Cornwallból szeretettel

23. fejezet - Boszorkányságok

Feszült várakozással telt az idő, amíg beesteledett. A páros igyekezett lefoglalni magát. Blaise távozása után csak figyeltek, de nem történt semmi, pedig még egy sétát is beiktattak a programjukba. A környék túl csendes volt, szokatlanul nyugodt, ami mindkét aurort rendesen frusztrálta, így csak riasztásokat állítottak be, de a konvent tagok sehol sem voltak. Egy ideig várták, hátha elcsíphetnek valamit, de egy kóbor kutyán és egy mókuson kívül senki sem merészkedett a célszemélyek háza felé. Nem volt más választásuk le kellett foglalniuk magukat.

Hermione a konvent után kutatott az interneten, de semmi olyasmit nem talált, ami megmagyarázhatta volna a tagok hirtelen eltűnését, viszont még több rituálé felvételt sikerült lementenie. Mindegyik a nevetséges határát súrolta... Aztán visszatért az asztrális kivetülés tanulmányozásához, és a kameráihoz.

Közben Draco pedig a térképen a nyomkövetőbűbáj rögzítette útvonalakat igyekezett egy másikra rögzíteni. Nehezebbnek tűnt, mint azt elsőre gondolta. A párosok különböző útvonalakon indultak el, ez pedig összezavarta a varázslatokat. Órákig kellett bogoznia a bűbájokat, amíg meg tudta határozni az időt, a sebességet és az utat. Sajnos, az eredmény nem volt túl pontos, ami kissé idegesítette a varázslót, de sikerült egy olyan kört létrehozni, ami egy kissé szűkítette a lehetőségeket, és másnap végig tudnak haladni az útvonalon.

Nem sokkal tizenegy óra előtt, amikor az utca teljesen elcsendesedett, és egy lélek sem járkál már, a két auror kiábrándultan az Evans házat vette célba. Bűbájokkal vették körbe a tíz méteres körzetet, így kizártak mindent muglit, és elterelték őket valahova máshova. Ez igazából elővigyázatosság volt, de mindent meg akartak tenni a biztonság érdekében.

– Én megyek be – szólalt meg Hermione ellentmondást nem tűrő hangon.

– Negyedórát kapsz – mondta Draco hasonló ellentmondást nem tűrően. A boszorkány csak a fenyegetően fodrozódó kiábrándult alakját látta, de el tudta képzelni a szürke szemeket, amik metszően most egyenesen rá meredtek.

– Hogyan legyek így alapos? – rontott rá a boszorkány a teljesen jogos kérdéssel.

– Old meg, Granger – válaszolta a varázsló, mintha ez valamilyen rutinfeladat lenne.

– Elviselhetetlen vagy olykor, Malfoy.

– Jobb, ha sietsz. Ketyeg az óra.

Hermione pálcát rántott, majd kinyitotta az ajtót. Az előszobában belépve megcsikordult a padló a lába alatt. Először körbenézett. Bent nem volt senki. Az észlelővarázslatok nem mutattak semmit sem. Csend, sötét, és csak a szíve hangos dobbanásait hallotta. A boszorka szétnézett a nappaliban. Minden olyan kínosan tiszta volt, mint egy orvosirendelőben. A levegőben is fertőtlenítő és valamilyen kissé émelyítő tisztítószerszag terjengett. Kicsit hasonlított a szülei rendelőjének illatára, de nem akarta, hogy ez a gondolat elvonja a figyelmét.

Robert és Caroline Evans mindent a lehető legnagyobb rendben tartott. Kissé kényszeresen is. Nem mert semmihez sem hozzányúlni. Hermione varázslatot vetett ki, majd bűbájok és mágia nyomait kereste. Mintha mindent alaposan tisztára sikáltak volna, még egy általános, mindenhol jelenlévő mágiának sem látta nyomait. Olyan tiszta volt a konyha, hogy akár a padlóról is lehetett volna enni. Volt ebben valami borzasztóan furcsa.

Felment az emeletre, aztán megnézte a hálószobát. Tökéleteseb bevetett ágy, mérnöki pontossággal rendezett párnák. Biztos volt benne, ha kinyitotta volna a szekrényt, akkor élére hajtogatott ruhákat talált volna benne. Felsóhajtott. Nem figyelte az időt, de tovább kellett mennie. A fürdőt és a mosókonyhát kihagyva benyitott a wicca szobába, aminél bűbájmentesebb helyiséget nem is találhatott volna sehol sem. Meglendítette a pálcáját. Még varázsképességű növényeknek sem mutatott semmilyen mágia jelenlétet a bűbája. Begyűjtött néhány mintát a szárított növényekből álló koszorúkból. Különösnek tűnt az egész.