A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

A fehér mágia ellenszere

Hamarosan elérkeztek egy több emeletes épülethez. Jellegtelen, barnás kőtömbből faraghatták ki, jó sok lakás lehetett benne.

– Kicsit szerény a hajlékom, de van külön szobám is. Ha bármi kell, szólj és beszerzem – vezette fel a tizedik emeletre egy furcsa felvonó szerkezettel.

Kiszálltak a szerkezetből és továbbra is követte őt – Hmmm jártam már hasonló helyen odafent is, volt egy kurva szomszéd aki állandóan felújítgatta a lakását. Egy idő után meguntam és egy átkot szórtam rá. Után végre síri csend lett, ahogy szeretem.

Ihab Makal idegesen kuncogott. – No igen, a szomszédokért nem vállalok felelősséget.

A lakást maga fényűzőnek nem lehetett nevezni, de elég otthonos volt. És meglepő módon kellemes volt a kisugárzása. Valami megnyugtató jó érzés, és mintha a mindent átható szeretet érződött volna.

– Nahát, micsoda melegség árad innen. Nem gondoltam volna – sétált beljebb Dorian és nézett körül alaposan.

Bent semmi különöst nem látott, se mágikus köröket, se varázslathoz szükséges holmikat. A hely megmagyarázhatatlan módon volt kellemes.

– Ez? Ugyan, biztos a radiátor romlott el – nevetgélt Ihab, és a falban lévő fehér fémdoboz felé lépett, és kezdte vizsgálgatni.

A feketemágus kiszúrta a kanapét, ami kényelmesnek tűnt, odament, aztán elhevert rajta a lehető legkényelmesebben.

– Mmmm, ez tök jó, ha fel tudok vinni valamit magammal akkor ez lesz az. – vigyorgott egyet.

– Heh, máris elmennél? – kérdezte Ihab ahogy lecsüccsent a mellette lévő fotelbe.

– Azt nem mondtam – vigyorgott továbbra is. – De ezt magammal vinném – simította meg a tárgyat, majd úgy döntött melege van és levette magáról a nagy szőrme kabátot.

– Nem vagy éhes, vagy szomjas? Azt hiszem akad itthon valami – morfondírozott a másik, és egy halkan zümmögő fém szekrényhez lépett.

– Megköszönöm, bekapnék valamit – vigyora úgy tűnt letörölhetetlen a képéről.

– Egy szendviccsel tudok szolgálni – mondta Ihab. Pár perc múlva oda is nyújtotta Doriannak egy tálcán.

– Köszönöm – mondta aranyosan és el is kezdett falatozni, mint aki egy hete nem evett, mert valóban így volt.

Ihab leült mellé a kanapéra, és figyelte.

– Komolyan gondolod, ugye? Amiket mondtál a főtitkárnak, és korábban nekem.

Lassan ránézett beszélgető partnerére és figyelte a tekintetét, mintha elemezné őt.

– Nem úgy tűntem mint aki komoly? Ebben az egy dologba mindig komolyan beszélek, ez sarkalatos pontja az életemnek. Magát az életemet igyekszem olykor nem komolyan venni és minél többet mókázni, de ez egy más dolog. – kacsintott rá, utána le is nyelte a maradék ételt.

– Nem, nem erről van szó – rázta meg a fejét Ihab. – Csak... ezt nehéz elmagyarázni. Rend nélkül nem lehet káosz, és a rendnek sincs értelme káosz nélkül. Kell az egyensúly. Ha sarkalatos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mindent ki kell egyenlíteni. Annyira komplex minden, mint akár te magad is. Hiszen kényed-kedved szerint mutatod azt az arcod amelyikre szükséged van, nehéz múltad van, és a jövőd még nehezebbnek tűnik, de ugyanakkor mintha ez téged picit sem aggasztana.

– Valóban nem. Már eljutottam oda,hogy ne aggasszon a jövőm, ha ez a tervem nem sikerül akkor majd lesz valami más – vonta meg a vállát. – Átéltem ezt-azt, volt, hogy kölyökként bujkáltam épület romok közt miközben körülöttem háború dúlt, volt, hogy hagytam magam elfogni és megkínozni, hogy megtudjam milyen érzés – sóhajtott egy nagyot. – Aztán látni az arcukat mikor rádöbbentek, hogy csak szórakozok velük és visszavágok... felbecsülhetetlen volt – miközben mesélt a plafont nézte, elmerült az emlékeiben. – És tudom... a káosz és a rend kéz a kézben jár. Aki elég erős, hogy a többiek felett legyen annak nyilván sokkal egyszerűbb lesz az élete ebben az általam elképzelt világban is.