Cornwallból szeretettel

8. fejezet - Veszélyes pite

– Ez annyira finom – szólalt meg a boszorkány olyan átéléssel, hogy Dracónak egyből felszaladt a szemöldöke, de mielőtt ő is mondhatott volna valamit Hermione belekezdett egy hadart szónoklatba: – Egyszerűen imádom, nem is tudtam mennyire finom. Pedig nekem elhiheted, hogy az almáspite nem is igazán a kedvencem, de ebben az aromák, az ízek. Isteni. Olyan, mintha felrobbanna az összes ízlelőbimbóm. Mint egy álom. Egyszerűen teljesen felvillanyoz.

– Aha, szerintem ez már a főzet hatása – forgatta a szemét Draco, majd egy diagnosztikai bűbájt bocsátott rá. A boszorkány el akarta hessegetni, de a férfi gyorsan elvette tőle a pálcáját. – Igen, ez már a főzet hatása.

– Mi? Nem, nem teljesen kontroll alatt tudom tartani a nyelvem. Érted? Mindig kontroll alatt tartom magam, az érzéseimet, a cselekedeteimet, és mindent – bizonygatta, ami talán így is volt, de nem ebben a pillanatban. – Teljesen fel vagyok dobva. Ez egyszerűen hihetetlen. Hmm... sütnöm kell egy ilyet nekem is.

– Tényleg? – kérdezte Draco gonosz vigyorral. – Kérdezgesselek? Remek alkalom lenne.

– Aha. Te meg jobb lenne, ha legközelebb bájitalfőzés közben felvennél valamit a szexi testedre, mert még megégeted a mellkasodat egy bájitallal vagy egy kis tűzzel. Allergiás vagy a pamutra vagy mi a fene bajod van? – fecsegte Hermione, aztán a szájára tette a kezét. – Oh, a francba. Nem, nem, nem, én mindjárt elbújok valahova. Ééénn nem úgy értettem, hogy dögös vagy... lennél... nem lennél... az vagy... de... A francba!

– Oh, a francba – ismételte meg Draco, aztán elmosolyodott. Fél szemmel a diagnosztika vetületét figyelte, egyelőre nem volt semmi túlságosan kiugró, és belefért egy kis ugratás. – Mindig hallgass a bájitalmesterre, mindig hallgass a bájitalmesterre. Mantrázd magadnak, Granger! Szóval szerinted jól nézek ki?

– Mintha ezt nem tudnád. Hidd el nem szívesen állnék közéd és a tükör közé – forgatta a szemét Hermione. – Direkt csinálod ezt, hogy mutogatod magad, amikor csak teheted?

– Egy pincében? Amikor egyedül vagyok? Nos, nem számítottam tömegekre – vágott egy apró fintort. – Milyen körmönfont is vagyok igazából. És mi az, hogy mutogatom magam. Mindig aurortalárban láttál vagy valamit nem tudok? Leselkedsz utánam, Granger?

– Úgy utállak, Malfoy! Te vagy a legutálatosabb, legnagyképűbb és a legjótestűbb auror, akit... Francba!

– Folytasd imádom, ha dicsérnek – tette karba a kezét a varázsló. – Csak nem csodálsz engem?

Hermione először kinyitotta a száját, és összevissza mondott valamit. Csuklott egyet, majd újra képes volt beszélni.

– Igen... nem... nem tudom – szólalt meg újra most már értelmes szavakat motyogott. – A rohadt életbe!

– Mondtam, hogy ne egyél belőle. Sosem hallgatsz rám – csóválta meg a fejét. – Mondd csak, Granger, milyen titkaid vannak, amiket el akarsz mondani?

– Ugye tudod, hogy ez nem Veritaserum? Nem fogok csak úgy válaszolni. Fecsegek, persze, hogy fecsegek, mert ettől a francos almáspitétől nem bírok nem beszélni. Mindjárt el is kezdek neked a mesét a koboldlázadásokról.

– Látnod kellene magad. Olyan tág a pupilláid, mint két tányér – mondta, aztán közelebb lépett hozzá, aztán megérintette a homlokát. – A homlokod is forró. A diagnosztikai bűbáj szerint nagyon is felment a pulzusod. Ha nem tudnám mit ettél azt mondanám bedrogoztak.

– Még egyszer nem fogok ellentmondani neked, Malfoy – nyögte csillogó szemekkel. – Neked olyan szép szemed van, ezért... – Közelebb lépett most Dracóhoz. Hermionéval forgott a világ, hirtelen szörnyen melege lett, és iszonyatosan megtetszett neki a varázsló ajka. Olyan szimmetrikus volt, édesnek tűnt, egyenesen csábítónak. Megnedvesítette a saját ajkait. A férfi tekintete elsötétült, és eléggé közel kerültek egymáshoz, aztán... A lány végül félrelökte a varázslót, aztán szájára tett kézzel elrohant.

Dracónak nem volt más választása, mint mély levegőt venni. Mégis mi a fene ez? Megszagolta az almáspite egyik darabját. Nem stimmelt ezzel a főzettel valami. Talán elszúrhatták az arányt? Elemeznie kellett még, de biztosan nem volt hagyományos recept. Mit is tudhatott egy mugli a bájitalkészítésről? Egyelőre azonban ezt félre kellett tennie, és helyre kellett tennie a kis boszorkányt.

Legyőzte a borzongását, ami még mindig ott kísértette Granger miatt, aztán elindult utána az emeletre. Nem kellett sokáig keresnie, mire megtalálta. Egyébként sem volt túlságosan nagy a ház. Hermionét a fürdőszobában a wc fölé hajolva látta meg, miközben kiadott magából mindent.

– Csak nem reggeli rosszullét? – kérdezte némi iróniával.

– Cseszd meg, Malfoy! – vágott vissza, aztán a kagyló fölé hajolt. Draco közelebb ment hozzá.

– Fogjam a hajad?

– Tűnj el innen! – rivallt rá Hermione. – Tűnj el innen azzal az utálatos képeddel!

– Szóval mostantól hallgatni fogsz rám? – tette karba a kezét Draco. A boszorkány szánalmasan nyöszörögve motyogott valamit.

– Ez egy rohadt elrontott bájital – szólt Hermione. – Hogy lehettem ekkora marha?

– Mindenki hibázhat – próbálta nyugtatni a boszorkányt. Ugyanakkor legszívesebben kiabált volna vele. Mégis mi értelme lett volna ennyi hányás után? Inkább a támogató aurortárs szerepet választotta.

– Több eszem is lehetett volna – nyöszörögte. – Hova tettem az eszemet?

– Igen, Granger. Tudod, a felnőtt viselkedés sokszor segít.

Mielőtt a lány folytatta volna önmaga ostorozását, egy újabb adagot adott ki magából. Draco elnézően figyelt őt, majd leguggolt, és gyengéden összefogta a boszorkány haját. Annyira elesettnek, kicsinek és gyengének tűnt. Ő pedig annyira nem tudott ezzel mit kezdeni. Így csak arra hagyatkozott, amit jónak látott. Elmélázva figyelte az egyenes hajat, amibe enyhe hullámok vegyültek. Selymes volt, és gyönyörű. Nem, nem, nem szabadott erre még csak gondolnia sem.

– Mi lenne, ha nem viselkednénk ennyire gyerekesen? – szólalt meg Draco lágyan. – Ez rohadtul veszélyes volt. Rosszabbul is lehettél volna.

– Ühüm...

– Hozzak egy kis vizet?

– Nem kell – rázta meg a fejét. – Basszus.

– Szegénykém – próbált együttérzőnek hangzani, de Hermione gyanakodva figyelte őt. Draco továbbra is kissé gügyögve beszélt. – Annyira makacs vagy, annyira nem hallgatsz senkire, és most erre jól rácsesztél.

– Húzz a francba! – nyögte a boszorkány. Aztán lehúzta a wc-t. – Nem akarom, hogy itt legyél.

– Jól van, jól van. Nem megyek el innen, amíg ki nem derül, hogy rendben leszel-e. Egy kis hányáson kívül nagyobb bajod is lehetett volna.

– Hülye vagyok. Az éppen elég baj.

– Elég ebből!

– De tudtam azt, hogy egy rosszul elkészített bájitalt bevenni körülbelül akkora marhaság, mint besétálni egy akromantula fészekbe – nyögte Hermione. – Ezt nem úszhatja meg ez a szemét spiné.

– Van ebben igazság.

– Merlinre!

– Lehet, hogy megszórták valamivel, amitől elvesztetted a józanítélőképességed – elmélkedett Draco.

– Ne akarj nekem mentségeket keresni! – nyögött fel elkínozottan.

– Oh, bocsánat! Hülye voltál, Granger.

Közben a boszorkányt újabb görcs fogta el. Valami olyasmit motyogott, hogy milyen borzalmas ötlet volt enni a pitéből. Az egész teste görcsben állt. Teljesen elkeseredve rogyott le a wc csésze mellé. Draco csak nézte a fiatal nőt. Nem tűnt jó ötletnek egy ellenbűbájt használni, viszont nem akarta szenvedni látni sem.

– Talán mégsem olyan rossz ötlet egy pohár víz – szólalt meg a boszorkány, miközben megköszörülte a torkát. – Kérlek, Malfoy!

– Hozom – mondta, aztán egy varázslattal rögzítette, majd elengedte a haját, és a mosdó felett tárolóról levette Hermione macskás fogmosópoharát, egy szemforgatással megtöltötte a csapnál vízzel. Átadta a boszorkánynak, aki aprót kortyolt a folyadékból.

– Köszönöm – hálálkodott. – Meddig fog ez tartani?

– Elrontott bájitalnál nehéz megmondani – válaszolt a varázsló. – Sajnos, csak az alapvető elsősegélynyújtásban van tapasztalatom. Ha a parancsnokságon lennénk, akkor már úton lennél a gyengélkedőre. Ugyanakkor szerintem egy kis erősítő bájital, gyomorvédő és rengeteg folyadék a megoldás erre. Ha estére nem leszel jobban, akkor megyünk a Szent Mungóba. Erről pedig nem nyitok vitát.

– Nem, nem. Vissza kell vinnünk a tálat még ma – szűrte a fogai között, majd feltápászkodott. Megtörölte a száját, és előkereste a fogkeféjét. Draco összeráncolta a szemöldökét. A boszorkány valahonnan új erőt talált magának.

– Miért? – kérdezte végül.

– Mert azt hiszik, hogy ez működi fog, és tudják, hogy visszavisszük a tálat – mondta Hermione, aztán elkezdett fogat mosni, az elszántság annyira elhatalmasodott rajta, hogy felül tudott kerekedni a bájital okozta állapotán. – Ha hoznak neked valami finomságot, akkor a tálat illik visszavinni.

– Griffendéles – jegyezte meg Draco. – Nem tudnál lehiggadni egy kicsit?

– Fecsegnünk kell, ahogy azt a főzettől várják.

– Nekem is?

– Aha, Malfoy, neked is.

– Életemben nem fecsegtem – sóhajtott fel Draco. Egyszerűen a gondolatától is borzongott, hogy ő bármilyen fecsegésnek a résztvevője legyen.

– Lehet. Utoljára a kviddicsről hallottalak fecsegni a srácokkal bent, akkor nagyon ment. Jaj, és el kell játszanunk a nagy szerelmet. – Hermione morogva tisztította a fogait.

– Az könnyebb lesz, mint a fecsegés – vágott egy fintort. Egymásra néztek. A lány szájában még mindig ott volt a fogkefe. A varázsló elmosolyodott, mintha csak élvezné a csevegésüket. A boszorkány csak a szemét fogatta, aztán befejezte a fogmosást.

– Nekem nem lesz könnyű.

– Gondolj arra, ahogy Weasley-vel viselkedtetek a kapcsolatotok elején – vigyorgott rá még szélesebben.

– Mi? Jaj, Malfoy – kezdte, majd legyűrt egy hányingert. – Ronnal... Miért vagy erre kíváncsi? Régen volt. Nem is emlékszem rá.

– Na és?

– Nem is értem, miért ez érdekel? A legutóbbi kapcsolatom Asher Cresswell-lel...

– Arra senki sem kíváncsi, ami nyilvánosan zajlott a Minisztériumban – horkantott fel a varázsló. – Mindenki hallott mindent.

– Ott voltál?

– Ühüm. Sajnáltalak.

– Mert szakítottam valakivel? – kérdezte Hermione, majd letörölte a szájáról a fogkrémet, és megpróbálta legyűrni a hányingert. – Most komolyan.

– Mert nem volt bátorságod orrba vágni azt a barmot. Engem persze orrba gyűrtél harmadikban. Egy hét felfüggesztés megérte volna. Azóta nem vagy teljesen önmagad – vonta meg a vállát Draco. Mielőtt Hermione reagálhatott volna a férfi egy újabb kérdést tett fel: – Az igaz, hogy Weasley-vel egyszer sem feküdtetek le?

– Mi van? Ezt meg hon... Malfoy, mit műveltél? Tudom, hogy te...

– Weasley sokat dumált, baromságokat, aztán kis legilimenciát alkalmaztam – vallotta be Draco. – Nem is vette észre.

– Jézusom...

– Mondott ezt-azt...

– Meg kell fojtanom. És mi a fenéről beszélgettetek, hogy szóba került ez? Ne! Inkább ne is válaszolj. Nem akarom tudni. Legalábbis azt hiszem – fújt egyet a boszorkány.

– Baromi unalmasak voltak a megfigyelések – sóhajtott Draco.

– Erre rólunk kellett beszélnie? Megölöm Ront.

– Rendben – emelte fel a kezét védekezően.

– Akkor miért hoztad fel ezt a témát? Ez valami szörnyű kísérlet arra, hogy igazat mondok-e?

– Szeretem hallani, amikor Weasley-ről kiderül, hogy egy barom – válaszolt Draco. – Főleg szóban.

– Gyerekek voltunk. Tíz percig se voltunk együtt.

– Na és? Ti olyan egyszer összejövünk, és örökké együtt maradunk típusok vagytok. Vagy nem így van?

– Nem... Szerintem ezt nagyon nem jól gondoltad. Látod, hogy Ron mit művel.

– Nem hibáztatom azért. Ha lenne rá lehetőségem, akkor én is valahol boszorkányokat fektetnék meg – jegyezte meg álmodozóan.

– Ne legyél közönséges! – horkantott fel.

– Csak megjegyeztem. Tudom, hogy te biztosan egy könyvvel a kezedben lennél valahol Londonban.

– Azt hiszed, hogy ismersz? Ja, igen, most jut eszembe. Az a csaj a pihenőben. Nem bírsz magaddal, Malfoy?

– Hazudtam – nevetett fel Draco. – Ő jött oda hozzám, és beszélgettünk. Jó volt, lehetett volna belőle valami, de most dolgozunk, és különben is belerondítottál az egészbe.

Hermione felhorkantott.

– Igen, tudom, három hónapig az álfeleséged vagyok – mondta a boszorkány. – Addig bármikor szétdúlhatom az összes bimbózó kapcsolatodat.

– Nagyszerű. De az állandó nőimhez elmehetek? – ugratta tovább.

– Előbb legyen meg Flint, azán felőlem oda mész, ahova akarsz. Tarthatsz orgiákat, nem fog zavarni. – Hermione a gyomrára szorította a kezét, már amennyire tudta a pocak miatt. – Bár hallgattam volna rád, Malfoy. Ez a hülye erőfitoktatás, ami köztünk van most tényleg betalált.

– Hamarosan elmúlik – bíztatta Draco. – Én meg amneziáni fogom azt a hülye picsát, hogy felejtse el az összes bájitalt. Mi van, ha be akarta adni ezt másnak is?

– Ezt nem hagyhatjuk – rázta meg a fejét a boszorkány. – Két lehetőség van: eljátszani, hogy működik a bájital vagy azt, hogy nem.

– Remek lehetőségek – szólt, miközben az állát vakargatta.

– Malfoy.

– Tessék.

– Mennyire vagy ügyes legilimentor? – kérdezte, miközben elpakolta a fogmosókellékeit.

– Eléggé – mosolyodott el, aztán kinyúlt, és letörölt a boszorkány szája sarkából egy kis fogrém maradványt. – Okklumenciában is profi vagyok. Tesztelni akarsz?

– Nem szoktál ezzel dicsekedni – szólalt meg nyugodtan, mintha nem akarta volna, hogy a férfi tudja mennyire meglepte az, amit csinált.

– Mert nem akarok a legilimentorokkal és az emléktörőkkel együtt dolgozni. Nagyon unalmas egy munka – sóhajtott fel nehezen. – Állandóan történeteket találhatnék ki, járhatnék mindenféle bűntény helyszínére. Nem, nem, nekem kell egy kis izgalom.

– Kukkants bele annak a nőnek az elméjébe, légy szíves! Most egy kicsit mélyebben. Mindent meg kell tudnunk arról hogyan szerezte a receptet, és milyenek vannak nála. A bájitalhozzávalók egy része elérhető a muglik számára is, ha elkezdenek főzőcskézni mindenfélét, akkor nagyon nagy bajban leszünk.

– Az elme nem egy könyv, amibe csak úgy belenéz az ember, hanem összetett...

– Meg tudod tenni vagy nem? – szakította félbe a mondatát türelmetlenül.

– Megoldom.

– Nagyszerű – mondta Hermione, aztán eltorzult az arca. – Lehet, hogy annyira nem kellene sietnünk.

– Erősítő főzet, gyomorvédő és sok-sok folyadék – ismételte meg a varázsló.

– Rendben, rendben, Malfoy gyógyító.

– Megvan az elsősegély csomagod? – kérdezte a férfi.

– Persze.

– Abban minden van. Lemegyek, befejezem a bájitalokat, addig pihenj, és meglátjuk mennyire segít – folytatta a tervet a varázsló. Hermione csípőből ellent akart mondani neki, de megerőltette magát. – És ha lehet, akkor ne egyél többet abból a pitéből. Leviszem magammal a pincébe.

– Jól van.

– Szólsz, ha baj van?

– Persze.

– Volt olyan barátom, aki egy elrontott bájital miatt lett nagyon-nagyon rosszul – szólalt meg Draco. – Évekig gennyedző kelések voltak a bőrén.

– Megértettem.

– Pihenj!

Azzal az egykori mardekáros hosszú léptekkel kisétált a fürdőszobából. Hermione felnyögött, aztán nagy nehezen rendbe szedte magát. A feje hasogatott és még mindig émelygett. Nem volt kifizetődő Malfoyban nem bízni. Nem viselkedhetett gyerekesen.

***

A következő két órában Hermione átértékelte a viselkedését.
Első pont: csak az ügyre koncentrál, és nem vállal felesleges kockázatot
Második pont: többet nem eszik meg semmit sem, amit a szomszédok hoznak
Harmadik pont: mellőzni a gyerekes viselkedést Malfoy közelében
Negyedik pont: mostantól minden döntését a lehető legalaposabban meggondolni

Az almáspite incidens után képtelen volt csak úgy feküdni és pihenni. Malfoy ezt valószínűleg hagyná jóvá egyedül, de csak egyszer hányt a korábbi gyomorzsonglőrködése óta. Egy könyvet keresett elő, ami röviden taglalta a mugli- és varázslóvilág közötti hasonlóságokat, hiedelmeket. Biztonság kedvéért leírta a fecsegőfőzet receptjét, és összevetette a muglik számára elérhető hozzávalókat. Elkeserítő volt az eredmény. Egyetlen egy online rendeléssel hozzájuthatott mindenhez. Hány ilyen bájital lehet még? – tűnődött magában. Majd megrendelte ezeket az összetevőket.

Bár semmilyen magyarázatot nem kapott arra, hogyan kerülhetett egy bájitalrecept egy muglihoz, magától is rájött mennyire sok esély volt erre. Ebből kiválasztotta a legvalószínűbbet: Mi van, ha a nőnek van egy Roxfortban tanuló gyereke? Stikában, Draco háta mögött persze, kiábrándultan kilopakodott a házból, és megnézte a kertet, de nem talált semmi olyasmit, ami egy gyerek létezését jelentené. Csalódottan ment vissza, viszont legalább Malfoyjal nem találkozott.

Nem maradt más, mint tovább gyártani az elméleteket. Lehetett egy elvesztett könyv, bár ezeket mindig mugliriasztóval látták el. A varázslat megkopott vagy rosszul végezték el? Lehetséges, de a lapokat is ilyen bűbájjal kezelték, sőt a pergameneket is. Nem valószínű, hogy egy varázsképességű boszorkány vagy varázsló mást használna. Vagy egy kvibli lehetett, aki hozzáfért ezekhez az információkhoz? Általában a kviblik elhagyták a varázsvilágot. Át kellett gondolnia. Mi van, ha a wicca konvent valamelyik tagjának van varázsképességű rokona?

Miközben az elméleteken gondolkodott, lépteket hallott, aztán Malfoy jelent meg a szobában. Nem volt rajta megint póló, izzadt volt, és... bájitalok gőzétől fűszeresen illatot árasztott. Hermione mély levegőt vett, aztán kifújta. Hogyan lehetett valakinek ennyire vonzó illata?

– Jobban vagy? – kérdezte a varázsló.

– Sokkal jobban.

– Jobban is nézel ki – jegyezte meg Draco, majd egy varázslattal ellenőrizte, hogy van-e láza. Kicsit megkönnyebbültnek látszott. – Szerencséd van, hogy mindent kihánytál.

– Igen...

– Rosszabbul is járhattál volna, Granger. – A varázsló karba tette a kezét, aztán megfeszítette az izmait.

– Merlinre, nem lehetne, hogy legyen rajtad egy póló is miközben elmondod mennyire idióta vagyok?

– Zavarnak a sebhelyeim?

– Dehogy is. Én a sebhelyeken túl is látok. Egy hatalmas nagy seggfejet – mosolyodott el édesen.

– Áh, szóval ez inkább arról szól, hogy nem bírsz ellenállni nekem? – vigyorgott elégedetten a férfi.

– Aha – harapott az ajkába a lány. Édes volt, de gúnyos. – Valóban nem bírok magammal. Lehet enterfix ragasztóval kell magamat ideragasztanom a padlóhoz, nehogy rádugorjak.

– Hűtsd le magad, Granger! Mindkettőnknek ki kell bírni három hónapot szex nélkül.

– De nem megy – folytatta színpadiasan, és legyezgetni kezdte magát, miközben újra a könyvének szentelte a figyelmét. – Egyszerűen nem bírok ellenállni.

– Mikor akarod átvinni a tálat? – váltott témát vigyorogva. – Mielőtt rámugrasz vagy utána?

– Már jól vagyok – válaszolta. – Akkor megyünk, amikor felhúzol magadra egy pólót.

Draco magához reptetett egy kék pólót a csomagjából, aztán felvette, és az egészet megkoronázta a szemüveggel.

– Így megfelel?

– Aha.

– Van valami oka, hogy nem tudom kinyitni a közös szekrényünket? – tette fel a kérdést a varázsló.

– Van.

– Elmondod?

– Most még nem, előbb legyen meg a mostani feladat – zárta rövidre az ügyet.

– Akkor pattanj, Granger! Még ezer dolgunk van.

– Tudom, rá kell jönnöm, hogyan kerülhetett ki ez a bájitalrecept. De még egyelőre csak elméleteket gyártottam.

– Leglilimencia, szivi, ez lesz a válasz a kérdésünkre. Remélem, hogy megvan az a téma, amivel szóval tartod az a szemét picsát, aztán én megoldom a többit, és megkíméllek az elméletgyártástól.

– Arany szíved van, Malfoy, már tudom miért nem mentem hozzád – csukta be a könyvet a boszorkány. – Úgy döntöttem, hogy én fogom játszani a fecsegőt, te pedig csak asszisztálsz hozzá. Szóval csak nyugodj meg.

– Nem vagyok ideges, de még soha nem láttalak téged improvizálni.

– Ügyes vagyok.

– Ja, persze. Potter és Weasley. A nagy trió... csodálatos emlékek, életveszélyes kalandok, egy sárkány.

– Két sárkány.

– Kettő? Sárkányszelídítő akartál lenni? – kérdezte gúnyosan vigyorogva. – Tényleg nem bírsz magaddal, Granger?

– Egy sárkányt nem lehet megszelídíteni. Eredendően vadak, erőszakosak és rettenetesen veszélyesek. – Pontosan, mint maga Malfoy, jött rá hirtelen.

– Menjünk, Granger, itt nem lesz sárkány, de nem lesz egy sétagalopp.

Hermione megigazította a hajfonatát, aztán kisétált a szobából. Draco követte őt. Aztán megfogta a tálat, és mosolyogva, egymásba karolva sétáltak át az úton. A varázsló a lehető leggyengédebb pillantásával nézte őt, amitől a boszorkányt kirázta a hideg. Messziről nagyon boldognak tűntek, ugyanakkor a karszorítás nem látszott. Hermione becsengetett és vártak. Caroline hamarosan megjelent az ajtónál, majd kinyitotta.

– Üdv! – köszöntötték egymást.

– Visszahoztuk a tálat – nyújtotta át Hermione az említett tárgyat. – Nagyon finom volt az almáspite.

– Ennek igazán örülök. Régi családi recept.

– Oh, az egészet befaltam. Mostanában semmit, de tényleg semmit nem bírtam megenni. Mindennek annyira furcsa íze és szaga van. Rémes... Émelyegtem, szédültem, hánytam. De ez a pite visszahozott az életbe. Igaz, Tom?

– Tényleg így van – bólogatott egyetértően Draco, aztán átkarolta a Hermione vállát. – Nem hagyott nekem egy árva falatot sem. Igaz, Emma?

– Tényleg? – hüledezett Caroline, és nagyra tágult a pupillája. – Ez egyszerűen csodálatos.

– Annyi helyen éltünk már, hogy azt el sem tudod képzelni – sóhajtott a lány. – Imádjuk Tommal a gasztronómiát, de mindegyikünk borzalmasan főz. A világ legjobb pitéje, igaz, Tom?

– Ha ehettem volna belőle – nevetett fel Draco kicsit szégyenlősen. – Azóta be nem áll a szája, mintha egy óra jógagyakorlat után lennénk. Teljesen kicsattan a sok energiától.

– Te jógázol? – kérdezett vissza Caroline.

– Jógaoktató vagyok, vagyis voltam. A baba miatt most az orvosom megtiltotta, hogy napi hat-hét órát lezavarjak egyhuzamban. Valami szörnyű orvosi kifejezést mondott, amitől teljesen kétségbeestem, aztán inkább abbahagytam.

– Meg tudom érteni – bólogatott a nő.

– Szóval most marad a pihenés, kevés jóga és a kirándulások. A hétvégéken biztosan felfedezzük Cornwallt. Már alig várom. Pénteken vagy szombaton elmegyünk St Ivesbe. Lehet pár napig ott is maradunk.

– Komolyan?

– Egyszerűen csodálatos az a part. Egyik barátunknak ott van egy háza. Láttam a képeket. Mindenképpen én is látni akarom, mielőtt a baba megszületik.

– Drágám, mi lenne, ha engednél mást is megszólalni?

– Jaj, ugyan már.

Caroline továbbra is meglepetten szemlélte őket. Hermione pedig csak tovább ontotta az információkat magukról, amiket Tonks és a csapata az előre megtervezett az aktájukban tűntetett fel. A szomszéd megpróbálta őket beinvitálni, de ezt mindketten elutasították. Draco közben igyekezett hasznosan eltölteni az időt egy kis legilimenciával, de nehezen tudott figyelni, mert Hermione folyjon a karját simogatta és megállás nélkül beszélt.

– Sajnálom. Lyukat beszéltünk a hasadba – mondta sajnálkozva a boszorkány. – Úgy terveztük, hogy bemegyünk a belvárosba, és be is kell vásárolnunk.

Aztán közelebb ment Caroline-hoz, és megölelte. Draco egy köhintéssel jelezte, hogy a boszorkány kezdett túlságosan is belemelegedni a szerepbe.

– Köszönöm!

– Igazán nincs mit, Emma – mosolygott Caroline.

Elköszöntek, aztán elindultak a város felé. Amikor hallótávolságon kívülre értek Hermione hangosan felnyögött, és elengedte Draco karját, aki rögtön megfogta a kezét. A boszorkány rémülten nézett rá.

– Mit csinálsz?

– Megfogom a kezed. Neked még sosem volt olyan pasid, aki ezt a szégyenletes dolgot csinálta?

– Ne már...

– Igazi párnak akarunk látszani, nem? – kérdezte Draco.

– Jó, rendben – egyezett bele a boszorkány, aztán fújt egyet. Kimerítette a sok beszéd, így nem volt értelme vitatkozni.

– Lazítsd már, Granger!

– Kicsit még dolgozik bennem az adrenalin – magyarázta, aztán mély levegőt vett. – Hova megyünk?

– Céltalanul lődörgünk. Lassíts már! Nem rohanunk, úgy viselkedünk, mint egy párocska – jegyezte meg Draco. – Bár utoljára tinikoromban lődörögtem így.

– Hatodévben? – kérdezett vissza csipkelődve.

– Akkor más elfoglaltságaim is voltak. Akkoriban nem volt más csak néhány gyors menet a zártolt részlegben – sóhajtott fel. Erre csak egy megvillanó barna tekintettel találkozott. – Most mi van?

– Oh, te szegény. Szóval mit nézünk meg?

– A célszemélyek otthonait, aztán a boltot.

– Be is megyünk?

– Ma nem – rázta meg a fejét Draco. – Válassz egy másikat, ahova bemegyünk.

– Vennem kell néhány tábla csokit – nyögte a boszorkány elkínozottan. – A mai nap szörnyű eseményei után szükségem van erre.

– Van otthon csokibékám.

– Remek, akkor este pizsamaparti lesz – mosolyodott el.

Draco csak felnevetett.
– Szexi fehérnemű lesz rajtad?

– Persze. Hat méter csipke, mert annyiba férek most bele.

– Nem én akartam ezt a gyereket – vigyorgott Draco.

– Sabrina barátnőd hülye ötlete volt – morogta a boszorkány. – De mindegy is.

Aztán egy ideig nem igazán beszéltek, mindent alaposan megnézték. Hermione is megfigyelte mindegyik helyszínt. Nem volt látszólag semmi gyanús, csak iszonyatosan profi biztonsági rendszer. A boszorka gondolatai átvették az irányítást, és már nem is zavarta Draco keze, ahogy az övét fogta. A varázsló figyelte őt, ahogy a wicca bolt előtt állva Hermione megszemlélte a kirakatot. Neki ez nem a varázsvilág megcsúfolását jelentette, hanem felfedezni váró rejtélyt. Önkéntelenül eltűre a rövid, kilógó hullámot a füle mögé. A férfi egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, ahogy Grangert nézte. Tetszett neki az elszántsága. Tetszett? Ugyan, csak a gondolatai játszottak vele. Draco, hogy elterelje a figyelmét Disaudiót varázsolt magukra, így senki sem hallgathatta ki őket.

– Mit gondolsz?

– Érdekes ez a bolt. Holnap be kell mennünk.

– Mindenképpen – mondta Draco. – És meg sem kérdezed, hogy ment a legilimencia.

Hermione csillogó szemmel fordult felé. A férfi kisimított egy tincset a boszorkány arcából.

– Nem akartam, amíg az utcán vagyunk, de ha már bűbáj van rajtunk... Elmondanád, hogy mit tudtál meg?

– Nem hitte, hogy a bájital működni fog, el sem tudod képzelni mennyire elégedett volt – vonta meg a vállát Draco. – Először próbálta ki, és saját bevallása szerint elrontotta. Amatőr, és tényleg elrontotta. Egy hibátlan főzetnél nem hánytál volna. Mindegy. Van Caroline-nál egy halom bájitaltanos könyv.

– Csessze meg! Honnan szerezte őket? Van valaki, aki a családjában varázsképességű?

– Nincs, ez benne az érdekes. Egy bőrtáskából vette ki ezeket, gyakorlatilag ellopta. De nem értem, mert minden könyvet muglik ellen is kezeltek.

– Köze lehet Flinthez? – kérdezte Hermione.

– Ehhez kevés volt az idő. Mostanában kapta meg őket, és benne van a kedves férj is.

– Mi legyen a terv?

– Haladjunk sorban. Holnapra marad a wicca bolt. Viszont ezt a nőt ma el akarom intézni.

– Mit akarsz csinálni?

– Még ma este átmegyek, és visszahozom a könyveket – jelentette ki a varázsló. – Ez már sérti a Titokvédelmi Alaptörvényt.

– Nem is kicsit – mondta a boszorkány. – Malfoy, nagyon is elszántnak nézel ki, és ez bajba fog keverni mindkettőnket. Álljunk meg egy pillanatra, aztán gondoljuk át.

– Ahogy az is iszonyatosan merész, hogy egy félig varázslényt rejtegetünk – jegyezte meg mogorván.

– Félig macska. Nem is tudod, mennyi embernek van ilyen macskája, és még csak nem is tudnak róla – jegyezte meg a lány, aztán karba tette a kezét.

– Félig murmánc. Varázslény. Vannak képességei.

– Ez még nem biztos – vonta meg a vállát. – Mumus körülbelül hét-nyolc hetes lehet. Még nem tudni mit örökölt a mamájától. Lehet az egyetlen dolog, amit tud az, hogy dorombol.

– Akkor a mama volt murmánc?

– Ha nem mondom el, akkor biztosan nem jössz rá. Igen, a mama volt murmánc – fújt egyet mérgesen. – És megint Mumus miatt veszekszünk... A közeledbe sem jön az a szerencsétlen állat. Egyébként mit forgatsz a fejedben?

– Mumussal nincs semmilyen tervem. Mért lenne tervem vele? Az egy macska-murmánc... Merlin szentjeire baszki.

– Jaj, Carolinre gondoltam.

– Átmegyek és Imperióval kényszerítem, hogy adja át azokat a könyveket – jegyezte meg hidegen Draco. – Miután végeztem, törlöm az emlékezetét, módosítom, és hazamegyek. Ennyi az egész.

– Ohohóhóó, nem, nem, nem. Ez egyáltalán nem jó ötlet.

– Az Imperio?

– Nem, hanem az, hogy csak úgy átszambázol a szomszédba, kivont pálcával, póló nélkül, és megátkozol valakit – gesztikulált Hermione. – A mugliknak nagyon is korszerű a riasztórendszere.

– Mi? Én nem is szambázok, és póló nélkül sosem szoktam átkozódni.

– Riasztórendszer, Malfoy, riasztó és kamera. Hogyan a fenébe akarsz észrevétlen lenni? Be kell törnöd oda, szóval ezt meg kell terveznünk. Ráadásul Caroline férjét nem is ismerjük. Az akták szerint ő a konvent nagymestere, óvatosság sosem árt.

– Komolyan nem szólnál semmit sem az Imperióra?

– Nem – rázta meg a fejét a lány. – Ez egy kényes helyzet. Máshogy nem adná oda. Sok időbe telne magunkat bedolgozni a bizalmi körébe, ezek évek is lehetnek, ennyi időnk nincs. Megéri azt a kis papírmunkát, ha ezzel a varázsvilág rejtve marad.

– Ez egy észszerű magyarázat.

– Már kitöltöttem előre egy-két ilyen nyomtatványt – vallotta be Hermione. – Sejtettem, hogy egy-egy ilyen eset lesz.

– Mire számítottál?

– Arra, hogy maga Draco Malfoy jön velem egy akcióra. Mindenki tudja, hogy nagyon sok papírmunkát hagysz magad után. Megnéztem jó pár ügyedet, csak úgy felületesen. Túl sok papírmunka, de remek munka.

– Te jöttél velem, Granger – nevetett Draco, aztán magához húzta, és átkarolta. A boszorkány orvul megbökte a bordái között. – Ezt még visszakapod.

– Majd résen leszek.

– Gyere, Granger, meg kell terveznem azt a betörést!

– Terveznünk, Malfoy, terveznünk, most mindent együtt csinálunk – simult hozzá, aztán elégedett, gúnyos mosollyal nézett a férfira. – Akár egy igazi pár.

– Francba, azzal a házimanólázadással – nyögött fel elégedetten.

– Mit tervezel?

– Hazamegyünk, bosszút állok rajtad, eszünk valamit, mert éhen halok, megfürdök... a részleteket is akarod tudni?

– Nem túlságosan – húzta el a száját. – Inkább engem az esti programjaid érdekelnek.

– Nincs randim. Ezért a betörés lesz a program.

– Úgy sajnálom – simogatta meg a fejét. – De inkább a betörésről beszélj.

– Kiiktatom az összes kamerát. Most tanúja lehetsz a zsenialitásomnak, Granger, szóval keress magadnak valami jó helyet, hogy mindent láss. Lesz egy nagyobb zápor, villámlás, aztán kiiktatok mindent.

– Az egész várost is megbéníthatod.

– A cél érdekében muszáj, és neked is segítened kell – jegyezte meg röviden. – Aztán rákényszerítem azt a nőszemélyt az együttműködésre, ha otthon lesz, akkor a férjét is.

– Két embert nem tudsz egyszerre imperiálni – szólalt meg Hermione.

– De, sajnos tudok – mondta komoran Draco. – Négyet tudok egyszerre irányítani. Az ötödik már csak részlegesen megy.

– Merlinre. Mondták, hogy veszélyes vagy.

– A kiképzésem szigorú volt. Bella néném mindent megtett, hogy átadja nekem a tudását. Ezek pedig gyakorlás nélkül is kiválóan megmaradt. Valahogy megjegyzed a dolgokat, ha nagyon-nagyon csúnya dolgokkal fenyegetnek.

– Jézusom – mondta a boszorkány.

– Rendben lesz. Erről ne is beszéljünk többet.

– Jó, de én is megyek – jelentette ki elégedetten. – Nem kockáztathatunk.

– Jó, rendben gyere, de kiábrándultan, pontosan úgy, ahogy ma délután tetted.

– Honnan... kémkedsz utánam?

– Semmi sem marad előttem rejtve. Még az a rohadt szekrény sem.

– Csak nem érdekel, hogy mi van benne? – vigyorgott a lány.

– Piszkosul érdekel.

– Jó – vigyorodott el a boszorkány. – Egyelőre még nem mondom el.

– Tudod, legilimentálhatnálak.

– Ha nem akarsz fejfájást magadnak, akkor jobb, ha nem teszed – figyelmeztette kedvesen.

– Fejfájás? Csak nem az okklumencia mester vagy?

– Nem, de rengeteg jó kis átkot tudok – említette meg Hermione.

– Kis harcias.

– Jó. Menjünk vissza, aztán készüljünk fel – ajánlott egy kompromisszumos megoldást a boszorkány.

– Rendben van, mami. – Találkozott a tekintetük. Hermione legszívesebben agyoncsapta volna őt, és megint megérintette az álpocakot.

– Ne nyúlj hozzám, mert megátkozom a kezed!

– Menjünk csak haza, drágám!