne, ha nem mennénk.

– Az jó, az jó – bólogatott a boszorkány.

– Feszült vagy.

– Ennyire látszik?

– Igen – mosolyodott el Harry. – Láttam a műsort Malfoyjal, aztán meg hallottam mi történt az eligazításon. Behívtak titeket Kingsley-hez is. Baj van, Hermione?

– Közös bevetésre megyünk, és mint tudod, Malfoy feleségét fogom játszani. Mi ez, ha nem baj?

– Lehet ez jó is.

– Jó? Nem tudom.

– Nekem segített.

– A közös bevetés Malfoyjal? – kérdezett vissza. – Nem tudom.

– Sejtettem, hogy sokáig nem kerülhetitek el a közös munkát – szólalt meg a varázsló. – Megint Malfoy... Nem tudom mikor hagyjátok ezt a viselkedést abba. Nem mondom, hogy legyetek barátok, hanem legyetek kollégák.

– Kicsit kibuktam – mondta Hermione, aztán megmasszírozta a homlokát. – Tonks és Kingsley hajthatatlan, főleg Kingsley. Tonks... nem is akartam vele beszélni, mert egyértelműen elküldött volna a jó büdös francba. Ezzel az egésszel hazavágják a nyomozásomat. Ma elkaptam Monty Moonyt, és már közel voltam...

– Oh, igen, hallottam a piros cipellős akciódról is – mosolyodott el, mire Hermione csak a fejét csóválta. – Nem Ginnytől kaptad véletlenül?

– De igen, nekem csak fekete volt – fogatta meg a szemét is. – Az a kényelmetlen vacak nagyon is jól jött.

– Meg sem kérdezem, hogy mit csináltál. Ráadásul egyedül. Mostanában nagyon sok kockázatot vállalsz. Van ennek valami köze ahhoz...

– Jól vagyok – mondta a boszorkány, aztán megpróbálta a rátörő emlékeket elnyomni.

– Mit csináltál? – kérdezte meg Harry mégis az előbbi kijelentése ellenére.

– Semmit – tette karba a kezét Hermione. – Bár legközelebb újabb álruhát kell húznom, mert már kezdnek megismerni. Oh, és persze mindegy...

– A Zsebpiszok köz igazságosztó réme – vigyorgott a barátja. – Lehet, majd elmondom az egyik riporternek a Reggeli Prófétánál.

– Ha nem szeretnéd, hogy továbbra is vigyázzak szombatonként Jamesre, hogy ti Ginnyvel nyugodtan romantikázhassatok...

– Zsarolás? Tényleg jobb lesz, ha egy ideig nem mész a Zsebpiszok köz közelébe, lassan kezded átvenni az ottani módit – nevetett.

– Nem hagysz nekem más választást – sóhajtott fel a Hermione.

– Szerintem nem kellene egyedül mászkálnod a Zsebpiszok közben. – Úgy hangzott, mint egy atyai jótanács, de ő elnézte Harrynek ezt, és még sok mást is.

– Malfoy tett róla, hogy távol maradjak. Szóval ennek lőttek. Majdnem egy év munkája megy a levesbe – mondta ki még mindig frusztráltan. – Ne is várja tőlem senki sem, hogy örüljek ennek.

– Tudom, hogy ez kereszteshadjárat – jegyezte meg Harry. Hermione tekintete megvillant. Kereszteshadjárat? Nem, nem igazán, hanem egy rohadt, kicseszett vezeklés. – De egyedül nem fogod beszüntetni a drogkereskedést. Luna...

– Már közel voltam hozzá, hogy elkapjam a terjesztőt – jegyezte meg Hermione. – Viszont Malfoy teljesen elcseszte nekem ezt az egészet. Mire visszajövök ugyan ott fogom kezdeni, ahol egy évvel ezelőtt. Szóval hurrá Malfoy!

– Áh, szóval ezért borított minden jég, bár, ha ti ketten mégis összetalálkoztak mindig kitört valami természetei katasztrófa, hurrikán, tűzvész, sáskajárás, jégeső – jegyezte meg színpadiasan Harry. – Minden rendben van?

– Nincs – rázta meg a fejét. Ingerült volt, frusztrált és csalódott. – De majd kialakul, ha pozitív választ akarsz tőlem hallani, akkor csak ezt tudom mondani. Az egész ügy egy hatalmas nagy katyvasz, és rettenetesen sok kérdésem van. Csak Malfoy nem illik a képbe, nem akarok vele együtt dolgozni.

– Sajnálom, de nem tehetek semmit Malfoy ellen. Nincs hatalmam. Tonks egyértelműen közölte, hogy nem szólhatok bele – sóhajtott a fekete hajú varázsló. – Igazság szerint nem is akarok. Tudod, Malfoy és én megbékéltünk egymással.

– Tudom. Erre nem is kérnélek arra, hogy szólj bele – morogta Hermione még mindig idegesen. – Nem akarok úgy viselkedni, mint egy hisztis nőszemély. De biztosan teljesen kikészülök holnap reggelre. Ilyen rövid határidővel mindenre gondolni, ami kellhet... Tudod mennyi időre leszek Malfoyjal összezárva?

– Két hét?

– Nem, három hónap – vágta rá Hermione, aztán kihúzta magát. – Olyan lesz, mintha táborozni mennénk, csak senki más nem lesz ott rajtunk kívül.

– Sajnálom, ha lehetne, akkor én mennék és Ron, meg persze Malfoy. Eredetileg így is volt, amíg valaki be nem dobta, hogy menjen egy pár. Ti ketten meggyőzőbbek lesztek. Ron amúgy is elment, és nem válaszolt egy baglyomra sem. Még jó, hogy nem vállaltam el.

– Mennyit tudsz az ügyről?

– Keveset. Csak annyit, hogy fontos a célszemély, akit elraboltak, és csinált egy csomó mocskos dolgot – mondta Harry. – Tonks és Kingsley nem mondtak el semmi konkrétumot, de azt tudom, hogy sokan dolgoznak már így is az ügyön. Lassan kizárt lesz, hogy ezt titokban lehessen tartani. A Minisztériumi Hivatal még plusz pénzügyi erőforrásokat is beinjekciózott ebbe az akcióba.

– Akkor tényleg nagy a baj. Ha a Hivatal is beszáll valamibe, akkor az nagyon nagy probléma lehet vagy valaki magasrangú tag benne van ebben az egészben – harapott az ajkába Hermione. – Meg kell tudnom milyen folyamatban lévő ügyeket tárgyal a Wizengamot. Akkor lehet, hogy ki tudnám deríteni, hogy miért ilyen fontos annak a pasas tanúskodása.

– Ezt nem hiszem, hogy elmondják neked – rázta meg a fejét Harry.

– Vannak kapcsolataim. Beszélhetek Asherrel.

– Biztos, hogy a volt barátod, akivel nyilvánosan szakítottatok az előcsarnokban, segítene neked? – tette fel a kérdést Harry. Hermione igazat adott neki. – Azóta is átnéz rajtad, ha véletlenül meglát. Észrevettem.

– Ő csalt meg. Tartozik nekem ennyivel. Én csak megmondtam neki a véleményemet.

– Hallottuk.

– Csak azt mondtam neki, hogy...

– Nem akarom hallani! És nem fog segíteni – rázta meg a fejét. – Amúgy is egy idióta gyökér.

– Kár, hogy Ron nincs itt. Ő biztos helyeselné és támogatna. – Tudta, hogy ez borzalmas ötlet, de tett még egy kétségbeesett lépést.

– Ron imádja az őrült ötleteket, és biztosan nem úszná meg Asher egy újabb orrtöréssel – fújt egyet a varázsló. – Én nem veszek részt ebben. Nem haragíthatod magadra az egész Wizengamotot. Különben sem tudsz diszkréten tapogatózni náluk. Egy ilyen ügyben ez a legfontosabb. Asher egy megbízhatatlan szemétláda, és nem fogná vissza magát.

– Igazad van... mint mindig – szólalt meg némi gondolkodás után. – Rossz ötlet lenne. De akkor mit tegyek?

– Először legjobb lesz, ha nem csinálsz semmi meggondolatlant. Ezt az ügyet nem fogjátok csak úgy megoldani, hogy belevágtok valamibe. Jobb lesz, ha megpróbálsz kijönni Malfoyjal. Jó auror, és szerintem, ha hagyjátok a gyerekes viselkedést, akkor képesek vagytok együtt dolgozni.

– Talán.

– Tudom, hogy igen.

– Mennyit tudsz az elrabolt fickóról? – kérdezte Hermione egyértelműen.

– Nem tudtam meg kiről van szó, Tonks nem volt hajlandó semmit sem mondani, amikor csak úgy elméletben beszéltünk róla. Annyit tudok, hogy aranyvérű. Lehet ezért is törik magukat ennyire érte. Meg azt, hogy egy erőszaktevő.

– Nem is értem, miért nem avatnak be – rázta meg a fejét. – Lehet, hogy mégis beszélnünk kellene erről.

– Törhetetlen eskü alatt?

– Nem, nem, ezt nem kérem tőled, ráadásul az már majdnem szabályellenes lenne – intett nemet Hermione. – Csak valakivel beszélnem kell erről mindenképpen. Kezdek teljesen elmerülni. Ráadásul ott van az a mugli konvent. Hallottál már ilyet?

– Nem igazán. De miért nem azzal beszélsz, aki többet tudhat erről?

– Malfoy is ugyanannyit tud, mint én – forgatta meg a szemét. – Szeretnék egyelőre másra is támaszkodni, mielőtt csak Malfoy elméjére támaszkodhatok csak.

– Nem Malfoyról beszélek, hanem Zabiniről – pontosított Harry. – Ő vezeti a nyomozást a Zsebpiszok közben. A többiek terepen vannak.

– Zabini?

– Beszélj vele!

– Rendben, igazad van.

– Minden rendben lesz? – kérdezte végül Harry.

– Miért ne lenne? Én is profi auror vagyok, igaz? – jegyezte meg a boszorkány, aztán kisimított néhány hullámos tincset az arcából. – Meg tudom oldani, együtt tudok dolgozni bárkivel.

– Ez egy mantra?

– Lehet.

– Ez nem egy nagy tragédia. Mármint az, hogy Malfoyjal dolgozol együtt – jegyezte meg Harry. Hermione vett egy mély levegőt. Talán a barátjának ez nem jelentett gondot, de neki semmi kedve nem volt hozzá.

– Igen, igazad van, Harry. Nagyon jó lesz Malfoy várandós feleségét alakítani hónapokig – sóhajtott fel a boszorkány.

– Oh, tudom, tudom – kuncogott fel.

– Segítettél az álcáknál? – kérdezte Hermione, és csípőre tette a kezét. – Az igazat mond, kérlek!

– Sabrina Wind segített Tonksnak – árulta el végül. – De nem volt benne semmi személyes.

– Nem? Persze... Ki nem állhat engem.

– Ő akart Malfoyjal menni – árult el néhány kulisszatitkot. – A többiek meg ráharaptak a ötletre.

– Malfoy ezt tudja?

– Nem hiszem – rázta meg a fejét. – Sabrina annyira kiakadt, amiért te kaptad a feladatot, hogy beleegyezett az újoncok tanításába. Tonks addig nem engedi terepre, amíg a zajlik ellene a belső vizsgálat.

– Vizsgálat?

– Valamit elrontott, de nem tudni többet.

– Nagyszerű. Remélem, hogy ma már nem találkozom vele, mert akkor valószínűleg össze fog veszni velem Malfoyon, és ez nem hiányzik – fújt egyet Hermione. – Még ez viccnek is rossz. Tonks persze úgyse hagyná, hogy ő menjen helyettem.

– Erre akár fogadhatsz is – helyeselt Harry. – Most, hogy kinevezték, szerintem egy ideig nagyon is motivált lesz. Sabrina pedig... elszúrt valami nagyot a múltkor.

– Most megyek megkeresem Zabinit – jelentette ki határozottan, aztán megigazította az egyenruháját.

– Nemrég láttam, egy halom akta alatt volt. Legyél kedves! Akkor általában többet mond el, mint amennyit egyébként.

– Én mindig kedves vagyok – mosolyodott el Hermione.

– Nem is tudom milyen tanácsot adjak neked – préselte össze az ajkait Harry. – Próbáljátok nem megölni egymást. Beszéljek Malfoyjal?

– Mint a nagy és erős bátyám, vagy inkább úgy, mint az apám, vagy mint az auror kollégám? Nevetséges mindegyik variáció.

– Mint az aggódó barátod.

– Nem kell – nevetett Hermione. – Nagyon is rosszul venné ki magát, ha megpróbálnál rólam beszélni Malfoyjal. Tudod milyen.

– Tudom. Kitartás!

– Nektek meg jó nyaralást.

– Holnap még Ginny és James beugranak hozzád úgy tudom.

– Oh, tényleg megbeszéltem Ginnyvel, hogy elmegyünk villásreggelizni, de Malfoy értem jön, aztán megyünk a St Pancras pályaudvarhoz a felszerelésért.

– Elmegy érted?

– Lehetetlen volt lebeszélni.

– Én jó ötletnek tartom – vonta meg a vállát Harry.

Hermione úgy nézett rá, mintha nagyon is szeretett volna valamit mondani, de inkább nem szólt semmit sem. Elbúcsúztak egymástól, aztán a lány elment megkeresni Zabinit.

***

A Flint kastély Walesben, a Dee folyó partján, Flintshire-ben volt. A kastély építését 1277-ben kezdték, majdnem hét évig tartott, mire elkészült. Most pedig már csak az árnyéka volt önmagának, ugyanakkor egykoron véres csatáknak és kegyetlen ostromoknak volt a tanúja. A Flint család büszke tulajdona, noha mára már lakhatatlan, valamint kedvelt mugli turisztikai célpont. Azonban a muglik elől úgy lehet valamit a legjobban elrejteni, ha közszemlére tették.

Draco a felvonóhídra hoppanált, majd a turista muglik között elvegyülve a belső udvaron indult tovább. Az egyenruhája volt rajta, de a talárrész nélkül, így úgy nézett ki, mintha egy egyenruhás tiszt lenne. Habár magassága és feltűnő, tejfölszőke haja elütött, mégsem figyeltek rá. A mugliriasztó megtette a hatását. Kikerülte az idegenvezetőt, aztán a smaragdzöld gyepen elhaladt tovább a közel hét méter vastag falak mentén.

A legmagasabb torony felé vezetett az útja, és felment a csigalépcsőn, amikor felért kinézett a folyótorkolatra. A víz szürkén tükrözte vissza a várfalakat. A varázsló elsuttogott egy igézetet, majd ugrott. Nem ez volt az igazi bejárata a Flint kúriának, ugyanakkor így észrevétlenül bejuthatott. A bűbájtól úgy ereszkedett le, mintha repülne, lassan érkezett meg a vízfelszínre. Az érzéki csalódástól úgy tűnt, mintha a víz tetején járna, ám valójában egy keskeny híd volt, ami a végtelenbe vezetett. A káprázat őt magát is visszatükrözte, ami több volt, mint nyugtalanító. Draco vett egy mély levegőt, aztán átment a védőburkolaton.

Az igazi Flint kúria büszke tornyokkal ott magasodott előtte. A varázsló most már a hátsó kapuhoz hoppanálhatott. Bekopogtatott az ajtón.

– Jó napot, Mr. Malfoy! – köszöntötte a komornyik, majd fejet hajtott. Már régóta dolgozott a családnak, Draco jól ismerte az ősz hajú férfit, aki hűségesen szolgálta a Flint családot.

– Jó napot, Wilson! – viszonozta a köszöntést. – Aurora úrnőhöz jöttem.

– Az úrnő várja?

– Bejelentés nélkül jöttem – mondta a varázsló. – Kérem, mondja meg neki, hogy fontos.

– Az aurorok nem fogják engedni. Csak a bejelentett látogatókat engedhetjük be – folytatta a komornyik.

– Szóljon neki, kérem! Az aurorokat én elintézem – erősködött Draco. – Én nyomozok Marcus ügyében. Szeretnék Aurora úrnővel beszélni.

Elővett egy pergament a belsőzsebéből, aztán átnyújtotta. Wilson átvette, majd ellenőrizte a Minisztériumi pecsétet.

– Rendben van. Kérem, várjon itt! – A férfi meghajolt, s visszacsukta az ajtót. Draco mély levegőt vett, majd megfordult, hogy hatalmas fúriafűzerdőt nézhesse. Az ágak most nyugodtak voltak, de emlékezett micsoda csapkodásra képesek, ha elrepült valami felettük. Akkor egyszer és utoljára érkezett ide seprűvel, amikor megtapasztalta ezt a szörnyűséget. Kisvártatva újra nyílt az ajtó.

– Jöjjön, Mr. Malfoy! – invitálta be Dracót a komornyik. – Aurora úrnő várja önt.

– Köszönöm!

– Kérem, legyen tekintettel Aurora úrnőre! – kérte aggódva a férfi, egy percig vívódott, hogy elmondja-e, de aztán nem legyőzte a kételyeit. – Akármennyire is tartja magát, most törékeny állapotban van. Borzasztóan szörnyű ez a helyzet.

– Természetesen.

– A kollégái rettenetesen felzaklatták. Várandós a következő Flint örökössel, ráadásul ott van a másik kettő gyermek is – folytatta Wilson. Az idős komornyik arcát az aggodalom mélyebbé tette a ráncokat.

– Nem maradok sokáig – ígérte Draco. – És ígérem, hogy nem fogom felzaklatni.

Wilson csak bólintott.

– Tud valamit Marcusról?

– Marcus úrfi az utóbbi időben sokat dolgozott, és nagyon keveset volt itthon. De sosem beszélt arról, hogy mi után kutat.

– Kutat?

– Igen, mindig azt mondta, hogy kutatásokat végez. Mindig elküldte hova megy, meddig marad, mikorra várhatjuk haza. A legutóbbi alkalomról pedig nem tért vissza a megbeszélt időpontban. Ezeket el is mondtam az auror kollégáinak, Mr. Malfoy. Benne kell lennie az ügyiratokban.

– Igen, olvastam.

Wilson kopogtatott a szalon ajtaján, aztán kinyitotta az ajtót.

– Mr. Malfoy, asszonyom!

– Köszönöm, Wilson! Kérem, hagyjon magunkra! – A férfi csak bólintott, aztán megvárta, amíg Draco bemegy a szalonba, s becsukta mögötte az ajtót.

Aurora Flint olyan volt, mint a társaság ékköve. Halkszavú, tökéletes, kecses és törékeny. Kiváló roxforti diák, kiváló aranyvérű családból. Hosszú, fényes fekete haja volt, igéző kék szeme, rózsás ajkai. Mindenki irigyelte Marcus Flintet, amikor Aurora hozzáment, aki onnantól kezdve Flint úrnő lett.

Draco arcán sötét arckifejezést suhant át, amikor meglátta az kanapén fekvő nőt. Most csak halvány másolata volt annak, aki mindig beragyogta a helyiséget, ha belépett. Láthatóan teljesen összetört, ugyanakkor, amikor Aurora megpillantotta őt, akkor kissé megkönnyebbült arckifejezéssel nézett rá.

– Draco, olyan jó, hogy eljöttél. Te vagy az első, akinek őrülök.

– Jöttem, amint megtudtam – mondta Draco. – Miért nem szóltál egyből nekem? Tudod, hogy jöttem volna.

– Szóltam volna, ha nem lennének a nyakamon, és nem lennék ilyen iszonyatosan terhes – szipogta a nő. – Minden lépésemet figyelik, minden levelemet olvassák, nem engednek senkit se be, se ki, de bíztam benne, hogy valahogy eljut hozzád az ügy. El tudod ezt hinni? Elzárnak a barátoktól, rokonoktól...

– Úgy tűnik, mégis eljutottak hozzám a hírek – szólalt meg a férfi. – Tudsz bármiről, ami miatt elrabolhatták a férjedet?

– Semmiről. Marcus becsületesen viszi a céget – magyarázta Aurora. – Ez nagyon fontos volt neki. Bár nem beszélt túlságosan sokat az üzletről.

– És a bérlemények a Zsebpiszok közben?

– Úgy tudom meg akart szabadulni tőlük – válaszolt fáradtan. – Amikor az első gyerekünk megszületett elkezdett minden sötét mágiával vagy egyáltalán a sötét oldallal kapcsolatos dolgokat a lehető legjobban kigyomlálni a család örökségéből. Mindezt azért, hogy a gyerekei ne bélyeggel kezdjék az életüket.

– Értem – bólintott Draco.

– Lótusz kivételével mindent el tudta adni.

– És a Lótuszt miért nem?

– Nem tudom – rebegte Aurora, majd vett egy mély levegőt. – Szerintem nem tudtak megegyezni a klub tulajdonosával.

Draco gondolatban feljegyezte magának, hogy utána kell ennek néznie.

– Itthon mindig a családra és a gyerekre koncentrált. Rajongásig szereti őket. Ugyanakkor az utóbbi időben kissé szétszórtnak láttam, de ez minden.

– Bármi, ami segíthetne a nyomára akadni?

– Rengeteg időt töltött az ősi mágia tanulmányozásával.

– Értem.

– De ez csak egy ártatlan hobbi volt – jegyezte meg. – A muglik közé ment, de ismered a férjemet, mindig is érdekelte a történelem, a hagyományok. Még a Mágus Akadémiára is elment Mágiatörténetet hallgatni egyszer-kétszer. Imádta.

– Persze. Emlékszem, amikor legutóbb előadást tartott nekünk az ősi rúnák eredetéről.

– És ez az egész helyzet... Nem értek semmit, Draco.

– Minden rendben lesz. Nem kell aggódnod! Megtaláljuk.

– Hogy lenne rendben? Hogyan? Úgy kezelnek, mint egy bűnözőt, be vagyok zárva a saját otthonomba – mondta síri hangon. – És a gyerekek... Sajnálom, Draco, nem akartam így kiborulni. Én... nem is tudom.

– Bízd ezt ránk! Segíteni fogunk.

– Köszönöm!

Aurora kicsit feljebb tolta magát a kanapén. Draco segíteni akart neki, de a nő leintette, majd megigazította a takarót.

– Marcus mostanában sokat volt távol – kezdett bele egyből a boszorkány. – St Ivesből tűnt el akkor, amikor... Oh, Merlin! Én... én... nem tudom mit tegyek, Draco.

– Én kaptam a Cornwall ügyet, Zabini a másikat, Saxton pedig a háttérellenőrzést vezeti. Vele sajnos még nem tudtam beszélni. A kutatócsoport pedig terepen van.

– Saxton egy sarlatán – szólalt meg a boszorkány. – Idejött, mindent felforgatott, a gyerekeket is ki akarta kérdezni, de nem hagytam. Üvöltenem kellett vele. Gyakorlatilag halálra ijesztette a gyerekeimet. Mit tudhat egy négy és egy hatéves gyerek?

– Segítek...

– Ne fáradj! Már nem jön ide – rázta meg a fejét. – Beszélek Shacklebolt főparancsnokkal, és nem küldi ide többet. De ez az aurori őrizet... ez nehezebb lesz.

Miközben ezt mondta, az arca eltorzult, és szaporán vette a levegőt. Draco közelebb lépett hozzá, aztán egy diagnosztikai bűbájt bocsátott rá.

– Erre semmi szükség – intette le Aurora. – Ezek jóslófájások. Már csak pár hét van hátra, esetleg egy hónap. Remélem, hogy a gyógyítót és a bábát beengedik, mert ha nem akkor egyedül kell megszülnöm ezt a gyereket.

– Sajnálom, hogy ezt mind egyedül kell végigcsinálnod.

– Jó lenne, ha... Mindegy. Meg fogom oldani ezt a helyzetet.

– Tudok bármiben segíteni?

– Kérlek, találjátok meg a férjemet! Én nem tudom, hogy mi történt vele. Ez a követelés is... Képtelenség. Sejtelmem sincs, mit akarnak tőlünk. Semmilyen Élet vize nincs a családnál. Fizetnék is érte, hogy épségben visszakapjam Marcust, de nem kell nekik a pénz – mondta, aztán megpróbálta a könnyeit visszatartani. – Azt mondják, hogy belekeveredett valamilyen sötét ügybe, de nem hajlandóak semmit sem elmondani nekem. Én pedig... el sem tudom képzelni mi lehet az.

– Mindent megteszek, hogy megtaláljam és hazahozzam.

– Köszönöm, Draco, nagyon jó barát vagy!

– Ez csak természetes.

– Dehogy... Ha tudnád... Senki sem akar segíteni. Még a szüleim is elfordultak tőlem, mert azt hiszik Marcus rossz társaságba keveredett, de ez egyáltalán nem igaz. Az anyja, Augusta, pedig... ugyanúgy háziőrizetben van, és nem engedik ide. Merlinre, legalább ő idejöhetne.

– Nagyon sajnálom. Utána fogok kérdezni. Nem ígérek semmit, de talán el tudom intézni, hogy engedjék ide az anyósodat.

– Köszönöm! Brynn és Cara most teljesen kezelhetetlenek, most hogy az apjuk nincs itthon – mondta Aurora tanácstalanul. – A dadus elment, és... Egyszerűen nem értem az egészet. Én csak vissza akarom kapni a férjemet.

– Mindent meg fogok tenni.

– Ez nagyon jó lenne – mondta a boszorkány hálásan, majd igyekezett a könnyeit visszafojtani. – Én hogyan tudnék neked segíteni?

– Beengednél Marcus dolgozószobájába? – kérte Draco. – Megnézem, hátha találok valamit, amin el tudunk indulni.

– Persze, menj csak! De nem tudom mit találsz, mert az a barom Saxton tényleg mindent felforgatott. Kiborultam, és nem hagytam a házimanóknak, hogy rendet rakjanak.

– Semmi gond.

– Bármit elvihetsz, amit segíthet.

– Köszönöm! Ez nagyon nagy segítség – mondta a varázsló.

– Ugyan már – legyintett. – Benned megbízom. Te vagy az egyik legbecsületesebb auror a testületben.

Dracónak egy félmosolyra jutotta. Nem tartotta magát a legbecsületesebbnek, se a legjobbnak, csak egy auror volt, semmi több.

– Körbenézek, aztán visszajövök elbúcsúzni.

– Rendben van.

A varázsló elhagyta a helyiséget, aztán elindult az emeletre. Gyakran járt a Flint kúriában, így ismerte a jártást a dolgozószobába. Egy pár kesztyűt varázsolt a kezére, aztán belépett a helyiségbe. Hatástalanítania kellett pár bűbájt, amivel általában az aurorok szokták a helyszíneket biztosítani. A máskor dekadens, pedáns rendben tarott iroda, most cseppet sem hasonlított saját magára.

Draco átlépett a könyvkupacokon, pergameneken. Mindent kipakoltak az íróasztalfiókokból, aztán mindent csoportokba rendeztek. Számlák, feljegyzések, bájital receptek, és még ki tudja mi volt az asztalokon, illetve a padlón. A férfi állkapcsa megfeszült. Ez olyan volt, mint egy kicseszett tetthely. Aztán belevetette magát a munkába.

***

Eközben Londonban Hermione két szendviccsel és némi almalével felszerelkezve indult el Blaise Zabini keresésére, akit jó néhány akta társaságában találta meg. A varázsló feltűrt ingujjal körmölt, az ujjait már megfogta a kék tinta, szeme alatt halvány karikák éktelenkedtek. Bár összességében még így is jól nézett ki. A boszorkány már majdnem megsajnálta, amíg eszébe nem jutott kiről is van szó. Blaise megrögzött flörtölő volt, ártalmatlan ugyan, de néha iszonyatosan idegesítő. Egy megátalkodott mágus, aki mindig mindenkinek tette a szépet. Bekopogtatott a férfi boxa oldalán, aki felemelte a fejét, aztán szélesen elmosolyodott.

– Áh, Granger, vagy inkább Mrs. Malfoy? – A boszorka csak a szemét forgatta.

– Akkor visszaviszem ezeket a szendvicseket – sóhajtott fel Hermione, majd meglengette előtte a szerzeményét.

– Hoztál nekem szendvicseket? – nézett rá vágyakozva, mintha el sem hinné micsoda kedvességben van része. – Mégis szeretsz engem, Granger?

– Beszélnem kell veled.

– Add oda azt a szendvicset, aztán azt csinálsz velem, amit akarsz – szólalt meg a férfi. Hermione mély lélegzetet vett, aztán átnyújtotta az egyik szendvicset. Blaise azonnal kibontotta, és élvezettel harapott bele.

– Úgy tudom, hogy a hármas tárgyaló szabad.

– Ott voltam Malfoyjal is, de ne aggódj visszautasítottam a közeledését, mert csak neked tartogatom magam.

– Bizalmasan kell beszélnem veled – tért rá a lényegre Hermione, és figyelmen kívül hagyta Blaise megjegyzését.

– Én is igazán bizalmasan szeretnék beszélni veled, Granger. Felveszed nekem azt a piros magassarkút is?

– Blaise, kérlek! – nyögött fel fáradtan Hermione. – Még rengeteg a dolgom.

– Rendben, cukorpálcám – mondta a varázsló, aztán éhesen a figyelmét az ételnek szentelte. Utat csendben tették meg a tárgyalótermek felé. Blaise kinyitotta az ajtót, előre engedte Hermionét, aztán becsukta maguk után. Bűbájokkal zárta le a helyiséget.

– Megmentetted az életem. Az adósód vagyok.

– Ez csak szendvics.

– Mit szeretnél tudni, kiscsillag? – mosolygott Blaise.

– Mindent Flintről.

– Házas. Inkább mesélek magamról – vigyorgott, miközben nagyot harapott. – A Zabini kastélyban születtem...

– Meg ne sértődj, de nem téged raboltak el – világított rá a boszorkány. – Légy szíves!

– Értem. Ez fájt, Hermione. Lássuk csak. Flint iszonyat sok munkával látott el mindenkit. Mintha direkt akarná elcseszni a következő fél évemet. Már egy hete csak prostikat látok. Tudod az milyen? Tangák, combok, cicik, popsik... csillámpor... millió csillámpor – A varázsló megborzongott még a gondolattól is.

– Szedd össze magad, Zabini!

– Ez az egész egy rohadt nagy katyvasz. Egy dühöngő szörnyetegként állítják be, egy simlis alaknak... Flinttel nem voltunk éppen barátok, néha együtt kviddicseztünk, de nem ismertem olyan jól. Viszont nem gondolom ilyennek. Meglep ez az egész.

– Malfoy is ezt mondja. Mióta Kingsley beavatott minket, nekem sem áll össze a kép – mondta Hermione. – Ha akkora mocskos alak, akkor miért rabolták el? És az Élet vize? Kinek jutott eszébe az ilyesmi? Nincs rá írott anyag, ami megerősítené a létezését.

– A mugli konvent pedig megint érthetetlen. Elmondjam mit gondolok? – tette fel a kérdést Blaise.

– Feltétlenül.

– Szerintem Flint keresett valamit.

– Ami egy mugli konventnél lehetett – folytatta a gondolatmenetet Hermione. – Van benne valami. És ennek köze van a minisztériumi ügyhöz, amiben koronatanú?

– Lehetséges. Szépen össze tudjuk rakni a dolgokat, drága. Lehet mégis nekem kellene veled mennem.

– A többi pedig szándékos befeketítés – fújt egyet boszorkány.

– Ez sincs kizárva. Furcsa, hogy mindegyik nő kvibli, aki ellene vallott. Nagyon csúnya dolgokat mondanak róla.

– Akármennyire is megpróbálom az ellenkezőjét gondolni, mégis ennek az őrültségnek van értelme.

– Micsoda, cicabogár?

– Jelentősen lefoglalja a testületet ez az ügy – válaszolt Hermione. – Kingsley két csapatot említett. Hányan is keresik Flintet?

– Tizenegyen és én.

– Majdnem a testület fele, ha nem számítjuk az újoncokat. Kicsit talán kevesebb – számolgatott Hermione.

– Ha elrabolom Malfoyt, akkor mehetek veled Cornwallba? – kérdezte rajongó tekintettel Zabini. – Ahogy ezt itt felvázoltad... Circe szerelmére, azonnal feltennélek az asztalra, és...

– Ki ne mondd! – állította meg a boszorkány.

– Nem kellett hozzá a piros topánkád sem – fűzte tovább a gondolatokat. – A színtiszta intellektusod felizgat, Granger.

– Ne már...

– Granger, eljössz velem randizni?

– Három hónap múlva meglátjuk.

– Három hó... Nem, nem, ma este kell találkoznunk. Lehengerlő éjszaka lesz. Gondolj csak bele? Három hónap Malfoyjal, legalább lenne valami szép, amire emlékezhetsz.

– Biztosan csodás lenne, de holnap reggel korán indulunk.

– Itt is jó. Nagy álmom válna valóra.

– Blaise, koncentrálj egy kicsit! – kérte Hermione.

– Most mondtad el, hogy a testület nagy része a Flint mocskos ügyletein dolgozik, abból is a csapat kis része tud a tényleges kereséssel foglalkozni. Szóval megeszem a következő szendvicset, megcsókollak, kérek két újoncot, akik elmennek a borbélyba, aztán összehívok egy értekezletet, és nekiállok átcsoportosítani az erőforrásaikat. Ha mi ketten együtt lennénk a világot meg tudnánk hódítani.

– Ez igazán pompás ötlet.

– Tudom – vetette rá magát a következő szendvicsre Blaise.

– Harry mondta, hogy a Miniszteri Hivatal adott plusz támogatást – kezdett egy másik témába Hermione.

– Ez igaz. De, ez az egész más megvilágításban aggasztó. Lefizettek minket, és rossz irányba terelnek. Dracóval éppen arról beszéltünk, hogy ha Flint tette volna ezeket a szörnyűségeket, akkor arról valamilyen módon hallottunk volna.

– Ebben igazad van. Drogterjesztés is venne van a listában a bűnei között?

– Mi az hogy.

– Megkérhetlek valamire, Blaise? – kérdezte kedvesen.

– Ígérem, hogy gyengéd leszek, nem is kell semmit sem kérned.

– Inkább legyél kemény – mondta, de rögtön elpirult, amikor meglátta a varázsló széles mosolyát.

– Az is megoldható.

– Mármint kemény kezű... jaj, nem szexuális értelemben, hanem az aurori képességeidre értettem – pontosított kissé elpirulva.

– Hallgatlak!

– Behoztam Monty Moonyt ma reggel.

– Tudom, ő egy piti kis drogfutár – bólogatott a férfi.

– Ő segíthet neked, ha kihallgatod. De vannak még néhányan a Zsebpiszok közben, akik szeretnek pletykálkodni, és hallgatózni. Gyakorlatilag egy hálózatot hoztam létre. Ők a szemem és a fülem.

– Mit csináltál, Granger? – Blaise ezen a ponton komollyá vált. – Hallottam róla, hogy úgy jársz oda, mintha cukorkaboltba mennél.

– Beszerveztem pár embert. Kingsley tud róla, és...

– Baszki, ne mondd, hogy ezt helyesli. Ezt egyedül nem csinálhatod. Ha ezt Tonks vagy Potter megtudja, akkor bizony nagyon nagy bajban leszel.

– Ők ezt nem tudhatják meg, és maradjon ez így, rendben? Messzebbre jutottam, mint az Kingsley remélte, és elhallgattam pár apróságot. Mivel nagy valószínűséggel három hónapra el kell mennem, kárba veszne minden, ha hagynám. Átvették a folyamatban lévő ügyeimet, de nem bízom ez Warrenre. Egy évnyi munkám van benne.

– Ez mind Luna Lovegood miatt van? – És kimonda. Blaisenek sikerült először kimondania előtte, mert ő mindenkit leállított, aki ezt megpróbálta.

Hermione egyenesen belenézett a férfi kék szemeibe. A kérdés betalált, nagyon is betalált. Luna miatt kezdte el. Szegény kicsi Lüke Lovegood... Összepréselte a száját, de már nem tudta meddig képes fenntartani a szemkontaktust úgy, hogy ne legyen könnyes a szeme. Nem volt kész Lunáról beszélni, arról az állapotról, amibe került, és a haláláról sem.

Blaise elnézően tette félre a szendvicset, aztán megsimogatta a boszorkány karját. Ebben nem volt semmilyen rejtett szexualitás vagy bármi más. Megölelte volna, de az már feszegette azokat a határait, amit nem akart átlépni. Még Grangernél sem.

– Sajnálom, nem kellett volna rákérdeznem.

– Semmi baj.

– Jól vagy?

– Persze.

A boszorkány a következő pillanatot azzal töltötte, hogy egy nyisszantóbűbájjal egy hajtincsét levágta, aztán átadta Blaisenek, aki elővett egy fiolát és beletette.

– Ne használd olyan célokra, amikre én nem használnám! – figyelmeztette Hermione. – És csak akkor, amikor tényleg szükséges. Ha ezt bárki is megtudja, akkor mindketten nagyon nagy bajban leszünk.

– Megígérem, hogy szakmai leszek.

– Rendben.

– És még mit szeretnél tudni? – kérdezte Blaise.

– A kvibli. Truróban. Mi köze van Flintnek hozzá?

– Az irodájában talált iratok szerint Flintet érdekelték a muglik szokásai, és mágiához kapcsolódó rituálék. Leveleztek ezzel a Robert Evansszel. Szerintem benne van Flint elrablási ügyében. Még nem tudom pontosan mennyire, de biztosan sáros. Vannak másolatok az aktákban.

– Köszönöm, Blaise, de most jobb, ha megyünk.

– Rendben.

Azzal mindketten kimentek a tárgyalóteremből. Mielőtt még folytatták volna az útjukat, Blaise gyengéden megfogta a boszorkány kezét, magához húzta, és mielőtt Hermione tiltakozhatott volna lágyan megcsókolta őt. A boszorkány tetőtől talpig beleborzongott a csókba. Évek óta nem értek hozzá így, ilyen hirtelen támadt szenvedéllyel. Fenébe ezzel a mardekárossal, aki egyből lekörözte az expasiját egyetlen csókkal. Ez pedig a legnagyobb hiba volt, ami valaha történt vele. Eltolta magától a varázslót, mielőtt túlságosan is elmélyítette volna a csókot.

– Ezt meg miért csináltad?

Blaise csak rákacsintott, aztán fütyörészve elindult vissza a helyére.

– A lökött mardekárosoktól kíméljen meg Merlin mindenkit!

Hermione észre sem vette, hogy Sabrina Wind állt nem is olyan messzire tőle. A mézszőke boszorkány szúrós tekintettel méregette őt. Mintha legalább helyre akarná tenni vagy megátkozni, mindenesetre a boszorkány tudta, hogy az átok közelebb áll aurortársához, mint a szópárbaj. Sabrina le sem tagadhatta a nyilvánvaló megvetést, ami kiült az arcának minden egyes vonására.

– Még egy varázsló, akit sikerült behálóznod, Granger?

– Sabrina – szólalt meg Hermione. – Bocsánat, nem vettelek észre.

– Látom, hogy lekötött a smárolás Zabinivel.

– Ez nem az volt...

– És most elmész Malfoyjal? – hördült fel mérgesen. – Neked van képed...

– Mi van Malfoyjal?

– Mindenki tudja, hogy van köztetek valami – fújt egyet a boszorkány, és karba tette a kezét. Hermionénak ötlete sem volt, hogy ki az a mindenki. Malfoyjal általában veszekedni szokott, vagy ugratni egymást. De, hogy valami legyen köztük? Nem, ez kizárt. – Vagy talán tagadod?

– Jaj, ugyan már. Nincs köztünk semmi – intette le. – Sok dolgom van, Sab...

– Nem hiszek neked – rázta meg a fejét. – Látom ahogy ránézel, és azt, ahogy ő rádnéz.

– Jaj, az a csupa megvetés. Kérlek, nincs ehhez semmi kedvem! – rázta meg a fejét. – Ha megbocsátanál akkor én most elmennék.

– Nem hiszem el, hogy neked minden pasit össze kell szedned. Asher, Zabini, aztán pedig Malfoy.

– Sabrina...

– Tudtad, hogy Malfoy nekem tetszik – rikácsolta.

– Ezt megbeszélhetnéd vele, és ne velem – próbálkozott a boszorkány. – Szerintem ő nem tudja, hogy ilyen komolyan érdeklődsz iránta...

– De te tudod.

– Én nem tudok semmit. Mondd el neki! – intett Hermione. – Éljetek boldogan, engem pedig hagyj végre békén.

– Ha hozzáérsz Malfoyhoz, akkor nagyon megbánod.

– Ugyan, kérlek! – forgatta meg a szemét Hermione. – Malfoy és én együtt fogunk dolgozni, és nem szextúrára megyünk. Ez egy bevetés, ugye tudod?

– Együtt lesztek.

– És?

– Nagyon vigyázz magadra, Granger!

Sabrina megvetően fújt egyet, amikor elment mellette meglökte a vállával. Hermione fújt egyet, aztán megrázta a fejét.

– Mindenki megőrült ma? – kérdezte az üres folyosóra meredve, majd távozott.