A Nagy Terv [BEFEJEZETT]

Kabus zsákmánya

Kabusben volt valami furcsa. Az ország maga mintha az ébrenlét határán tengődött volna. Egyfajta delejes köd telepedett mindenre, melyet apró szárnycsapások kavarhattak csak fel. A levegőben az imádat szaga terjengett. Imádták Lacrimaneist, a legfőbb vezetőjüket, aki mindig is ott volt nekik. És mindig is ott lesz. Ez az imádat nem olyan volt, mint ami Csorjtisztánban terjengett, ó nem. Ott rideg, céltudatosság áradt mindenből, és nem kevés félelem. A pártfőtitkárt rettegték és istenítették egyszerre, Lacrimaneist imádták és vágyták.

Volt még valami, amit Dorian megérezhetett. Ott volt, várakozott az újabb gyűrű is, pont arról jött a kisugárzása, ami felé tartottak. Enyhén pulzálva, lüktetve várta, hogy csatlakozhasson a többi gyűrűhöz.

A kabusiek elméjén azonban oly vastag köd ült, hogy csak ábrándokat lehetett benne találni, hogyan szolgálhatnák Lacrimaneist jobban. Ha magát az Úrnőt kereste volna, vagy saját magának helyezett volna el kémeket, előbb-utóbb valószínűleg észreveszik.

Dorian még a meditatív állapotában volt, külsőleg nem lehetett megállapítani, hogy milyen tevékenységek zajlódtak le benne. Természetesen érzékelte az újabb gyűrűt a közelben, ami valószínűleg nem csak pulzált, hanem meg is mozzant egy kicsit. Ha netalán valaki éppen szemmel tartotta volna akkor ezt észre is vehette. De a mágusnak nem volt célja magához hívni, mással volt elfoglalva.

Olyan erejű mágiákat szabadított fel magában, mint eddig senkinél. Úgy érezte teljesen meg kell acélozza magát, nehogy, ha netalán a tárgyalás nem a legjobbak szerint alakul, akkor itt hagyja a fogát. A gyűrűk is e tevékenység közben rászorultak a karjaira és az azokból áramló skarlátvörös, vékony ködfelhők imitt-amott elterítették a féltündér testét. Míg meg nem érkeztek, addig folytatta ezt a tevékenységet, kisebb nézőtömeg tekintetét magán hordozva. Zcirumat nem adott magyarázatot a kíváncsiskodóknak, és nem is szándékozott így tenni. Még hosszú órák vártak rájuk, amíg elértek Farashába.

Végül befutottak Kabus fővárosába. Egy igencsak szexuális töltetű jármű várta őket, hogy a palotába vigye őket.

Farasha rengeteg kupolával és toronnyal hívogatta a látogatóit. Mintha egy delíriummal szőtt álomba lépett volna az utazó. Mindenféle tiri-tarka démon lebzselt az utcákon, főleg kéjdémonok. Falatnyi, vagy éppen semmilyen ruhában virítva végezték amihez kedvük szottyant. Mintha fesztivál lett volna, rengeteg zene, és előadóművész masírozott az utakon. Egyre csak próbálták a begerjedt közönséget még jobban felhorgasztani, sikerrel.

Érezni lehetett a levegőből, ki az akit imádni kell, kinek köszönhető ez a pokolbéli paradicsom. Egyetlen gondolat, egyetlen név tolult szinte mindenki ajkára, amikor a gyönyörtől már majd elalélt. Lacrimaneis...

Zcirumat a szemét forgatta, és megfeszült arcizmokkal igyekezett nem tudomást venni a körülötte zajló orgiákról. Lehunyta a szemét, és egyik kezével az orrnyergét masszírozta.

– Nem semmik lehetnek itt az egyszerű hétköznapok sem... – jegyezte meg kurtán Dorian. – De úgy látom mintha most valami ünnepség vagy mulatság lenne nem? – a mágus maga is erősen közömbösnek tűnt, de érdeklődve figyelt, hátha látott valami számára is érdekeset. – Látom Önt kifejezetten zavarja – mosolygott útitársára.

– Nem, ez egy átlagos nap náluk – forgatta a szemét Zcirumat. Zöldes bőre mintha még zöldebb lett volna a szokásosnál is. – Taszít ez a kisugárzás és energia, amik itt csaponganak – morogta.

– Hát megértem, jómagam is kedvelem időnként a szertelenséget, de ez még nekem is sok – válaszolt mosolyogva. – Nemsokára ott leszünk igaz?