Cornwallból szeretettel

21. fejezet - Kutakodás és hazaút

Éjfél után nem sokkal jött a jelzés Hermione telefonjára, hogy megint behatoltak a trurói házba. A két auror egyszerre ült fel az ágyban. A boszorkány feloldotta a telefonját, és a sötétben mindketten hunyorogva néztek a kijelzőre.

– Hol a pálcám? – morogta Draco még mindig álmosan, de iszonyatos dühösen. – Leszarom a Titokvédelmi Alaptörvényt. Most odamegyek, megátkozom őket, és addig kínzom mindegyiket, amíg el nem mondják hol van Flint.

Hermione hevesen pislogva, tompa fejfájással figyelte, ahogy a szomszédok megint betörnek az ideiglenes otthonukba. Most kevésbé érezte olyan borzasztó élménynek, mint először, de ha meg tudott volna szólalni, akkor osztotta volna Draco vérengző elméletét, amit persze a varázsló nem gondolt komolyan.

Összebújva figyelték, ahogy a társaság egyenesen az emeletre ment.

– Most csak ketten vannak.

– Szóval a varázskönyveid érdeklik őket – szólalt meg Draco ismét, amikor Robert a telefonjával bőszen fényképezni kezdte az oldalakat a könyvből, amit Caroline tartott neki. Hevesen vitatkoztak, amiközben Robert fényképezett. A végén a férfi csaknem kitépte a felesége kezéből a könyvet.

– Nos, ezt akartunk – mondta Hermione, miközben önkéntelenül hozzáért Draco vállához.

– Lehet valami azokban a könyvekben, amik mégis veszélyesek lennének? Tudom, hogy beszéltünk róla, de biztos akarok lenni benne.

– Mindenféle baromság. Idézetek, hamis bájitalok, amulettek, jóslások... semmi olyasmi, ami neki vagy nekünk árthat. – A boszorkány lemondóan sóhajtott egyet, miközben a telefont egyensúlyozta a kezében. Az alakját megvilágította a fény, ami furcsa, baljós tónust adott a vonásainak.

– Milyen hatásuk lehet azoknak a bájitaloknak? – kérdezte Draco.

– Emésztés javítás – vonta meg a vállát Hermione. – Élénkítés. Esetleg egy kis hallucináció. Nem volt sok időm még átnézni.

– Nagyszerű – morogta a férfi.

– Baromi idegesek.

– Én vagyok ideges – sziszegte a dühös mardekáros.

– Ha odamennénk, akkor lehet, hogy mindent tönkretennék – érvelt Hermione, mire Draco csak morgott valamit, ami nagyon hasonlított ahhoz, hogy megérné azt a sok papírmunkát, ha tovább alhat még egy órát.

– Most már mindent lefotóztak – sóhajtott fel a varázsló, miközben szúrós szemmel a képernyőre meredt. – Ha visszamegyünk tuti kinyírom őket. Még egy álmatlan éjszaka, és nem leszek túl kedves. Basszus, én még azt hittem, hogy azt a nekromantát volt nehéz megfigyelni...

– Rontsunk rájuk most – csillant fel a szeme Hermionénak is. Draco álmosan, és összeszűkült szemmel nézett a társára. – Nem is lenne rossz. Sosem kínoztam még gonosztevőket információért.

– Tényleg? Akkor minek volt az a dekoltázsod olyan nyilvánvalóan mély a múltkor?

– Mi?

– Túl fiatal vagy még – nézett rá elnézően a férfi.

– Idősebb vagyok nálad, Malfoy.

– Amennyi csúnya dolgot csináltam éltemben... – ciccentett Draco. – Sokkal tapasztaltabb vagyok a kínzásban.

– El se hiszem, hogy erről vitatkozunk – fújt egyet a boszorkány.

– Ne aggódj, kicsi karamella! Mindenre megtanítalak.

– Kínozni? Szerintem már ez a sok hülyeség, amit mondasz nekem kínzás – mondta Hermione. – Karamella? Ki hívja a nőjét karamellának?

– Próbálok kreatív lenni. Most jól jönne egy kis rumos mazsolás karamella.

– Malfoy...

– Semmi érzéked a becézéshez. De visszatérve a tervhez. Elbánunk ketten ennyi muglival, cukorka pennám – váltott témát gyorsan Draco. – Mit gondolsz?

– Rossz ötlet – sóhajtott a boszorkány, aztán a kelleténél idegesebben szorította meg a telefonját. – Gondolj bele. Elfogjuk ezt a kettőt, mert tényleg elfogjuk, mi ügyesebbek vagyunk, és most röhejesen könnyű lenne. Aztán az egész konventet be kellene gyűjtenünk, majd kikérdezni egyesével, fogva tartani őket, majd... amneziálni. Ehhez hely kell és idő. Ez így nem vezetne sokra.

– Mire feljön a nap készen lennénk.

– Felvágós – lökte meg az karját Hermione.

– De gyorsabb lenne, mint várni. Hatékony vagyok.

– Nagy zűr nélkül nem menne – ásított egyet a lány. – De szívesen megcsinálnám. Tudod, hogy nagy a hibázási lehetőség, és ha valami kiszivárog, akkor le is bukhatunk.

– Elrabolhatnánk egyesével őket, aztán beadjuk nekik, hogy a földönkívüli micsodák rabolták el őket – jött Draco formabontó ötlete.

– Ha felébresztenek, akkor ilyen vad ötleteid támadnak? – kérdezte Hermione, majd oldalra dőlő fejjel fordult a varázsló felé, aki időközben elhúzta a baldachint, hogy némi fény legyen körülöttük. – És ez még csak nem is rossz ötlet. Mi a fene van velem?

– Tudod, nem igazán vagyok érte oda, ha éjjelente többször is felébresztenek.

– Elmentek – sóhajtott fel Hermione, aztán letette a telefonját az éjjeliszekrényre. A kijelző hamarosan kikapcsolt. – Szóval akkor most mi legyen?

– Próbáljunk meg aludni.

– Jól van.

Mindketten elhelyezkedtek az ágyban, de csak mocorogtak. Valahogy egyikük sem találta a helyet magának. A takaró alatt egy pillanatra összeért a lábuk.

– Áh, ez nem megy – morogta a varázsló, majd lerúgta magáról a takarót.

– Nekem sem.

– Séta? Hátha megint megjelenik Flint is, aztán kimaxoltuk a boszorkányok óráját és a hajnalt.

– A könyvtárba menjünk.

– Oda?

– Jó ötlet lenne.

– Én inkább a konyhára gondoltam. Elmehetnénk egy kicsit fosztogatni – mondta Draco, majd felhúzta a tréningnadrágját.

– Én inkább utána akarok nézni annak, amit láttam – szólalt meg Hermione komoran. – Talán találok valami magyarázatot.

– Ehhez akkor is ennem kell valamit – nyögte a férfi, miközben megmozgatta a nyakát, és belebújt az edzőcipőjébe. – Ha már aludni nem tudunk. Jössz?

– Megyek – bólintott Hermione, aztán ő is kimászott az ágyból, gyorsan felöltözött. Még mindig érezte enyhén a gyomrát, de talán egy gyenge tea, és esetleg egy kis sütemény segíthet ezen a helyzetet.

Csendben indultak el a konyha felé. A lépteik visszahangot vertek a félhomályban fürdő csupasz falakon. Draco még a szokásosnál is kócosabb volt, és borzasztóan mogorva is.

– Pihenhettünk volna.

– Hmm?

– Csak azt mondom, hogy pihenhettünk volna erre... Megőrjítenek ezek a bolond muglik – fakadt ki ismételten. Nem tudom, hogy mi lenne a legjobb.

– Ha mindet összeterelnénk, kihallgatnánk, amneziálnánk és Flint szabad lenne – magyarázta Hermione. – De ezt csak a legvégső esetben tudjuk megtenni, és ehhez egy komoly csapatra lenne szükségünk.

– Nem gondoltam, hogy ez a megbízatás ilyen kevés alvással jár – nyögte Draco. – Ahh, mindent alaposan át kell néznünk holnap.

– Alig várom.

– Te is arra gondolsz amire én?

– Hogy Tonks és Kingsley bassza meg ezt az egész ügyet? – sóhajtott fel a boszorkány.

– Nem egészen, bár nem elvetendő gondolat – nevetett fel harsányan Draco. – Arra gondoltam, hogy ez az egész Robert és Caroline akciója lehetett.

– Nekem is így tűnt – helyeselt Hermione. – És kíváncsi vagyok, hogy min veszekedtek. Valami nagyon is felbosszantotta őket. Robertet főleg.

– Nagyon kíváncsi vagyok min veszekedhettek – mondta Draco. – És a kis magánakciójukra is. Valamit titkolhatnak a többiek előtt.

– Gondolod?

– Szerintem nagyon is ez lehet a háttérben – bólogatott az auror. – Ha nem így lenne, akkor már az első alkalommal is megcsinálhatták volna ezt, mint most. Nem kellett sietnünk hiszen tudták, hogy nem toppanhatunk be csak úgy.

– Talán minden hatalmat maguknak akarnak? – kérdezte Hermione elgondolkodva. – Ez nem lenne az egyedüli eset. Sőt egészen észszerűnek hangzik, ha abból indulunk ki, hogy senkinek sem szóltak arról, hogy visszamennek, és szaglásznak a varázskönyvek között.

– Szerintem ez csak Robertre igaz – érvelt Draco. – Caroline csak egy eszköz, és szerintem egy adandó alkalommal őt is elküldené a francba. Csak addig van vele, amíg az érdekei úgy kívánják. És annak a nőnek annyira átmosta az agyát, hogy észre sem veszi, hogy kihasználják.

– Igaz. Az megmagyarázza az erőszakos viselkedését is. Túlságosan nyeregben érzi magát – sóhajtott a boszorkány. – Meg kell tudnunk, hogy mi érdekli igazán ezekben a varázskönyvekben, de még nem tudom hogyan érjük el ezt.

– Legilimencia távolságban kellene lennem tőle egy olyan helyen, amilyet semmilyen módon nem tud manipulálni.

– Ez egy jó ötlet.

– Aztán megszorongatom, amiért nem hagyott aludni – morogta Draco hidegen.

– Milyen átokkal?

– A puszta kezemmel – vigyorodott el gonoszul a félhomályban a varázsló.

– Azt hittem, hogy a varázslók általában nem szeretik a közelharcot – kuncogott fel a boszorkány.

– Nem mondom, hogy ezt régen nem így gondoltam – sóhajtott fel Draco. – De van benne valami szépség, amikor laposra versz valakit, aki megérdemli.

– Lehet benne valami.

– Ugye meghagyod nekem azt a szemetet? – kérdezte szórakozottan.

– Persze. De nem ígérek semmit, ha én érem előbb tetten, akkor az én módszereimmel fogjuk ártalmatlanná tenni. – Most a boszorkányon volt a sor, hogy elvigyorodjon.

– Gragner...

– Hümm?

– Miért gondolom azt, hogy ez nagyon fog fájni Evansnek? – tudakolta kíváncsian, és őrült kíváncsiságát kordában tartva Draco inkább nem kezdte el faggatni Hermionét, hogy mit tenne vele.

– Mert így is lenne – válaszolt szűkszavúan a boszorkány. – Remélem, hogy Zabini hoz nekünk valami használhatót is, amikor eljön.

– Én is.

– Szedjünk össze némi kaját, aztán irány a könyvtár.

– Rendben – egyezett bele Hermione.

***

Órákkal később Draco álmosan dőlt le az egyik kanapéra a könyvtárban. Nagyon kényelmes volt, sokkal kényelmesebb, mint azt várta. Közben hallgatta a boszorkány előadását valamiről, amit képtelen volt már feldolgozni, de a hangtónusa, hanglejtése kellemes nyugodtság érzését keltette. Varázsolt egy párnát is, és a varázsló ezt akarta kihasználni. Amikor Hermione eltűnt a polcok között, már majdnem el is aludt. Kellemes idő volt a helyiségben, se túl meleg, se túl hideg. Semmi sem zavarhatta meg az alvását, legalábbis ő maga így gondolta. Egészen addig remekül érezte magát, amíg egy hatalmas puffanás fel nem ébresztette.

– Ébren vagyok – szólalt meg horkantva, majd felemelte a fejét.

– Azt látom.

– Neked a pihenés se szent? – kérdezte morcosan a férfi. – Olyan jól el tudtam volna aludni.

– De igen, csak most nem tudok aludni. – Draco válaszul hatalmasat ásított, amivel azt jelezte, hogy ő most már igen is tudna

– És ha te nem tudsz...

– Megbocsáss, de beleegyeztél, hogy ide jövünk – világított rá Hermione. – Tudod, hogy...

– Persze, persze. Hülye ötleteim nekem is lehetnek – ásított egyet a varázsló. – Reggel nem ér rá?

– Már majdnem reggel van.

– Sötét van kint.

– Jaj, Malfoy...

– Most kapsz tíz percet, aztán visszaalszom.

– Nem akarod tudni, hogy Flint miért jelent meg nekem? – tudakolta a boszorkány, aki láthatóan felvillanyozódott, majd leült Draco mellé a kanapéra.

– Az a kibaszott kretén inkább mondta volna meg, hogy hol van, minthogy kísért minket – morogta, majd visszatette a fejét a párnára.

– Egy sötét, nyirkos helyen van.

– Gratulálok. Legalább egy milliárd ilyen hely van csak itt a környéken – mondta Draco, aztán dupla akkorára varázsolta a kanapét. Hermionénak meg kell kapaszkodnia, hogy ne essen rá a varázslóra, aki láthatóan kényelmesen elhelyezkedett. – Ha elkábítalak, akkor már régen aludhatnék.

– Ne legyél ennyire undok! Kérjek neked egy kis kávét?

– Nem kell.

– Szedd össze magad!

– Elkábítalak, Granger, vagy így, vagy úgy.

– De asztrális kivetülésben volt részem – mondta ki kissé emelt hangon Hermione.

– Neee.

– De.

– Neee...

– Deeee...

– Baromság – intette le Draco. – Ezek ilyen jóslástan baromságok. Nem igazán van erre semmilyen bizonyíték.

– A boszorkányok órájában történt, amikor elértem a REM fázist alvás közben – folytatta Hermione.

– Én is mindjárt elérem, és a nem fogsz még egyszer felébreszteni fázist.

– Nem érted, amit mondtam?

– De értettem, csak szerintem ez baromság. Lehet, hogy csak hallucináció. Ezt a legilimencia alapján sem lehetne megmondani. Én pedig nem láttam.

– Miért hallucinálnám Flintet? – kérdezte Hermione. – Gondolkodtam persze ezen, de nem is láttam iskolás korunk óta.

– Biztos vagy benne?

– Persze.
– Az elme titokzatos dolog. Lehet, hogy annyira meg akarod találni Flintet, hogy így játszik veled az agyad. Az asztrális kivetülésre pedig nincsen semmilyen magyarázat. Ez a kutatás mindig is kétes volt. A Minisztériumban is csak tapogatóznak. Semmi eredményt sem értek el.

– Tényleg évek óta nem láttam Flintet – bizonygatta Hermione. – És mi van, ha mégis van erre mód?

– Ühüm.

– Malfoy...

– Hüümmm...

– MALFOY! Ne aludj még!

– Hidd el, ha alszom egy órát vagy kettőt, akkor olyan leszek, mint maga a bűbáj – morogta Draco.

– Hetekig kellene aludnod, hogy kedvesebb legyél.

– Így is lesz. Jó éjt!

A varázsló persze képtelen volt aludni, és ennek az okozója maga volt Hermione Granger.

– Először is tisztáznunk kell az asztrális kivetülés fogalmát – kezdett bele.

– Nem hittem volna, hogy jóslástan még kísérteni fog – nyögött fel Draco.

– Spirituális utazás.

– Nem bizonyított – ellenkezett a férfi.

– Amikor a lélek és a szellemek egy olyan köztes helyen mozognak...

– Szellemtanra nem jártam.

– Malfoy!

– Hüm?

– Hagyj már beszélni! – követelte Hermione mérgesen.

– Folytasd!

– Tehát az elmélet szerint az elmélet szerint az elménk elhagyhatja a fizikai világot, és más spirituális tartományokba jut el, akár egy éber álom, bár itt tudatában van az egyén annak, hogy mi történik.

– Ez nem bizonyított.

– Ebben, és még tíz másik könyvben írnak ennek a lehetséges menetéről – magyarázta Hermione. – Lehet, hogy nem mindenkinek sikerül. De Flint egy igazán rossz helyzetben lévő varázsló. Mi van, ha rájött erre?

– De az elmélet csak elmélet olykor...

– Akkor az a magyarázatod, hogy megőrültem? – tette fel a kérdést élesen, mire Draco felnyögött és felhorkant.

– Sosem állítanék ilyen rólad – sietett a válasszal a varázsló. – Lehet, hogy néha furcsa vagy, de az agyad biztosan rendben van.

– Furcsa?

– Az elrugaszkodott ötletid miatt. Mint ez.

– Nincs rá jobb magyarázat – tárta szét a karját Hermione. – Meg kell próbálnom hátha tudok valamilyen kapcsolatot teremteni vele.

– Ahh...

– Van esetleg jobb ötleted?

– Jelen pillanatban, amikor nagyon nincs min elindulni... Felőlem megpróbálhatod. De nem sok eredményt fűzök hozzá. Ha jól emlékszem Trelawney azt mondta, hogy ezt csak egy összeszedett elméjű ember képes megtenni. Már ha feltételezzük, hogy asztrális síkra mások is eljuthatnak a szellemeken kívül, és vissza is jutnak.

– Kell egy olyan valaki, aki közvetíteni tud.

– Egy szellem?

– Az lenne a legjobb – fejezte be végül a mondanivalóját a lány, majd ásított egyet. – Még erről olvasnom kellene.

– Szerintem egyelőre hagyd abba.

– Áhh – jegyezte meg elcsigázottan. – Még van pár könyv...

Draco mélyen felsóhajtott. Hermione keresztbe fonta a karjait, miközben a kanapén ült. A varázsló figyelte a boszorkány álmos pislogását. Felült aztán kivette Hermione kezéből a könyvet. A lány megmasszírozta az orrnyergét miközben megpróbálta a rátörő fáradtságot kitörölni. Felnézett a mennyezetre, aminek az üvegtetején át gyönyörű kilátás nyílt a csillagokra. Hirtelen csak azt érzékelte, hogy Draco felült, közelebb húzódik hozzá. Mielőtt reagálhatott volna bármire is a varázsló megszólalt:

– Stupor.

Az átok egyből eltalálta mielőtt bármit is mondhatott volna, szemétládának, görénynek vagy más csúszómászónak hívhatta volna, már bele is zuhant az öntudatlanság és az álom keverékébe. A férfi magukra varázsolt egy takarót, és hamarosan már mind a ketten végre elaludtak.

***

Reggel nyolc lehetett, amikor Hermione felkelt. Még mindig a könyvtárban feküdt a hatalmasra növelt kanapén, de egyedül volt. Egy ideig csak nézte a vasszürke eget a tetőablakokon keresztül. Nem ígért túlságosan jó időt, és mintha már látott volna néhány esőcseppet is. Mélyen felsóhajtott és igyekezett nem gondolni arra, hogy meg kell fojtani Draco Malfoyt, amiért elkábította. Kinyújtóztatta a tagjait, amikor lépteket hallott. Nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy ki jelenet meg a könyvtárban.

– Jó reggelt, te szemétláda!

– Neked jó reggel, csillagvirág – szólalt meg Draco, de a széles mosoly nem hiányozhatott az arcáról. Egy varázslattal lebegtetett tálcát maga előtt, amin többféle étel is volt. – Hoztam neked reggelit.

Hermione felült a kanapén, és nyújtózkodott egyet.

– Szóval reggelit.

– Jófajta angol reggeli – igyekezett felkelteni az érdeklődést a varázsló. – De van palacsinta is, zabkása, szendvics, és mindenféle, amit a konyhában kaptam. Egy kis forró tea. Leült az idő, ilyenkor kellemes egy kis meleg.

– Le akarsz kenyerezni?

– Van egy enyhe bűntudatom – vallotta be. Valójában nem akart egy igazán borzalmas veszekedést elszenvedni, és remélte, hogy a reggeli valamelyik részével kiengesztelheti a boszorkányt. De azért Dracónak volt érzéke ahhoz, hogy mindent elrontson. – Legalább most jobban nézel ki, nincs annyi ráncod. Szóval szívesen az átkot.

– Malfoy... ezzel nem igazán fogsz célt érni.

– Együnk valamit, aztán induljunk. Egy jó reggeli biztosan segíteni fog.

– Legyen így – morogta Hermione. Még nem igazán volt túlságosan veszekedős kedvében. – Még egy zuhany belefér?

– Persze, amit csak szeretnél – mondta Draco a széles vigyorával. – Találtam még pár könyvet az asztrális kivetülésről.

– Szóval le akarsz kenyerezni. Tudtam.

– Mondtam, hogy szükségem van egy kis pihenésre – vonta meg a vállát a varázsló. – Átgondoltam a dolgokat, és szerintem működhet. Persze a hogyan erősen nagy kérdés. De elolvastam pár fejezetet, amiből kiderül, hogy annyira talán mégsem reménytelen a helyzet.

– Ez szerintem mellék projekt lesz – szólalt meg Hermione, miközben nekiállt a reggelinek. – Túlságosan is sok időt és energiát elpazarolnánk erre.

– Akkor te is aludtál erre.

– Igen. De felkészülök arra, ha még egyszer megtörténik, akkor megtudjam róla, amit lehet, hátha segíthet nekünk.

– Rendben.

A reggeli után végül arra jutottak, hogy minél előbb vissza meg kell menniük a bázisra. Hermione a kelleténél több könyvet hozott el Draco könyvtárából, de a varázsló ezt nem tette szóvá. Gyanította, hogy a végén valamiféle megtorlásban is részesülne. Aztán nem sokkal később már úton is voltak.

Nagyon hamar elhagyták a Malfoy villát, és Hermionén búskomorság lett úrrá. Még az a kis szeretetcsomag sem tudta felvidítani, amit a szégyellős manók készítettek mindkettejüknek az útra. Csendben haladtak előre. Draco sem hajlott túlságosan arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen, és a Reggeli Prófétába temetkező boszorkány sem könnyítette meg a dolgát. A varázsló őszintén kételkedett benne, hogy Grangert leköti a bűvös ragú készítése, amit hosszasan taglaltak a lap aznapi számában, és garantált utat ígértek a kiválasztott férfi szívéhez. Az egykori mardekárosnak ki kellett igazítania ezt a cikket.

– Én inkább a pásztorpitét szeretem – szólalt meg mély hangon.

Hermione felemelte a fejét, és egyenesen ránézett.

– Hogy mondtad?

– Ha főzni akarsz valamit, akkor legyen inkább pásztorpite – erősítette meg Draco az álláspontját.

A boszorkány még furcsábban nézett rá, mintha Malfoynak valami agyérgörcse lenne, aztán az újság végül nyomra vezette. El kellett mosolyodnia.

– Szóval a bűvös ragú nem a kedvenced? – kérdezte Hermione. – Milyen kár. Vagy egy millió hozzávaló kell hozzá.

– Nem igazán szeretem, amiben Amortentia kivonat van – magyarázta egykedvűen Draco, majd beletúrt a borzalmasan kusza frizurájába.

– Jó tudni. Szóval, ha talán egyszer, véletlenül felbosszantanál...

– Az összes pásztorpite összesen nem elég ahhoz, hogy kiengesztelj – vigyorgott a varázsló. – Ez amolyan, ha akarsz valamit, akkor ezzel próbálkozz, ha pozitív választ akarsz kicsikarni belőlem.

– És én még kedves voltam veled, pedig te megátkoztál.

– Csak a saját érdekedben tettem. Mindkettőnknek kellett az a kis alvás. Mellesleg csak egy tippet adtam magamhoz – mondta a varázsló.

– Kellene egy rendes használati utasítás. – Hermione mélyen felsóhajtott.

– Az ügyes boszorkányoknak nem kell.

Draco erre csak egy szemforgatást és némi horkantást kapott válaszul.

Időközben elkezdett esni kezdett az eső. És egész úton abba sem hagyta. Hermione szorosan maga köré fonta a karját, és összehúzta magán a cipzáras felsőjét. Figyelte, ahogy az ablakon lecsúsznak egyesével az üvegen.

– Egy melegítő bűbájt? – ajánlotta fel Draco.

– Csak megborzongtam. Kicsit lehűlt a levegő, de ez még nem tragikus.

– Az időjárásról akarsz beszélni? – kérdezett rá egyértelműen a varázsló.

– Mumus nagyon aranyosan alszik a hátsó ülésen – váltott témát Hermione, majd hátranézett. A kis félmurmánc Draco egyik régi sáljában aludt, amit bűbájokkal védtek attól, hogy elmozduljon. A varázsló nem örült túlságosan Mumus jelenlétének.

– Én is így aludnék egy ilyen drága kasmírsálban – morogta az auror.

– Irigykedsz egy macskára?

– Mi? Dehogy. Csak ez a kis dög mindig alszik. Nem így viselkedik egy murmánc.

– Láttál te egyáltalán murmáncot?

– Malfoy nagyanyám tenyésztette őket – húzta el a száját Draco. – Egyszer megtámadott az egyik. Az első sebhelyemet akkor szereztem, amikor belemark az egyik a hátamba. Ne tudd meg milyen cirkuszt csinált az anyám.

– Áh, innen ez az utálat.

– Nem tudom. Látnod kellett volna. Anyám olyan nagy patáliát rendezett, hogy apámnak és Abraxas nagyapámnak is közbe kellett lépnie. Erre határozottan emlékszem. Elcipeltek a Szent Mungóba is... Durva volt.

– Nem akartam ráderőltetni Mumust.

– De megtetted.

– Magamhoz veszem, ha ennek vége, és nem is kell látnod – ígérte a boszorkány. – Egy baráti összejövetelre sem hozom el. Megígérem.

– Baráti összejövetel?

– Miért? Mit gondolsz, mire hív meg téged Harry és Ron? Szellemidézésre és démonűzésre?

– Végül is... Potter legutóbbi sültje tényleg úgy nézett ki, mintha a pokolban készült volna – elmélkedett Draco.

– Ne is emlékeztess! – kuncogott Hermione. – Egyébként múlt karácsonykor egészen jól néztél abban a Weasley pulcsiban.

– Jó meleg – mondta Draco. – Többiek miért nem hordják?

– Nem tudom. Én is szeretem. Az az elméletem, hogy Molly melegítőbűbájt köt bele, de akárhányszor próbáltam egyszer sem sikerült.

– Megvizsgáltam. És van benne – bólogatott Draco.

– Megvizsgáltad?

– Egyszer majdnem megfojtott egy sál. Nem veszek fel csak úgy semmit se.

– Egy sál? – nevetett fel Hermione. – Te vagy a legszerencsétlenebb auror akivel valaha találkoztam. Megmérgeznek, megtámadnak, megharapnak, megátkoznak... Aztán pedig egy sál.

– Egy haveromtól kaptam.

– Oh, te szegény.

– Na mindegy. Váltsunk témát. Negyedóra múlva megérkezünk – terelte más mederbe a beszélgetést Draco – Mit kell majd keresni?

– Megmutatom – mondta a lány. – Van erre egy bűbáj, de extra alaposnak kell lennünk.

– Bűbáj?

– Nem éppen erre való, de számítottam arra, hogy lesznek olyan dolgok, amik odakerülnek, ha tényleg betörnek hozzánk. Remélem, működni fognak.

– Addig vigyázzunk mit mondunk?

– Az soha sem árt.

– És mi lesz, ha nem sikerül a tervünk?

– Nem tudom – válaszolt Hermione.

Draco csak bólogatott miközben befordultak az utca végén, és nem sokkal később leparkoltak a kocsifeljárón.

– Otthon, édes otthon – sóhajtott fel kissé gúnyosan.

Hermione először egy igencsak csúnya fintorral válaszolt erre. Draco közelebb hajolt hozzá, és intett neki, hogy hajoljon közelebb. Kintről úgy tűnt, mintha megcsókolta volna a boszorkányt.

– Mi az? – kérdezte, miközben közelebb húzódott Dracóhoz.

– Felkészültél? – búgta félhangosan a varázsló.

– Igen – válaszolt Hermione.

– Jó, mert árgus szemekkel figyelnek a szomszédból.

– Remek.

– Hozd a kis bolhazsákot, aztán adjunk egy kis műsort.

Hermione válaszul megnyomta a távirányítón a garázskapu nyitó gombját, majd oldalra fordította a fejét, aztán egyenesen Dracóra nézett. A varázsló kérdőn nézett vissza rá.

– Ma nincs kedvem semmilyen műsorhoz – válaszolt a boszorka. – Fésüljük át a házat, aztán intézzük el, amit kell.

– Gond van?

– Nem. Csak... fáradtnak érzem magam.

– Így is jó.

Miután bementek a házba mindent alaposan átkutattak. Hermione megmutatta Dracónak a bűbájt, amivel kiszűrhették azokat a dolgokat, tárgyakat, amik az után kerültek oda, hogy elmentek. Rengeteg volt belőlük. Draco egy jól irányzott átokkal mindegyiket tönkretette miután Hermione megvizsgálta őket.

– Ezek amulettek – mondta a boszorkány.

– Nem mugli lehallgatók?

– Nem hiszem. Áh, ezek szerint túl sok krimit nézek – sóhajtott fel Hermione, majd összefogta a tarkójánál a haját. – Ha még mindig volt benne valami, akkor most mindet megfőzted.

– Akkor ez egyelőre rendben.

– Ezzel végeztünk, igen.

– Megnézzük a kameraképeket? – kérdezte Draco.

– Még egyszer vizsgáljuk át az egész kócerájt, aztán igen.

– Akkor kezdjük.

Legalább fél órát dolgozta, amíg mindent alaposan átnéztek, és biztonságosnak nyilvánítottak. Draco a korábbiaknál is több őrvarázslatot alkalmazott a helyiségeken. Hermione pedig kikeresett mindent felvételt, amire szükségük volt. Mire Draco végzett addig minden a helyére került a lejátszáshoz. Semmi hang, csak fehér zaj és némi sistergés.

– Francba! – káromkodott a boszorkány. – Lehet valamit elszúrtam a beállításoknál.

– Nincs gond – szólalt meg mögött Draco.

– Dehogy nincs. Ez... áh, hogyan is képzeltem, hogy biztonságtechnikai szakértő vagyok – morogta, miközben megpróbált még pár beállítást. – Ez egy rakás szar.

– Mondtam, hogy nincs baj – sóhajtott fel a varázsló, majd megérintette a boszorkány vállát, aki egy kicsit összerándult az érintésétől, majd elengedte, és helyet foglalt a másik széken. Egymásra néztek. – Poppy mindent kihallgatott. Nincs semmi újdonság. Igazán csak minél többet akartak megtudni rólunk, és persze rólad. Milyen meglepő ez. Különösen a varázskönyveid érdeklik őket. És a baba.

– Remek. Flint neve nem hangzott el?

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Nem hozták velük kapcsolatba, és eszerint nem gyanakszanak ránk, hogy varázserőnk van vagy legalábbis olyan nincs, mint nekik.

– Remek. Ez igazán... csodás.

– Mi a baj?

– Nincs semmi – fújt egyet Hermione, aztán megdörzsölte a szemét. – Bíztam benne, hogy ez működni fog.

– Működött is – sóhajtott fel Draco. – Szép munka. Legalább vagy egy felvételünk a mugli őrségnek.

– Rendőség.

– Ők is ugranak egy illetéktelen behatolásra. Még ha el sem vittek semmit sem a házból.

– Igazán – bólintott a lány.

– Lemegyek a pincébe, aztán folytatom a nyomok ellenőrzését.

– Addig átnézem a többi felvételt, hátha találok valamit – mondta Hermione.

– Jó, akkor folytassuk később.

***

A délután eseménytelenül telt. Hermione félretette a kiságy romjait, majd megvizsgálta az amulettek maradványait. Ez csak még jobban megerősítette abban, hogy a szomszédok nem teljesen normáliskk. Persze semmilyen mágikus hatásuk nem volt, de a szakirodalom szerint ártó szándékkal készültek. Kétségkívül most már biztosan célpontok lettek vagy legalábbis az érdeklődés középpontjába kerültek.

A boszorka elvégezte a védővarázslatokat és igézéseket, amelyeket a könyvtárban talált, amik remekül illeszkedtek Dracóéhoz, aki még mindig a pincében volt. Caroline már tizenhétszer jelent meg a ház előtt, mintha csak arra várna, hogy ő megjelenjen az előkertben, de Hermionénak eszében sem volt kimenni. A gyenge eső ellenére Caroline mégis kertészkedett, amitől a makulátlan ruhája tele lett fekete foltokkal. Látszott rajta, hogy még életében nem csinált hasonlót.

Hermionénak ekkora jutott eszébe, hogy kikapcsolta a telefont. Odareptette a táskáját, aztán bekapcsolta a készüléket. Pár másodperc után záporozni kezdtek az üzenetek.

– Áh, Merlin nevére! – szólalt meg félhangosan, majd ingerültek félredobta a telefont.

Draco pontosan ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen a nappaliba. Átható zsálya illatot hozott magával, és valami olyasmit, ami nem volt más, mint ő saját maga. Fűszeres, izgató, mámorító. Hermione persze elintézte azzal, hogy csak képzelődik.

– Gond van?

– Caroline.... legalább harminc üzenetet küldött nekem – válaszolt a boszorkány. – Ez cseppet sem normális nekem elhiheted.

– Miket írt?

– Eleinte csak a hollétükről tett fel kérdéseket, de ezek az utóbbiak... Minden összefüggéstelen. Rendezvényekről mesél, programokról a városban. Az utolsók már majdnem... olyan... kétségbeesettnek tűnnek, tudod.

– Láttam, hogy kint van a kertben – jegyezte meg Draco. – Lövésem sincs mit csinál.

– Aha, esik, ő kertészkedik, és olyan átlátszó, hogy a mi házunkat figyeli, mintha itt tenyésztenék valami undormány, hibrid varázslényt. Már vagy egy tucatszor kijött, és bement, mintha nem tudná eldönteni, hogy mi legyen.

– Egy rövid séta? – kérdezte Draco. – Megköszönnöd neki, vagyis megköszönjük, hogy vigyázott a házra, és elmondhatod a lemerült telefonod tragikus történét.

– Jól, legyen így. Találtál valamit?

– A töménytelen zsályán keresztül, amivel ki tudnék űzni innen pár szellemet? Nem igazán. Apróságok, de nem olyasmiket, amit nyomnak mondanék. Egyedül a belépőjegyeket tartom a leghatározottabb nyomnak.

– Kellenek a képek is – jelentette ki Hermione.

– Rajta vagyok. Tényleg ennyire zavar?

– Annyira nem, hogy betörjek miatta valahova. És még nem is értek haza az önjelölt mágiaszakértők.

– Leskelődtél? – vigyorodott el Draco.

– Ha kint hagyod az asztalon, akkor még jó, hogy megnézem – forgatta a szemét a boszorkány. – Hozok egy esernyőt aztán menjünk arra a sétára.

***

Estéig a nap hátralevő része eseménytelenül telt. Draco és Hermione majdnem egy órát beszélgettek Caroline-nal. A nő valahogy megkönnyebbültnek tűnt, amikor végre beszélhettek egymással. Amúgy Hermione lefoglalta a szomszédjukat. Draco pedig szabadon használhatta a legilimenciáját, és csak mosolyognia kellett. A két nő nem akarta túlságosan bevonni a beszélgetésbe, néha csak nevetnie kellett velük, és semmitmondó válaszokat adni egy-egy kérdésre. Draco később elmondta, hogy Caroline-t Robert folyamatosan zaklatta miattuk, amiért nem tudta elérni őket. Érezte a félelmét, a szorongását, és nem tudta eltitkolni azt sem, hogy a férfi dühében többször is bántalmazta. Mielőtt azonban a mélyebb emlékekbe is behatolt volna, már folytatták is az útjukat.

A város csendes volt, a boltok egy része már bezárt, így nem volt értelme túlságosan sokáig bolyongani a környéken. A wicca bolt most is ugyanolyan merlinkáromlóan nézett ki, mint korábban, Draco egész úton a pontatlanságakat sorolta, miközben Hermione bedobta a postaládájukba a jelentéseket. A konvent tagok házánál nem volt semmi különös, időközben hazaérkezett az őket követő csapat is. Még több jelzőbűbájt helyezte el, aztán elindultak haza. Mire visszaértek az eső egyre jobban rákezdett. Draco főzött mindkettejüknek egy-egy bögre teát, aztán a nappaliban ültek le egy kis beszélgetésre. Hermione magára húzott egy takarót.

– Kellene ide egy tévé.

– Felesleges – mondta Draco.

– Átlagos muglinak akarsz kinézni? – kérdezte Hermione.

– Én még álruhában sem vagyok átlagos.

A boszorkány leplezetlenül felhorkantott, aztán nagyot kortyolt a teájából. Draco csak legyintett egyet.

– Majd megnézem az ellátmányt holnap reggel.

– Rendben van – nyugtázta a boszorkány. – Rémesen idegesít, hogy nincs semmilyen információ a parancsnokságról.

– Holnap Zabinit erről meg kell kérdeznünk, mert ez így egyáltalán nem a szokásos eljárás. Vagy találtak valamit, ami sokkal forróbb nyom, mint amin mi dolgozunk.

– Túl sokat nem tudunk mi sem felmutatni – fújt egyet Hermione. – Gyakorlatilag csak pár apróság. És a remek érdeklődés az álgyerekünk után.

– Jaj, már kezdtem elfelejteni, hogy terhes vagy tőlem.

– Álterhes.

– Nehogy elképzeljem, hogy egyszer valamikor elméletben szexeltünk – nevetett fel a varázsló.

– Nincs kedvem megint egy ilyen idióta beszélgetéshez, Malfoy.

– Gyere, menjünk aludni a jó kis pici ágyunkba – szólalt meg a varázsló.

– Ez talán a mai nap legjobb ötlete.