Cornwallból szeretettel

13. fejezet - St Ives

A péntek reggel gyönyörű napsütéssel üdvözölte a párost. Embert próbáló éjszakán voltak túl. Túléltek egy harcot a jobb ágytérfélért, amit egy párnacsata követett, majd ötkor egy morogva ébredés, ezt követően a két auror felkészült az utazásra. Az ég szívfájdítóan kéken ragyogott, egyetlen egy felhő sem zavarta a kékséget. Hermione még indulás előtt bekopogtatott Evansékhez. Édes mosollyal közölte Caroline-nal, hogy elmennek egész napra, és megkérte figyeljen a házukra. A szomszédasszony lelkesen vállalta a feladatot. Telefonszámot cseréltek, aztán a boszorkány gyorsan elköszönt, mielőtt Robert végzett volna a reggelivel, és csatlakozott volna hozzájuk. A férfi tompa hangjaiból arra engedett következtetni, hogy szívesen megtette volna, de addigra az új szomszéd már ott sem volt.

Hermione beállította mindent Draco telefonjára is, így mindketten figyelhették az eseményeket, majd némi finomsággal felszerelkezve elindultak. A varázsló magabiztossága, ahogy az autót vezette, még mindig meglepte őt, de nem kérdezett semmit sem. Ezért inkább az útközben még mindig Flint könyvével foglalkozott. Minden egyes lapot átvizsgált. A feladatából Draco hangja zökkentette ki.

– Mire számítasz, hogy mit találsz benne?

– Még nem tudom – rázta meg a fejét a boszorka. – Van rajta ez a bűbáj, amit nem tudok beazonosítani. És nem jövök rá. Bosszantó.

– Lehet, hogy nincs ebbe semmi, ami nyomravezet minket, hanem maga a könyv a nyom. Flint Evanshöz köthető, és ennyi. Ezt megerősítette a kép is, amit találtunk. A nevet nem távolíthatták el. Lehet, hogy muglik nem is látják a beírást?

– Ez egy jó kérdés, csak nem tudom honnan vegyünk egy muglit. Azért nem távolították el a beírást, mert nem lehet a lapokat kitépni, legalábbis, aki nem tudja hogyan kezdjen neki – mondta a lány. – Várj csak! Nem véletlen ez sem. Most már biztosan tudom, hogy Flint tudta, ezek a könyvek hozzáértőkhöz fognak kerülni vagy legalábbis remélte. Azért, mert bárki, akinek egy csepp esze is van az nem hagyja ezeket a mugliknál.

– Az elsős könyv kivételével mindent elküldünk Tonksnak – folytatta Draco. – Többit is magaddal hoztad?

– Igen, itt vannak benne a táskámban. Azokon nincsenek olyan mágianyomok, amiket ne lehetne azonosítani. Semmi...

– Nézzük át alaposan előtte mindegyiket – mondta varázsló. – Szedjük ki belőle azokat a lapokat, amik fontosak lehetnek.

– Jó, de ne most, mert hátha mást is lenyisszantok.

– Valóban ragaszkodom mindegyik testrészemhez – nevetett fel a férfi. – Egy kanyarnál nem szeretném elveszteni a karomat.

– Biztos?

– Aha. Elég, ha az egómat nyirbálod – sóhajtott fel Draco. – De ahhoz elég a csípős nyelved.

– Oh, hát az egódon van mit nyirbálni, Malfoy. – Hermione kinézett a tájra, ami zölden suhant el mellettük. – A karod. Hogy van?

– Soha jobban – mondta Draco.

Hermione csak hümmögött, aztán hosszú időre hallgatásba burkólózott, miközben tovább figyelte a tájat.

– Miért hallgattál el ennyire? – kérdezte a varázsló, amivel kizökkentette a boszorkányt.

– Csak Flintre gondoltam – válaszolt, aztán visszafordult Draco felé. – Nem értem az egészet. Elfogták valahogy, de hagyták neki, hogy levegye a bűbájokat? Vagy előbb vette le?

– Vagy a könyvekkel akart üzérkedni.

– Ilyen hülye lenne? – kérdezte a lány egy fintorral.

– Hallottam már nagyobb baromságot is – fújt egyet a férfi. – Lehet úgy gondolta, hogy a muglik nincsenek annyira képben a növényekkel, mint mi. Egy-egy mágikus növényt meg sem találnák.

– Megrendeltem néhány bájital hozzávalót – mondta Hermione. – Csak kíváncsiságból, persze. Az interneten milliónyi helyről meg lehet rendelni őket. Kedden vagy szerdán meg is kell érkezniük. Aztán kipróbálom, hogy ha rendesen megfőzöm, akkor mennyire erős főzet lesz belőle.

– Megint magánakcióba kezdtél?

– Láttalak reggel kisurranni Evansék házához. Szóval, ha már a magánakcióknál tartunk, te mit csináltál?

– Nyomkövető bűbájt tettem az autójukra – válaszolt kertelés nélkül Draco. – Aztán megismételtem futás közben az összes szomszédéval.

– Jó ötlet.

– Briliáns – vigyorodott el. – Megnéztem a kamerákat is. Jó pár háznál leszedték őket vagy nem világítanak.

– Ezt jó tudni, akkor könnyebb dolgunk lesz, ha jövő héten minden házat egyesével meglátogatunk.

– De izgi lesz – közölte vidáman az egykori mardekáros.

– A legnagyobb falat úgyis a bolt lesz – mondta Hermione.

– Kellene egy kis százfűlé-főzet – jutott eszébe Dracónak. – Bemegyek egy tök átlag mugliként, aztán megveszem azokat a teákat, amiket neked adtak el. Meglátjuk nekem is lesz-e benne egy kis sisakvirág.

– Nem is értem. Ennyire ellenszenvesnek tűnök, hogy egyből sisakvirággal kell megmérgezni? – tette fel a fogós kérdést Hermione, aztán kissé elszomorodott.

– Rendes lány vagy – jelentette ki a varázsló kertelés nélkül. – Sosem mérgeznélek meg. Esetleg egy kábító átok, de ezen kívül semmi komoly.

– Ez igazán kedves tőled, Malfoy – nevetett fel a boszorka, miközben hátradőlt az ülésben.

Draco lopva a kis pergamen térképre nézett, amit a műszerfal olyan oldalára rögzített, és amit Hermione eddig nem látott. Egy fekete pötty követte őket, határozottan így volt. A varázsló szorítása megfeszült a kormányon.

– Feszültnek tűnsz – szólította meg a boszorkány. – Ne vegyem át a kormányt?

– Elállítanád az ülésemet – ugratta a varázsló. – Amilyen alacsony vagy...

– Jobb kifogásod nincs?

– Megint veszekedni akarsz?

– Dehogy.

– Akkor én vezetek. Te meg elmondod, hogy mit derítettél ki St Ivesről? Nekem csak annyi van meg, hogy a strandok nagyon jók. Szép a kilátás. Kellemes éttermek vannak ott. El is mehetnénk egybe csak a látszat kedvéért – csevegte Draco.

– Gyönyörű hely tényleg. Az Atlanti-óceánra néz. Az ország egyik legnépszerűbb kikötője Cornwallban itt található. A partja csodálatos, ahogy mondtad, finom homokos. Alig várom, hogy lássam. Nos, elég felkapott ahhoz, hogy ott el lehessen bújni, és rituálékat tartani. Úgyhogy nem értem a helyszínválasztást. Hacsak nem valami legenda... – Majd a boszorkány egy pillanatra elhallgatott. – A kopogtatók, hát persze.

– Szellemlények?

– Lehet, hogy Flint ezeket kereste.

– Milyen érdekes – mondta Draco elgondolkodva. – Minek keresett volna ilyeneket?

– Nem tudom igazából. Rendszerint ezek a szellemlények halottakat őriznek, akik akár többszáz éve nem élnek már. Leginkább mágus maradványokról van szó. Lehet, hogy valaki maradványait kereste.

– Egybe vághat az érdeklődésével – szólalt meg elgondolkodva Draco. – Muglik tudhattak ezt-azt.

– Egy babona szerint, aki az ilyen csontokat megérinteni, az illető elnyeri annak az elhunytnak az erejét – magyarázta Hermione. – Legalábbis a legenda szerint. Ennek nincsen semmilyen valóságalapja. De az biztos, hogy ha valaki megérinti a csontokat akkor ezek a lények eltűnnek onnan. Szerintem egyszerűen csak meghalnak vagy keresnek valaki mást, vagy valami más csontjait.

– És én még azt hittem, hogy az az őrült, aki vérszopó mumusokat tenyészt a hátsókertjében – fújt egyet Draco.

– Jesszusom. Ki az a barom?

– Egy idióta boszorkánymester Kentben – forgatta meg a szemét a férfi. – Annyi vérpótlót az életeben nem kellett innia a rohamosztagnak, mint akkor, amikor rajtaütöttünk azon a helyen.

– Uhh – húzta fel az orrát Hermione. – Szóval ez, amiről beszéltünk az egy legenda. És ahogy mondtad, ez a mugliknál is él. Lehet, hogy pont ehhez a helyhez kötődik.

– Persze, de kopogtatók léteznek, és tényleg ősi holttesteket őriznek – világított rá Draco. – Ezt nem mondanám legendának. Mármint mágikus részről.

– Viszont nincs róluk sok információnk. Rejtélyesebbek, mint a thesztrálok.

– Akkor egy sírhelyet keresünk.

– Valószínűleg. De ezek az elhunytak évszázadok óta nem élnek már vagy nagy erővel rendelkeztek. A kopogtatók csak ezekkel foglalkoznak, ha mondhatom így. Nem szabad a jelenlétünkben fütyülni, mert megvadulnak tőle. De egyébként nem ártalmas szellemlények, de nem is biztos, hogy azok. Annyira kevés ilyen van már, és nem tanulmányozzák őket.

– Jó, hogy nem szoktam fütyülni – nevetett Draco. – És mit csinálunk? Keresünk egy ilyet?

– Legalább egy tucatnak kell lennie ott, ahova Flint ment – válaszolt a boszorkány. – Napnyugtáig várnunk kell. Ezek előtte esélytelen, hogy előbújnának. Csak feleslegesen bolyonganánk. Olyan a fényük, mint a lidérceknek. Könnyű összekeverni őket. A legnagyobb kérdés, hogy hol keressük őket.

– Az hiszem, én tudom – vett egy mély levegőt. – Annak a helynek a környékén, ahonnan Flint eltűnt.

– Mágiaészlelő varázslatokkal próbáljuk behatárolni?

– Igen, ez a tervem.

– Jól van.

– Akkor ki kell vennünk egy szobát, és csak holnap indulunk vissza – jutott erre a következtetésre a varázsló. – Így rendben lesz?

– Nem hoztam váltóruhát – mondta a boszorkány. – Arra számítottam, hogy jövünk és megyünk.

– Mivel lett egy csomó időnk, így útba is ejthetünk valamit – folytatta Draco.

– Mumusnak hagytunk elég éltelt?

– Mumika miatt nem kell aggódnod. Willa majd gondoskodik róla. Szereti az állatokat – válaszolt a varázsló.

– Willa?

– A házimanóm. A másik.

– Bemutathattál volna neki, ha már Poppyt sem mutattad be – jegyezte meg vádlóan Hermione. – Gondoskodik rólunk, és még csak nem is ismerem. Ráadásul kettő van. Attól félsz, hogy felszabadítom valamelyiket?

– Megismerheted – mosolygott rá Malfoy. – De nem ott, hanem majd a villámban. Nem szeret mások előtt mutatkozni. Ő egyébként szabad manó. Poppy is az.

– Ruhát adtál nekik?

– Nem, dehogy. Azzal biztosan meg is öltem volna mindkettejüket, ha így tettem volna – forgatta meg a szemét. – A házimanómágia nagyon is kényes dolog. Csak egyszerűen felszabadítottam, Willa és Poppy pedig olyan hálás volt, hogy velem maradtak. Nem bántottam előtte sem őket, és nem is kényszerítettem semmire egyiküket sem. Csendes és visszahúzódó manók. Kedvelem őket. Willa Dobby unokahúga egyébként.

– Komolyan? – csillant fel a szeme Hermionénak. Aztán önkéntelenül is a mellkasára tette a kezét. – Annyira hiányzik Dobby. Nagyon kedveltem.

– Dobby családja még mindig a kúriában dolgozik, kivéve persze Willát. Már ők is szabad manók. Nem kapnak többé büntetést sem. Ők döntenek hol akarnak maradni.

– Ezt jó hallani.

– Keresnél egy helyet addig, ahol megszállhatunk? – váltott témát Draco.

– Igen, persze – bólintott, aztán elővette a saját telefonját. – Valami kritérium?

– Öbölre néző kilátás, szobaszerviz, ha lehet, akkor intézz nekem egy masszázst, légy szíves, és legyen jó nagy ágy, mert még egy éjszakát nem bírok ki a vesémben a könyököddel. Ebéd, vacsora és holnapra reggeli, ha nem akarunk korán indulni.

– Más egyéb? Rózsahintés, jakuzzi az erkélyen, süppedős szőnyeg, eper és pezsgő?

– Gúnyolódj csak! De jakuzzi jó lenne.

– Tudod, ezt nem fogják elszámolni a parancsnokságon – mondta Hermione. – Egy vagyon lesz.

– Van valahol a kesztyűtartóban egy bankkártya, terheld rá arra – legyintett Draco, mintha ezt nem számított volna. Valójában nem is számított neki. – Most miért nézel így? Végre kényelmesen pihennénk. Ráadásul lenyomozhatatlan. Gringotts platina kártya.

– Kifizetem a felét.

– Vagy spórolj magadnak, és masszírozz meg te cserébe – vigyorgott elégedetten a varázsló. – Én bőven elégedett lennék vele.

– Elégedett? – horkantott fel Hermione. – Nem foglak megmasszírozni. De most komolyan, hadd fizessem ki a felét!

– Nem fogadom el tőled. Egyetlen galleont sem. Régimódi vagyok, és rohadtul beállt a vállam, szóval, ha nem akarod megmasszírozni, akkor sincs semmi gond. Addig lazíts vagy nem tudom mit szoktál csinálni egy hotelszobában. Persze maradjunk a normális keretek között – vigyorgott Draco. – Nem akarok most pasikat elkábítani.

– Iszonyat csábos lennék várandósan, ahogy pasizni próbálok a hotel lobbiban, esetleg a bárban – forgatta meg a szemét.

– Túlságosan is szigorú vagy magadhoz, Granger. Akkor válaszd ki a szállodát, kérlek!

– Legyen, ahogy akarod – vonta meg a vállát Hermione, aztán nekiállt keresgélni.

– Te mit szeretnél?

– Hogyhogy én mit szeretnék? – nézett rá összevont szemöldökkel. – Én csak egy kísérő leszek ott.

– Mondd meg!

– Egy nyugodt éjszakát. De az nem lesz, mert valószínű egész este a kopogtatókat fogjuk hajszolni, ha nem válik be a terved.

– Külön szoba?

– Nem kell – rázta meg a fejét a lány. – Jól is nézne ki. Bejelentkezel az állapotos feleségeddel, aztán külön szobában alszol. Lehet, hogy St Ives kívül esik a konvent tekintetén, de amíg az akcióban vagyunk, addig maradjunk az álcánknál, és a praktikusságánál.

– Rendben – bólintott Draco. – Akkor eper és pezsgő?

– Nem kell tényleg semmi. Alváson kívül nincs semmire szükségem.

– Jól van, elintézem, hogy másnap délutánig ott lehessünk – mondta Draco.

– Kész a foglalás, majd beterhelik a kártyádra a díjat.

– És a masszázs?

– Egy órás thai masszázs. Ahogy odaértünk egyből tudnak is fogadni – válaszolt Hermione. – Minden elintézve.

– Tökéletes. Te addig mit csinálsz? – kérdezte a varázsló.

– Még nem tudom. Alszom vagy felfedezem a környéket.

– Nélkülem nem mész sehova – jelentette ki Draco. – Ez nagyon fontos. Együtt megyünk. Mindenhova. Mint egy igazi pár.

– Akkor marad az alvás.

– Szerzek neked extra párnákat, édesem – ígérte kedvesen.

– Mi bajod van, Malfoy? – tette fel a kérdést Hermione. – Valamit megint eltitkolsz előlem, és kezd ez bosszantani.

– Csak maradj a hotelben! – kérte a varázsló. – Nem tudom látni fogunk-e kopogtatót.

– Errefelé nem igazán élnek mostanság varázsképességű népek. Két-három családnál többen nem igazán. Túlságosan sok a mugli turista. Gondolom.

– Az ősi időkben biztosan többen lehetnek.

– Valószínűleg.

– Tudom majdnem egészen pontosan honnan tűnt el Flint – közölte Draco.

– Elmentél a bizonyíték raktárba fosztogatni? – kérdezte Hermione, aztán elmosolyodott.

– Igen, elmentem. Amíg te tetted a szépet Zabininek, én ott is voltam – vigyorgott a varázsló, amikor látta a boszorkány zavarát.

– Csak beszéltem vele.

– Láttam, amikor lenyomta a torkodon a nyelvét – jegyezte meg a varázsló. – Aztán el is mentem, nehogy esetleg megzavarjak még valamit.

– Oh, te jó Merlin! – forgatta meg a szemét a boszorkány. – Annyira meglepett, hogy nem is tudtam mit csináljak.

– A visszacsókolás nem segít. Csak mondom.

– Nem is csókoltam vissza – rázta meg a fejét Hermione, de mélyen elpirult.

– Biztos? Zabini nem rossz parti. A családja mocskosul gazdag, egész normális a modora, ha leitatod, egy hajvágás, aztán meglesz a szenvedélyes egy-két valami, ahogy a tenyeredből tegnap kiolvastad. Azt hiszem, hogy a macskákat is szereti, de ezt azért kérdezd meg tőle.

– Kérlek... Vittem neki kaját, és ennyi – forgatta meg a szemét a lány. – De köszönöm, hogy eszembe jutottad, hogy hosszú ideje Zabini csókolt meg először. Borzalmas!

– Lehúzódok, aztán megcsókollak, hogy ne legyen annyira rossz élményed Zabini után – vigyorodott el Draco, aztán gúnyosan felnevetett a saját viccél. – Ha ezzel persze segíthetek neked.

Hermione felnevetett, de úgy igazán felszabadultan. Aztán oldalra fordította a fejét, hogy Dracóra nézhessen, majd az ökölbe szorított kezével meglökte a varázslót a vállánál.

– Nagyon érdekes a humorod, Malfoy. Inkább állj meg valahol, hogy be tudjunk vásárolni. Nem hiszem el, hogy egy éjszakázásra nincs semmi holmink, de egy egész mugli falu lerombolásához, viszont mindenünk megvan.

– Prioritások, Granger.

– Hogy is felejthettem el...

***

A vásárlást gyorsan letudták egy közeli bevásárlóközpontban. Meglepően, ha saját magáról volt szó, Hermione a lehető leghamarabb elintézte a szükséges holmik beszerzését, ellenben, ha Mumusnak kellett vásárolnia ezt-azt, akkor még órák múlva sem végeztek volna. Most sem úszták meg egy fonalegér nélkül a vásárlást. Draco remekül boldogult a feladattal, és idejében kirángatta Grangert a kisállatkereskedésből, mielőtt a boszorkány a fél havi fizetését elverte volna a kis félmurmáncra, aztán újra úton voltak.

A csendben haladtak. Hermione elfoglalt magát Flint könyvével, Draco pedig vezetett, de kényszerítette volna magát, hogy ne nyúljon a rádióhoz. Eszében sem volt megint egy veszekedés kirobbantani. Ráadásul gyakran nézett a visszapillantótükörből a hátuk mögé, és a pergamenre. Követték őket, és ez világosabb volt, mint az égbolt. Hermionét annyira lekötötte a könyv, hogy ezt észre sem vette. A varázslónak pedig esze ágában sem volt szólni neki.

Az útról lassan látszani kezdett a St Ives öböl. Amikor a boszorka legközelebb felpillantott, már könnyedén le tudta venni a szemét a könyvről. Gyönyörű mélykék víz hullámzott a ragyogó napsütésben. A kék olyan árnyalatokban szikrázott, amilyet még sohasem látott. Legszívesebben azt kérte volna Dracótól, hogy menjenek le a partra, aztán a tajtékok közé vetett volna magát akármennyire is hideg a víz, csakhogy érezze a természet mágiáját. A látvány lélegzetelállító és borzongató volt egyszerre.

A hotel nem messze feküdt a homokos tengerparttól, egy kis domb tetején, aminek a címét Hermione korábban beütötte a GPS-be. Csodálatos kilátással rendelkezett az öbölre. Draco bekanyarodott, és leparkolt a parkolóban.

– Elintézem a szobát – zökkentette ki őt az elmélkedésből Draco hangja. – Velem jössz?

– Igen – bólogatott Hermione.

Kiszálltak az autóból, a varázsló kivette a csomagjukat, beállította a védővarázslatokat. Hermione a táskájával szöszmötölt, amikor Draco megfogta a kezét. Egy pillanatra megtorpantak. A boszorkányon furcsa borzongás lett úrrá, mit képtelen volt hova tenni.

– Mi a gond?

– Most is játsszuk a szerepünket?

– Igen – bólintott a férfi. – Te mondtad, hogy...

– Persze, persze. Menjünk!

Hermione elmosolyodott, aztán elindultak befelé. Draco úgy viselkedett mintha legalább otthon lenne vagy az övé lenne a szálloda. Elintézte, hogy másnap addig maradnak ameddig akarnak. Rémesen sok párnát kért, hogy a kis felesége minél kényelmesebben pihenhessen. A recepciós természetesen minden kérését teljesítette. Jakuzzis szobát kaptak, és megrendelték az ételt is számukra.

Mire Hermione magához tért a döbbenettől egy akkora lakosztályban állt, amilyenben még sohasem járt. Levette a cipőjét, és a lábujjait a süppedős szőnyegbe fúrta, aztán az ablakhoz sétált. Draco követte a példáját, éppen beleharapott az eperbe, amit a pezsgő mellé készítettek be. (Természetesen a pezsgő alkoholmentes volt. Kár.) A varázsló az ablakhoz sétált, aztán elhúzta a függönyöket.

– Eső lesz – szólalt meg végül.

– Ragyogó napsütés van.

– Pontosan ilyen az óceán eső előtt és az időjárásjelentés is ezt írja – vigyorodott el, aztán megmutatta a telefonját.

– Kiborító, hogy telefonod van, Malfoy – nyögött fel Hermione. – Legalább ne lennél ilyen iszonyatosan öntelt. De ugye persze nem...

– Nem vagy túl elfogadó. Érdeklődöm a technológia iránt, de közben pokoli jó auror is vagyok.

– Még a végén még az is kiderül rólad, hogy pegazusaid is vannak – sóhajtott fel nehezen a boszorkány. – Titokban pedig egy szent vagy.

– Vannak pegazusaim, egy egész ménes. Nem túl gyakran, de szoktam rajtuk repülni. Parázs a kedvencem. És a legkevésbé sem vagyok szent.

– Sosem láttam még pegazust – vallotta be Hermione. – Neked meg van egy egész ménesed. Micsoda véletlen...

– Gyönyörűek, okosak és kissé szeszélyesek. Ha szeretnéd, akkor megmutatom neked őket.

– Meghívsz magadhoz?

– Igen – vonta meg a vállát Draco, mintha ez természetes lenne a számára. – Ha attól félsz, hogy a szüleim szólnának érte megnyugtatlak, hogy ezek a pegazusok a saját rezidenciámon vannak. Oda pedig azt hívok meg, akit akarok. Ha jobban meggondolom a kúriába is. Szóval mindegy.

– Jól van – szólalt meg Hermione, aztán elmosolyodott. – Ez már majdnem olyan, mintha barátok lennénk.

– Barátok? Szívesen lennék az – mondta a férfi. – Veled rosszban lenni kimerítő, és fővesztéssel is járhat. Pokolian veszélyes boszorkány vagy.

Hermione csak elnevette magát, aztán a kezét a derekára téve átsétált a szobán.

– Fáj a hátad? – kérdezte a varázsló.

– Kicsit – válaszolt Hermione. – De nincs semmi gond. Oh, te jó ég mekkora ez az ágy.

– Valóban.

– Ebben egy hónapig lehetne úgy aludni, hogy kétszer sosem aludnék ugyanazon a helyen.

– Megjárja.

– Megjárja? Te nagyon elkényeztetett úrifiú vagy – csóválta meg a fejét Hermione.

– Nekem nagyobb van.

– Persze, neked mindened nagyobb.

– Ha tudnád mennyivel...

Draco csak nevetett, aztán megfogta a fürdőköpenyt és a papucsot, majd elvonult a fürdőbe. Hermione levette a kabátját, lazított a ruházatán, majd leült az ágyra. Kinézett az ablakon, de nem ment ki a teraszra, ahol a jakuzzi is volt. Noha csábítónak tűnt a napsütésben sütkérezni, ahogy a szomszéd teraszon dőzsölő nyugdíjasok csinálták. De ő nem akart pihenni. Maga elé vette a táskáját, és előhúzta Flint elsőéves bájitaltankönyvét. Malfoy pont ezt a pillanatot választotta, hogy fehér fürdőköpenyben kilépjen a fürdőszobából. Megforgatta a szemét, ahogy a könyvre tekintett.

– Mit csinálsz?

– Átnézem a könyvet még egyszer – mondta a boszorkány. – Hátha találok valamit, amin elindulhatunk. Eszme jutott pár varázslat.

– És a henyélés?

– Most nincs hozzá kedvem – rázta meg a fejét, aztán maga alá húzta a lábait.

– Ezzel rohadtul hazavágod az én egy órás olajos thai masszázsomat. Ha én pihenek, akkor te is pihensz – morogta a varázsló, aztán karba tette a kezét, majd végül leült a boszorkány mellé. Hatalmas volt az ágy, de neki szorosan Hermione mellé kellett ülnie. – Most komolyan azt akarod, hogy bűntudatom legyen?

– Foglalkozz azzal, hogy jól megdögönyözzenek! Én meg azt csinálok, amit akarok. Ha már egyszer nélküled nem mehetek felfedezni a környéket. Pedig rengeteg jó múzeum van itt.

– Állandóan rád fogok gondolni, és sajnálni foglak – ígérte Draco.

– Micsoda megtiszteltetés – sziszegte gúnyosan, aztán megadta magát. – Jó, veszek egy fürdőt, aztán megvárlak a könyvvel.

– Zuhany van.

– Még jobb.

– Masszírozós.

– Remek.

– Egy órán át nem tart egy zuhany – elmélkedett Draco. – Persze egy jó páros zuhany, na de egyedül...

– De nekem egy órán át fog.

– Csak nincsenek pajzán ötleid, Granger?

– Szörnyű hajmosást tervezek – forgatta meg a szemét Hermione, aztán lenyúlt a táskájáért, és elővett egy bájitalokkal megpakolt neszeszert. Ezek a hajára kellettek, amitől mostanában egyenes volt, és elfelejtette kivenni őket.

Draco csak vigyorgott.

– Ez még így is szexi.

– Gondolom, hogy milyen szexi lehet miközben megpróbálom nem a szemembe önteni a bájitalt.

– Ebből csak annyi marad meg, hogy még mindig folyik rólad a víz és a bájital – elmélkedett Draco, miközben elvette, és a földre ejtette a könyvet.

– Áh, megvan. Csinálok egy kis hámlasztást is, leszedem az elhalt hámsejteket, tudod, bőrdarabkákat, olyan leszek, mint egy kígyó, amelyik levedli a bőrét.

– Mardekáros vagyok, hurú csibém. Nekem nem gond egy kis levedlett bőr.

– Szőrtelenítés?

– Nincs olyan nő dolog, ami kiakasztana – mondta Draco.

– Komolyan? Fazongyanta?

– Miért okoznál magadnak ennyi fájdalmat, ha van erre egy remek varázsige is – sóhajtott fel elnézően a férfi. – Csak ügyes csuklómozdulat kell hozzá.

– Mióta vagy otthon a mágikus szépészetben, Malfoy? – nevetett fel a boszorkány.

– Nos, mielőtt tegnap este csatlakoztam a szerelemvárók népes sorába, addig nem éltem túlságosan szent életet. De ha gondolod, akkor szívesen segítek.

– Hogyne, legyen csak még furább a kapcsolatunk – forgatta meg a szemét Hermione. – Azért meg kell ám húzni a határokat. A szőrtelenítés az egyik ilyen határ.

– Fogd fel őrült bizalomjátéknak – vigyorgott gonoszul Draco.

– Menj! Legyél máshol őrült!

– Páros masszázs? Még meggondolhatod magad. Vagy szeretnél egy jó pedikűrt?

– Menj inkább! Kifelé, kifelé! Hess, hess!

Draco elmosolyodott, aztán elsétált. Hermione megvárta, amíg becsukja maga mögött az ajtót, aztán lehajolt, hogy felvegye a könyvet, de képtelen volt rá.

– Az a rohadék – mondta ki hangosan, és már nyúlt volna a pálcájáért, de az sem volt nála. – Malfoy egy átkozott zsebtolvaj vagy.

Dühösen felkapta a fürdőköpenyt és a bájitalos üvegcséit, aztán belépett a fürdőbe. Lerángatta magáról a ruháit, amit aztán Dracóé mellé dobott, amire persze nem is figyelt. Beállt a vízsugár alá. Kellemes volt, egyből ellazította, mintha csak erre várt volna. Az út nem volt hosszú, de a plusz súly, amit cipelt kikészítette a hátát. A pocak a víztől visszahúzódott kissé, hiszen, így viselkedett a bűbáj, ki tudja miért. Beállította a masszírozó funkciókat, aztán hagyta, hogy a vízsugarak megtegyék a magukét.

A bájital egyik részét belemasszírozta a hajába. Óráknak tűnt, mire végighaladt rajta. Megpróbált a feladatra koncentrálni, de mindig Malfoyon ját az esze, meg azon az átkozott vigyorán. Már majdnem a flörtölésig jutottak el ezzel az örökös ugratással. Annak ellenére, hogy imádott vele vitatkozni, ez az egész, mintha arra ment volna ki, hogy a varázsló meddig tud elmenni, hogy őt zavarba hozza. Veszélyesnek tűnt ez a játék...

Amikor végzett a fürdéssel gyorsan ráöntötte a hajára a bájitalok egy részét, s hagyta, hogy lefolyjon a hajszálain. Enyhe virágillata volt, de még annyi minden más is, csábító jázmin, édes rózsa, érzéki citrom és narancs, némi bergamottal, fehér pacsuli, különleges labdamun, tonkabab és madagaszkári vanília. Mindent betöltött ez az illat. Elzárta a vizet, megtörölközött és belebújt a fürdőköpenybe. Újabb adag hajegyenesítőt borított a hajára, aztán egy másik törölközőbe tekerte a haját. Majdnem háromnegyed órát töltött a zuhany alatt.

Még mindig fürdőköpenyben lefeküdt az ágyra, és karba tett kézzel várt. Bekapcsolhatta volna a tévét vagy megnézhette volna a telefonját, de ő csak várt. Nem sokkal később maga Draco Malfoy is tiszteletét tette a lakosztályukban. Kisimult volt, elégedett, és masszázsolaj illatú.

– Nagyszerű, végre itt vagy, Malfoy.

– Hiányoztam?

– Mint a sárkány influenza – sziszegte mérgesen a boszorkány.

– Hogy ment a hámlasztás?

– Add vissza a pálcámat!

– Az éjjeliszekrény fiókjában van – vigyorgott a varázsló. – Ott nem kerested?

– Hogy vetted el?

Draco még mindig mosolygott, mint egy ravasz róka, aztán lefeküdt mellé az ágyra, persze megint szorosan mellé.

– Ha minden titkomat elmondanám, akkor nem lennék érdekes.

– Remélem, hogy ellazultál, mert fél óra múlva ki foglak nyírni – sziszegte mérgesen Hermione.

A férfi csak nevetett, majd megfogta a boszorkány, és lejjebb húzta az ágyon.

– Fél óra múlva? – kérdezett vissza, miközben a lány barna szemeibe nézett.

– Egy perccel sem korábban. Mit a fenét csinálsz?

– Olyan finom illatod van, mintha francia parfüm lenne rajtad – mondta a varázsló, majd közelebb húzódott hozzá. – Kellemes, lágy, érzéki, csábító.

– Előtőrt belőled a parfümőr? – kérdezte Hermione, miközben felkuncogott. Egy pillanatra egymás szemébe néztek. Draco felnyúlt, aztán kibontotta a törölközőbe csomagolt haját, és mélyen magába szívta az illatot. Merlinre milyen közel is volt hozzá most.

– Napok óta ezt érzem – suttogta a füléhez igencsak közel a férfi. Hermione megborzongott, de nem mozdult. – Majdnem beleőrültem, hogy nem tudom mi ez.

– Elmondjam? – suttogta vissza a lány, miközben valami olyasmit érzett, amit eddig csak halványan, amit el tudott nyomni... most pedig ezek a pillangók kitárták a szárnyaikat és repkedni kezdtek a gyomrában. Egy hosszú pillanatra egymásba kapcsolódott a tekintetük.

– Citrom, narancs és bergamott.

– Eddig stimmel.

– Jázmin, rózsa – folytatta Draco, aztán még közelebb húzódott hozzá. Ő maga sem tudta, hogy mi ütött belé, hiszen ezzel durván belopakodott Hermione személyes terébe.

– Igen.

– Fehér pézsma, vanília, tonkabab és labdanum – fejezte be a bájitalmester.

– Helyes – mondta Hermione. – Tíz pont a Mardekárnak.

– Granger?

– Tessék.

– Az a dolog Zabinivel – kezdett bele a varázsló, miközben felnyúlt, és az ujjait belefúrta a hajtincsekbe, amiket a mágiával szárított meg – komoly?

– Nem – rázta meg a fejét Hermione.

– Biztos?

– Senkivel semmi komoly. Ne akard, hogy elmeséljem milyen szánalmasan egyedül vagyok. Szánalmas lenne tényleg, és nem is tartozna rád.

– Csak tisztán akartam látni – jegyezte meg a férfi mély hangján.

– És ez megtörtént?

– Igen – mosolyodott el Draco, és most már nagyon is közel volt hozzá.

– Mire készülsz, Malfoy? – kérdezte a boszorkány.

– Azt mondtad, hogy fél órám van mielőtt meghalok, és abból már elhasználtam egy keveset bájital szagolgatással – sóhajtott fel színpadiasan. – Ki szeretném használni az utolsó perceimet.

– És mivel?

Draco továbbra is a lány haját figyelte, és mélyen beszívta az illatát, majd a boszorka arcára tette a kezét. Hermione kifulladva várta a csókot, ami ott lógott a levegőben egy ideje. Nem akarta észrevenni, de így volt. Nemcsak a közös akciók alatt, hanem valahol minden ugratás alatt, gondosan elbújva, becsomagolva. Kísértette a két aurort, mintha csak valamiféle próbatétel vagy bűnös titok lenne, ami nem a szomszédoknak és a konventnek szólt, hanem ő maguknak. Egy csók, ami csak úgy megtörténik közöttük.

Hermione nem mozdult, csak várta a férfi következő lépését. De nem történt semmi. Csak egymás szemét tanulmányozták, mintha minden apró részletet meg akartak volna jegyezni. A várakozás kezdett egyre nehezebb lenni. Ki is a türelmetlen kettejük közül? Hermione mozdult először, majd megérintette a férfi kezét, majd vett egy mély levegőt, aztán ő is rátette az övét Draco arcára. A varázsló elmosolyodott.

– Szóval ezt játsszuk?

– Ez a te fél órád, mielőtt találkoznál a pálcámmal – sóhajtott Hermione. – Szóval te döntöd mire használod ki.

– Gyere egy kicsit közelebb!

Hermione megtette. Most már nagyon is közel voltak egymáshoz.

– Így már jobb – mondta, aztán egy varázslattal takarót húzott magukra, és most eltűntek a világból egy másikba.

– Komolyan jobb semmit sem látni?

– Igen, sokkal – nevetett fel. Malfoy eddig nem hallotta ennyire felszabadultnak. A boszorkánynak fogalma sem volt mi történt azon a masszázson. Talán kimasszírozták belőle a tömény szarkazmus egy részét? Ki tudja?

– Azt hittem, hogy meg akarsz csókolni – mondta ki végül Hermione, aztán érezte, hogy a szíve fájdalmasan megdobban. Sohasem érezte magát még ennyire sebezhetőnek. Sem szívet tépően magányosnak. Komolyan itt tartana? Malfoyjal?

– Szeretnéd, hogy megtegyem? – kérdezte közvetlen közelről Draco. Olyan könnyű lett volna megtenni, hiszen látta a csillogást a szemében. És valami mást, ami ő benne is megvolt.

Hermione nem válaszolt, hanem közelebb húzódott hozzá, de mielőtt válaszolhatott volna vagy akár végiggondolta volna a helyzetet, történt valami. Draco pálcája beriasztott, és a pillanat valahogy félbeszakadt. Durván félbeszakadt.

– A francba! – sziszegte mérgesen a varázsló. Majd megragadta a boszorkányt közelebb húzta magához, és gyorsan megcsókolta. Forró ajka azonnal megtalálta az övét. Borzongatóan édes csábítást ígért, ugyanakkor mielőtt bármivé fejlődött volna ez az egész, Draco már abba is hagyta. – Később folytatjuk.

– De... mi... hogy...

– Készülj, Granger! Riasztást kaptunk.

– Francba.

Draco addigra már kiugrott az ágyból, és ledobta magáról a fürdőköpenyt. A boszorkány meglepetten tartotta vissza a lélegzetét, aztán elpirult zavarában. A varázsló háttal állt neki, de így is megcsodálhatta a remek hátizmait, az izmos fenekéről nem is beszélve. A függöny nem volt behúzva, sőt egyikük sem védte le a kíváncsi szemek ellen, így a szomszéd erkélyen napfürdőző norvég nyugdíjasok valószínűleg többet láttak a férfiból, mint azt szerették volna.

– Szólhatnál előre, ha ilyeneket csinálsz – motyogta Hermione lesütött szemmel, aztán az éjjeliszekrényhez hajolt, és megpróbálta kivenni a pálcáját.

A varázsló persze nem reagált azonnal, hanem rohamléptekben elkezdett öltözködni.

– Láttad a hátsómat. És akkor mi van? – nevetett, de már rajta volt a nadrágja, amikor újra találkozott a tekintetük. – Gyerünk, Granger, induljunk!

– Én nem tudok csak úgy pattanni – mondta Hermione bosszúsan, aztán feltornázta magát az ágyról. – Fordulj el!

Draco az égre emelte a tekintetét, amíg Hermione ledobta magáról a fürdőköpenyt, és egy hosszú nyáriruhát vett fel, a korábbi kardigánnal, addig a férfi egy pólót húzott magára, és belebújt a cipőjébe.

– Te nem védted le az ablakot?

– Nem.

– Tudtad, hogy a szomszéd erkélyen napoznak? – kérdezte Draco.

– Aha.

– Érdekes.

– Mehetünk – mondta a boszorkány, és felhúzta a szandálját.

– Helyes! – lépett hozzá közelebb a varázsló, aztán átfogta a derekát, és hoppanáltak az előtér egy kevésbé forgalmas részére.