A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

Az átutazó

Ihab Makal a hulló fehér tollaival nem akarta a képességét használni, mert az feltűnő lett volna. Így viszont rendkívül kimerülten ért el a céljához.

A határt átszelve első dolga volt egy mini portált nyitni magának, ahonnan az első útja a kapuk városába vezetett. Furcsán csavarodó szarvai, és véres könny áztatta arca meglepő mód kisebb feltűnést keltett, mint várta.

Mindig úgy hivatkozott magára, mint a fentiek küldötte, és lényegében nem hazudott. Egy olyan küldetést bíztak rá, amire más nem lenne képes, és lehet, hogy ez a halandó lesz hozzá a kulcs.

Kapuról kapura keresgélt metodikusan, míg végül talált egyet, amely ígéretesnek tűnt. Még nyomokban érződött rajta a halandó bűbáj. Luxheyi bűbáj! Oly régen érzett ilyet a sok bűzös démoni energiában, szinte egészen felélénkült tőle.

Meg se nézte melyik kapu az, habozás nélkül áthaladt rajta, és meglepetésére az egyik legkevésbé balhés helyre érkezett, Ulanmarba.

A város, amely egy háborgó széntenger felett lebegett. Leginkább ez hasonlított a halandók által épített városokhoz, a démoni kézművesek kedvelt helye volt. Mint egy megcsúfulásul a felszíniek világának, itt a lámpások helyett levágott fejek világítottak, gyertyával a szájukban. És rémülten pislogtak, valószínűleg, ha tudtak volna kiabálni, azt is megteszik.

Ihab Makal kissé erősebben érezte itt a bűbáj jelenlétét, és követni is kezdte. Az odafelé útján azon gondolkodott, hogy lehet, hogy a többi démon nem vetette még rá magát a szagra? Hiszen oly hívogató, oly édes volt, annyira a fentet idézte...

Majd rájött, hogy a legtöbb démon még sosem járt a felszínen.

Egy kocsmához ért, nagy levegőt vett, és belépett rajta. Fehér és vörös színei szinte világítottak a kopott barna helyiségben, de rajta kívül is bőven akadtak furcsa figurák. Szemeivel gyorsan körbe pásztázta az asztalokat és székeket, hátha megtalálja azt, akit keres.

A hely valóban túl nyugodtan tűnt, nem is tartózkodtak ott túl sokan, azok is a saját kis dolgukkal voltak elfoglalva. Időnként azonban egy illetőre terelődött a figyelmük, aki az egyik sarokban húzta meg magát.

Az a bizonyos személy éppen iszogatott valamit, egy túlméretezett fekete köpeny volt rajta, kezét is elfedte hasonló színű kesztyűkkel. Úgy tűnt, leplezni akarta a kinézetét is, viszont a belőle áradó sötét energiákat nem fogta annyira vissza, valószínűleg hozzátartozott a stratégiájához, hogy ne lógjon ki az itteniek közül.

Ihab Makal hamar kiszúrta az alakot, és kissé tán tétován, rosszul leplezve az izgatottságát oda is lépett elé.

– Szabad ez a hely?

Az idegen kissé fellesett rá, de a nagy csuklya miatt nem látszott ki így sem az arca.

– Persze. – válaszolta kurtán és egy nagyobbat kortyolt az innivalójába.

A furcsa kinézetű démon nem habozott, le is ült mellé. Mélyet szippantott a levegőből, ahogy behúzta a széket. – Ahh, vigyázzon idelent, mert még a végén gyanús alakokba botlik.

– Óvatos vagyok – válaszolta nyugodtan. – Tudom, hogy teljesen nem tudok észrevétlen lenni, bármennyire is felkészültem rá – fordult oda testtel is a másik felé.

– És mi szél hozta errefelé?

– Csak a kíváncsiságom hajtott, mindig is meg akartam saját szemmel nézni milyen ez a másik világ, de csak most lett rá alkalmam – mondta kis éllel a hangjában.