Pogue Princess💕

30. Rész

Brian maga utan húzva fut én meg nem tudom hogy mi történik de megyek utánna.
Megálltunk egy erdő előtt és Brian bement a fák közé én meg követtem őt.
-Hova megyünk?-kérdeztem mire Brian hirtelen megállt majd megfordult és csak bámult engem-mi az?-kérdeztem amikor már kezdett para lenni.
-Ugye nem követett minket senki?-ragadta meg hirtelen a vállam és mélyen bele nézett a szemembe. Lassan megráztam a fejem mire elengedett és tovább ment. Pár perc múlva oda értünk egy tóhoz aminek a szélén volt egy kis faház.
-Gyere-mondja és beindul a házba én meg követem őt.
Bent nagyon hangulatos volt minden, fa bútorok és egy nagy kandalló ami felett volt egy TV.
-Aztaa-néztem körbe.
-ülj le-mutat egy kis piros kanapéra én meg engedelmeskedem neki. Ő velem szembe foglal helyet egy fotelban-most bármit kérdezhetsz és én mindenre válaszolok neked.
-Miért jöttünk ide?-kérdezem.
-mert keresnek engem a zsaruk-feleli.
-miért?
-megöltem valakit-mondja miközben a padlót bámulja.
-Kit?-kérdezem remegő hangon.
-Egy barátomat-válaszolja.
-Mi történt?
-tegnap kint voltunk a hajókikötőnél pár barátommal. Bele ugráltunk a tengerbe és már nem voltunk valami szomjasak amikor engem belöktek a vízbe én meg rá estem haveromra. Kitört a nyaka és bele fulladt a vízbe. Mindannyian engem hibáztattak pedig ők löktek be és tudták hogy ott volt Peter... aznap este kivittük a hullát a tenger mélyére a hajónkkal és bedobtuk a vízbe hogy senki ne találja meg. Megfogadtuk hogy soha nem fogjuk ezt felhozni és senkinek nem szólunk erről. Úgy tűnik mégis beköptek...de szerencsére én elmondtam az apámnak a hugom meg hallotta. Mind a ketten védenek engem és apám nem cseszett le hanem próbálta higgadtan kezelni ami nagyon jól jött ebben a helyzetben-fejezi be.
-Hát nem lehettek valami jó barátok-mondtam mire Brian végre rám nézett. Szeme csupa könny volt.
-Sajnálom...-mondja.
-Mit?-kérdezem.
-Bella én nagyon sajnálom hogy ebbe bele kellett hogy keveredj.
-Brian... semmi baj! Tényleg semmi baj! Én bujkálok veled-mosolyogtam rá amikor felemelte a fejét.
-Tényleg?-kérdezte.
-Persze, plusz nem is a te hibád volt! Segítek bebizonyítani hogy nem a te hibád volt!-mondtam.
-hogyan?
-majd megoldjuk-bólintottam magabiztosan-addig is... mi ez a hely?
-a családunké, már évek óta anyu vette mert megtetszett neki ez a hely és ide akart költözni de apám meg nem akart ezért csak párszor jártunk le-feleli.
-anyukádnak jó izlése van-nézek körbe mosolyogva.
-volt...-mondta halkan Brian mire ránéztem-meghalt
-ó... sajnálom-hajtottam le a fejem-nem kellett volna felhoznom
-Nem tudhattad-rázta meg a fejét-egyébként meg 5 éves voltam amikor meghalt Lily meg 1
-Akkor nem is ismerte az anyját...-suttogtam.
-Hát nem-rázta meg a fejét Brian-mi van a te családoddal?
-A bátyámmal és a barátaimmal lakok vagy is hát laktam... apa meg eltűnt-vonom meg a vállam.
-És... anyukád?-kérdezi.
-Róla nem tudok semmit-rázom meg a fejem szomorúan.
-Ohh... legalább van neked a bátyád-mosolyog rám.
-Igen... ő az életem meghatározója. Legfontosabb ember az életemben. Imádom őt teljes szívemből. Ő mindig ott volt mellettem a nehéz időszakokban és nagyon örülök annak hogy közelebb kerültem hozzá-mondtam mosolyogva.
-Látom nagyon szeretheted őt-néz mélyen a szemembe.
Ez után kimentünk kicsit sétálni mire besötétedett ezért vissza mentünk a házba.